22 Mikor pedig elteltek tisztulásuk napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, 23 amint az Úr törvényében írva van: »Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve« {Kiv 13,2.12}, 24 és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: »Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát« {Lev 12,8}. 25 Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. 26 A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. 27 Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, 28 karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt:
29 »Most bocsátod el, Uram, szolgádat
a te igéd szerint békességben,
30 mert látták szemeim
üdvösségedet {Iz 40,5},
31 melyet minden nép
színe előtt készítettél {Iz 52,10},
32 világosságul a nemzetek megvilágosítására {Iz 42,6; 49,6}
és dicsőségére népednek, Izraelnek« {Iz 46,13}.
33 Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. 34 Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: »Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak 35 – és a te lelkedet tőr járja át –, hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.«
36 Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; 37 nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. 38 Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte Istent, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.
39 Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, a városukba, Názáretbe. 40 A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta.
Ószövetségi próféták jövendölnek a Messiásról, Isten uralmának kezdetéről itt a földön, mint pl. Izajás, vagy meglátják, mint Keresztelő János és Simeon és Anna. Számukra ez a beteljesedés. De nem vesznek részt benne, mint ahogy a tanítványok és az ő követőik, vagyis mi magunk. Ezért mondja Jézus Keresztelő Jánosról, hogy:
„Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála” (Mt 11,11).
Tanúk és tanúságtevők: Jézus tanúi hirdetik és mondják tapasztalatukat azoknak, akik őt nem ismerik, nem találkoztak vele.
Lukács evangéliumában Jézus messiásságának legelső tanúi az angyali híradás nyomán az egyszerű betlehemi pásztorok:
„A pásztorok így szóltak egymáshoz: »Menjünk át Betlehembe, és lássuk azt a dolgot, ami történt, s amelyet az Úr hírül adott nekünk.« Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet. Amikor meglátták őket, elhíresztelték azt, amit a gyermek felől hallottak. És mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amiről a pásztorok beszéltek nekik. Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében. A pásztorok pedig visszatértek, magasztalták és dicsérték Istent mindazokért a dolgokért, amiket hallottak és láttak úgy, ahogy megmondták nekik” (Lk 2,15-20).
Második tanú az agg Simeon, akinek a Szentlélek jelenti ki. A szentírási szöveg nem nevezi őt prófétának, de nyilvánvaló az elmondottakból: a Szentlélek volt rajta, a Szentlélek kijelentette neki, a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Azt mondja róla Lukács, hogy várta Izrael vigasztalását, az Úr felkentjét, ígéretet kapott a Szentlélektől, hogy meg fogja látni, a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Itt egy gyöngéd jelenet következik, amikor karjaiba vette a Gyermeket, akiben felismerte a Messiást és magasztalta Istent.
Gyermekségtörténetében Lukács evangelista három gyönyörű énekkel ajándékozott meg bennünket, Mária hálaénekével, a Magnificattal, Zakariás énekével és Simeon énekével.
Simeonnal egyidejűleg egy jámbor özvegyasszony, aki évtizedek óta böjttel és imával tölti az idejét a templomban, szintén odamegy a Szent Családhoz és dicséri Istent a Gyermek láttán.
A gyermek Jézus bemutatásakor a Templomban, megtörténik a régi és az új első találkozása. A régi köszönti az újat. Isten embere, a próféta és a jámbor hívő Anna az Ószövetség jelképe, a Templom nevében köszöntik az új korszak kezdetét jelentő Messiást. A Messiás gyermeki mivolta jelképezi a kezdetet, amely majd ki fog bontakozni.
A későbbiekben a vallás hivatalos képviselői, akik nem Isten emberei, nem igaz emberek, nem vezeti őket a Lélek, van szemük, de nem látnak, van fülük, de nem hallanak, van értelmük, de nem értenek, nem ismerik fel a jeleket, nem ismerik fel a Messiást. A maguk emberi elgondolása szerint cselekszenek majd a Messiással, akit csalónak hisznek.
A sorban a harmadik tanú lesz majd Keresztelő János, akinek tanúságát különösen a János evangélium domborítja ki:
„Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.
Látta, hogy Jézus közeledik hozzá. Erre így szólt: »Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel.« János tanúságot tett és azt mondta: »Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: `Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.' Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia” (Jn 1,6-8.29-34).
„Vita támadt tehát János tanítványai és egy zsidó között a tisztulás felől. Odamentek Jánoshoz, és azt mondták neki: »Rabbi, az, aki veled volt a Jordánon túl, akiről tanúságot tettél, íme, ő is keresztel, és mindenki hozzá megy.« János azt felelte: »Az ember semmit sem szerezhet, hacsak a mennyből nem adatott neki. Ti magatok vagytok a tanúim, hogy azt mondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem az vagyok, akit őelőtte küldtek. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának. Ez az örömöm most beteljesedett. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3,25-30).
„Ha én tanúskodom magamról, tanúságom nem érvényes. Más az, aki tanúskodik énrólam, és tudom, hogy igaz az a tanúság, amelyet rólam tesz. Ti Jánost kérdeztétek, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak azért mondom ezeket, hogy üdvözüljetek. Ő égő és világító lámpás volt, és ti egy ideig örvendezni akartatok az ő fényében” (Jn 5,31-35).
Az igazság legfőbb tanúja maga Jézus, aki azért jött a világba, hogy tanúságot tegyen az igazságról: „Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra” (Jn 18,37)
Jézus a tanítványait azzal a küldetéssel küldi a világba, hogy tanúságot tegyenek szavairól és tetteiről. János evangéliumában ennek a küldetésnek központi szerepe van, a tanúskodni ige nála 30-szor szerepel, szemben a szinoptikusokkal, ahol egyszer vagy kétszer szerepel. Jézus világosságot hozott: „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött” (Jn 1,9).
Tanítványai tanúi ennek: „Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1,14).
„Jézus még sok egyéb csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hit által az ő nevében életetek legyen” (Jn 20,30-31).
„Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz mindezekről, és aki ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, s ha azokat egyenként mind megírnák, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene” (Jn 21,24-25).
Jézus azt mondta tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van” (Mt 5,14-16).
Mindenkor, de a mai korban különösen nagy szükség van a hit hiteles tanúira. Matta el Meszkín atya ezt mondja:
„A mai világ szomjazza a Jézus Krisztusban való élő hit tanúságtételét: nem annyira hallani szeretne róla, mint inkább megélni. Könyvek és mesterek léteznek, amelyek Krisztusról beszélnek, persze, és milyen sok! De hányan vannak, akik az ima emberei, akik Krisztussal élnek, Krisztussal beszélgetnek?
Hiányoznak a tanúk, és a felszentelt hirdetői a hitnek, és mindnyájan szenvedünk attól, hogy nem tudunk feltöltődni az imádság embereitől, az életük tanúságtételétől, a hitük erejétől és reményük bizonyosságától. A gonosz hatásának van alávetve a világ, az erőszaknak, az igazságtalanság, a pénz imádatának, amit csak azok a nők, férfiak és fiatalok képesek csillapítani, és döféseit hatástalanítani, akik az életükkel és imáikkal új értelmet adnak a világnak, új reményt adnak az életnek. Az élet megújul tanúságtételük, a mindenről való lemondásuk és az Istennek és az Igazságnak szentelt életük fényétől, ami szétterjed a világban…
Az Ige megtestesülésén keresztül Isten kinyilvánítja vagy kinyilatkoztatta magát az embernek, és az Ige pedig kinyilvánította felé az embert, megmutatta és bemutatta Istennek!
77. Kinyilvánította Istent az embereknek, és az embert bemutatta Istennek. (Lyoni Szent Iréneosz, Adversus haereses 4,20,7)
78. Isten dicsősége az élő ember és az ember élete Isten megnyilatkozása. Ha most Isten megnyilatkozása, ami minden élőlény teremtésén keresztül történik, amik a földön élnek, sokkal inkább megnyilatkozása az Atyának az Ige közreműködésével adott élet azoknak, akik látják Istent! Lyoni Szent Iréneosz, Adversus haereses 4,20,7)
79. A mi Urunk testén áttör az Atya fénye, ragyogás indul testéből, ránk sugárzik, és így az ember az Atya fényétől körülövezve eljut a romolhatatlanságba. (Lyoni Szent Iréneosz, Adversus haereses 4,20,2)
Krisztus akarata, hogy saját dicsőségét a Tábor hegyén egy ragyogó látványban kinyilvánítsa, az Atya akaratát tükrözi vissza, aki részeltetni akarja az embert az emberi szemmel nem látható isteni fényben, hogy folyamatosan halhatatlanná téve őt, következményként megadja neki, hogy örökké éljen.
80. Ahogy azok, akik látják a fényt, fényben vannak, és részesülnek ragyogásában, így azok, akik látják Istent, Istenben vannak, részesülnek az ő ragyogásában. Mivel Isten ragyogása életre kelt, azok, akik látják Istent, életre kelnek! (vö. Zsolt 104,30) (Lyoni Szent Iréneosz, Adversus haereses 4,20,5)
Szent Iréneosz úgy véli, hogy a látás, mint Isten ismerete mindig a valamivé válás cselekedete lesz, amíg be nem lépünk az örökéletbe.
81. Nem csak a jelen korszakban, hanem a jövendő korszakban is, azért hogy Isten mindig oktassa az embert, és az ember mindig tanuljon Istentől. (Lyoni Szent Iréneosz, Adversus haereses 2,28,3)
Összegezve, Szent Iréneosz Isten látását az ember éltető valóságának tekinti, most sokkal inkább, mint az eljövendő világban. Jelenleg a hit segítségével egy részleges részvételnek örülhetünk, amelyben látjuk a láthatatlan és felfoghatatlan Istent Jézus Krisztus fényében, aki megadta nekünk a feltámadás ajándékát és az örökéletet.
Jézus Krisztus látása ebben a korszakban valóban éltető látás, ami halhatatlanságba öltözteti az embert, elengedhetetlen előjátéka az Atya látásának, ami maga az örökélet a halhatatlanságban!
A Fiú Lelke bemutat bennünket az Atyának, kinyilatkoztatva a gyermekké fogadásunkat és felemelve sóhajtásait bennünk és értünk (vö. Róm 8,26). Forró és heves sóhajtásokat, amelyeket azok ismernek, akik Őt megtapasztalták, amelyektől az egész testük lángra lobban. Ekkor az ember megszabadulva saját erőtlenségétől, végességétől és a bűnök súlyától, amelyek még ehhez a földi világhoz kötik, kész felrepülni.
Tehát igaza van a szenteknek, akik megtapasztalták, és azt mondják, hogy az ima képes szárnyakat adni az embernek, amivel fel tud repülni. Szárnyakat, amelyek nem mások, mint a Krisztus közelségétől előidézett eufória érzése, a bűntől való szabadulás bizonyosságával együtt, amelyek ránehezedtek a lelkiismeretünkre és meggátolták imáink örömét. A Szentlélekkel való kapcsolat hatására abban a pillanatban a buzgó ima megtapasztalja, hogy Szentlélek által feltámad a bűn halálából a titkos mennybemenetelre, pontosabban részleges mennybemenetelre. Ezt az Atyához való belépés követi, amit az biztosít számunkra és mutat be saját Atyjának, aki saját vérével megjelölt meg bennünket és belsőleg beburkolt kegyelmével, hogy elfedje bűneinket.
Ez, amiről Szent Pál beszél nekünk az Atyához való bejutásról (vö. Ef 3,12; Zsid 10,19-20) nem az Úr által kiválasztott apostol megjutalmazása a láthatatlan valóságához való közeledés és szemlélés privilégiumával, hanem az Egyszülött Fiú öröksége minden fiúnak bőven osztva, „jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel” (Lk 6,38).
Amit Szent Pál megélt, összhangban van a mi tapasztalatunkkal. Megerősítjük, és a lelkiismeretünk tanúságot tesz róla. A tanítvány tanúságtétele, akit Jézus szeretett a bizonyíték:„Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.” (1 Ján 1,3), a szeretet életközösségében, a Szentlélek forró imájában, ami működésébe vonva egy pillanat alatt megszűnteti homályunkat, azért hogy érezzük, tapintsuk és lássuk, ami láthatatlan. Akkora az öröm, ami betölti a tanítvány szívét, hogy el akarta mondani nekünk, hogy tökéletesítse részvételünket Szerelmünk gazdag örökségében.
41. Tartsd őt a karjaidban, mint az édesanyja, Mária, lépj be a három királyokkal és add át ajándékaidat. Hirdesd születésének jó hírét a pásztorokkal és magasztald őt az angyalokkal. Vedd karjaidba, mint az agg Simeon és tartsd őt a kezedben. Vedd magad mellé Józseffel és vidd Egyiptomba. Amikor a többi gyermek között látod, hívd magadhoz, csókold meg őt és szívd be testének illatát, mely életet ad a mindenségnek. Kövesd őt növekedésének és neveltetésének minden állomásán, így állandó kapcsolatban leszel vele és egyesülsz szeretetével, amitől a te halandó tested felveszi az élet illatát, amely az ő testéből jön. Menj vele fel a templomba, és hallgasd, hogy kérdezi az öreg törvénytudókat, akik elképedve hallgatják bölcsességgel teli szavait. Amikor kérdez és válaszol, hallgatják és csodálják bölcsességét. Kelj föl, és menj le a Jordánhoz, fogadd őt Jánossal együtt és ámulj el és csodáld meg alázatát, amikor látod, hogy fejét lehajtja János előtt, hogy felvegye tőle a vízzel való keresztséget!
Menj el vele a pusztába, mászd meg a hegyet és ülj csendben a lábaihoz a vadállatokkal együtt, amik odajönnek, hogy élvezzék Uruk társaságát. Aztán kelj föl vele együtt, hogy megtanuld, hogyan kell megküzdeni és megharcolni az ellenségekkel.
Állj meg a kút pereménél a szamáriai asszonnyal, hogy megtanuld a Lélekben és igazságban való imádást, told odébb Lázár sírjáról a követ, hogy megtanuld a halálból való feltámadást. Menj a tömeggel, tolongj, hogy te is kapj egy darabot abból az öt kenyérből, hogy megtanuld az ima áldását! Menj, hogy felébresztd őt álmából a bárka végében, amikor a hullámok háborognak körülötted. Sírj Mária Magdolnával, és füröszd meg lábait a könnyeiddel, hogy meghallhasd szájából a neked szóló bátorító szót. Hajtsd fejedet Jánossal a mellére, hogy hallgasd a szívverését, amely a környező világ szeretetéért dobog! Végy egy darabot abból a kenyérből, amelyet megáldott az utolsó vacsorán, hogy egyesülj testével, és örökké vele maradj.
Tartsd oda a lábadat, hogy megmosson, hogy megtisztulj a bűneidtől és tisztátalanságaidtól. Menj vele ki az Olajfák hegyére, mert megtanít téged imádkozni, és térdre borulni, hogy mint őt, elborítson a verejték. Kelj fel, hogy vele együtt fogadd azokat, akik gyaláznak és keresztre fognak feszíteni, nyújtsd vele együtt oda a kezed a láncoknak, és mint ő, hagyd, hogy arcul üssenek és leköpjenek, nyújtsd oda meztelen gerincedet a korbácsnak. Kelj föl, barátom, ne hagyd el magad, ez az út és a verés ideje, vidd a keresztet. Vele együtt tartsd oda kezed a szögeknek, és ne kíméld a lábad. Igyál vele együtt epét.
Kelj fel, amikor hasad a hajnal és még sötét van, és menj a sírhoz megnézni a csodálatos feltámadást. Ülj le az emeleti szobában és várakozz rá csukott ajtók mögött. Nyisd ki a szemed, hogy eltöltsenek a béke szavai, melyek szájából felhangzanak. Menj a többiekkel arra a magányos helyre, és hajtsd le a fejed, hogy megkapd az utolsó áldást a mennybemenetel előtt. (Dalyatha Szent János, Homília az Úr életéről szóló elmélkedésre)
(Matta el Meszkín: Isten megtapasztalása az imában)
Vágvölgyi Éva
