*23 Jézus azt felelte neki: »Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. *24 Aki nem szeret engem, nem tartja meg igéimet. Az ige pedig, amelyet hallottatok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.
*25 Ezeket mondtam nektek, amíg veletek voltam. *26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. *27 Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. *28 Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. *29 Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek.
„Hozzá megyünk és lakóhelyet veszünk nála” (Jn 14,23).
A Szentlélek, a Harmadik Isteni Személy az, akit az Atya küld a Fiú nevében és aki lakóhelyet fog venni az emberben és nála, benne fog lakni. A tanítványok Jézus követésében elindultak egy új úton. Jézus velük volt nyilvános működése során és velük volt halála és feltámadása után is. De Jézus már előre arra készíti fel őket, hogy el fog menni, az addig megszokott jelenlétét el fogják veszíteni:
„Már csak kis ideig vagyok veletek” (Jn 13,33).
„Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” (Jn 13,33).
„»Ahova én megyek, oda most nem jöhetsz utánam, de később követni fogsz engem.« (Jn 13,36)
„Elmegyek helyet készíteni számotokra? 3 És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14,2-3).
„Ezeket mondtam nektek, amíg veletek voltam” (Jn 14,25).
„Elmegyek” (Jn 14,28).
„Az Atyához megyek” (Jn 14,28).
„Most újra elhagyom a világot, és elmegyek az A¬tyához” (Jn 16,28).
„Hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek. Ismerje meg ebből a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ teremtése előtt. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. 26 Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük” (Jn 17,21-25).
Ahogy Szt. Pál mondja, a Lélek az, aki egy testté teszi majd őket, benne fognak összeforrni Isten egyházává, általa kapcsolódnak majd be a Szentháromságos Isten közösségébe. A Lélek az, aki a múlékony emberi érzelmeket tűzzé változtatja bennük. Jézus azt mondja, hogy ne sirassák eddigi jelenlétének elvesztését, mert valami újat, sokkal többet fognak ennél kapni. Aki eddig velük volt, az majd bennük fog lakni. A tanítványait nem rendkívüli emberek közül választotta ki Jézus. Egyszerű, írástudatlan emberek voltak az apostolok, nem rendelkeztek se tudással, se rendkívüli képességekkel. Jézus kicsiknek is nevezi őket:
„Abban az időben így szólt Jézus: »Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek” (Mt 11,25).
Ezeket az egyszerű, hétköznapi embereket nem a rendkívüli tulajdonságaik teszik naggyá, hanem majd a bennük lakó Szentlélek. Azért ezeket a kicsiket választotta Jézus, hogy Isten működése nyilvánvaló legyen a világ számára. Minél kisebb vagy, annál jobb, annál alkalmasabb eszköz leszel, hogy Isten működése nyilvánuljon ki általad.
A kicsik, a hétköznapi emberek általában csodálják és irigylik a rendkívüli képességekkel rendelkező embereket. Azt gondolják, hogy nagy tudás, jó képességek nélkül ők nem méltók, nem alkalmasak Jézus követésére (ld. Pétert, Lk 5,8). De az evangélium azt mondja, hogy még ha olyan is vagytok, mint egy egyszerű, holt kődarab, Isten akkor is fiakká tud tenni benneteket:
„A kövekből is képes az Isten gyermekeket támasztani” (Mt 3,9).
Sőt Jézus előbb idézett szavaiból az derül ki, hogy kifejezetten előnyben részesíti a kicsiket.
Szent Pálnak, aki szabadulni szeretett volna valami szégyellni való emberi gyengeségtől azt válaszolja Isten:
„Ezért, hogy el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen. Háromszor kértem emiatt az Urat, hogy távozzék az tőlem; de ő azt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé” (2 Kor 12,7-9).
Ismerjük az evangéliumokból Péter emberi gyengeségeit. Jézus mégis azt mondja neki:
„Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is” (Mt 16,18-19).
„Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van” (Mt 16,17).
Nem Péter és nem a többi tanítvány, nem te és nem én vagyunk az a sziklaalap, amire Isten műve épül hanem a Szentlélek által bennünk élő Krisztus (vö. 1 Kor 3,11).
„Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.
Mindaz pedig, aki hallgatja e szavaimat, de nem váltja tettekre azokat, hasonlít a balga emberhez, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. Az összedőlt, és nagy lett a romlása” (Mt 7,24-27).
Jézus az, aki ház szilárdságát adja, a kimozdíthatatlan belső békét. A sziklára épített ház példabeszédében a béke nem a külső körülmények békéjét jelenti, hiszen vízáradatról, nagy szelekről szól, amik nekizúdulnak a háznak. A világ békéje azt jelenti, hogy minden nagyon szép körülöttünk, minden jól megy. De erre mondja Jézus azt, hogy „Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja” (Jn 14,27).
A feltámadt Jézus amikor megjelenik a tanítványoknak, így köszönti őket:
„Békesség nektek!” (Lk 24,36; Jn 20,19.26)
Mondja ezt akkor, amikor a tanítványok padlóra kerültek, úgy érzik, Jézus kereszthalálával az életük, a jövőjük, minden összeomlott.
A pénzgondban élő szív nyugtalan, nincs békéje. De a hit nélküli szív is nyugtalan, annak sincs békéje. Az ember számára nagyon fontos, hogy biztonságban érezze magát, a külső biztonságot a létbiztonság jelenti számára, a belső biztonságot pedig a szilárd meggyőződés és hit.
Különös dolog, hogy Jézus pont a búcsúbeszédében hangsúlyozza a tanítványok számára a békét, amikor épp a küszöbén állnak annak, amikor a világ fenekestül fel fog fordulni számukra, Jézus elfogása, szenvedése és kereszthalála teljesen ki fogja rántani a lábuk alól a talajt. Jézus pedig azt mondja nekik, hogy „békét hagyok rátok”. Hát nem egészen ezt képzeljük a békéről. Arról nem is beszélve, ami Jézus feltámadása és mennybemenetele után következik, a vértanúságba torkolló keresztényüldözésekről. Igaz utána azt is mondja „Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen” (Jn 14,27), tehát céloz nekik arra, hogy lesz okuk a nyugtalanságra és félelemre. Meg azt is mondja Jézus, hogy „nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja” (Jn 14,27). Ez arra utal, hogy másfajta békéről van szó, mint amit mi köznapi értelemben békének gondolunk. De még a szentírási értelemben vett békétől is eltér. A bibliai szóhasználat szerint ugyanis a salom szó mindezt magába foglalja: tökéletes, sértetlen; érintetlen; egyetértés; a mindennapi létezés jóléte, annak az embernek az állapota, aki összhangban él a természettel, önmagával és Istennel (Mal 2,6:”Igaz tanítás volt a szájában, és ajkán nem volt gonoszság; békében és egyenes lélekkel járt velem”.) áldás, nyugalom, dicsőség, gazdagság, biztonság, bizalom, üdvösség, élet. A salom, a béke, a boldogság teljessége, anyagi és lelki javak összessége, Isten ajándéka a választott nép számára. Erről énekelnek a zsoltárok (Zsolt 4,9; 29,11; 35,27; 122,6-9; 128,1-6). A prófétai jövendölések szerint az eljövendő Messiás a Béke Fejedelme lesz (Iz 9,5), és mint a béke királya (Zak 9,9-10), békét fog hozni Isten népe számára (Mik 5,1-4; Ez 35,24-28; Jo 4,17-18; Ám 9,13-15).
Jézus is békét ígér a tanítványoknak: „Az én békémet adom nektek” (Jn 14,27). De vajon ugyanarról a békéről beszél, mint az Ószövetség, ahol a béke az anyagi és lelki javak összességét jelenti?
A Krisztus előtti századokban volt egy zsidó szekta, az esszénusok, akik az idegen hatalmak politikai és vallási befolyása miatti küzdelmekből úgy akarták kivonni magukat, hogy egyszerűen kivonultak a világból. Békében akartak élni, nem akartak részt venni a zavarosságban. Ma úgy mondanánk, hogy egy párhuzamos társadalmi közösséget hoztak létre, saját belső szabályokkal és törvényekkel. Az ilyen kívül állás valóban sok mindentől megóv, mentesít. De mint kiderül, Jézus semmi ilyesmire nem gondol, amikor övéiért imádkozik:
„Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság. Ahogyan engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba. Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban” (Jn 17,15-19).
Jézus szerinti békének csak egyetlen feltétele van, a megváltott szív. Azt nem nyugtalanítják pénzgondok, sem egzisztenciális félelmek, mert egészen az isteni gondviselésre bízta magát, a lelki békéje nem a külső körülményektől, hanem a Jézusba vetett hite, a Jézusban való életének mértékétől függ.
Jézus legyőzte a bűnt, benne helyre állt a teljesség, születésekor az angyalok békét hirdetnek az embernek: »Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú emberekben!« (Lk 2,14)
A jeruzsálemi bevonuláskor ezt az üzenetet ismétlik az örvendező tanítványok: »Áldott a király, aki az Úr nevében jön! {Zsolt 118,26} Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!« (Lk 19,38)
Jézus tanítványai ezt az örömhírt viszik: Lk 10,5-6:”Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: `Békesség e háznak!' Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok”.
Jeruzsálem elutasítja ezt a békét: Lk 19,41-42:”Mikor közeledett és meglátta a várost, megsiratta, s így szólt: »Bárcsak te is felismernéd ezen a napon, ami békességedre szolgál!”
A tanítványi közösséget ennek a békének a megőrzésére biztatja: Mt 9,49-50:”Mindenkit tűzzel fognak megsózni. Jó a só; de ha a só ízetlenné válik, mivel adtok ízt neki? Legyen só bennetek, és legyen békesség köztetek”.
Jézus az üdvösség békéjét hozta el a világnak, ami nem egyezik a földi elgondolásokkal, felforgatja a világ békéjét: Lk 12,51-53:”Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást. Mert mostantól fogva ha öten lesznek egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával; az anya a lányával és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával« {Mik 7,6}.”
A feltámadt Jézus ennek az üdvösségnek az örömhírével köszönti a tanítványait, amikor megjelenik: Lk 24,36:”Amíg ezekről beszéltek, egyszer csak maga Jézus állt közöttük, és azt mondta nekik: »Békesség nektek!«
Szt. Pál az efezusiaknak írt levelében kifejti, hogy Jézus nem csak meghirdette a békét, mint a prófétai jövendölések messiása, hanem ő maga a béke, benne helyre állt az Isten és ember és az ember és ember közötti béke:
Ef 2,14-18: ”Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollévők voltatok, s békét a közel lévőknek {Iz 57,19}; mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához”.
Jézusban tud az ember békére találni Istennel és békére találni a másik emberrel.
Vágvölgyi Éva
