Az első tanítványok 35 Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. 36 Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: »Íme, az Isten Báránya.« 37 A két tanítvány hallotta szavait, és követték Jézust. 38 Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: »Mit kerestek?« Azt felelték neki: »Rabbi – ami Mestert jelent –, hol laksz?« 39 Ő azt mondta nekik: »Gyertek és meglátjátok.« Elmentek tehát, és meglátták, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt.
40 A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. 41 Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: »Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!« 42 És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt: »Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved.« Ez azt jelenti, hogy Péter (vagyis Szikla).
Keresztelő János a Lélek indítására felismeri és tanúságot tesz Jézusról. Kétszer egymás után Isten Bárányának nevezi őt:
„Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1,29)
„Íme, az Isten Báránya” (Jn 1,36).
Két tanítványa a tanúságtétel nyomán Jézushoz szegődik. De nem szakad meg a lánc, a kettő közül az egyik, András, a Jézussal való találkozás után tanúságot tesz testvérének, Simonnak, hogy megtalálták a Messiást, elviszi őt Jézushoz és ő szintén Jézus követője lesz. Egyik tanítvány viszi a másikat Jézushoz. A tanúságtevők és a tanúságtételek nyomán az újabb követők sorozata folytatódik mind a mai napig.
János evangéliumában azt látjuk - szemben a szinoptikus meghívástörténetekkel, amelyekben Jézus egyenként választja ki és hívja meg a tanítványokat -, hogy először a Szentlélektől indul a kezdeményezés és a sorozatos tanúságtétel nyomán válnak Jézus követőivé a tanítványok. Az újabb és újabb követők rámutatnak Jézusra és az ő tanúságtételük tesz követőkké másokat. Így válnak a hit kapujává mások számára. A mai ember számára fontos mondanivalót hordoz: Út és kapu lehetünk egymás számára Istenhez. Vagy mondjuk postás, aki Isten üzenetét viszi el másoknak. Az út is és a kapu is csak eszköz. Főleg az út képe sokat mondó. A jó út lent van, az emberek talpa alatt, taposnak rajta. Nem ő a fontos, hanem a feladata, amit betölt, valahonnan valahová eljuttatni valakit. A jó tanítvány alázatos, mert tudja, ő csak út Jézushoz. És akkor jó út, ha minél simább, minél kevésbé göröngyös. Az se baj, ha szép út, hogy minél szívesebben járjanak rajta. De fontos, hogy tudja, hogy se a simasága, se a szépsége nem az ő érdeme, hanem a Lélek ajándéka, a Lélek működése benne.
Ha a kapu képén elgondolkodunk, akkor sokféle kapu jelenhet meg a lelki szemeink előtt. Kis és nagy kapuk, díszesek és egyszerűek, de ami a kapu lényege: Vannak zárt kapuk és vannak nyitott kapuk. Aztán vannak olyan kapuk, amelyek nyitva vannak, de ha belépünk rajtuk, nincs folytatás, fallal találjuk szembe magunkat, foglyul ejtenek bennünket. A jó tanítvány olyan kapu, amely tovább nyílik Isten felé.
Keresztelő János az első tanúságtétel alkalmával nemcsak Isten Bárányának nevezi Jézust, hanem ezt mondja:
„Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1,29)
Prófétai szavai már előre vetítik annak a Jézus Krisztusnak a képét, aki azonos a Báránnyal, akit a Jelenések könyvéből ismerünk. Kezdet és a vég összeér a Bárány képében.
„Jézus Krisztustól, aki hűséges tanú, elsőszülött a halottak közül, és fejedelme a föld királyainak, aki szeretett minket és megszabadított bennünket bűneinktől a saját vére által” (Jel 1,5).
Itt a János evangélium kezdetén megjelenő Bárány képe és a Jelenések könyvének Báránya keretbe foglalja János evangelista mondanivalóját: Jézus Krisztus az Isten Báránya. Itt, a János evangélium elején egyszerű alakban jelenik meg előttünk, emiatt sokan nem is ismerik fel, de a Jelenések könyvében már a dicsőségben felmagasztalt Bárányt látjuk, a Bárány, akit megöltek, de aki ott áll Isten trónja előtt és aki átveszi az élet könyvét:
„Odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet. Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt; mindegyiküknek hárfája és arany csészéje volt, tele illatszerekkel, amelyek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek, amely így hangzott :
»Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet,
és felnyisd annak pecsétjeit,
mert megöltek, és saját véreddel megváltottál Istennek,
minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből,
és Istenünk számára uralommá és papokká tetted őket,
és uralkodni fognak a föld felett!«
Sok angyalt láttam, és hallottam szavukat a trón körül, s az élőlényekét és a vénekét, és számuk tízezernyi tízezer és ezernyi ezer volt, akik hangosan azt kiáltották:
»Méltó a Bárány, akit megöltek,
hogy övé legyen a hatalom és gazdagság,
a bölcsesség, az erő, a tisztelet,
a dicsőség és az áldás!«
Minden teremtményt, amely az égben van, a földön és a föld alatt, és amely a tengeren és a tengerben van, mindezeket hallottam, amint azt mondták: »A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom, örökkön-örökké!” (Jel 5,7-13)
A Bárány, aki feltöri a hét pecsétet (Jel 6-8)
A Bárány, akinek vérében az üdvözültek fehérre mosták ruhájukat. Ők azok, akik részt vettek vérük ontásával a Bárány áldozatában és részt vesznek dicsőségében is:
„»Kik ezek, akik hosszú fehér ruhába vannak öltözve, és honnan jöttek?« Azt mondtam neki: »Uram, te tudod!« Erre ő azt mondta nekem: »Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében. Ezért vannak Isten trónja előtt, és éjjel-nappal szolgálnak neki templomában; és aki a trónon ül, fölöttük lakik. Nem éheznek többé és nem szomjaznak, nem éri őket többé a nap, sem bármiféle forróság , mert a királyi széken trónoló Bárány lesz a pásztoruk, az élet vizének forrásához vezeti őket, és Isten letöröl szemükről minden könnyet” (Jel 7,13-17).
„Alleluja!
Mert uralkodik az Úr,
a mi Istenünk, a Mindenható!
Örvendezzünk és vigadjunk,
és adjuk meg neki a dicsőséget,
mert eljött a Bárány menyegzője
és a jegyese felkészült!
Megadatott neki, hogy ragyogó és fehér gyolcsba öltözzék; a gyolcs ugyanis a szentek igaz cselekedetei.«
Ekkor így szólt hozzám: »Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára!« Majd ezt mondta nekem: »Ezek Isten igaz igéi.« Ekkor a lábához borultam, hogy imádjam őt, de ő így szólt hozzám: »Vigyázz, ne tedd ezt, mert a te szolgatársad vagyok, és testvéreidé, akiknél Jézus tanúságtétele van. Istent imádd, mert Jézus tanúságtétele a prófétálás lelke” (Jel 19,6-10).
A Bárány, akinek jegyese az új Jeruzsálem, vagyis az új teremtés:
„Templomot nem láttam benne, mert az Úr, a mindenható Isten a temploma, és a Bárány. A városnak nincs szüksége sem a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten dicsősége világítja meg azt, és lámpása a Bárány. A nemzetek az ő világosságában járnak, s dicsőségüket hozzá viszik a föld királyai. Kapuit nem zárják be egész nap, mert éjszaka nem lesz ott. Odaviszik a nemzetek dicsőségét és gazdagságát. Nem lépnek be oda tisztátalanok, sem azok, akik undokságot és hazugságot követnek el, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.
Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, és Isten és a Bárány trónjából fakadt. Utcája közepén és a folyó mindkét partján az élet fája volt, amely tizenkétszer terem gyümölcsöt, minden egyes hónapban meghozza a maga gyümölcsét; és a fa levelei a nemzetek gyógyulására szolgálnak, Nem lesz többé átok. Isten és a Bárány trónja áll benne, és szolgái szolgálnak neki. Látni fogják az ő arcát, és homlokukon lesz az ő neve. Nem lesz többé éjszaka, és nem lesz szükségük lámpafényre, sem napfényre, mert az Úr, az Isten világosítja meg őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké” (Jel 21,22-22,5).
Sokan úgy gondolják, hogy a húsvéti ábrázolások diadalmas zászlót tartó Báránya Izajás próféta jövendölésének szenvedő szolgáját ábrázolja:
„Megkínozták, és ő alázatos volt,
nem nyitotta ki száját;
mint a bárány, melyet leölésre visznek,
és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul,
nem nyitotta ki száját” (Iz 53,7).
De nem, a húsvéti ábrázolások diadalmas zászlót tartó Báránya a Jelenések könyvének a megdicsőült Báránya.
Keresztelő János prófétai szavaiban ennek a diadalmas és megdicsőült Báránynak a képe körvonalazódik elénk, aki a János evangélium 16 fejezetében így biztatta szenvedése, halála és feltámadása előtt a tanítványokat:
„Bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33).
Vágvölgyi Éva
