5 Az első tanítványok meghívása 1 Történt pedig, hogy a tömeg áradt hozzá Isten igéjét hallgatni, míg ő a Genezáret tava mellett állt. 2 Látott a tó mellett két hajót állni; a halászok kiszálltak belőlük, és mosták a hálóikat. 3 Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget.

4 Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: »Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat a halfogáshoz!« 5 Simon ezt felelte neki: »Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.« 6 És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. 7 Intettek tehát a társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. 8 Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: »Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!« 9 Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, 10 hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: »Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.« 11 Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.

Hagyjuk, hogy Isten belépjen a mindennapi életünkbe

Jézus eddig a zsinagógában tanított, ez Isten igéjének, a tanításnak a megszokott helye. Most azonban a tóparton sereglenek hozzá szomjasan a tanításra, Isten igéjének hallgatására. Jézus nem küldi el őket azzal, hogy kedveseim, ez a hely alkalmatlan a tanításra, gyertek holnap a zsinagógába, majd ott beszélek nektek, az a tanítás helye. Itt a tóparton nincs emelvény, hangom elveszne a tömegben. Nem, Jézus nem mond ilyet. Ma azt mondanánk, hogy kreatív. Egy csónakba ül és azzal kissé beljebb megy a parttól, hogy onnan mindenki láthassa és hallhassa őt.

Számunkra is a templom az imádságnak, a szent cselekményeknek a helye. Aztán visszatérünk a hétköznapi életünkbe, a tennivalóink közé. A figyelmünket lekötik az éppen elvégzendő feladatok, a mindennapok eseményei.

Amikor Jézus befejezte a tanítást ott a Genezáreti tó partján, nincs vége a dolognak. Be akar lépni Simon Péter hétköznapi életébe. Mivel Péter halász, akkor az éppen aktuális halászati munkába. De nem úgy, hogy melléjük áll a hálókat mosni. Isteni mivoltával akar belépni Simon Péter hétköznapi életébe.

Péter beengedi Jézust a mindennapi életébe. Persze ez azzal jár, hogy másképp kell csinálnia, mint ahogy eddig megszokta, Jézus jelenléte kibillenti őt a rutinból. Jézus akkor küldi őt halászni, amikor a mesterségbeli tudás szerint nem lehet halászni. Jézus olyasmit kér, ami ellentmond a józanésznek, ami lehetetlen vállalkozás. És Péter enged Jézusnak, megteszi, amit mond.

Ez a történet felhívás keringőre számunkra, hogy mi is megtegyük ezt a lépést. Engedjük be Istent a hétköznapi életünkbe is, hogy velünk legyen utazás vagy munkavégzés közben is. Ha vele vagyunk, persze ez azzal jár, hogy kibillent bennünket a megszokott rutinból, már nem úgy megyünk végig az utcán, ahogy eddig, nem úgy utazunk, nem úgy dolgozunk, nem úgy töltjük el a szabadidőnket. Isten jelenlétében más szemmel nézzük a világot, olyasmit is észreveszünk, amit addig nem, olyasmit is megteszünk, amit addig nem tettünk.

Az evangéliumi esemény egy csodával folytatódik. Próbáljuk röviden megfogalmazni, hogy mit is élünk meg egy csoda kapcsán, mit nevezünk csodának. Egyetlen mondattal talán így lehetne összefoglalni: A csoda Isten jelenlétének, a természetfölöttinek a megtapasztalása.

Ez a tapasztalat származhat abból, amikor a teremtett világ működésében, rendjében ismerjük fel ezt a jelenlétet, melyet a Bölcsesség könyvének szerzője így fogalmaz meg a Bibliában: „A teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján meg lehet ismerni teremtőjüket” (Bölcs 13,5) - vagy egy hívő tudós: „Ha egy kis növényt, egy búzaszálat vagy útszéli gazt látok, Isten nagyságát érzem mögötte, s leborulok e hatalom előtt” (Linné).

De Isten jelenlétét és nagyságát tapasztalhatjuk meg akkor is, amikor reményt vesztett, kilátástalan helyzetben (betegség, halál, természeti csapás esetén) olyan rendkívüli jelenségekkel találkozunk, melyek során az általunk ismert természeti törvények nem érvényesülnek.

A. Weiser szerint a csodát többféleképpen értelmezzük (Grundkurs Bibel NT 2, 15. o.):

Ma: Isten megtapasztalása mellékes dolog, a rendkívüli jelenség a legfontosabb.

Az Ókorban: Az istenség megtapasztalása a legfontosabb, a rendkívüli jelenség mellékes dolog.

A Bibliában: A történelemben cselekvő Jézusban végleges üdvöt adó Isten megtapasztalása a legfontosabb, a rendkívüli jelenség mellékes dolog.

A Jézus csodái előjelek és arra hivatottak, hogy Jézus lényére, kilétére fényt vessenek. A csodálatos halfogás alkalmával Jézus halász ismerősei a józan észnek ellentmondva rengeteg halat fognak. Nem örülnek a csodának. Megijednek. Amikor a valóság, az ész korlátai szétfeszülnek, amikor Isten kézzel foghatóan belép egy eseménybe, az ember megrendül, félelem fogja el őt. Mintha mélységbe nézne, megszédül. A Jézusban kinyilatkozó isteni jelenlét megijeszti Pétert: ez a jelenlét az ő rossz kis bárkájában és ő ott áll mellette, teljesen méltatlanul – nem, ez lehetetlen. Péter egyszerre tapasztalja Isten jelenlétét és a maga méltatlanságát: ez szolgál meghívása kiindulópontjául. Én semmi vagyok, Isten minden. Aki ezt átélte, bárki és bármilyen volt is annak előtte, az alkalmas arra, hogy Jézust kövesse.

A csodálatos halfogás a hívő ember számára megmutatja, hogy Isten a hétköznapi munka világába is beléphet, szétfeszítheti – de nem szükségképpen - a realitás korlátait, megtapasztalhatjuk, hogy a lehetetlen is megtörténhet, ha készek vagyunk szavára megtenni mindent, akkor is, ha a józan megfontolás szerint teljesen értelmetlennek tűnik. Istennek semmi sem lehetetlen. Istennek lehetséges, hogy megnyissa Sára és Erzsébet elszáradt méhét (Ter 18,14; Lk 1,13;) lehetséges, hogy az embert üdvözítse (Mt 19,26) és lehetséges, hogy Mária a Szentlélektől méhében foganjon (Lk 1,37).

Amikor Péter a csodálatos halfogás után azt mondja Jézusnak, hogy „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok”, Jézus nem azt mondja Péternek, hogy nem is vagy bűnös, jó fiú vagy Simon, hanem azt mondja, hogy én emberek halászává teszlek. Ne törődj vele ki voltál, gyere velem, hagyd ott a régi éned és én megváltoztatlak.

Ha az embernek valami baja van és orvoshoz megy, az elkezdi kikérdezni, hogy kiderítse mi a baj oka.

Terheket cipelünk, a saját rosszaságaink terhét, a mások okozta bántások terhét. Jézus nem kérdezi meg tőlünk, hogy hol és hogyan szereztük a testi és lelki sebeinket és nyomorúságainkat, hanem a szeretete és irgalma mindenestül magához ölel és gyógyulást ad a bűn okozta sebekből.

Hagyjuk, hogy Isten belépjen a mindennapi életünkbe. Nem cél, de néha meg fogjuk tapasztalni, amit Jézus a tanítványoknak ígért:

„Semmi sem lesz lehetetlen nektek” (Mt 17,20).

Vágvölgyi Éva