37 Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám. 38 Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. 39 Aki megtalálta életét, elveszíti azt, és aki elvesztette az életét énértem, megtalálja azt.
Jutalom a tanítványok befogadásáért 40 Aki befogad titeket, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem. 41 Aki befogad egy prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki befogad egy igazat, mert igaz, az az igaz jutalmát kapja. 42 És aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.«
Az örök kérdés: Ki van az első helyen az életedben, a Teremtő vagy valamelyik teremtmény? Először Ábrahámnak tette föl Isten ezt a kérdést, amikor azt mondta neki:„Vedd egyszülött fiadat, Izsákok, akit szeretsz, és menj el a Mória földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok neked!” (Ter 22,2) Ki a fontosabb számodra, én vagy az ajándékom, kit választasz?
Jézus kijelentése ugyanerről szól. Nem azt mondja, hogy nem szerethetjük hozzátartozóinkat, hiszen őket Isten ajándékaként kaptuk (mint ahogy bennünket pedig nekik teremtett ajándékul), hanem azt mondja, hogy csak akkor tartozunk hozzá, ha őt mindenkinél jobban szeretjük, ha ő életünk középpontja. Ha Jézus útját választjuk, akkor a szeretet útját választjuk, és ha a szeretet útját választjuk, akkor önmagunk (és itt legfőképpen az önzésünkről, az önközpontúságunkról van szó) feláldozását választjuk, a keresztet választjuk. Ha tetteim rugója az önmegvalósítás, ha az önzésünk vezet, akkor elveszítjük igazi önmagunkat, szörnyeteggé válunk a kiteljesedés helyett, míg aki átadja életét Jézusnak, tetteiben, választásaiban a jézusi szeretet az igazodási pont, az megújul, élete kiteljesedik:
„Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa,
amely idejében meghozza gyümölcsét,
és amelynek nem hull le a lombja.
Boldogul minden dolgában” (Zsolt 1,3).
Aki mindenét elhagyta Jézusért, akinek semmije nincs, az ki van szolgáltatva mások kénye-kedvének, rá van utalva másokra. Jézus megígéri, hogy mindazoknak, akik akár csak a legkisebb jótettet is teszik tanítványaival, nem marad el a jutalma, méghozzá nem is akármilyen jutalomról van szó, mert Jézus azonosítja magát a tanítványokkal:„ Aki befogad titeket, engem fogad be”, sőt még ennél is továbblép:„Aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem” (Mt 10,40) - vagyis aki befogadja a tanítványt, az magát Istent fogadja be. Bármilyen szolgálatot tesz valaki Jézus tanítványainak, még ha az a legkisebb is, magának Istennek teszi, és Istentől nyer majd jutalmat. Az önző, önmagát kereső embernek sok mindene lehet, csak egy valami nem: Isten áldása az életén.
„Nem így járnak a gonoszok, nem így,
hanem úgy, miként a szálló por,
amelyet elsodor a szél.
Ezért a gonoszok meg nem állnak ítéletkor,
sem a vétkesek az igazak gyülekezetében.
Mert ismeri az Úr az igazak útját,
de elvész az istentelenek ösvénye” (Zsolt 1,4-6).
Aki Isten akaratát keresi, aki Isten akaratát megteszi, az lehet, hogy sokszor akár a legszükségesebb javakat is nélkülözi, mégis áldott és gyümölcsöző lesz élete és elnyeri az örökéletet.
„És mindenki, aki elhagyta házát, fivéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni” (Mt 19,29).
„Ne vezessétek félre magatokat: Istent nem lehet kijátszani. Mert amit az ember vet, azt fogja aratni is; hiszen aki testének vet, a testből arat majd romlást, aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből arat majd örök életet. Ne fáradjunk bele a jótettekbe, mert ha el nem lankadunk, annak idején majd aratni is fogunk. Tehát amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen pedig hittestvéreinkkel” (Gal 6,7-10).
Vágvölgyi Éva
