Kérdés az adóról 15 Ekkor a farizeusok elmentek és kitervelték, hogy hogyan csalják őt tőrbe szóval. 16 Odaküldték hozzá tanítványaikat a Heródes-pártiakkal és azt mondták neki: »Mester! Tudjuk, hogy igazmondó vagy és az Isten útját az igazság szerint tanítod, nem törődsz senkivel, mert nem nézed az emberek személyét. 17 Mondd meg tehát nekünk, mit gondolsz: Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?« 18 Jézus azonban felismerte gonoszságukat és így szólt: »Miért kísértetek engem, ti képmutatók! 19 Mutassátok meg nekem az adópénzt!« Azok odahoztak neki egy dénárt. 20 Ekkor megkérdezte tőlük: »Kié ez a kép és a felirat?« 21 Azt felelték neki: »A császáré.« Erre azt mondta nekik: »Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.« 22 Azok ezt hallva elcsodálkoztak, otthagyták őt és elmentek.
Helyszín a Templomtér. Két világ találkozik a párbeszéd kapcsán: A pénz világa, amit az ezüstdénár képvisel a császár képmásával, és az Isten világát képviselő helyszín, a Templom. Az írástudók szavaiban felállított csapdára adott válaszában Jézus a két világot határozottan szétválasztja.
Nem szabad a kettőt összemosni. A pénz világa nem szabad hogy keveredjen a hit világával, a vallás az üzlettel, ahogy ezt már a Templom megtisztítása kapcsán kinyilvánította. Ami a hívő ember mindennapi életére vonatkozik, aki részt vesz az evilági élet anyagi dolgaiban, és kikerülhetetlen számára a pénz, hogy soha nem szabad elfelejtenie a sorrendet, hogy mi van számára az első helyen:
„Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát” (Mt 6,33).
Jézus korában sokféle pénz volt forgalomban Palesztinában. A rómaiak saját pénzükben követelték az általuk kivetett fejadót, amelyet a gyerekek és az öregek kivételével mindenkinek fizetnie kellett. A fejadót ezüst dénárban kellett fizetni, ami egy szőlőmunkás napi bérének felelt meg. A szakértők egybehangzó véleménye szerint a szentírási történetben szereplő adópénz a Tiberius által veretett, a Birodalom minden részében népszerű ezüstdénár volt (előlapján Tiberius képmása és a felirat: Tiberius Caesar, Augustus isten fia, Augustus, hátlapján ülő nő, Pontifex Maximus felirat).
A mózesi törvényekben több helyen is szerepel a faragott kép tiltása (Kiv 20,4; Lev 26,1; MTörv 4,23; 5,8), tehát a megszálló hatalom által kivetett adópénz nemcsak az önérzetüket, hanem sérti a zsidók vallási érzékenységét is, kétszeresen megalázza őket.
A farizeusok csapdaként feltett kérdése minden a római megszállás alatt nyögő zsidó létező dilemmája: Szabad-e az adópénzzel támogatni a megszállókat, vagy az a helyes, ha megtagadják, vagyis fellázadnak? A Jézus korabeli zsidó vallási és világi vezető réteg, cserébe, hogy valami részleges hatalmat meghagytak nekik, lepaktált a megszállókkal, haszonélvezői voltak az idegen hatalomnak, ezért nevezi őket Jézus képmutatónak. Jézus válaszában kimondta: Ha használjátok a rómaiak pénzét, ne csodálkozzatok, hogy fizetni kell érte. Üzleteltek, használjátok a császár pénzét a haszon reményében, mindennek megvan az ára, semmi nincs ingyen. Hasznot akartok, de fizetni nem akartok érte?
De volt egy másik réteg is, a nép szimpátiájától övezve, aki ellenállt, az adófizetést megtagadta és újabb és újabb lázadást szított a megszállókkal szemben, amit a rómaiak levertek és kegyetlenül megtoroltak, pl. Kr.u. 4-ben a galileai Júdás, majd a zelóták mozgalma. Az írástudók tehát valójában ezt a kérdést tették fel Jézusnak: Megalkuvó vagy-e vagy lázadó? Vallj színt mindenki előtt! Az írástudók tudták, hogy Jézus bármit válaszol, mindenképpen rosszul jár, ez volt a kérdésükben a csapda: Ha megalkuvó vagy, akkor a elveszíted a nép rokonszenvét, ha lázadó vagy, letartóztatnak.
Izraelben a király Izrael Istenét képviseli, de csak részesedik Jahve örök királyságából, tehát nem isten, mint a szomszédos birodalmakban. Tibeius ezüst dénárjával tehát nemcsak a faragott kép tilalma volt a baj, hanem hogy a császárt istennek nevezi.
Amikor Jézus előveteti a farizeusokkal az adópénzt, hogy nézzék meg, akkor szembesíti őket, hogy többről van szó, mint a polgárok adójáról. Tiberius (istenné nyilvánított apja, Augustus után) mint isten fia jelentkezik, aki császár is és isten is. A császárkultusz a két fogalmat összemossa. Jézus határozott véleménye erre a kísérletre is válaszolt: A császár nem isten és Isten nem császár!
„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené” (21).
Ezt a mondatot általában az ügyeskedők tűzik a zászlójukra: Kicsit ennek, kicsit annak. Tégy eleget ennek is, meg annak is, és nem lesz bajod.
A végeredmény, ahogy a magyar közmondás mondja: A kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad.
Vajon tényleg ezt sugallják Jézus szavai?
A császár nem isten és Isten nem császár! Vagyis nem szabad összemosni a szentet a profánnal. A Templom megtisztítása ugyanerről szól. A pénz a császár képmásával őt magát, az ő hatalmát képviseli. Mi nem ennek a világi hatalomnak a polgárai vagyunk, hanem Isten országának. A dénár a császár feliratával az evilági rend evilági hatalmát képviseli. Isten országának semmi köze az evilági hatalomhoz, semmi köze a pénzhez. Ahol a kettő összekeveredik, ahol a hit világa összekeveredik a hatalommal és a pénzzel, ott baj van.
Két világ, két világrend: Az evilági hatalom és annak a világa és Isten országa, Isten világa. A hívő embernek el kell döntenie, hogy melyik ország, melyik világ állampolgára, hová tartozik.
„Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és szent templommá növekszik az Úrban. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben” (Ef 2,19-22).
Isten országában más törvények uralkodnak, mint a világban:
„Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában” (Mt 18,3-4).
„Tudjátok, hogy a nemzetek fejedelmei uralkodnak a népeken, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mt 20,25-28).
„Miután megmosta a lábukat és fölvette felsőruháit, újra leült, és azt mondta nekik: »Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: `Mester' és `Úr', és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte. Miután ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha meg is teszitek” (Jn 13,12-17).
„Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,34-35).
„Isten országa ugyanis nem étel és nem ital dolga, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben. Aki ebben szolgál Krisztusnak, kedves az Isten előtt, és dicséretes az emberek előtt. Azért tehát arra törekedjünk, ami békességre és egymás épülésére szolgál” (Róm 14,17-19).
„Mondom pedig, testvérek, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem fogja örökölni a romolhatatlanságot” (1 Kor 15,50).
„Mert ti szabadságra vagytok hivatva, testvérek, csak a szabadság ne legyen kibúvó a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak!
Mert az egész törvény egy mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat« . De ha egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást el ne emésszétek!
Azt mondom tehát: Lélek szerint járjatok, és ne teljesítsétek a test kívánságait! Mert a test a Lélek ellen vágyakozik, a Lélek pedig a test ellen; ezek ugyanis egymással ellenkeznek, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt. A test cselekedetei nyilvánvalók: paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás, mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók. Ezekről előre mondom nektek, mint előbb is mondtam, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten országát. A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és a kívánságokkal együtt. Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint!” (Gal 5,13-25)
„Örömmel adjatok hálát az Atyának,
aki méltókká tett titeket arra,
hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban.
Kiragadott minket a sötétség hatalmából,
s áthelyezett szeretett Fiának országába.
Benne van a mi megváltásunk,
a bűnök bocsánata.
Ő a láthatatlan Isten képmása,
és minden teremtmény elsőszülöttje,
mert benne teremtetett minden az égben és a földön,
a láthatók és a láthatatlanok,
a trónusok és uralmak,
a fejedelemségek és hatalmasságok” (Kol 1,12-16).
„Viselkedjetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki országába és dicsőségére hív titeket” (1 Tessz 2,12).
„Ezért imádkozunk is mindig értetek, hogy Istenünk méltónak találjon titeket meghívására. Adjon beteljesedést a jóra irányuló minden készségnek és a hit erőteljes munkájának, hogy Urunk, Jézus Krisztus neve megdicsőüljön bennetek, és ti is őbenne, Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből” (2 Tessz 1,11-12).
A dénáron a császár képmása van, a pénz a császáré, az ember Isten képmását hordozza, ő az Istené:
„A te néped és a te tulajdonod ők” (MTörv 9,29).
„Hiszen a te néped s a te örökséged ők” (1 Kir 8,51).
„A te néped és legelőd juhai,
hadd áldjunk téged örökké,
és hadd hirdessük dicséretedet
nemzedékről nemzedékre!” (Zsolt 79,13)
„Még ha vétünk is, tieid vagyunk, hisz ismerjük hatalmadat,
de nem vétünk többé, mert tudjuk, hogy hozzád tartozunk!
3 Mert téged megismerni: tökéletes igazságosság,
és tudni igaz voltodat és hatalmadat:
gyökere a halhatatlanságnak” (Bölcs 15,2-3).
„Isten gyermekei vagyunk” (Csel 17,29).
„Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk!” (1 Ján 3,1)
A hetvenes években többnyire az futhatott be karriert, aki részt vett a pártállami játékban. Belépett a magyar szocialista munkáspártba, vagy esetleg még azt is vállalta, hogy besúgó, úgy nevezett 3/3-as ügynök lesz. Nem adták ingyen a karriert, a vezető beosztást, meg kellett fizetni érte. Egyszer valakinek szép előmenetelt ígértek, és nagyon meg volt döbbenve, hogy cserébe azt kérik tőle, hogy ún. 3/3-as ügynök legyen. Mikor a megdöbbenésének hangot adott, azt válaszolták, hogy hát valamit valamiért. Nem vállalta, ezt az árat nem akarta megfizetni, be is fellegzett a szépen induló karriernek.
Ahogy világi dolgokban mindennek ára van, úgy a mennyek országába való bejutásnak is megvan az ára.
A pénz világa szerinti gondolkodás: Az a legfőbb szempont, hogy anyagilag megéri vagy nem éri meg, hoz-e anyagi hasznot, elég bevételt vagy nem? Jövedelmező vagy nem? Az az értelmes élet, ami elég anyagi hasznot hoz számunkra.
Jézus a búcsúbeszédében így fohászkodik az Atyához:
„Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság. Ahogyan engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba. Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban” (Jn 17,15-19).
„Mert sokan élnek úgy – sokszor mondtam nektek, és most is sírva mondom –, mint Krisztus keresztjének ellenségei. Végük a pusztulás, istenük a hasuk, dicsekvésük az, ami a szégyenük, s a figyelmük földi dolgokra irányul. A mi hazánk azonban a mennyekben van” (Fil 3,18-20).
Ahogy Pál apostol mondja, a hívő ember tudja, hogy a földi lét csak átmeneti hely, figyelme középpontjában Isten akaratának megvalósítása van, nem pedig evilági célok. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek evilági céljai, de elsősorban Isten akaratát keresi, azzal akarja összehangolni a céljait és a tetteit. A pénz is fontos számára, de csak mint valami eszköz, amit szeretetté válthat. Ha élete középpontjában a főparancs van, az Isten és a felebarát iránti teljes szeretet, akkor soha nem válik a pénz, az anyagi haszonszerzés rabjává, nem mosódik össze benne a pénz világa, az evilági értékek világa Isten országával, Isten világával. Ők azok a boldogok, akikről a hegyi beszédben Jézus beszél:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3).
Vágvölgyi Éva
