§21 A Feltámadott megjelenik a tónál *1 Ezek után Jézus ismét megjelent a tanítványoknak a Tibériási tengernél. Így jelent meg: *2 Együtt volt Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívnak, a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, és még másik kettő a tanítványai közül. *3 Simon Péter azt mondta nekik: »Megyek halászni.« Azok azt felelték: »Megyünk veled mi is.« Elindultak tehát, és beszálltak a bárkába, de azon az éjszakán semmit sem fogtak.

*4 Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az. *5 Jézus azt mondta nekik: »Fiaim, nincs valami ennivalótok?« Azt felelték: »Nincsen!« *6 Ő ekkor azt mondta nekik: »Vessétek a hálót a bárka jobb oldalára, és találni fogtok!« Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt. *7 Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: »Az Úr az!« Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert neki volt vetkőzve, és a tengerbe vetette magát. *8 A többi tanítvány pedig a bárkával jött ki, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és húzták maguk után a halakkal telt hálót.

*9 Amikor partra szálltak, égő parazsat pillantottak meg, rajta halat és mellette kenyeret. *10 Jézus azt mondta nekik: »Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok!« *11 Erre Simon Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely meg volt tömve százötvenhárom nagy hallal. És bár ennyi volt, nem szakadozott a háló. *12 Jézus azt mondta nekik: »Gyertek, egyetek!« A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: »Ki vagy te?« Tudták ugyanis, hogy az Úr az.

*13 Jézus odament, fogta a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanígy a halat is. *14 Jézus ekkor már harmadszor jelent meg a tanítványainak azóta, hogy föltámadt a halálból.

A Feltámadott szavai Péterhez *15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: »Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?« Ő azt felelte: »Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!« Erre azt mondta neki: »Legeltesd bárányaimat!« *16 Majd másodszor is megkérdezte: »Simon, János fia, szeretsz-e engem?« Azt felelte: »Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!« Erre azt mondta neki: »Legeltesd juhaimat!« *17 Aztán harmadszor is megkérdezte: »Simon, János fia, szeretsz-e engem?« Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte őt: »Szeretsz-e engem?«, és azt felelte: »Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek!« Ekkor így szólt: »Legeltesd juhaimat! *18 Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Amikor azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.« *19 Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: »Kövess engem!«

Mint három éve az induláskor, a tanítványokat újra a Genezáreti tó partján találjuk. Amikor Jézus nyilvános működése kezdetén meghívta első tanítványait, a hétköznapi foglalkozásukat végzik, Péter, András és a Zebedeusok halásztak, Máté a vámos asztala mögül áll fel. És a tanítványok késlekedés nélkül követték Jézust, elhagyva régi életüket, hogy a tanítványai legyenek. Lukácsnál a meghívást a csodálatos halfogás előzi meg (Lk 5). A János evangélium 21. fejezete egy új meghívástörténetről számol be, amit szintén egy csodálatos halfogás előz meg. Mintha ugyanaz a jelenet ismétlődne, mint akkor, a kezdetekkor. Egész éjjel nem fognak semmit, aztán Valaki, aki a parton áll, azt mondja, hogy a másik oldalon vessék ki a hálót, és töménytelen sok halat fognak. Akkor a tanítvány, akit Jézus szeretett felismeri Jézust: „Az Úr az!” (Jn 21,7)

A három év előtti meghívás után most egy új meghívás hangzik el. Akkor Jézus arra hívta őket, hogy legyenek a tanítványai. Most, amikor Jézus azt mondja Péternek „Kövess engem!” (Jn 21,19), már nem a tanítványságra hívja meg az apostolokat, hanem a tanúságtevésre, Jézus megváltó művének folytatására, ami Jézus mennybemenetele és Pünkösd után elkezdődik. Ezt írja az Apostolok Cselekedeteiben Lukács: „Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról” (Csel 4,33).

Jézus már a nyilvános működés során is többször elmondta nekik, hogy mi vár az ő tanítványaira: Lk 12,4-12; Lk 21,12-19, Jn 15,18-16,4. De akkor elengedték a fülük mellett Jézus figyelmeztetését, nem vették komolyan, hiszen hogy is fért volna össze a képzeletükben a diadalmas messiás király uralmában rájuk váró pozíciókkal. Most, a kereszt árnyékának valóságában már felfogják. Erre a jövőre figyelmezteti újra őket Jézus Péter háromszor ismételt szeretetvallomása után. Jézus elítélésének éjszakáján Péter háromszor tagadta meg Jézust. A hármas szám a szent szövegekben mindig a teljességet jelenti, vagyis Péter háromszori tagadása azt jelenti, hogy teljesen megtagadta Mesterét. Most Jézus háromszor ismételteti meg Péterrel a szeretetvallomást, tehát Péter hitet tesz amellett, hogy teljes szívéből szereti Jézust. Nem véletlen, hogy a szeretetvallomás előzi meg a rá váró jövőre való utalást. Csakis ezzel a Jézus iránti teljes szeretettel lesz képes ő és a többi tanítvány arra, hogy a próbákat kiállja, beleértve a legvégső, vértanúságot jelentő nagy próbatételt is.

„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).

A tanítványok, bár emberileg gyengék és esendőek, a Szentlélek ereje által képessé válnak erre a szeretetre.

„Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által” (Róm 5,5).

„Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Üldözés, éhség, mezítelenség, veszedelem, vagy kard? Amint írva van:

»Miattad gyilkolnak minket naphosszat,
olybá vesznek, mint a leölésre szánt juhokat« {Zsolt 44,23}.

De mindezeken győzedelmeskedünk azáltal, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm, 8,35-39).

„Öltsétek magatokra a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke!” (Kol 3,14)

Még egy figyelemre méltó mozzanatot találunk: Jézus az örömhír továbbadását, a feltámadásáról szóló tanúságtételt nem egyes emberekre bízta, hanem a tanítványi közösségre. A Szentlelket is együtt, a tanítványi szeretetközösségben kapják meg:

„Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” (Jn 15,12-17)

A Fiú által ők és az őket követők belépnek a szentháromságos Isten szeretetközösségébe.

Szt. Pál a rómaiakhoz írt levelében hosszan fejtegeti, hogy a Törvény nem tudja megőrizni az embert az elbukástól, csakis Jézus Krisztus tudja megmenteni:

„Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által! Így tehát én magam az értelmem által Isten törvényének szolgálok, a test által azonban a bűn törvényének”(Róm 7,24-25).

A 21. fejezet, mint az evangélium kiegészítése szerepel a Szentírásban és egyike azon történeteknek, amely a Feltámadt Jézus megjelenését mondják el. Az evangéliumok szerint feltámadása után Jézus megjelent: az asszonyoknak a sírnál és Mária Magdolnának mikor visszatért, az emmauszi tanítványoknak, Jeruzsálemben többeknek, az apostoloknak Tamás távollétében, a Tizenegynek Tamással együtt, a Tibériás tavánál, egy hegyen Galileában, egyszer étkezéskor, végül a mennybemenetel alkalmával. De miként János mondja, nem írtak le mindent, ami megtörtént. Pálnál találunk még az 1 Kor 9,1 és az 1 Kor 15,5-8 említést arról, hogy megjelent neki, Pálnak, Kéfásnak, a tizenkettőnek, több mint ötszáz testvérnek, Jakabnak és valamennyi apostolnak. Azt gondolnánk, hogy Pünkösd után a Feltámadt Jézus Lelkében maradt az egyházzal, Szavában és az Eucharisztiában. De mind Pál, mind a későbbi szentek tapasztalatai azt mutatják, hogy választottainak újra és újra megmutatja magát, és rajtuk keresztül ismételten belép a történelembe. A 21. fejezet ezek sorát nyitja meg az üdvtörténetben. A sikertelen éjszakai halászat, a csodálatos halfogás, mint jel, a közös étkezés, kenyér és hal már ismerős motívumok az evangéliumokból. Mintha Jézus halálával és feltámadásával semmi nem változott volna, ugyanúgy van jelen tanítványai között. A fejezet második felében a Péterrel folytatott párbeszéddel az evangelista nyomatékossá teszi Péter primátusát, Jézus pásztornak nevezi őt - mint saját magát - méghozzá a szeretetre alapozott vezetést hangsúlyozza (háromszor ismétli meg), valamint egyben kijelöli Péter számára a jövőt is, ami mint Jézussal azonosuló pásztorra várni fog:„Más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent” (Jn 21,18b-19a).

„Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok+ (Mt 5,11-12).

Volt részünk üldözésben a rendszerváltás előtt. Egyáltalán nem boldog tőle az ember. Néha már olyanok voltunk, mint az űzött vad. A közösségünkből az egyik lánynak az idegrendszere nem is bírta, több mint harminc évig, tavaly bekövetkezett haláláig elme szociális otthon lakója lett. Hát akkor igaz lehet, amit Jézus mond? Miféle örömről, miféle boldogságról beszél Jézus, aztán meg Szent Pál? Hogyan lehet boldog, akit üldöznek? Nem, az üldözéstől valóban nem boldog az ember, a saját bőrünkön tapasztaltuk. Nem az üldözéstől boldog az ember, hanem mert Te, Jézus, szereted. Az Istennel való egyre mélyülő szeretetközösségtől lehetünk boldogok és örvendezők. Egyedül a szeretet az, ami mindent legyőz. Aki szeretetben él, az boldog. Aki boldogtalan, annak a nap se süt szépen, annak minden baj. Aki boldog, az a borús időnek is örül, annak semmi sem baj, mindennek örülni tud. Boldogok az Istent szeretők, boldogok akik beléptek az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetközösségébe.

„Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen” (Jn 15,9-11).

„Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük” (Jn 17,25-26).

„Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek!” (Fil 4,4)

Vágvölgyi Éva