Jézus tanítani kezd Galileában 12 Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszavonult Galileába. 13 Elhagyta Názáretet, elment és letelepedett a tengermenti Kafarnaumban, Zebulon és Naftali határában, 14 hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:

15 »Zebulon földje és Naftali földje,
a tengeri út, a Jordánon túl,
a pogányok Galileája;
16 a nép, amely sötétségben ült,
nagy fényt látott,
s akik a halál országában és árnyékában ültek:
fény virradt rájuk« {Iz 8,23; 9,1}.

17 Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: »Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.«

Az első tanítványok meghívása 18 Amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis. 19 Azt mondta nekik: »Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!« 20 Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt.

21 Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. 22 Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.

Az első fellépés hatása 23 Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között.

A bűnbeeséssel az emberben elhomályosult az az istenarc, amelyet a teremtéskor a szívébe kapott. A Fiú azért testesült meg, azért lépett a világba, hogy visszaadja az embernek Isten valódi arcát, hogy az Ószövetség sok emberi vonással terhelt istenképét megtisztítsa és felmutassa a világnak ki is az Atya. Már Izraelt is erre a feladatra választotta ki Isten, de az nem teljesítette a rábízott feladatot:

 „Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: Emberfia, Izrael háza a saját földjén lakott, de megfertőzte azt útjaival és cselekedeteivel; útjuk olyanná lett előttem, mint a havi tisztulásban szenvedő nő tisztátalansága. Ezért kiöntöttem rájuk bosszúságomat a vér miatt, amit az országban ontottak, és bálványaik miatt, amelyekkel azt beszennyezték. Szétszórtam őket a nemzetek közé, s ők elszéledtek az országokba; útjaik és cselekedeteik szerint ítéltem meg őket. Amikor ők bementek a nemzetekhez, amelyek közé eljutottak, meggyalázták szent nevemet, mert így beszéltek róluk: `Az Úr népe ez, és az ő földjéről jöttek!' De tekintettel voltam szent nevemre, amelyet Izrael háza meggyalázott a nemzetek között, amelyekhez eljutott” (Ez 36,16-21).

Jézus a megváltás művében társakat választ, hogy részt vegyenek Isten országa építésében. Arra a feladatra választja ki tanítványait, hogy általuk, az életükben ugyanúgy, mint őáltala, megmutatkozzék Isten szentsége.

Ahogy a Miatyánkban mindennap kérjük: „Szenteltessék meg a te neved” (Mt 6,9).

Tanítványnak lenni, emberhalásznak lenni annyit jelent, mint a sötétségben vergődő emberiség számára felragyogtatni a fényt, Isten arcát, megmutatni, hogy Isten a szeretet. Tanítványnak lenni, az örömhírt hirdetni nem azt jelenti, hogy egy tant hirdetünk mások számára, hanem hogy rajtunk keresztül megmutatkozzék, kinyilvánuljon Isten szeretete. A Máté evangélium végén ezekkel a szavakkal búcsúzik el Jézus a tanítványoktól:

„Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,19-20)

Tanítvánnyá tenni minden népet azt jelenti tehát, hogy megkeresztelni az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében és megtanítani Jézus parancsait. Az evangéliumokból és az apostoli levelekből tudjuk, hogy a legfőbb parancs Isten és a felebarát szeretete:

„Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben? Ő azt felelte neki: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből' {MTörv 6,5}. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: `Szeresd felebarátodat, mint önmagadat' {Lev 19,18}. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták” (Mt 22,36-40).

„Hiszen Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit. Mert az egész törvény egy mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat« {Lev 19,18}” (Gal 5,6.14).

Egy olyan világban, amely az önzésről, az önérvényesítésről szól, amely azt diktálja, hogy senki és semmi nem fontos, csak hogy te itt és most elérd a vágyaid, jól érezd magad, nem könnyű szembe menni az árral. Már pedig Jézus pont erre hívja a ma keresztényeit is. Jól van, mondja a nem hívő, én szeretem az embereket, ehhez nincs szükségem Istenre. Valóban, az emberben természeténél fogva ott van a képesség, hogy szeressen. De az emberi szeretetnek megvannak a korlátai. Ha a szeretetem áldozattal jár, le kell mondanom miatta arról a törekvésről, hogy elérjem, kielégítsem a vágyaimat, sőt még szenvedéssel is jár, akkor az ember természetes képessége a szeretetre kevésnek bizonyul. Ehhez a saját képességeit meghaladó feladathoz már kevés. Szüksége van Istenre, hogy az ő végtelen szeretetének megtapasztalása adjon erőt számára.

„Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek. Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.

Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” (Jn 15,5-17)

Csak a Szentlélek által, Isten jelenlétében élve vagyunk képesek arra, hogy megvalósuljon bennünk a tanítványság.

„Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére {Ter 1.26} teremtetett, valóban igaz és szent emberként” (Ef 4,23-24).

„Mindezek fölött pedig: öltsétek magatokra a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke! S Krisztus békéje, amelyre meghívást kaptatok egy testben, uralkodjék a szívetekben!” (Kol 3,14-15).

„Minden, amit tesztek, szeretetben történjék” (Róm 16,14).

„Ezért hajtom meg térdemet az Atya előtt, akitől minden nemzetség nevét nyerte a mennyben és a földön: Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, hogy mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét is, s beteljetek Isten egész teljességével” (Ef 3,14-19).

A Szentlélek nem csak képessé tesz minket arra, hogy emberek halászaivá legyünk. Ahogy annak idején Jézus mondta meg a tanítványoknak, hogy hol merítsék be a hálót, úgy az emberhalászatban a Szentlélek az, aki útmutatást ad. Az Apostolok Cselekedetei figyelemre méltó történeteket mond el ezzel kapcsolatban:

Fülöp diakónus a Szentlélek indíttatásra szólítja meg a gázai úton az etióp Kandakét és magyarázza neki az Írásokat, aki befogadja az Úr igéjét és Fülöp rögtön meg is kereszteli őt. (Csel 8,26-40).

Pál missziós útjait is a Szentlélek irányítja:

„Amikor keresztülmentek Frígián és Galácia tartományán, a Szentlélek megtiltotta nekik, hogy Ázsiában hirdessék Isten igéjét. Míziába érve megkísérelték ugyan, hogy Bitíniába menjenek, de Jézus Lelke nem engedte őket. Ezért átmentek Mízián, és lementek Troászba. Itt látomás jelent meg Pálnak éjnek idején: egy makedón férfi eléje állt és könyörgött neki: »Jöjj át Makedóniába, és segíts rajtunk!« Miután ezt a jelenést látta, késedelem nélkül igyekeztünk elindulni Makedóniába. Biztosan tudtuk, hogy Isten hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot” (Csel 16,6-10).

„Az Úr pedig azt mondta éjjel látomásban Pálnak: »Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van nekem ebben a városban.« Ott maradt tehát egy évig és hat hónapig, s közben tanította nekik az Isten igéjét” (Csel 18,9-11).

„Pál a Lélek által elhatározta, hogy átmegy Makedónián és Akháján, s elmegy Jeruzsálembe” (Csel 19,21).

A Szentlélek, aki erőt és bátorságot ad küldetésünk megvalósítására, azt is megmutatja számunkra, hogy mikor, mit kell tennünk és azt is megmutatja, amit nem kell megtennünk.

Vágvölgyi Éva