Az Emberfia eljövetele *24 Azokban a napokban, a szorongattatás után a nap elsötétedik, a hold nem sugározza fényét, *25 a csillagok lehullanak az égről {Iz 13,10}, és az erők, amelyek az egekben vannak, megrendülnek.
*26 Akkor meglátják majd az Emberfiát, amint eljön a felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel {Dán 7,13}. *27 Elküldi angyalait, és egybegyűjti választottait az ég négy tája felől {Zak 2,10}, a föld végétől az ég határáig.

A végidőre vonatkozó intelmek *28 Vegyetek példát a fügefáról: amikor már zsenge az ága és a levelei kihajtottak, tudjátok, hogy közel van a nyár. *29 Így ti is, amikor azt látjátok, hogy mindezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtóban. *30 Bizony, mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindezek meg nem történnek. *31 Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. *32 Azt a napot és az órát azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.

„A szimbólum (görög szümbolon) eredetileg olyan jelet jelentett, amelyet két ember őrzött magánál, hogy felismerjék egymást. A régi görögöknél //és a zsidóknál úgyszintén// ugyanis szokásban volt, hogy a barátok, üzletfelek kettétörtek egy cserépdarabot (gyűrűt vagy pénzdarabot) és a két darab volt összetartozásuk jelképe…
Paul Ricour szerint a jelképben a jelentés nem benne van, hanem rajta kívül, amelyet gondolati úton kell megkeresni. Az ember állandóan megújuló szellemi erő-feszítésére van szükség a szimbólumok megértéséhez…” (vö. Jelképtár, Hoppál Mihály)
„A szimbólum jelentősége nem önmagában rejlik, hanem túlmutat önmagán…
A vallásos ember számára a szimbólum konkrét jelenség, amely minden szónál világosabban fejezi ki a belefoglalt isteni és abszolút gondolatot… Üdvtörténeti szempontból a szimbólum a teremtő és teremtmény megszakítatlan kapcsolatának kifejezése.” (Biedermann: Szimbólum lexikon)
Az őskeresztény korban, mint vallási formula született meg a Symbolum Apostolicum, az Apostoli Hitvallás.

Isten szavakban és jelekben közöl sok mindent az emberrel már az Ószövetségben is:
„Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: »Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!« De Ácház azt mondta: »Nem kérek, és nem kísértem az Urat.« Erre a próféta így szólt: »Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni. Aludttejet és mézet eszik majd, hogy meg tudja vetni a rosszat és a jót tudja választani. Mert mielőtt a gyermek meg tudná vetni a rosszat, és a jót választani, elhagyott lesz az az ország, melynek két királyától rettegsz. Hoz majd az Úr rád, népedre és atyád házára olyan napokat, amilyenek nem jöttek, amióta Efraim elszakadt Júdától: Asszíria királyát” (Iz 7,10-17)

Az arra kiválasztottak éber állapotban, látomásokban, vagy álmukban hallják Isten szavát. Ezeket az isteni közléseket csak ők tapasztalják meg, de azért, hogy továbbítsák mások felé, közöljék másokkal. A prófétai küldetés alaphelyzete, hogy a próféta meghirdeti: „Ezt mondja az Úr”. Különösen Ámosz prófétánál, többször is szerepel, szinte minden versben (Ám 1,3.9.11.13; 2,1.4.6.11; 3,1.11.12.13.15; 4,3.5.6.8.9. kk.)
A jelekkel más a helyzet, azt mások is, mindenki látja, megtapasztalja, de csak kevesen, Isten választottjai tudják helyesen értelmezni. A többiek látják, észlelik ugyan, de vagy nem ismerik fel jel voltukat, vagy fölismerik, de tévesen értelmezik.
Az Ószövetségben megszokott a félelmetes, haragvó és büntető Isten képe, de az Újszövetségre nem jellemző. Jézus jó híre, az euangelion, arról szól, ahogy a példabeszédekben bemutatja, hogy Isten irgalmas, ő a jó pásztor, aki megkeresi az elveszett bárányt, az asszony, aki az elveszett drachmát megkeresi, és az irgalmas apa, aki visszafogadja a tékozló fiút. Jézus Isten megbocsátó szeretetét mutatja meg, szemben a farizeusi, a törvényét könyörtelenül behajtó, a megszegőt súlyosan meg-büntető istenképpel.
Róluk azt mondja Jézus:
„ Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára” (Mt 23,4).
De magáról viszont ezt:
„Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek {Jer 6,16}. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű” (Mt 11,28-30).
De azért, ha nem is hangsúlyosan, találkozunk a rosszakat elítélő, büntető Istennel. Egyszer valaki nyeglén azt találta mondani a bűneivel kapcsolatban: „Isten majd megbocsát, az a dolga!”
Ehhez még eszembe jut egy jelenet, amit az egyik családban láttam: Egy nagyon elkényeztetett négy éves kisfiú pofont adott az apjának, mert valami olyat mondott, ami nem tetszett neki. Az apa is meghökkent ezen, de aztán csak kicsit zavartan nevetve azt mondta, hogy, nahát, vered az apádat? Én még jobban megdöbbentem, és azt gondoltam, hogy ajjaj, mi lesz ebből később?!
Aki azt gondolja, hogy a szerető Isten mindig, mindent megbocsát mindenkinek, az jól gondolja. De a megbocsátás nem jelenti azt, hogy a megbánás nélküli rossz tettekkel nem kell elszámolni egyszer, hogy nem jár értük majd büntetés.

Jézus a végidőkről beszélve azokat a képeket használja, amiket az ószövetségi próféták Isten ítéletének ábrázolásra alkalmaztak:
„Jönnek messze földről, az égnek széléről,
az Úr és haragjának eszközei,
hogy elpusztítsák az egész földet.
Jajgassatok, mert közel van az Úr napja,
mint a pusztulás, érkezik a Mindenhatótól!
Ezért minden kéz lehanyatlik,
és minden emberi szív elcsügged.
Megrémülnek, görcs és fájdalom fogja el őket,
mint szülő asszony, vajúdnak;
egyik a másikra bámul:
lángoló arc az ő arcuk.
Íme, az Úr napja jön könyörtelenül,
mint bosszúság és izzó harag,
hogy pusztasággá tegye a földet,
és vétkeseit kipusztítsa róla.
Az ég csillagai és csillagképei
nem ragyogtatják világosságukat;
elsötétül a nap, amikor felkel,
és a hold nem sugározza fényét.
Megbüntetem a földkerekséget gonoszságáért,
és az istenteleneket bűneikért;
megszüntetem a kevélyek gőgjét,
és az erőszakosok büszkeségét megalázom.
(Iz 13,5-11)

„Felbomlik az egek minden serege,
mint a könyvtekercs, összegöngyölődnek az egek,
és minden seregük lehull,
ahogy lehull a levél a szőlőről,
s ahogy lehull a fügefáról.
Mert felizzott kardom az égben,
és íme, ítéletre leszáll Edomra,
a népre, melyet kiirtásra szántam.
Az Úr kardja tele van vérrel,
zsíros a hájtól,
bárányok és bakok vérétől,
kosok veséjének hájától.
Mert áldozatot rendez az Úr Boszrában,
és nagy mészárlást Edom földjén.
Elhullanak a bivalyok velük együtt,
és a tulkok a bikákkal együtt;
megittasodik földjük a vértől,
és poruk zsíros lesz a hájtól.
Mert itt az Úr bosszújának napja,
a megtorlás esztendeje,
hogy elégtételt szerezzen Sionért.
Patakjai szurokká változnak,
a pora kénkővé,
a földje pedig égő szurokká.
Éjjel-nappal sohasem alszik ki,
örökké felfelé száll a füstje.
Nemzedékről nemzedékre pusztaság lesz,
soha többé senki sem megy át rajta” (Iz 34,4-10).

. Ezért a képek ijesztőek és sötétek, mint ahogy sokszor maga az ószövetségi istenkép is. Az Ószövetség szerint Isten egy Jánusz arcú valaki, aki ha jó vagyok, akkor elhalmoz az áldását jelentő minden földi jóval, de ha rossz vagyok, akkor jön az asszír meg a pestis és minden más borzalom, ahogy fenti idézetekből látszik. Miért van szükség arra, hogy ilyen félelmetesnek látszódjék Isten? Mert Mózes és többi próféta azzal próbálta elérni, hogy ha már nem szeretetből, akkor legalább az Istentől való félelemből tartsák meg a törvényeket. Mint ahogy a Második Törvénykönyvben le van írva:
„Ím áldást és átkot terjesztek ma elétek: áldást, ha engedelmeskedtek az Úr, a ti Istenetek parancsainak, amelyeket ma meghagyok nektek, s átkot, ha nem engedelmeskedtek az Úr, a ti Istenetek parancsainak, hanem letértek arról az útról, amelyet most mutatok nektek, s más istenek után jártok, akiket nem ismertek” (MTörv 11,26-28).
„28 Áldások Ha hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, s megteszed, s megtartod minden parancsát, amelyet ma meghagyok neked, akkor dicsőbbé tesz téged az Úr, a te Istened minden nemzetnél, amely a földön lakik, s mind rád szállnak, s elérnek téged a következő áldások, feltéve, hogy hallgatsz parancsaira:
Áldott leszel a városban, s áldott a mezőn, áldott lesz méhednek gyümölcse, földednek gyümölcse, állataid ellése, marháid csordája és juhaid akla. Áldottak lesznek csűreid, s áldottak éléstáraid. Áldott leszel, ha bemégy és ha kimégy. Összetöri az Úr színed előtt ellenségeidet, akik ellened támadnak: egy úton jönnek ki ellened, s hét úton futnak el színed elől. Áldást bocsát az Úr magtáraidra, s kezed minden munkájára, s megáld téged azon a földön, amelyet a te Urad, Istened ad neked.
Szent népévé emel az Úr téged, amint megesküdött neked, ha megtartod az Úrnak, a te Istenednek parancsait, s az ő útjain jársz, s látni fogja a föld minden népe, hogy te az Úr nevét viseled, s félni fognak tőled.
Bőséget ad neked az Úr minden jóban, méhed gyümölcsében, állataid ellésében, s földed gyümölcsében, azon a földön, amely felől megesküdött az Úr atyáidnak, hogy neked adja. Megnyitja neked az Úr gazdag kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon földednek a maga idejében, s megáldja kezed minden munkáját. Kölcsönt nyújtasz sok nemzetnek, de te senkitől sem veszel kölcsönt. Fejjé tesz téged az Úr, s nem farokká, s felül leszel mindenkor, nem alul, feltéve, hogy hallgatsz az Úr, a te Istened parancsaira, amelyeket ma meghagyok neked, s megtartod és teljesíted őket, s el nem térsz tőlük sem jobbra, sem balra, s nem követsz és nem tisztelsz más isteneket.
„Átkok Ha azonban nem akarsz hallgatni az Úrnak, a te Istenednek arra a szavára, hogy tartsd meg és teljesítsd minden parancsát és szertartását, amelyet ma meghagyok neked, akkor mind rád szállnak és elérnek téged a következő átkok: Átkozott leszel a városban, átkozott a mezőn. Átkozott lesz csűröd, s átkozottak éléstáraid. Átkozott lesz méhed gyümölcse s földed gyümölcse, marháid csordája s juhaid nyája. Átkozott leszel, ha bemégy, s átkozott, ha kimégy.
Éhséget és ínséget bocsát az Úr rád, s átkot minden dolgodra, amelyet művelsz, amíg csak el nem tipor, s hamarosan el nem pusztít mérhetetlenül gonosz tetteid miatt, amelyekkel elhagytál engem. Rád szakasztja az Úr a döghalált, míg csak el nem emészt téged arról a földről, amelyet elfoglalni mégy. Megver téged az Úr nyavalyával, lázzal, hidegleléssel és gyulladással, továbbá szárazsággal, kártékony időjárással és vetési ragyával, s az üldöz, míg el nem veszel. Az ég, amely feletted van, olyan lesz, mint az érc s a föld, amelyet tapodsz, olyan, mint a vas. Eső gyanánt port ad az Úr földedre, s hamu hull rád az égből, míg csak el nem pusztulsz. Össze-omlaszt téged az Úr ellenségeid előtt: egy úton vonulsz ki ellenük, s hét felé fogsz elfutni előlük, s szétszóródsz a föld minden országába, s holttested eledele lesz az ég minden madarának s a föld vadjainak, s nem lesz, aki elűzze őket.
Megver téged az Úr az egyiptomi fekéllyel, tested azon részén is, amelyen a bélsár távozik, megver rühhel és viszketéssel, úgyhogy kigyógyítani nem tudnak. Megver téged az Úr tébolyodással, vaksággal és elmezavarral, s úgy fogsz tapogatózni délben, mint ahogy a vak szokott tapogatózni a sötétben, s nem fogsz célhoz jutni útjaidon. Minden időben sanyargatni fognak és erőszakosan elnyomnak, s nem lesz, aki megszabadítson téged. Feleséget veszel és más fog hálni vele, házat építesz és nem fogsz lakni benne, szőlőt ültetsz és nem szüretelsz belőle. Előtted fogják levágni marhádat és te nem eszel belőle, szemed előtt rabolják el szamaradat, s nem adják többé vissza neked, ellenségeidnek adják juhaidat, s nem lesz, aki segítsen téged. Fiaid s lányaid más nép hatalmába kerülnek és szemed azt látni fogja és bár egész nap epekedik a látásuk után, nem lesz erő kezedben. Földed gyümölcsét s munkád minden eredményét olyan nép eszi meg, amelyet nem ismersz és sanyargatni fognak mindenkor és elnyomnak minden időben és eszedet veszted rémültödben azok miatt, miket látni fog szemed. – Megver téged az Úr igen gonosz fekéllyel a térdeden s a lábszáradon, tetőtől talpig, úgyhogy kigyógyítani nem tudnak.
Elvisz az Úr téged s királyodat, akit majd magad fölé állítasz, egy olyan nemzethez, amelyet nem ismersz és atyáid sem ismertek, s ott más isteneknek fogsz szolgálni: fának és kőnek és közmondás s csúfság tárgyává süllyedsz mindazon népek előtt, amelyek közé majd az Úr elvisz téged.
Sok magot vetsz a földbe, s keveset gyűjtesz be, mert sáska emészti meg mindet. Szőlőt fogsz ültetni és művelni, de nem iszol bort és semmit se szedsz róla, mert féreg pusztítja el. Olajfáid lesznek minden határodban, de olajjal meg nem ken-heted magad, mert termésed lehull és elpusztul. Fiakat s lányokat nemzel, de nem látod hasznukat, mert fogságba hurcolják őket. Ragya emészti meg minden fádat s földed gyümölcsét. A jövevény, aki veled lakik azon a földön, föléd emelkedik, s egy-re feljebb kerül, te pedig leszállsz, s egyre lejjebb kerülsz. Ő fog kölcsönözni neked, s nem te fogsz kölcsönözni neki; ő lesz a fej és te leszel a farok.
Bizony rád jönnek mindezek az átkok, üldöznek és elérnek téged, míg csak el nem pusztulsz, mivel nem hallgattál az Úr, a te Istened szavára, s nem tartottad meg parancsait és szertartásait, amelyeket megparancsolt neked és mint jelek és csodák, rajtad és utódaidon lesznek mindörökké. Mivel nem szolgáltál az Úrnak, a te Istenednek, örömmel és szívbéli jókedvvel, bár bőségben volt mindened, azért éhségben, szomjúságban, mezítelenségben, s teljes ínségben fogsz szolgálni ellenségednek, akit az Úr rád bocsát, s ő vasigát tesz nyakadba, míg csak el nem tipor téged.
Rád hoz ugyanis az Úr messziről, a föld határának széléről egy nemzetet, amely mint a lecsapó sas, megrohan, amelynek nyelvét nem érted, egy nagyon arcátlan nemzetet, amely nem tekint öreget, s nem szán meg gyermeket. Megeszi állataid ivadékát és földed gyümölcsét, míg csak el nem pusztulsz, s nem hagy neked gabonát, bort, olajat, marhacsordát s juhnyájat, míg csak el nem veszít és össze nem tipor minden városodban s egész földeden le nem omlanak erős és magas falaid, amelyekbe reménységedet helyezted. Ostromzár alá vesz kapuidban, egész földeden, amelyet az Úr, a te Istened majd neked ad, s a szorongatásban és a pusztításban, mellyel ellenséged nyomorgatni fog, megeszed saját méhed gyümölcsét, fiaid és lányaid húsát, akiket az Úr, a te Istened majd neked adni fog. Legkényesebb és elpuhultabb férfid is irigységgel néz majd testvérére, s ölében fekvő feleségére, s nem ad nekik fiai húsából, amelyet megenni kénytelen, mivel semmi egyebe sem lesz abban a szorongatásban és ínségben, mellyel ellenségeid pusztítani fognak téged valamennyi kapudon belül. Az elpuhult és kényeskedő asszony, aki járni sem tudott a földön, s a lábát sem tudta letenni az elpuhultság és a nagy kényeskedés miatt, irigyelni fogja ölében fekvő férjétől fiának s lányának húsát meg asszonyi testéből kijövő, szennyes mását, meg újszülött gyermekeit, mert titokban maguk az asszonyok eszik meg ezeket minden más hiányában, abban a szorongatásban és pusztításban, mellyel ellenséged nyomorgatni fog téged kapuidon belül.
Ha meg nem tartod, s meg nem teszed ennek a törvénynek minden szavát, amely meg van írva ebben könyvben, s nem féled az Ő dicsőséges és félelmetes nevét, vagyis az Urat, a te Istenedet, akkor az Úr megsokasítja csapásaidat s utódaid csapásait, nagy és maradandó csapásokkal, rosszindulatú és tartós betegségekkel sújt, mind rád fordítja Egyiptom nyavalyáit, amelyektől annyira féltél, s azok rád ragadnak, sőt mindenféle olyan betegséget és csapást is bocsát rád az Úr, amely nincs megírva e törvény könyvében, míg csak össze nem tipor téged. Ti, akik azelőtt oly sokan voltatok, mint az ég csillagai, kevés számmal maradtok meg, mivel nem hallgattál az Úr, a te Istened szavára” (MTörv 28,1-62).

Jézus tanításában általában az irgalmas Isten képe kap hangsúlyt, de azért a megátalkodott bűnösök számára megjelenik a pokol, a soha ki nem alvó tűz, a hely, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz.
Ebben a szentírási részben Jézus szavaiban a prófétai istenítélet képeivel festi le a végidőket, vagyis a végidő egyben Isten ítéletét is jelenti. Ezt a sötét és ijesztő képet ragyogja be az Emberfiának az érkezése.
A szentírási szakaszunk első képe egy monumentális freskó a kozmikus összezuhanásról: sötét, borzalmat keltő kép
A második kép szintén egy monumentális freskó az Emberfia érkezéséről: ragyogó, fényárban úszó kép
A harmadik kép: egy friss levelekkel pompázó fügefa, a nyár és a termés ígéretével. Ez zöldellő, gyümölcsöt ígérő fügefa talán Jézus Krisztus művét jelenti, és a termés ígéretét jelképezi.

Ahogy a világ keletkezéséről, úgy a világ végéről is voltak elképzelései az ősi kultúráknak. Ezek nyomán minden korban próbálkoztak azzal, hogy ezt a végső időpontot pontosan megállapítsák. Még a fizikus-csillagász Newton is végzett ilyen számításokat Dániel könyvét felhasználva.
A Biblia szerint a világot Isten teremtette és az ő akaratából fog bekövetkezni a vége is. A végidő ijesztőnek hangzik, de Jézus arról beszél, hogy ez egyben az ő második eljövetelét jelenti, vagyis a vég a benne hívőknek egyben kezdet is, egy új teremtés kezdete. Jézus nem beszél konkrét időpontról a világ végével kapcsolatban, hanem jelekről, amelyeket a tanítványoknak fel kell majd ismerni és értelmezni. Mint ahogy már említettük, Isten valóban sokszor közöl jelekkel valamit, de ahhoz, hogy ezeket a jeleket felismerjük és helyesen értelmezzük, ahhoz az Ő segítsége kell, Ő ad egyeseknek képességet hozzá.
Jézusnak a végidőkről szóló szavai nem arra akarnak indítani bennünket, hogy megpróbáljuk megfejteni az időpont titkát, de arra se akarnak indítani senkit, hogy kezdjen el rettegni.
Jézus végidőkről szóló szavai arra akarnak indítani bennünket, hogy a jelen pillanatra figyeljünk, hogy itt és most, ebben a pillanatban megtegyünk mindent, ami tőlünk telik, ne szalasszunk el egyetlen pillanatot se, hogy szeressünk.
A fokoláre mozgalomnak van erre egy szép példázata:
Az életünk olyan, mintha egy futószalag mellett állnánk és az lenne a feladatatunk, hogy a futószalagon elénk érkező gyertyákat sorban meggyújtsuk. A példázat szerint ez a gyertya akkor gyullad meg, ha szeretünk. Azzal folytatódik a példázat, hogy ha figyelmetlenek vagyunk és a gyertyák meggyújtás nélkül mentek tovább előttünk, akkor ne kezdjünk el sopánkodni a mulasztásunk fölött, mert akkor újra egy egész sor gyertya fog továbbhaladni előttünk a futószalagon anélkül, hogy meggyújtanánk, hanem abban a pillanatban, hogy észbe kaptunk, a következő elénk érkező gyertyára figyeljünk és gyújtsuk meg.
Vágvölgyi Éva