13 Példabeszéd a magvetőről
1 Azon a napon Jézus kiment a házból és leült a tenger mellett. 2 Nagy tömeg gyűlt össze körülötte. Ezért beszállt egy bárkába, leült, az egész tömeg pedig a parton állt.
3 Sok mindent elmondott nekik példabeszédekben: »Íme, kiment a magvető vetni. 4 Amint vetette a magot, némelyik mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és fölszedegették. 5 Más magok köves helyre estek, ahol nem volt sok földjük. Hamar kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. 6 De amikor a nap felkelt, megperzselődtek, s mivel nem volt gyökerük, elszáradtak. 7 Néhány másik a tövisek közé esett. A tövisek felnőttek és elfojtották őket. 8 Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, ismét másik harmincszorosat. 9 Akinek van füle, hallja meg!«
A példabeszédek értelme és célja 10 Odamentek hozzá a tanítványok és megkérdezték tőle: »Miért példabeszédekben szólsz hozzájuk?« 11 Ő ezt válaszolta nekik: »Mert nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek országának titkait, nekik viszont nem adatik meg. 12 Akinek ugyanis van, annak még adnak és bővelkedni fog, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. 13 Azért szólok hozzájuk példabeszédekben, mert néznek, de nem látnak, s hallgatnak, de nem hallanak és nem értenek. 14 Beteljesedik rajtuk Izajás jövendölése, aki azt mondta:
`Hallván hallotok majd, de nem értetek,
és nézvén néztek, de nem láttok.
15 Mert elhízott a szíve e népnek,
a fülükkel nehezen hallanak,
a szemüket pedig behunyták,
nehogy lássanak a szemükkel,
halljanak a fülükkel,
értsenek a szívükkel;
nehogy megtérjenek, s meggyógyítsam őket' {Iz 6,9-10}.
16 A ti szemetek azonban boldog, mert lát, és a fületek, mert hall. 17 Bizony, mondom nektek: Sok próféta és igaz vágyott látni, amiket ti láttok, és nem látta, hallani, amiket ti hallotok, de nem hallotta.
A magvetőről szóló példabeszéd magyarázata 18 Halljátok hát, hogy mit jelent a magvető példabeszéde: 19 Amikor valaki hallja az ország igéjét, s nem érti meg, akkor eljön a gonosz és elragadja, amit a szívébe vetettek: ez az, ami az útfélre esett. 20 A köves helyre hullott mag pedig az, aki hallja az igét, s mindjárt be is fogadja örömmel, 21 de nincs gyökere, és csak ideig-óráig tart. Amikor az ige miatt szorongatás és üldözés támad, hamar megbotránkozik. 22 A tövisek közé hullott pedig az, aki hallja az igét, de a világ gondjai és a csalóka gazdagság elfojtja azt, és az gyümölcsöt nem hoz. 23 A jó földbe vetett mag pedig az, aki hallja az igét és meg is érti azt. Aztán gyümölcsöt hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.«
A vetés és az aratás minden földművelést folytató civilizáció legfontosabb eseménye, mert attól függ a jólétük, hogy ínség lesz vagy bőség. Nyár közepe van, nálunk is folyik az aratás és a hírek arról szólnak, hogy hektáronként hány mázsa lesz az idei búzatermés. Tavaly az aszály miatt rossz volt. Azt mondják a gazdák, hogy az idén jó közepes termés várható. Megnyugtatóan hangzik, azt jelenti, hogy lesz elég kenyerünk. A Duna medre a Gellért-hegy lábánál egy sziklaszirtet rejt, az Ínség sziklát, ami csak ritkán, aszályos időszakban bukkan elő a víz alól. A szikla innen kapta a nevét, mert az aszály ínséget jelent, azt jelenti, hogy nem lesz elég kenyér. Jézus korához képest sokat változott a mezőgazdasági munka és a technikai feltételek, de a lényeg, hogy mennyi lesz a termés, ugyanolyan fontos most is, mint akkor.
Nem véletlen, hogy Jézus a példabeszédéhez az élet ennyire fontos mozzanatát választotta. Azt akarta vele elérni, hogy az általa használt képek közelről érintsék a hallgatóságát, hogy a történet egzisztenciálisan érintse, mozgásba hozza őket. Jézus a példabeszédben szembesíti a hallgatót a vetés évenként visszatérő tapasztalatával, amelyet sokféle veszély fenyeget, és amelynek a legnagyobb része eredménytelen lesz, amely azonban általában mégis gazdag aratáshoz vezet. A veszélyeztetettség és az ellenállás mértéke arra utal, hogy itt csodának kell lennie. Arra hívja hallgatóit, hogy részesei legyenek ennek a tapasztalatnak, és a példabeszéd fényében új szemmel tekintsenek Jézus működésének látszólagos sikertelenségére. A külső sikertelenséggel szembehelyezi az ígéretet, hogy mindennek ellenére, minden emberi erő végessége ellenére Isten országa érvényre jut. A példabeszéd allegorikus jelentése nem a nyitottságot és a bizalmat akarja gyengíteni, hanem int, lelkiismeretvizsgálatra és tettekre indít. A példabeszéd válasza nem annyira meggyőzni akar, mint inkább a hitre igyekszik buzdítani. A vetés és aratás természetes folyamata nem ad bizonyosságot arra, hogy abból Isten országának biztos eljövetelére következtethessünk Jézus működésében. A példabeszéd inkább a magában, Jézusban való nagy bizalomnak a kifejeződése, hogy Isten országa a saját sikertelenségén át, egyenesen az összetöretésen, erőtlenségen és tehetetlenségen át fog megvalósulni. Ezzel fokozatosan láthatóvá válik az a mélyebb alap, hogy a példabeszéd nem kényszeríteni akar, hanem szabad meghívás: Isten országát nem lehet emberi erővel sem megvalósítani, sem idekényszeríteni. Isten országa sokkal inkább ott valósul meg, ahol erre az ember szabaddá és nyitottá válik.
Isten földje, Isten szántóföldje vagyunk mindnyájan és hallva a jézusi példabeszédet persze szeretnénk jó föld lenni, olyan föld, ami százszoros termést hoz. Mit jelent jó földnek lenni, hogy tudunk jó földdé válni? - tesszük föl a kérdést. A legpontosabb választ mindig a Szentírásból kapjuk a kérdéseinkre. Máté evangéliumában Jézus azt mondta a tanítványoknak:
„Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van” (Mt 5,16).
Tehát a befogadott Isten Igéje jó tettekben hozza meg a termését bennünk. Jakab apostol azt írja a levelében: „Ahogyan halott a test lélek nélkül, úgy a hit is halott tettek nélkül” (Jak 2,26).
És Szt. Pál is arra biztatja a galatákat: „Ne fáradjunk bele a jótettekbe, mert ha el nem lankadunk, annak idején majd aratni is fogunk. Tehát amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen pedig hittestvéreinkkel” (Gal 6,9-10).
Az Atya szeretete Jézusban kinyilvánult számunkra: „Az Atya elküldte Fiát, mint a világ üdvözítőjét. Aki vallja, hogy »Jézus az Isten Fia«, abban Isten benne marad, és ő Istenben. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket” (1 Ján 4,14-16).
Ahogy a szerelem megsebzi a szívét valakinek (Én 4,9), úgy sebzi meg az ember lelkét, amikor ezzel az isteni szeretettel találkozik és túlárad benne az öröm:„A szív bőségéből szól a száj” (Mt 12,34).
De nemcsak a szájunk, hanem a tetteink is erről beszélnek, mert „Krisztus szeretete ugyanis sürget minket. Mert azt gondoljuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk emberi módon. És ha Krisztust emberi módon ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek” (2 Kor 5,14-17).
A tanítványok, amikor megismerték ezt a szeretetet, nem méricskéltek, nem dekáztak, feltétel nélkül odaadták mindenüket és követték Jézust. Ez a megismert szeretet tette őket jó földdé, ami százszoros termést hoz. Aki megtapasztalja az őt körül ölelő, őt elárasztó isteni szeretetet, az új teremtménnyé válik, bármilyen is volt előtte, százszoros termést hozó jó földdé lesz.
Vágvölgyi Éva
