Jézus megjelenik a tanítványoknak 19 Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: »Békesség nektek!« *20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. *21 Aztán újra szólt hozzájuk: »Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.« *22 S miután ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: »Vegyétek a Szentlelket! *23 A-kiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.«

Jézus és Tamás *24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. *25 A többi tanítvány elmondta neki: »Láttuk az Urat!« Ő azonban így szólt: »Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalába nem helyezem, én nem hiszem!«

*26 Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött – bár az ajtó zárva volt –, megállt középen, és így szólt: »Békesség nektek!« *27 Azután azt mondta Tamásnak: »Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő!« *28 Tamás azt felelte: »Én Uram és én Istenem!« *29 Jézus erre azt mondta neki: »Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.«

UTÓSZÓ: 20,30-31

*30 Jézus még sok egyéb csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. *31 Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hit által az ő nevében életetek legyen.”

„Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.« S miután ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: »Vegyétek a Szentlelket! A¬kiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak” (Jn 19, 21-23).

Jézus feltámadt, Jézus jelen van a kenyérben és a borban. Sokáig mindezekről csak tudunk, keresztényként ebben nőttünk fel. De vajon valóságos, megélt tapasztalatunk van ezekről, vagy csak tudjuk? Jézus előre megmondott mindent a tanítványoknak, tudnak róla, de amíg valóságosan, személyesen nem találkoznak a feltámadt Jézussal, nincs megélt tapasztalatuk, addig nem élő valóság számukra. De aztán feltámadt Jézus belép az evilág zárt ajtajain keresztül, áthatol a falon, amit az érzékszervekkel felfogható tárgyi valóság jelent az ember számára, hogy ne csak tudás, hanem tapasztalat legyen, hogy ő valóban feltámadt. Már nem csak tudnak róla, hogy feltámadt és él, hanem egy személyes találkozásban megtapasztalták. Ezt az eseményt mondják el számunkra a húsvéti evangéliumok. A tapasztalás átadhatatlan, látjuk Tamás esetében. Hogyan tudják hát akkor mégis tovább adni az átadhatatlant, hogyan tudják továbbadni a húsvéti hitet a későbbi korok számára, a mi számunkra? Mi az, amin keresztül több ezer év után elérkezik hozzánk ennek a húsvéti hitnek az üzenete, Jézus feltámadása? A tudás, az üzenet az evangéliumok szavain keresztül érkezik hozzánk. A megtapasztalás, a személyes találkozás a Szentlélek működése által jön létre bennünk. A Szentlélek a közvetítő, akit a feltámadt Jézustól megkaptak a tanítványok. A Harmadik Isteni Személy az, aki a tanúságtevő személyén keresztül, áttörve az anyagi világ, az érzékszervekkel felfogható tárgyi valóság falait áttörve belép az életünkbe. Teremtéskor az ember az éltető leheletet Istentől kapta. Isten éltető lehelete keltette életre az ember testét. Most, amikor Jézus Krisztus lehelete által megkapják a tanítványok a Szentlelket, a testi ember újjászületik lelki emberré. Erről az újjászületésről legtöbbet Szt. Pál tanításából ismerhetünk meg, így hát hosszan fogjuk őt idézni:

„Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. Mert ki ismeri az emberek közül az ember benső dolgait, ha nem az ember bensejében levő lelke? Éppúgy Isten benső dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől származó Lelket, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott. Ezt hirdetjük is, de nem az emberi bölcsesség tudós szavaival, hanem a Lélek által tanított szavakkal, lelkiekhez lelkieket mérve. Az érzéki ember azonban nem fogja fel, ami az Isten Lelkéé, mert oktalanság az számára, és nem tudja megérteni, hiszen lelki módon kell azt megítélni” (1 Kor 2,10-14).

Valami megdöbbentő eseményről számol be a János evangélium: Ezt a törékeny, semmi embert isteni hatalommal ruházta fel Jézus, azzal hogy megadta neki a Szentlelket. Az ember megkapta és tovább adhatja, vagyis újjá teremthet, lelki emberré másokat a Szentlélek továbbadásával a keresztségben. Emiatt más a jézusi keresztség, a Szentlélekben való keresztség, mint a jánosi, bűnbánati keresztség. A jánosi bűnbánati keresztség az ember odafordulása Istenhez, a jézusi keresztségben már nem csak az ember bűnbánata jut kifejeződésre, hanem Isten bűnbocsánata, újjá teremtő irgalma és szeretete is megvalósul.

Ezért történik, hogy húsvétkor minden évben megújítjuk a keresztségi fogadalmunkat, megújítjuk a Szentlélekkel való keresztségünket. A zsidók számára a körülmetélés volt az Istennel való szövetségkötés jele, ami egy testi jel, a mi számunkra a keresztségben kapott Szentlélek az Istennel való szövetségkötésünk lelki jele. A megfeszített Krisztusban, akinek sebeit a feltámadt Krisztus is magán viseli, a Szentlélek ismerteti fel a megmentőt, a világ Üdvözítőjét. Ugyanaz az Isten nyilatkoztatja ki számunkra a Szentlélek által, aki a Törvényt is adta.

„Én is, amikor hozzátok mentem, testvérek, nem a beszéd vagy a bölcsesség fölényével mentem, hogy hirdessem nektek Isten titkát. Mert nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, mégpedig a megfeszítettről. Gyöngeségben, féle¬lemben és nagy rettegésben voltam nálatok. Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából, 5 hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.

Bölcsességet pedig a tökéletesek közt hirdetünk, de nem ennek a világnak bölcsességét, sem ennek a világnak pusztulásra ítélt fejedelmeiét; hanem Istennek titokzatos, elrejtett bölcsességét hirdetjük, amelyet Isten öröktől fogva előre elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt senki sem ismerte fel ennek a világnak a fejedelmei közül, mert ha felismerték volna, sohasem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. Hanem amint írva van: »Amit szem nem látott, fül nem hallott, ami az ember szívébe föl nem hatolt, azt készítette Isten azoknak, akik szeretik őt« {Iz 64,3}.

Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. Mert ki ismeri az emberek közül az ember benső dolgait, ha nem az ember bensejében levő lelke? Éppúgy Isten benső dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől származó Lelket, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott. Ezt hirdetjük is, de nem az emberi bölcsesség tudós szavaival, hanem a Lélek által tanított szavakkal, lelkiekhez lelkieket mérve” (1 Kor 2,1-13).

A teremtéskor Isten Lelke életet adott az embernek. A feltámadt Jézus Szentlélekkel keni fel a tanítványokat. Ebben az új teremtésben erőt és hatalmat kapnak a bűnök bocsánatára, vagyis isteni hatalmat. Mert a bűnöket csak Isten tudja megbocsátani, eltörölni. Amikor Jézus a gyógyítások alkalmával a bűneit is megbocsátja annak, akit meggyógyított, a zsidók felháborodtak, hogy isteni hatalmat tulajdonít magának. Bár a csodás gyógyulás jele annak, hogy Jézusban isteni erő és hatalom működik, ők mégsem akarnak hinni ennek a jelnek és istenkáromlásnak tartják Jézus bűnbocsátó szavát. Nem akarják tudomásul venni, hogy benne és általa Isten működik a világban.

Most, amikor megadja a tanítványoknak a Szentlelket, a feltámadt Jézus ugyanazzal az erővel és hatalommal ruházza fel őket, amivel Ő rendelkezett, bennük és általuk folytatódik Isten jelenléte és működése a világban. Jézusban a Szentlélek által fogadott fiakká válnak.

„Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött” (Jn 1,9).

„De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: »Abba, Atya!« Tehát többé nem vagy már szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, akkor örökös is az Isten által” (Gal 4,4-7).

„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét csak féljetek, hanem a gyermekké fogadás Lelkét, amelyben azt kiáltjuk: »Abba, Atyánk!« Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei – ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk” (Róm 8,14-17).

„De meg lettetek mosva, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által” (1 Kor 6,11).

„Mert Isten, aki azt mondta: »A sötétségből világosság ragyogjon fel«, maga támasztott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán” (2 Kor 4,6).

„Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek” (2 Kor 5,17).

„Krisztushoz vezető nevelőnk volt, hogy a hit által igazuljunk meg. Amikor azonban elérkezett a hit, már nem vagyunk a nevelő alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban. Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra: nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő; mert mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai, s az ígéret szerint való örökösök” (Gal 3,24-29).

„Eleve arra rendelt minket,
hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által,
akaratának jóságos tetszése szerint,
és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét,
amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.
Benne van számunkra a megváltás az ő vére által,
a bűnök bocsánata,
kegyelme gazdagságának megfelelően,
amelyet igen bőségesen juttatott nekünk
minden bölcsességgel és ismerettel.
Megismertette ugyanis velünk
akaratának a titkát jóságos tetszése szerint,
amelyet elhatározott benne
az idők teljességének megvalósításáról:
hogy Krisztusban, mint Főben, újra összefogjon mindent,
ami a mennyben és ami a földön van.

Benne részesei is lettünk az örökségnek, mi, akik eleve erre rendeltettünk annak végzése szerint, aki mindent akaratának végzése szerint cselekszik, hogy magasztaljuk az ő dicsőségét, mi, akik már azelőtt is reméltünk Krisztusban.

Benne ti is hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, hittetek is neki, és megkaptátok a megígért Szentlélek pecsétjét, aki foglalója örökségünknek, amíg Isten teljesen meg nem váltja tulajdonát dicsőségének magasztalására” (Ef 1,5-13).

„Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, hogy mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét is, s beteljetek Isten egész teljességével” (Ef 3,16-19).

„Mert valamikor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei – a világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és igazság –, keressétek azt, ami az Úrnak tetszik. Ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, sőt inkább korholjátok azokat. Mert amiket ők titokban tesznek, még kimondani is szégyen. Mindenre azonban, ami elmarasztalásban részesül, világosság derül, s minden, ami napvilágra jut, világossággá válik. Innen a mondás: »Kelj fel alvó, támadj fel a halottak közül, és Krisztus rád ragyog!«” (Ef 5,8-14).

„Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki a halált legyőzte, az életet pedig és a halhatatlanságot felragyogtatta az evangélium által. Ennek lettem hírnöke, apostola és tanítója” (2 Tim 1,10-11).

A feltámadt Jézus fénye minden sötétséget bevilágít, átragyog mindenen. Fénye az egész világ sötétségét beragyogja. Az én sötétségeimet, a másik sötétségeit, mindenkiét, semmi és senki nem tud ellenállni Jézus fényének.

Ebben a szentírási jelenetben János evangelista szemléletes leírásban ábrázolja a feltámadt Jézus és Tamás találkozását, a „hitetlen Tamás” szíve mélyéből fakadó megrendült vallomásával a jelenet csúcspontján, mellyel „én Uram, én Istenem”-nek vallja a feltámadt Krisztust. Tamás a kételkedő és kézzel fogható bizonyítékot akaró ember megtestesítője. János evangelista az ő személy által arról ad tanítást, hogy kézzel fogható bizonyíték nélkül, a tanítványok tanúságtétele nyomán kell hinnünk. A Lelke által, amit a feltámadása után megad a tanítványoknak, Jézus mennybemenetele után földi jelenléte az Egyházban folytatódik, az Egyház Krisztus misztikus teste. Az Egyházat Jézus Krisztus az apostolokban és általuk alapította. Az Egyház a mennyben trónoló Krisztus földön élő közössége, amelyet az Ő Lelke tölt el (1Tesz 1,6). Már most magáénak mondhatja a rá váró üdvösség javait (megigazulás, feltámadás és egyesülés Krisztussal), de még nem tökéletes módon. Részese az Isten és a törékeny ember csodálatos, de egyszersmind fájdalmas kapcsolatának, amely a keresztény létet jellemzi; „a sok nehézség ellenére” is a Szentlélek öröme tölti el (1,6). Ahogy a szinoptikusok bemutatják, Jézus egész működése arra irányult, hogy személye, mint központ köré maradandó vallási közösséget alapítson, amely halála után is fennmarad és folytatja küldetését. Ezt a közösséget mindenekelőtt a Jézusban való hit megvallása és Jézusnak egészen a halálig való követése (pl. Mk 8,34–38; Mt 10,26–39) teremtette meg. A Jézus által létrehozott vallási közösség alaptörvénye a felebaráti szeretet. Egységének és hitének képe és kifejeződése a keresztség (28,19) és az Eucharisztia szertartása (alapításának leírása). Végül Jézus szervezeti keretet és tekintélyt is adott – legalábbis csírájában – ennek a közösségnek közvetlen tanítványai személyében, akik helyette képviselik majd a tekintélyt (18,18) és osztoznak vele a tanítói teljhatalomban (Lk 10,16). A fő tekintélyt a tizenkettő élére állított Péter képviseli, a nyáj pásztora (Jn 21,15–17), a szikla és Jézus Egyházának alapja; az ő kezében lesznek a mennyek országának kulcsai (Mt 16,19). A Lélek a hívőket a keresztségben nemcsak egyenként köti hozzá Krisztushoz (Róm 6,1 kk.; 1Kor 6,11), hanem egymással is összekapcsolja az egy test közösségébe (1Kor 12,13). Ez a test Krisztusé (12,27); v. Krisztusban alkotnak a keresztények egy testet (Róm 12,5); a testet minden további nélkül Krisztusnak lehet nevezni (1Kor 12,12). Az Egyháznak a Fővel, Krisztussal kell egyre inkább összeforrnia (4,15), a hívek, a tagok benne épülnek egybe a Lélek közreműködésével (2,22; 4,4) és a szeretetben (4,16) azok közreműködésével, akik hivatásuk betöltéséhez megkapták a lélek adományait (4,11–13). Ahogy Krisztust teljesen betölti Isten, így az Egyházat is Krisztus, lelki erőkkel és mennyei élettel (vö. Ef 1,3). Az Egyház olyan, mint egy Krisztus erejével telített erőtér, mint a teste, amely egy vele és a teljessége. Föltétlen hatalma van az Egyház fölött, ugyanakkor azonban az életet adó erőt is Ő adja neki, végtelenül gyöngéden.

„Örömmel jelenthetem mindenkinek: Fantasztikus napra ébredtünk, mert ma is felismerhetjük és megünnepelhetjük, hogy Jézus odaadta magát értünk. Az Eucharisztiában ünnepelhetjük Őt és magunkhoz vehetjük és ezen a napon is megérezhetjük, hogy Őbelőle élünk. Kétezer évvel később, még mindig az Ő áldozatából, mert Ő az, aki megszabadított minket, Ő az, aki képessé tesz minket arra, hogy a jót válasszuk, segítsünk egymásnak, igazán helyesen, testvériesen, hogy szeressük önmagunkat, és imádjuk Istent, aki velünk van, Ő általa, Ő benne. Ma is eldönthetjük, hogy milyen ember akarok ma lenni. Mindennap választhatunk, mindig van választásunk.” (2020. Egerszalók, a Szent Ferenc Kisnővéreinek elmélkedése a reggeli misén)

Vágvölgyi Éva