Jézus megkeresztelkedése 13 Akkor Jézus eljött Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy az megkeresztelje őt. 14 De János igyekezett visszatartani: »Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?« 15 Jézus azonban ezt válaszolta neki: »Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.« Akkor engedett neki. 16 Miután Jézus megkeresztelkedett, mindjárt feljött a vízből, és íme, az ég megnyílt neki, és látta az Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni. 17 És íme, egy hang hangzott az égből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik« {Iz 42,1}.
Az ég, amelyet a bűn bezárt, a Fiú világba lépésével megnyílt. A bűnbeesés óta egy misztikus bújócska zajlik Isten és ember között, az emberkereső Isten és az istenkereső ember között, ami a bűnbeeséssel kezdődött. Lázadása után az ember, a bűn miatt elrejtőzik Isten tekintete elől, de Isten folyamatosan szólongatja: Ádám, vagyis ember, hol vagy? A teremtéstörténet azt mondja, hogy a bűnbeesés után Isten megbüntette az embert. Vagyis végső soron az embernek igaza volt, hogy félt tőle és elrejtőzött. De vajon ez tényleg így volt? Nem maga az elkövetett vétek vonta maga után a rossz következményeket? A szöveg szerint Isten büntetése, hogy az első emberpár kiűzetett a Paradicsomból. De hát maga az a kert volt olyan csodálatos? A Paradicsom valójában nem egy helyet jelent, hanem hogy Isten közelében élni. A lázadó ember önmagát zárta ki ebből az isteni közelségből. Isten törvényével szemben a maga által alkotott törvényeket választotta, és ezek tették a világot olyanná, amilyen, minden vonatkozásban, Isten és ember, ember és ember és ember és a világ kapcsolatát eltorzítja, megterheli a bűn. A megtestesüléssel a Fiúban helyre állt a teremtés isteni rendje, Isten és ember, ember és ember, ember és a világ kapcsolata, „az ég megnyílt” (Mt 3,16). Ez a megnyílt ég Jézus nyilvános működésének kezdetétől nyilvánult ki a világ számára. Először Keresztelő János tanúságtételével, aztán pedig Jézus tanítói tevékenysége és csodái által. Bár Jézusnak, mivel bűntelen volt, nem volt szüksége János bűnbánati keresztségére, emberként mégis alávette magát, és amikor János tiltakozik, ezt válaszolja neki:
„Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.” (Mt 3,15)
Vagyis emberként a Fiúnak az ember útját kell végig járnia. Az ember útja vissza Istenhez azzal kezdődik, hogy abbahagyja a bujkálást, Isten elé lép, és bűnbánóan megvallja bűneit. A Fiú is, mintha bűnös lenne, megalázkodik, alámerítkezik, hogy megmutassa számunkra az új életre kelés útját.
Jézus megkeresztelkedésének eseménye összekapcsolódik a teremtéssel.
„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett.
És Isten szólt: »Legyen világosság!” (Ter 1,1-3)
Az Epifánia, a keresztség alkalmával egy lelki újjáteremtés történik, „vízből és Szentlélekből”, ahogy Jézus a János evangéliumban mondja:
„Bizony, bizony mondom neked: ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába” (Jn 3,5).
Itt a földön ebben nyílik meg az ember számára a kapu, amely Isten országa felé vezet.
De mindez sokkal előbb elkezdődött, még az anyagi világ megteremtése előtt, beleértve magát az embert is, a bűnbeesés és a halál előtt. Ebben a kozmikus távlatban tehát nem csak az ember visszatérése rajzolódik ki Jézus megkeresztelkedésében, hanem egy új teremtésé, amellyel Isten terébe lépünk.
„Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk” (Ef 1,4).
Ebben a globális vízióban osztozik minden keresztény.
Hát nem csodálatos, hogy Isten mindezt még az ember megteremtése, bűnbeesése előtt előkészítette?
„Ő megmentett és szent hívással meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározása és kegyelme által, amelyet örök idők előtt adott nekünk Krisztus Jézusban. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki a halált legyőzte, az életet pedig és a halhatatlanságot felragyogtatta az evangélium által.” (2 Tim 1,9-10).
Összefoglalva a különböző fázisokat, a teremtés első pillanatától fogva az ember teremtésén át – látjuk a különböző fázisokat, az engedetlenséget, aztán a bűnbeesést, a halált és a kiűzetést, íme elérkezünk a jelenlegi pillanat esszenciájához, a Megkeresztelkedéshez, Jézus alámerüléséhez a Jordánban, amikor is látjuk, hogy ebben a napban elérkezett ugyanaz a pillanat, mint a kezdet kezdetén, amikor a termékenységet hordozó Isten szava, a víz és a Lélek létrehozza a művet, a teremtést. Ez az új teremtés pillanata, az élő és hatékony „Isten szava”, - a Logos, Isten Fia, a második isteni személye a Szentháromságnak – együtt a vízzel és a Szentlélekkel, aki által Isten kezdettől fogva egy új teremtést szánt az embernek, a Messiás által, Krisztus képére és hasonlatosságára. Ebben az új teremtésben Jézus itt teremtő, a lelki emberség feje, nemző atyja, „aki sok fiat vezet a dicsőségbe” (Zsid 2,10).
Így kap a közeli, konkrét értelmen túl egy kozmikus távlatot, óriási jelentőséget Jézus megkeresztelkedése.
Vágvölgyi Éva
