13 Felhívás a megtérésre ¹ Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. ² Ő ezt felelte nekik: »Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? ³ Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. ⁴ Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? ⁵ Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.«

⁶ Aztán ezt a példabeszédet mondta: »Egy embernek volt egy fügefa a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. ⁷ Ezért így szólt az intézőjéhez: `Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?' <sup>8</sup> De az így felelt neki: `Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, ⁹ hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.'«

 

A választott nép hiába kötött szövetséget Istennel, mégis mindig újra meg újra elfordult Istentől. Ezért az Úr prófétákat küldött hozzájuk, akik felszólították őket, hogy tartsanak bűnbánatot, térjenek meg, térjenek vissza Istenhez. A próféták szava szerint a megtérés, a bűnbánat nem külsőségeket jelent, böjtöt, Istennek bemutatott véres áldozatokat, hanem a szív megtérését:

„Minek nekem véresáldozataitok sokasága? – mondja az Úr –
Elegem van kosáldozatokból
és a hízott állatok hájából;
bikák, bárányok és bakok vérében
nem lelem kedvemet.
Mikor eljöttök, hogy megjelenjetek színem előtt,
ki kívánta ezt tőletek,
hogy így tapossátok udvaraimat?
Ne mutassatok be többé hazug ételáldozatot!
A tömjénfüst utálat számomra,az újhold, a szombat s az ünnepi összejövetel;
nem tűröm a bűnt és az ünnepi gyülekezetet.
Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm,
terhemre lettek, belefáradtam, hogy elviseljem.
Amikor kinyújtjátok kezeteket,
eltakarom szememet előletek;
akármennyit is imádkoztok,
nem hallgatom meg,
mert kezetek csupa vér.
Mosakodjatok meg, tisztítsátok meg magatokat,
távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől!
Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek,
tanuljatok jót tenni!
Keressétek a jogot,
siessetek segítségére az elnyomottnak,
szolgáltassatok igazságot az árvának,
védelmezzétek az özvegyet!” (Iz 1,11-17)

„Mivel ez a nép a szájával közeledik hozzám,
és ajkával tisztel engem,
szíve azonban távol van tőlem” (Iz 29,13).

Az Úr azért küldte a prófétákat, hogy visszatérítse őket magához, mert szeretette őket, meg akart bocsátani nekik.

„Magasságban és szentségben lakom,
de a megtört és alázatos lelkűvel is ott vagyok,
hogy életet adjak az alázatosak lelkének,
és éltessem a megtörtek szívét.
Mert nem perlekedem örökké,
és nem haragszom mindvégig;
mert elalélna színem előtt a lélek,
a lehelet, melyet én alkottam.
Kapzsiságának bűne miatt haragudtam meg,
megvertem őt, és elrejtőztem haragomban,
ő pedig hűtlen szívvel ment a maga útján.
Útjait láttam, de meggyógyítom őt;
vezetem őt, és vigasztalással fizetek
neki és gyászolóinak.
Megteremtem a hála gyümölcsét az ajkakon;
békességet, békességet a távol és közel levőnek
– mondja az Úr –, és meggyógyítom őt” (Iz 57,15-19).

Keresztelő János is megtérésre szólított fel:

„Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa” (Mt 3,2)

És Jézus is ezzel kezdte nyilvános működését:

„Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa” (Mt 4,17)

„Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa, tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15)

Jézus örömhírének visszatérő motívuma a megtérésre való felszólítás.

Megtérésünk után elindulunk és lassan lépegetünk a bűnbánat ösvényén.

Mindenkinek megvan a maga univerzuma, világa. Ez az ő belső valósága. Ez az ő belső valósága érintkezik a külső valósággal. A külső valóság önmagában nem jó és nem rossz. A vele való viszonyunk az Istennel és a másik emberrel való kapcsolatunkban kap pozitív vagy negatív előjelet.

A Teremtés könyve mély értelmű története kimondja, hogy mindaz, amit Isten teremtett, az jó. Jól van megteremtve a mindenség (ennek legfőbb tanúi a természettudósok), amelybe Isten az ő képmását hordozó embert beleteremtette. A Teremtés könyve úgy ábrázolja a mindenséget, mint egy gyönyörű kertet. A teremtéstörténetben a kert nem az ember birtoka, a kert Istené, melyet Isten az emberre bízott, hogy „művelje és őrizze” (Ter 2,15). És minden nagyon jó volt és szép, amíg meg nem jelent a kísértő, hogy rávegye az embert, hogy lázadjon fel Isten ellen, ő akarja birtokolni a teremtést, ő legyen a teremtés ura. Freud azt mondta, hogy az ember minden cselekedete mögött a nemi ösztönt kell keresni, vele szemben Jung azt állította, hogy a hatalmi ösztön lappang minden hátterében. A teremtéstörténet is azt mutatja, hogy az ember birtokolni akarja a körülötte lévő tárgyi valóságot és a másik embert. Ez a birtoklási vágy, az ősbűn, amely a kísértő nyomán belefészkelte magát az emberbe és nemzedékről nemzedékre öröklődik. Amikor az ember leszakította a tiltott gyümölcsöt és evett belőle, persze kiderült, hogy becsapták. Világhatalom helyett a csak a bűn szégyenét nyerte és a büntetéstől való félelmet, ami legyőzte benne az Isten iránti szeretetet és bizalmat. Az elkövetett rossz után ahelyett, hogy ahhoz fordult volna, aki őt legjobban szereti, Istenhez, hogy bocsánatot kérjen, megpróbál elrejtőzni Isten elől, aztán amikor nem sikerül, akkor megpróbálja másra hárítani a felelősséget. Megint nem a szeretet győz benne, újra önmagát választja.

„Isten a szeretet” (1 Jn 4,7)

Ha életem középpontjában Isten, a szeretet van, akkor nem tekintek semmit és senkit zsákmánynak. De sajnos az áteredő bűn miatt mindannyiunkban ott a hajlam, hogy birtokolni akarjunk és nem szeretni. A Fiúban a világba jött a világosság: „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött” (Jn 1,9), Isten teljes szeretete, amit a Fiú által megismerhettünk. „Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk” (1 Jn 4,9). Jézus Krisztus megmutatta, hogy Isten szeretete nagyobb a mi vétkeinknél.

„Nem a mi dolgunk, nem is tudjuk, hogy megítéljük a bűneinket: Ez egy égi dolog, egy természetfölötti képesség, ami elérhetetlen marad számunkra. Az ég gazdagsága, amely kiáradt a szívünkbe Jézus Krisztus vére által. Az ajándék gazdag és nagylelkűen bőkezű. Isten jósága egyesül a könyörülettel és mérhetetlen szeretettel, egészen addig a pontig, hogy önmagát feláldozva, túllépve az isteni mivoltán, nem irgalmazott önmagának, hanem feláldozta magát a kereszten a bűnösök iránti irgalmából.

„Kiüresítette önmagát,
szolgai alakot vett fel,
és hasonló lett az emberekhez,
külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember.
Megalázta magát, engedelmes lett a halálig,
mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,7-8).

A bűn megítélése isteni misztérium, az üdvösség egyik legmélyebb misztériuma. Elég lenne ha hinnénk abban, hogy Isten képes igazzá tenni a bűnösöket: ez a hitünk önmagában helytálló lenne és elég ahhoz, hogy meg legyünk győződve arról, hogy ha bűnösségünket beismerő emberként közelítünk Istenhez, igazzá és szentté válunk Isten hatalma által. Ha ez valóban megtörténne, az azonnal az üdvösség felfoghatatlan misztériumába sodorna bennünket…

 

Jézus Krisztus a gyengék megmentéséért jött

„Mint összetört edény, olyanná lettem.
Mert hallottam sokak szidalmazását,
az iszonyatot mindenfelől” (Zsolt 31,13-14)

„Undorodom! Nem kívánok tovább élni!” (Jób 7,16)

A bűn megosztja az akaratot, elcsúfítja a személyiséget és szétzilálja a lélek szilárdságát: nem vagyunk többé abban a helyzetben, hogy ellenálljunk a bűn zsarnokságának, és csalárd ígéreteinek.

Valóban, mint az egér, amikor a macska karmai közé esik, szinte lebénul a meglepetéstől, úgy a bűnösnek is minden ereje szertefoszlik, amikor a bűn gödrébe zuhan; mint ahogy az antilop szíve megdermed az oroszlán látványától, és holtan esik a mancsai közé, úgy esik a bűnös a rossz gondolatok fogságába.

Valahányszor elhatározza, hogy ellenáll az elesésnek, valahányszor megígéri, hogy nem fog többé hibázni, igazából már nem tud bízni magában. Kétségbe vonja azt, hogy még képes a jóra. Elveszti az Istenbe vetett reményét és azt, hogy valaha is felkelhet, és olyanná válik, mint a polyva, amit tehetetlenül széthord a szél, mint akinek nincs több reménye a földön.

Amikor az ellenség így megkötözi a lelket a félelemmel – saját bűnének félelmével – úgy vonszolja egyik bűnből a másikba, ahogy akarja. A lélek képtelen, hogy fellázadjon ellene és szinte ellenvetés nélkül követi, már gyámoltalanná vált akarattal, önbecsülését vesztve, sebzett érzelmekkel és zavart lelkiismerettel, anélkül, hogy ereje lenne a felálláshoz, vagy hogy ne essék el többé.

Ó, szegény lélek! Nem emlékszel első teremtésed dicsőségére és a te Teremtődre? Saját képére formált téged, bátorságban, igazságban és szentségben.

De vajon Isten valóban ismeri, hogyan válik az ember a bűn és ugyanakkor a kín és szorongás prédájává?

Erre a kérdésre hallgassuk meg Krisztus válaszát, aki azt mondta: „A lélek ugyan kész, de a test erőtlen. (Mt 26,41). „Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged?… Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél! (Jn 8, 10-11) „Akarsz-e meggyógyulni? (Jn 5,6)

Krisztus öröktől fogva számon tartja a mi gyengeségünket és nyomorúságunkat és azért jött, hogy szolgálatára legyen a bűnösöknek és veszteseknek. Éjjel-nappal azon munkálkodik, hogy elűzze a rettegést és félelmet a bűnösök szívéből, hogy megőrizze őket és a Szentlélek lakhelyévé és templomává formálja szívüket.

A bűn által felbomlasztott személyiség helyreállítódik a Szentlélek által; a gonosz lélektől megalázott lelket - a kigúnyolt tekintélyt és semmivé tett akaratot – megérinti Krisztus kegyelme, és ennek következtében feltámad, megújul és újjáéled.

Péternek elég egy pillantás Krisztusra, hogy kiemelkedjen a saját gyengeségéből, és a szolgák és szolgálók előtt elszenvedett vereségéből és visszanyerje bátorságát és visszaszerezze az akaratát, ami szétmorzsolódott, mint az összetört agyagedény, addig a pontig, hogy a lelke elveszítette a tartását a fenyegetéssel szemben. Krisztus tekintetében Péter megtalálta a bűnbánat erejét, annak köszönhetően visszanyerte saját csorbítatlanságát.

Krisztus körbejár a bűnösök között, meggyógyítva a lélek minden gyengeségét és betegségét. A Szentlélek mindig kész arra, hogy az ingadozókat eltöltse a magasságból jövő erejével. A kegyelem mindennap jelen van, hogy szilárdságot adjon remegő kezeknek és rogyadozó térdeknek. És Krisztus szeretete, amikor egy bűnbánó szívben fellobban, átformálja a félénk szívet vértanúvá. Hányszor formálta át a bűnbánat a gyengeséget, és a vereséget, és alakította tanúságtevővé, ami erősíti és hirdeti az evangélium igazságát! Az előzmények, a lélek irtózatának, az elkeseredés csődjének emléke Krisztus irgalmában tanúságtétellé változik. A csüggedés ereje, ami a bűn és a vétek motorja, szétfoszlik, mint a füst, a rossz társaságába becsalt elnyomott rabszolga ünnepélyes kihirdetés bejelentőjévé válik.

Ily módon a gyávaság képe összetörik és Krisztus keze nyomán egy új képet kap. Így azok, akik gyengék, gyávák, félénkek, legyőzöttek, és akik semmiben nem urai többé maguknak, a Mindenható szájából hallják az ígéretet:

„Íme, én ma megerősített várossá tettelek téged,
vasoszloppá és ércfallá…
nem bírnak veled;
mert én veled vagyok,
– mondja az Úr –,
hogy megmentselek téged” (Jer 1,18.19).

„Senki sem tud majd ellenállni nektek életed egész folyamán… nem maradok el tőled és nem hagylak el téged.

Légy erős és bátor” (Józs 1,5.6)

A bűnbánat ereje szüntelen harcot jelent, hogy megőrizzük magunkban a Szentlelket, ami a Krisztusban való élet.

„De más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van. Ó, én szerencsétlen ember!” (Róm 7,23-24)

„Visszatér a kutya a hányadékához” (Péld 26,11), és:

„A megfürösztött disznó újra a sárban hempereg” (2 Pét 2,22).

„Mikor ébredek fel, hogy a bort ismét felkeressem?” (Péld 23,35)

Amikor a lélek felfedezi, hogy hiába valók az ismételt próbálkozások, eskük, ígéretek, és a bűnbánat könnyeinek áradata a bűn pimasz makacsságával, konokságával szemben, elkapja a levertség és szomorúság nyomasztó örvénye, és nagy szorongás és aggodalom lesz úrrá rajta, hogy az előbb felsoroltak nem járnak semmi haszonnal. Valóban érvényes a szentség törvénye, amelyet Isten keze vésett minden ember szívébe, amely szüntelenül megszólal minden lélek mélyén: nincs se vigasz se megnyugvás, csakis a tisztaságban, és nincs más öröm és béke, csakis a bűn visszautasítása! Minden, ami eltér ettől a törvénytől azonnal súlyos konfliktust gerjeszt a lelkiismeretben, ellentétet a saját életével, nézeteltérést a Lélekkel, elidegenülést a teremtés céljától, elveszést a gondolatok sötétségében, az egyensúly hiányát a dolgok természetének mérlegelésében, lázadást az igazsággal szemben és következésképpen a Teremtő törvényével való szembekerülést. Mindazonáltal megtörténik, hogy az ember – oktalan a lelkesedése hevében – meggondolatlanul hozzáfog, hogy közvetlenül ő maga leszámoljon a bűnnel. De micsoda fájdalom, amikor szembesül a saját csököttségével, és azzal, hogy mekkora hatalma van a bűnnek! Ez a tapasztalat a lelkesedésből hirtelen az elkeseredésbe taszítja az embert, és megrendülve áll annak felfedezésével szembesülve, hogy a Sátán rémképe testesül meg a bűn hátterében, és elrejtőzve azokban a szervekben, amelyeket hatalmába kerített, a mélyben ő mozgatja testet amely által uralkodik a lélek képességein; mindez régóta tudott volt, így meggyökeresedett és törvénnyé vált. Végül – igen, valóban a legvégén – amikor az ember már minden erőforrását kimerítette és minden ravaszságát és ötletét latba vetette, az ember meggyőzi magát, hogy minden hiába. Könnyebb a vizet megtartani egy zsebkendőben, összegyűjteni a szelet egy arasznyi tenyérben, vagy felsétálni az égbe, mint ellenőrzése alatt tartani a bűn törvényét a saját akaratával vagy hatalmat gyakorolni a rossz hatalma fölött, ami a tagjait mozgatja a mélyben.

Ezen a ponton avatkozik közbe Krisztus működése; egyedül ő kárhoztatta el a bűnt a testben!

„Mert a Krisztus Jézusban való élet Lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Ami ugyanis lehetetlen volt a törvénynek, mert a test erőtlenné tette, azt Isten megtette. Elküldte a bűn miatt saját Fiát a bűn testéhez hasonló testben, és kárhoztató ítéletet hozott a bűn ellen a testben” (Róm 8,2-3).

A bűnbánat ereje abban áll, hogy folytonosan harcolunk azért, hogy a Krisztusban való élet Lelkét megőrizzük, ahol kegyelem eszközével a testnek meg kell megszabadulnia a bűn törvényétől. Attól a pillanattól kezdve, hogy a kegyelemmel bírunk, képesek vagyunk az utolsó csepp vérünkig harcolni a bűn ellen, bizonyos, hogy a kegyelem erejével mi leszünk a győztesek: „Tudom, kinek hittem” (2 Tim 1,12).

A bűnbánatnak nem az a célja, hogy a lelkiismeretfurdalás, a penitenciák külső cselekedeteinek megtétele révén, és a test sanyargatásával igazzá váljunk Isten előtt; a bűnbánatnak az a célja, hogy valóban szentté váljon a bensőnk Jézus Krisztus Lelke által – „hogy a bűn teste elpusztuljon (Róm 6,6) - és a lelkiismeret mélye megszabaduljon a bűneinktől. Hogy a bűn hatalma és a félelem erejét veszítse és a kegyelem lehessen a vezetője a lelkiismeret indításainak, hogy féken tudja tartani a test cselekedeteit, ellenőrzés alatt tudja tartani a feltámadó gondolatokat, fegyelmezni tudja az aszkézist, vegyítve a szigorúságot a fájdalom megédesítésével.

A kegyelem belső működése az emberben nem egyszerűen a bűn megbocsátása, nem ez a végső célja a Krisztusban való hitnek; hanem a bűnbánat és a hit célja, hogy a bűnt tagjainkból gyökeresen kitépje, hogy vége legyen a hatalmának, és a bűn törvénye eltűnjön a természetünkből; ezt jelenti a kegyelem óriási ereje.

„És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűneinket” (1 Jn 3,5).

A kereszten Krisztus megsebződött az oldalán, hogy abból vér és víz folyjék ki mindazokra, akik hisznek és hozzá jönnek: víz, hogy lemossa a bűn tisztátalanságát, és vér, hogy megsemmisítse a bűn hatalmát.

Valóban áldott a nap, amelyen Krisztus oldala át lett szúrva a kereszten, azért hogy a bűnös megtalálhassa a saját igaz voltát, szentségét és megszabadulását” (Matta el Meskin: Közösség a szeretetben)

Nem kell többé elrejtőznünk Isten elől, félnünk tőle a bűneink miatt, minél több rossz terheli lelkünket, annál inkább szükségünk van Isten szeretetére, hogy újjászülessünk benne és általa. Akarjuk őt látni, ahogy Zakeus akarta, aki a vámosok feje volt, és mint ilyen sok rosszat elkövetett. Mégis, a Jézussal való találkozásban az élete átfordult, megtérésének valódiságát a tettei igazolták: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.» Jézus azt mondta neki: »Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett” (Lk 19,8-10).

Péter hallgatott Jézus szavára, iránta való szeretetből elhagyta mindenét és követte őt. Aztán mégis, a döntő pillanatban, amikor az élete veszélyben forgott, önmagát választotta és megtagadta Mesterét. Csődöt mondott a szeretete. Nagyon nagy hibát követett el, de utána őszintén megsiratta tettét. Nekem a Jézus megtagadásának súlyosságáról az jut eszembe, hogy mintha az Édesanyámra mondtam volna, akit nagyon szeretek, hogy nem ismerem. Szinte elképzelhetetlen, de mégis megtörtént Péterrel. De Jézus egyetlen pillantása elég volt, hogy kiemelkedjen a vereségből és szemét és szívét elborítsák a bűnbánat könnyei. És hát persze, hogy sírt, hogy megtagadta a szeretetet. Sírt, mert fájdalmat okozott.

A megtérésünk, hogy Jézus útján kezdünk járni, nem jelenti azt, hogy mindjárt angyalokká válunk. Szt. Pál úgy fogalmazza meg, hogy attól fogva a régi és az új ember szüntelen belső küzdelme folyik bennünk. Az önös régi emberé és a Szentlélek által megtisztított, a szeretet tüzében égő új emberé. Jézus éberségre és imára biztat bennünket „Virrasszatok és imádkozzatok” (Mk 14,38), de ahogy a Getszemáni kertben az apostolok, mi is el-elalszunk és akkor megtörténik a baj, olyat teszünk, amit nem kellett volna. Ilyenkor nem marad más hátra, mint az őszinte bánat és sírás és a Lélek erejében való újrakezdés, újra Isten szeretetének a választása. Amikor vétkezzünk, Isten és a másik ember szeretete ellen vétünk, tehát helyénvalók a könnyek. Sírunk, mert nekünk is fáj, hogy fájdalmat okoztunk.

Életünk szüntelen eltérés és megtérés. Elcsábulok, aztán megtérek, elfordulok a bűntől, Isten felé fordulok. Az önzésem, a bűn sötétségéből Isten világossága felé fordulok. De ez még csak az első lépés. A második lépés az, amikor a világosság felé fordulás megmutatkozik a cselekedeteimben, a jótetteimben. A megtérésem gyümölcsei tehát a jótetteim. Megtérés jótettek nélkül puszta formaság, meddő cselekedet. Akkor telik meg élettel, ha jótettek fakadnak belőle. A megtéréssel járó bűnbánat kinyit számomra egy kaput, amit a bűnök bezártak előttem. De ahhoz, hogy a kapun be is lépjek, a megtérésemnek gyümölcsözőnek kell lennie:

„Teremjétek hát a megtérés méltó gyümölcsét. Minden fát ugyanis, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek” (Mt 3,8.10).

„Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek. Tehát a gyümölcseikről ismeritek fel őket.

Nem mindenki, aki azt mondja nekem: `Uram, Uram!', megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van. Sokan mondják majd nekem azon a napon: `Uram, Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk, nem a te nevedben űztünk ördögöket, és nem a te nevedben tettünk sok csodát?' Akkor majd kijelentem nekik: `Sohasem ismertelek titeket. Távozzatok tőlem ti, akik gonoszságot cselekedtetek” (Mt 7,19-23).

„Vagy jó a fa, és a gyümölcsei is jók; vagy rossz a fa, és a gyümölcsei is rosszak. A fát ugyanis a gyümölcséről lehet megismerni. Viperák fajzatai! Hogyan tudnátok jó dolgokat mondani, mikor gonoszak vagytok? Hiszen a szív bőségéből szól a száj. A jó ember a jó kincséből jó dolgokat ad elő; a gonosz ember pedig gonosz kincséből gonosz dolgokat ad elő. (Mt 12,33-35)

„Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon” (Jn 15,1-2.8.16)

„Éppígy ti is, testvérek, meghaltatok a törvénynek Krisztus teste által, hogy másé legyetek, azé, aki a halottak közül feltámadt, s így gyümölcsöt teremjünk Istennek. Amíg u­gyanis a test szerint éltünk, a törvény folytán a bűnök szenvedélyei működtek tagjainkban, s azok a halálnak hoztak gyümölcsöt. Most azonban, miután meghaltunk annak, ami minket fogva tartott, felszabadultunk a törvény alól, hogy a Lélek szerinti új élettel szolgáljunk, és nem az elavult betű szerint” (Róm7,4-6).

„Éppígy ti is, testvérek, meghaltatok a törvénynek Krisztus teste által, hogy másé legyetek, azé, aki a halottak közül feltámadt, s így gyümölcsöt teremjünk Istennek. Amíg u­gyanis a test szerint éltünk, a törvény folytán a bűnök szenvedélyei működtek tagjainkban, s azok a halálnak hoztak gyümölcsöt. Most azonban, miután meghaltunk annak, ami minket fogva tartott, felszabadultunk a törvény alól, hogy a Lélek szerinti új élettel szolgáljunk, és nem az elavult betű szerint” (Gal 5,4-6).

„Éppígy ti is, testvérek, meghaltatok a törvénynek Krisztus teste által, hogy másé legyetek, azé, aki a halottak közül feltámadt, s így gyümölcsöt teremjünk Istennek. Amíg u­gyanis a test szerint éltünk, a törvény folytán a bűnök szenvedélyei működtek tagjainkban, s azok a halálnak hoztak gyümölcsöt. Most azonban, miután meghaltunk annak, ami minket fogva tartott, felszabadultunk a törvény alól, hogy a Lélek szerinti új élettel szolgáljunk, és nem az elavult betű szerint” (Ef 5,4-6)

„Azért imádkozom, hogy szeretetetek mindjobban gazdagodjék megismerésben és teljes megértésben, hogy meg tudjátok ítélni, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, telve az igaz életnek Jézus Krisztus által szerzett gyümölcsével Isten dicsőségére és dicséretére” (Fil 1,9-11).

„Hálát adunk Istennek, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyjának, valahányszor értetek imádkozunk, mivel hallottunk hitetekről Krisztus Jézusban, és a szeretetről, amelyet az összes szent iránt tanúsítotok, azért a reménységért, amely készen áll számotokra a mennyben, s amelyről már hallottatok az evangélium igaz igéjében. Ez eljutott hozzátok, és ahogy az egész világon gyümölcsöt hoz és növekszik, úgy nálatok is, attól a naptól kezdve, amelyen a maga igazságában hallottátok és megismertétek Isten kegyelmét. Így tanultátok azt Epafrásztól, a mi szeretett szolgatársunktól, aki Krisztus hűséges szolgája értünk. Ő értesített minket Lélekből fakadó szeretetetekről is. Ezért mi is, attól a naptól kezdve, hogy ezt hallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy az ő akaratának az ismerete teljes legyen bennetek, minden lelki bölcsességgel és megértéssel együtt, és az Úrhoz méltóan éljetek, mindenben az ő tetszése szerint, hogy minden jócselekedetben gyümölcsöt hozzatok, és gyarapodjatok Isten ismeretében. Erősítsen meg titeket dicsőségének hatalmából minden erővel, hogy végig kitartsatok, és béketűrők legyetek” (Kol 1,3-11).

„Hálát adunk Istennek mindnyájatokért mindenkor, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban. Szüntelenül gondolunk Istenünk és Atyánk előtt a mi Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek gyümölcseire, fáradozó szeretetetekre és türelmes reménységetekre” (1 Tessz 1,2-3).

„Mihelyt hozzád küldöm Artemászt vagy Tichikuszt, siess, gyere hozzám Nikopoliszba! Úgy határoztam ugyanis, hogy ott töltöm a telet. A törvénytanító Zénászt, valamint Apollót gondosan ellátva küldd tovább, hogy ne legyen hiányuk semmiben. De a mieink is tanulják meg, hogy jótettekkel járjanak elöl, ahol sürgős segítségre van szükség, hogy ne legyenek gyümölcstelenek” (Tit 3,12-14).

„Nincs itt maradandó városunk: az eljövendőt keressük. Általa mutassuk be tehát Istennek mindenkor a dicséret áldozatát, azaz ajkunk gyümöl­csét, amely az ő nevét magasztalja” (Zsid 13,14-15).

„Az a bölcsesség pedig, amely felülről származik, először is szemérmes, azután békeszerető, szerény, engedékeny, telve van irgalommal és jó gyümölcsökkel, nem ítélkezik, s nincs benne tettetés. Az igazság gyümölcsét pedig békességben vetik el a békeszeretők” (Jak 3,17-18).

A Lélek által életünk többféle gyümölcsöt teremhet. Teremheti az ajkak gyümölcsét, a dicsérő imát, és teremheti a szeretetet, amelyből minden más jótett fakad.

„Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.

Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedjek: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk;  amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni. Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók. Most ugyanis tükör által, homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok.

Most tehát megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet” (1 Kor 13,1-13).

Jézust a teljesség jellemzi, bennünket a töredékesség. Töredékesek az imáink, töredékes a szeretetünk. Valaki úgy fogalmazta meg, hogy szilánkosra töredezettnek tapasztjuk meg a valóságot.

Weöres Sándor egy egész könyvet szentelt annak, hogy kifejtse mi a teljesség (Teljesség felé). Újra, meg újra visszatér az ima jelentőségére benne.

„Ne várj csodát

Az önvizsgálat legegyszerűbb módja az imádság. Ha imában Istennek gyónod meg hibáidat, ezzel bejárod személyednek minden zegét-zugát, mert az ember, imájában őszintére vetkőzik Isten előtt; önmagának folyton hazudik, de Istennek nem mer hazudni. S ha Isten segítségét kéred, ezzel a személyed alatt is ismeretlenül rejlő segítőket sorra működésbe hozod…

 

Tíz erkély

A teljes lét: élet-nélküli.
A teljes öröklét : idő-nélküli.
A teljes lét: változás-nélküli.
A teljes hatalom: erő-nélküli.
A teljes tudás: adat-nélküli.
A teljes bölcsesség: gondolat-nélküli.
A teljes szeretet: érzés-nélküli.
A teljes jóság: irány-nélküli.
A teljes boldogság: öröm-nélküli.
A teljes zengés: hang-nélküli.

 

Tíz lépcső

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.

 

Szembe-fordított tükrök

Egyetlen parancs van,

A többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.

Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres Sándor: Teljesség felé)

 

 

Vágvölgyi Éva