A tizenkettő küldetése 7 Aztán magához hívta a tizenkettőt, és elkezdte őket kettesével elküldeni. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett. 8 Meghagyta nekik, hogy az útra vándorboton kívül semmit ne vigyenek; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben. 9 Sarut kössenek, de ne öltözzenek két köntösbe. 10 Azt mondta nekik: »Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem mentek onnan. 11 Ha pedig valahol nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek ki, rázzátok le lábatokról a port is, bizonyságul ellenük.« 12 Azok elmentek, és hirdették, hogy tartsanak bűnbánatot. 13 Sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és azok meggyógyultak.
Keresztelése után Jézus ezzel kezdte nyilvános működését:
„Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban" (Mk 1,15).
Most a tanítványok küldetése ugyanerről szól:
„Azok elmentek, és hirdették, hogy tartsanak bűnbánatot. Sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és azok meggyógyultak” (12-13).
Ahogy Jézus csodái voltak az igazoló jelek, úgy a tanítványok is a csodákkal igazolták a tanításuk hitelességét.
Amikor Jézus gyógyított, nemcsak érintéssel és szóval tette, néhány alkalommal maga is használt eszközt, sarat, nyálat a gyógyításhoz.
Itt a tanítványok olajat használnak. A gyógyítás során az olajjal való megkenést egyedül Márk említi. Az Ószövetségben több helyen szerepel, hogy az olaj és balzsam a gyógyítás eszközének számított:
„Még hol kapjatok verést,
hogy egyre lázadoztok?
Az egész fej beteg,
s az egész szív erőtlen.
Tetőtől talpig nincsen rajta ép hely;
csupa sérülés, kék folt és gennyes seb,
melyet nem nyomtak ki, nem kötöztek be,
és olajjal sem puhítottak” (Iz 1,5-6).
„Talán nincs balzsam Gileádban?
Vagy nincs ott orvos?
Miért nem hegedt be hát
népem leányának sebe?” (Jer 8,22)
„Menj fel Gileádba, és hozz balzsamot,
Egyiptom szűz leánya!
Hiába szerzel sok orvosságot
sebed nem heged be” (Jer 46,11).
„Hirtelen esett el Babilon, és összetört;
jajgassatok miatta!
Hozzatok balzsamot fájdalmára,
hátha meggyógyul!” (Jer 51,8)
Lukács evangéliumában az irgalmas szamaritánus is olajjal és borral ápolja a megvert ember sebeit:
„Arra ment egy szamaritánus is. Amikor odaért hozzá és meglátta, megesett rajta a szíve. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta” (Lk 10,33-34).
Ebben az evangéliumi részletben az olajjal való megkenés eltér eredeti funkciójától, nem a sebek gyógyítását szolgálja, hanem az olajjal megkenés gesztusa összekapcsolódik mindenfajta betegség csodás meggyógyításával.
Szent Ágoston azt írja, hogy Jézus szinte meztelenül és minden útravaló nélkül küldte el az apostolokat hirdetni az igét. Mi volt a célja azzal, hogy ilyen nehéz helyzetbe hozta őket?
A választ Lukács evangéliumában találjuk meg:
„Aztán azt mondta nekik: Amikor erszény, táska és saru nélkül küldtelek titeket, szenvedtetek-e valamiben hiányt? Ők azt felelték: Semmiben” (Lk 22,35-36).
A tanítványoknak magukon is meg kellett tapasztalni, hogy elközelgett az Isten országa. Egész hittel, teljesen Istenre kellett bízniuk magukat. Egészen szegénnyé kellett válniuk. Azzal, hogy szinte semmijük se lehetett Istenen kívül, teljes bizalommal átadták magukat neki, alkalmas eszközzé váltak, hogy Isten gondoskodó jóságát és szeretetét mások felé közvetítsék.
Jézus azért küldi szét a tanítványokat, hogy jót tegyenek, tanítsanak, gyógyítsanak, ördögöt űzzenek? A párhuzamos Máté-i szöveg világosan kimondja, hogy azért küldi őket, hogy:
„Menjetek és hirdessétek: Elközelgett a mennyek országa!” ( Mt 10,7)
Kettesével küldi őket. A jót tevéshez, tanításhoz, csoda tevéshez nem kell ketten lenni. Azért küldi-e őket kettesével, hogy egymás támaszai lehessenek?
Jézus szétküldi a tanítványokat, bevonja őket az örömhír meghirdetésébe. Kettesével küldi őket, mert nem jót tenni küldi őket, hanem, hogy tanúságot tegyenek Isten országáról.
Már pedig az Ószövetség szerint csak egynél több tanú tanúságtétele érvényes:
„Egy ember tanúvallomása alapján senkit sem szabad elítélni” (Szám 35,30).
„Egy tanú bizonysága ne bírjon érvénnyel senkivel szemben sem, semmiféle bűn vagy vétek ügyében sem: két vagy három tanú szájának kell állítania minden dolgot” (MTörv 19,15).
Jézus nyilvános működése során sokakat jóllakatott (kenyérszaporítás), de nem mindenkit, sokakat meggyógyított, de nem mindenkit, hármat fel is támasztott, de nem mindenkit. Jézusnak isteni hatalmánál fogva lehetősége lett volna, hogy jóllakasson, meggyógyítson, feltámasszon minden embert. Miért nem tette? Mert Jézus csodáinak nem az a célja, hogy mindenki jól lakjon, mindenki meggyógyuljon, feltámadjon, Jézus csodái jelek, annak a jelei, hogy benne elérkezett, elkezdődött Isten országa.
„Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, mert senki nem tudja ezeket a csodajeleket véghezvinni, amelyeket te cselekszel, hacsak nincs vele az Isten” (Jn 3,2).
A mostani szöveg, aztán a Márk evangélium vége, az Apostok cselekedetei és a páli levelek arról adnak hírt, hogy a későbbiekben, Jézus mennybementele után is a tanítványok igehirdetését is majd csodajelek kísérik és hitelesítik:
„Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölvétetett a mennybe, és ül az Istennek jobbja felől. Azok pedig elmentek és hirdették az igét mindenütt. Az Úr velük együtt munkálkodott, s a tanítást az azt kísérő csodajelekkel megerősítette” (Mk 16,19-20).
„Az apostolok keze által pedig sok jel és csoda történt a nép között” (Csel 5,12).
„Ezért még inkább figyelnünk kell mindarra, amit hallottunk, hogy valamiképpen el ne sodródjunk. Mert ha már az angyalok által hirdetett ige is olyan hatalmas volt, hogy minden bűn és engedetlenség elnyerte igazságos, megérdemelt büntetését, hogyan fogunk megmenekülni mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel? Ezt, miután kezdetét vette az Úr tanításával, azok, akik hallották, megerősítették számunkra, és velük együtt Isten is tanúságot tett róla jelekkel és csodákkal, akarata szerint sokféle erőmegnyilvánulással és a Szentlélek közléseivel” (Zsid 2,1-4).
Jézus és a tanítványok csodái ablakot nyitnak az új világra, amelyet Isten meg fog alkotni. Az új tanítás azáltal nyeri el sürgető aktualitását, időszerűségét, hogy a csodák által már részben meg is tapasztalhatják ennek az új világnak a kezdetét.
Csodában nem a rendkívüli jelenség, a szenzáció a legfontosabb, hanem Isten megtapasztalása.
Jézus hatalmat adott a tanítványoknak, de felszólításával, hogy nem vihetnek magukkal se táskát, se kenyeret, se pénzt, se két köntöst ugyanakkor kiszolgáltatottá is tette őket, semmijük sem lehet, ami biztonságot adna nekik, csak maga Isten. Ahogy a Fiú szegényen, önmagát kiüresítve érkezik a világba, ilyen szegényen küldi a tanítványokat is.
A hatalom, amivel felruházza őket nem a saját jólétüket szolgálja. Nem önmagukat gyógyítják, szabadítják meg a szenvedésektől, hanem Jézus nevében, Isten erejével másokat. Ők saját magukat egészen Istenre bízzák, ahogyan a Fiú is. A csodatévő erővel csak másoknak tesznek jót, nem önmaguknak. Pál azt mondja a karizmákat is, a Szentlélek ajándékait csak azért kapjuk, hogy a közösséget szolgáljuk, ne a magunk javát keressük velük:
„A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Egyik a bölcsesség szavait kapja a Lélek által, a másik a tudományét ugyanattól a Lélektől. Más valaki a hitet kapja ugyanabban a Lélekben, ismét más a gyógyítások adományát az egy Lélek által, vagy csodatévő hatalmat, prófétálást, a szellemek megkülönböztetését, a nyelveken való beszédet vagy a nyelveken való beszéd értelmezését” (1 Kor 12,7-10).
Az Első Korintusi levél folytatásában Szt. Pál felhívja a keresztény közösség figyelmét arra, hogy a Szentlélek adományai közül legértékesebb a szeretet, legfőképpen annak elérésére kell törekednünk, legfőképpen a szeretetünkkel tudunk tanúságot tenni a világ előtt, hogy Krisztusban és Krisztus által elkezdődött Isten országa itt a földön. Ahogy Szt. Pál megfogalmazza, nincs elméleti szeretet, a szeretet nagyon is konkrét tetteket jelent:
„Ti azonban törekedjetek a nagyobb adományokra! Ezen felül egy mindennél kiválóbb utat mutatok nektek.
A legkiválóbb út: a szeretet Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.
Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedjek: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel” (1 Kor 12,31-13,7).
Ha a Szentlélek erejéből életünk minden pillanatában törekszünk a szeretet megélésére, meg fogjuk tapasztalni, hogy a szeretet csodákra képes. Ott szólítja meg a másikat, ahol a legsebzettebb, mert Isten szeretetét közvetíti számára. Az emberi érzelmek nem, csakis Isten szeretete képes egy szív átformálására. Átvitt értelemben a vakok látni, a sánták járni, a süketek hallani, a leprások megtisztulni, a lelkileg halottnak tűnők pedig feltámadni fognak. (vö. Mt 11,5)
Ha egy ajtó csukva van,
ki tudom nyitni.
Ha egy virág csukva van,
csak a Nap tudja kinyitni.
Ha egy szív csukva van,
csak Isten tudja kinyitni.
Vágvölgyi Éva
