§2 Csodajel a kánai menyegzőn *1 Harmadnapon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja, *2 és Jézus is hivatalos volt a menyegzőre tanítványaival együtt. *3 Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: »Nincs boruk!« *4 Jézus azt felelte neki: »Mi közünk ehhez, asszony? Még nem jött el az én órám!« *5 Anyja ekkor ezt mondta a szolgáknak: »Tegyetek meg mindent, amit mond!«

*6 A zsidók tisztulására volt ott hat kőedény, egyenként két vagy három mérős. *7 Jézus azt mondta nekik: »Töltsétek meg az edényeket vízzel!« Színig töltötték őket. *8 Ekkor így szólt hozzájuk: »Most merítsetek, és vigyetek belőle a násznagynak!« Azok vittek neki. *9 Amint a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, mivel nem tudta, hogy honnan való – de a szolgák, akik a vizet merítették, tudták –, odahívta a vőlegényt, *10 és azt mondta neki: »Minden ember a jó bort adja először, és miután megittasodtak, akkor a kevésbé jót. Te mindeddig tartogattad a jó bort!« *11 Jézus ezzel kezdte meg csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, és tanítványai hittek benne.

Azok a szövegek, amiket mi, emberek írunk, viszonylag egyszerűek. A szószerinti értelmezés alatt legfeljebb egy szövegréteg rejtőzik. A szent szövegekkel, amelyek a Bibliában vannak, más a helyzet. A szószerinti értelmezés alatt sok szövegréteg rejtőzik, amelyeket apránként, egyiket a másik után tudunk feltárni. És itt nem belemagyarázásról van szó, amire Arany János kedves közvetlenséggel azt mondta, hogy „gondolta a fene”. A szent szövegek kimeríthetetlen kincsesbányái a jelentéstartalomnak, miután Isten élő valóságát hordozzák.

Először nézzük meg a mostani szentírási részletünk szószerinti értelmezését.

Jézus a megkeresztelkedése után, a hozzá csatlakozott tanítványok kíséretében a Jordántól visszaindul Galileába. János evangéliuma szerint nem Názáretbe tér vissza, hanem a Genezáreti tó melletti Kafarnaumba megy. Útközben anyjával, rokonaival és a tanítványaival Kánában részt vesznek egy menyegzőn. A házasságkötési szokásokról a Misnából tudhatunk meg részleteket. Ebből tudjuk meg, hogy a jánosi szövegben szereplő „harmadik napon” időmeghatározás nem arra vonatkozik, hogy a keresztelkedés utáni harmadik napon. A Misna szerint nem szabad menyegzőt tartani akármelyik napon. A hét harmadik napja, egyike az alkalmas napoknak, mert a teremtéstörténetben ezen a harmadik napon kétszer is elhangzott, hogy: „És látta Isten, hogy jó” (Ter 1,10.12). Tehát a menyegző a hét harmadik napján volt.

Akkoriban az volt a szokás, hogy a lányokat 12 éves kortól tartották férjhez adhatónak. A menyegzőt azonban egy egész évig tartó jegyesség előzte meg, amikor a leány még a szülei házában maradt. A menyegzős ünnep fénypontja az az este volt, amikor a vőlegény és barátai a leányt ünnepélyes menetben, mécsesekkel, dobszóval, tánccal a vőlegény házába vezette. Ilyenkor az egész falu talpon volt és részt vett az ünnepben. A menyegző akkora ünnepnek számított, hogy még a rabbik is abbahagyták a Törvény tanulmányozását és tanítványaikkal együtt bekapcsolódtak a menyegzős menetbe. Ekkor kezdődött a menyegzős lakoma, ami egy hétig tartott. A Biblia szerint a lakodalmi vigasság a legnagyobb öröm kifejeződése, nem véletlen, hogy Jézus példabeszédeiben is így szerepel.

A lakomákon csak a férfiak ültek az asztalnál, az asszonyok nem ülhettek asztalhoz, külön helyen voltak, esetleg részt vettek az ételek elkészítésében és felszolgálásában. Ezért történhetett meg, hogy Jézus anyja megtudta, hogy a család bajba fog kerülni, szégyenszemre el fog fogyni a bor. A lakoma enni és innivaló nélkül nem lakoma. Akármelyik hiányzik, baj van. Ráadásul itt nem is akármilyen lakoma van, hanem menyegzős lakoma. Szükséghelyzet, vagy még inkább vészhelyzet. Szűz Mária közben jár, mert tudja, hogy Jézus tud segíteni, képes segíteni, ha akar. Most úgy néz ki, hogy nem akar. Kinek szól a nem, Máriának? Hát csakis neki. Neki mond nemet.

Miért utasítja el Mária kérését, miért nem úgy reagál, hogy de jó, hogy észrevetted édesanyám, rögtön segítek rajtuk?

Valóban úgy gondolja, hogy még nem érkezett el az ideje annak, hogy egy csodával a nyilvánosság elé lépjen?

Jézus szavaiból úgy tűnik, hogy nem akar csodát tenni. De vajon tényleg nem akar? Amit ő nem akar, azt nem is teszi meg, se az írástudóknak nem ad jelet, hiába kérnek tőle:

„Jézus nem ad jelet Ekkor az írástudók és farizeusok közül egyesek azt mondták neki: »Mester, szeretnénk tőled egy jelet látni.«

Ő azt válaszolta nekik: »A gonosz és parázna nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, csak Jónás próféta jelét” (Mt 12,38-39).

Se Heródesnek:

„Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már régóta szerette volna őt látni, mert hallott felőle, és remélte, hogy a szeme láttára valami csodát tesz. Hosszasan kérdezgette, ő azonban semmit sem felelt” (Lk 23,8-9).

Egyszer fordul elő, hogy elutasítja a föníciai pogány asszonyt, de akkor úgy tűnik, hogy csak a hitét és az alázatát akarja próbára tenni ill. felmutatni a tanítványok előtt, és végül enged a kérésének:

„A tanítványai odamentek hozzá és kérték: »Küldd el őt, mert kiabál utánunk!« Ekkor így szólt: »Nem kaptam küldetést máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.« Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: »Uram, segíts rajtam!« Erre így válaszolt: »Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.« De az asszony csak folytatta: »Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.« Erre Jézus így szólt hozzá: »Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint!« És abban az órában meggyógyult a lánya"”(Mt 15,23-28).

Mire gondol Mária, amikor azt mondja a szolgáknak, hogy bármire utasítja őket Jézus, tegyék meg?

Csak arra, hogy bármi lehetséges, bármi megtörténhet. Ahogy később Péter a frissen kifogott hal szájában megtalálta a sztatért, ami az akkori előírások szerint pontosan megfelelt kettőjük templomadójának:

„Menj a tengerhez, vesd ki a horgot, és fogd ki az elsőként kapó halat. Nyisd ki a száját, s találni fogsz benne egy sztatért” (Mt 17,27).

Szűz Mária az elutasítás ellenére nem adja fel, hite tántoríthatatlan, ahogy a föníciai asszonyé is. Mária még nem tudja mi fog történni, de bizonyos benne, hogy valamilyen módon Jézus segíteni fog. Eszünkbe jutnak Jézus szavai a kitartó kérésről:

„Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Vagy ki az közületek, aki, ha a fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? Vagy ha halat kér, talán kígyót ad neki? Ha tehát ti, akik gonoszok vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog a ti Atyátok, aki a mennyekben van, jó dolgokat adni azoknak, akik kérik őt?” (Mt 7,7-11)

És valóban, még hozzá valami egészen rendkívüli dolog történik, rendkívülibb, mint az Ószövetségben, amikor a szareptai özvegy korsólyából nem fogyott ki az olaj és a lisztes edényéből a liszt és rendkívülibb, mint a csodás kenyérszaporításkor. Amikor Jézus jóllakatja a tömeget, akkor kevéske kenyérből és halból sokat csinál. De itt nem a kevéske bort szaporítja meg, hanem a vizet változtatja borrá. Itt valamiből egy új minőség születik, vízből bor, az egyszerűből valami nemes.

Az a bizonyos kőkorsó, amiben a tisztuláshoz való vizet tárolták, 80 cm magas volt és kb száz liter víz fért bele. Számoljunk, hat korsó az 600 liter. Ez nagyon sok. Mire ez a töménytelen bor, le akarja részegíteni az egész menyegzős társaságot? Ugyanezt a bőséget tapasztaljuk a kenyérszaporításkor, amikor ötezren jóllaktak és még tizenkét kosár maradékot is összeszedtek.

Számoljunk úja. Ha a menyegzős lakoma egy hétig tartott, azután, hogy a menyasszonyt átkísérték a vőlegény házába, és ha nyolcvanan-százan gyűlnek össze, akkor azért már nem tűnik olyan szörnyen soknak a 600 liter bor. Mindenesetre, ahogy a kenyérszaporításnál, Isten bőkezű ajándéka, amiből bőségesen jut mindenkinek, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a bor nem mindjárt az első napon fogyott el.

János evangéliumában a tanítványok számára az első jel, hogy Jézusban elkezdődött a messiási korszak, amit a bőség és öröm jellemez:

„Kinyilatkoztatta dicsőségét, és tanítványai hittek benne” (Jn 2,11).

A messiási korszakra való utalással már bontogatni is kezdtük a szövegrétegeket.

A keresztelkedéskor, ott a Jordánnál valami történt, aminek egyenes folytatása János evangelista szerint a kánai menyegző.

A szinoptikusoknál Jézus nyilvános működése azzal kezdődik, hogy meghirdeti az örömhírt:

„Miután János átadatott, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta: »Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.«” (Mk 1,14-15).

A kánai csodában János ugyanerről beszél: A lakomával, a víz borrá változtatásával elkezdődött az új, a messiási korszak.

Mert mivel jellemzi Izajás a messiási korszakot:
„Ünnepi lakoma a Sion hegyen
Készít majd a Seregek Ura
minden népnek ezen a hegyen
zsíros lakomát,
lakomát színborokból,
zsíros, velős falatokból,
letisztult színborokból.
Ezen a hegyen leveszi a leplet,
a leplet, amely minden népre ráborult,
és a takarót, amely minden nemzetre ráterült.
Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált,
és letörli a könnyet minden arcról,
népe gyalázatát elveszi az egész földről.
Bizony, az Úr szólott!” (Iz 25,6-8)

De nem csak Izajás, az ősatyáknál is a bor mindig az öröm jelképe, ezért szerepel az áldásaikban:

Izsák áldása:

„Adjon neked Isten az ég harmatából
s a föld kövérségéből,
bőséget a gabonából és a borból”(Ter 27,28)

Jákob áldása:

„Szőlőtőhöz köti csikaját,
az indához a szamara vemhét.
Borban mossa ruháját,
és szőlő vérében a palástját.
Szeme feketébb a bornál,
s a foga fehérebb a tejnél” (Ter 49,11-12).

A Bibliában gyakran találkozunk azzal, hogy a hagyomány által megőrzött egyes eseményeket a szentírók újra szerkesztik, más sorrendben beszélik el, ezáltal a szentíró szándéka szerint új hangsúlyt kapnak. Az, hogy János evangéliumában Jézus nyilvános működése lakomával kezdődik a kánai menyegzőn, és lakomával fejeződik be a húsvéti vacsorával, tudatos szerkesztés eredménye. Ezek a lakomák előképei a messiási lakomának, amiről a próféta beszélt az előbbi idézetben és a most következőben:

„Ó, ti szomjazók mind, jöjjetek a vizekhez,
és akiknek nincs pénzetek, jöjjetek,
vegyetek gabonát, és egyetek!
Jöjjetek, vegyetek gabonát pénz nélkül,
és vételár nélkül bort és tejet!
Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér,
és keresményeteket arra, amivel nem laktok jól?
Figyelmesen hallgassatok rám,
akkor majd jót esztek,
és élvezitek a kövér falatokat.
Hajtsátok ide fületeket, és jöjjetek hozzám,
hallgassatok ide, s akkor élni fog lelketek!
Örök szövetséget kötök veletek,
a Dávidnak ígért biztos kegyelem alapján” (Iz 55,1-3).

De erről a messiási lakomáról beszél Lukács is: ”Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában!” (Lk 14,15).

És a Jelenések könyve is, amelyben a lakoma összekapcsolódik a menyegzővel, méghozzá a Bárány menyegzőjével:

„»Alleluja!
Mert uralkodik az Úr,
a mi Istenünk, a Mindenható!
Örvendezzünk és vigadjunk,
és adjuk meg neki a dicsőséget,
mert eljött a Bárány menyegzője
és a jegyese felkészült!

Megadatott neki, hogy ragyogó és fehér gyolcsba öltözzék; a gyolcs ugyanis a szentek igaz cselekedetei.«

Ekkor így szólt hozzám: »Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára!«” (Jel 19,6-9)

Ezek az összefüggések már jelzik számunkra, hogy nem csak egyszerűen arról van szó, hogy János evangéliuma beszámol Jézusnak egy csodájáról, amit a szükséghelyzet hívott elő, és hogy nincs az emberi életnek olyan területe, amelyen emelkedett szellemiséggel átlépett volna, nem átallt „bort csinálni”. Tudjuk, hogy János leghétköznapibb történetei is mély misztériumokat rejtenek, itt is erről van szó. Ha összekapcsoljuk a két lakomát, a kánait is a húsvétit, rögtön kiderül, hogy ez a bor nem az a bor, amit az emberek megisznak és megrészegednek tőle: víz - vízből bor - borból Krisztus vére.

A víz az ember természetes állapota. A borrá változtatott víz az Isten beavatkozása nyomán átváltozott, Isten örömében élő ember. A próféták szerint a messiási korban valósul meg, tehát Jézus nyilvános működése idején a tanítványok már részesei ennek az örömnek, „boldogok”. A Krisztus vérévé átváltoztatott bor a Jézus szenvedésében való részesedést, a Jézussal való azonosulást jelenti. Ahogy a menyasszony és a vőlegény egy test lesz, úgy lesz egy test Jézussal a későbbi Egyház minden tagja, aki magához veszi Krisztus testét és vérét. Az Eucharisztia, a szentmise a közösség örömünnepe. Sajnos vannak, akik azt hiszik, hogy akkor vesznek részt jól a szentmisén, ha minél ájtatosabbak, minél inkább csak a szent áldozatra figyelnek és nem törődnek másokkal. Nem így van, a szentmise nem magánájtatosság, hanem ahogy már mondtam, egy közösség örömünnepe, mint ahogy a kánai menyegző is az volt. Vannak sivatagi atyák akik ezt a horizontot még tovább tágítják és azt mondják, hogy a szent misztériumban az ember betársul az égi liturgiába, és a szellemi hatalmakkal együtt részt vesz az isteni liturgia dicsőítő énekében.

Vágvölgyi Éva