Jézus színeváltozása 2 Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. 3 A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle ruhafestő a földön nem tudná megfehéríteni. 4 Egyszerre megjelent nekik Illés Mózessel; Jézussal beszélgettek. 5 Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: »Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.« 6 Nem is tudta, mit mond, mert teljesen meg voltak rettenve. 7 Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: »Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok« {Iz 42,1; MTörv 18,15}. 8 Mire körülnéztek, már senki mást nem láttak a közelükben, csak Jézust egymagát.
9 Amikor jöttek lefelé a hegyről, meghagyta nekik, hogy amiket láttak, senkinek el ne beszéljék mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. 10 Ők a dolgot magukban is tartották, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: `feltámad a halálból'.
A mai szentírási részlet Galileába hív bennünket a Tábor hegyére, amely az Ezdrelon síkságon magasodik. Galilea legmagasabb hegye, sokszor csak úgy emlegetik „a hegy”. Ahogy Márk evangelista sem nevezi meg, csak azt mondja, hogy:
„Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre (2)
Teljesen uralja a körülötte lévő síkságot, 588 méter magas, csúcsáról szép időben meglátni a Hermon havas csúcsait. Már a kánaáni időkben is szent helynek számított, a XX. század ásatásai során egy kánaáni szentély romjait is feltárták rajta a kutatók. Az Ószövetségben is gyakran szerepel, mivel az alatta elterülő síkság kiválóan alkalmas terep volt a háborúkra, tövében verte meg Isten segítségével Bárák Sisera hadseregét (Bír 4,4-16). A Második Törvénykönyv mózesi áldásában is mint szent hegy szerepel:
„Örvendj, Zebulon, kijáratodnak,
és Isszakár a sátraidnak.
Ők népeket hívnak meg a hegyre,
ahol igaz áldozatokat mutatnak be.
Mint a tejet, nyelik a tengerek árját
s a föveny rejtett kincseit” (MTörv 33,18-19).
A zsoltár himnuszában is megtaláljuk nevét:
„Tiéd az ég, és tiéd a föld,
te alkottad a föld kerekségét
és mindazt, ami rajta van.
Te teremtetted északot és délt,
nevedben örvendezik a Tábor és a Hermon.
Karod hatalmas, kezed erős, jobbod diadalmas.
Igazságosság és jog trónod alapja,
irgalom és igazság vonulnak előtted” (Zsolt 89,12-15).
Mózes – Illés – Jézus
Mindhárman felmennek egy igen magas hegyre, Mózes és Illés a Hórebre, ami feltételezések szerint a Sínai hegy ma Dzsebel Muszának nevezett 2285 méter magas csúcsa, Jézus a Tábor hegyére, amely Galilea legmagasabb hegye.
A Bibliában a hegy mindig az Isten önkinyilatkoztatása, az Istennel való találkozás helye. Az Ószövetségben a Ter 22,4; 1 Kir 19,11; mindenekelőtt a Sion, mint Isten szent hegye Iz 2,2; 26,5-8; és sok zsoltárban, mint Zsolt 3,5; 48,3; 68,17.
Mózes
„Amikor aztán eljött a harmadik nap, és felvirradt a reggel, íme, mennydörögni és villámlani kezdett. Egészen sűrű felhő borult a hegyre, és egyre erősödő harsonazengés zúgott, úgyhogy megrémült a nép, amely a táborban volt. Erre Mózes kivezette őket a táborhelyről Isten elé, s ők odaálltak a hegy tövébe. Füstölgött az egész Sínai hegy – mert az Úr tűzben szállt le rá –, úgy szállt belőle a füst felfelé, mint az olvasztókemencéből, igazán félelmetes volt az egész hegy. A harsonazengés pedig csak növekedett és egyre erősebben szólt: Mózes beszélt és Isten válaszolt neki” (Kiv 19,16-19).
Illés
„Azt mondta erre neki: »Jöjj ki, s állj a hegyre az Úr elé,« s íme, ott elvonul az Úr, s az Úr előtt nagy és erős szélvész, amely hegyeket forgat fel és sziklákat zúz össze, s a szélvészben nincs az Úr – s a szélvész után földrengés, s a földrengésben nincs az Úr – s a földrengés után tűz, s a tűzben nincs az Úr – s a tűz után enyhe szellő susogása. Amikor ezt Illés meghallotta, palástjával eltakarta arcát, s kiment, s kiállt a barlang ajtajába” (1 Kir 19,11-13).
Az Ószövetség e két nagy alakja, Mózes, aki az Úr Törvényét adta a választott népnek és Illés, a legnagyobb próféta alakja jelenik meg Jézus mellett.
Mózes a Hóreben nem láthatja Isten arcát, csak hátulról nézheti Isten alakját:
„Az Úr erre azt mondta Mózesnek: »Ezt is, amit mondtál, megteszem, mert kegyelmet találtál előttem, és név szerint ismerlek téged.« Mózes azt felelte: »Mutasd meg nekem dicsőségedet!« Az Úr erre így szólt: »Neked megmutatom egész jóságomat, és kimondom előtted az Úr nevét, mert könyörülök azon, akin akarok, és kegyelmes vagyok az iránt, aki iránt nekem tetszik.« Majd azt mondta: »Ám arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.« Azután így szólt: »De, íme, van itt egy hely mellettem: állj erre a kősziklára! Ha majd elvonul előtted dicsőségem, beállítlak a kőszikla hasadékába, és befödlek jobbommal, amíg el nem vonulok. Aztán elveszem kezemet, és utánam tekinthetsz – de arcomat nem láthatod!” (Kiv 33,17-23).
Illés sem látja Isten arcát, ő a gyenge szellőben tapasztalja meg Isten jelenlétét.
A három kiválasztott tanítvány számára azonban Jézus alakján keresztül kinyilvánul Isten, Jézus szemük láttára átváltozik:
„Színében elváltozott előttük. A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle ruhafestő a földön nem tudná megfehéríteni” (2-3)
Miközben a szépséges, ragyogó Isten-arcot szemlélik, „felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: »Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” (7)
A pusztai vándorlás során az Úr egy felhő alakjában kísérte Isten népét a pusztában:
„Amikor aztán Mózes felment, a felhő elborította a hegyet, és az Úr dicsősége leszállt a Sínai hegyére. Miután azt hat napig eltakarta a felhővel, a hetedik napon szólította őt a felhő közepéből. – Izrael fiainak szeme előtt olyan látvány volt az Úr dicsősége, mint a hegy ormán égő tűz. – Erre Mózes bement a felhő közepébe, felment a hegyre, és ott volt negyven nap és negyven éjen át” (Kiv 24,15-18).
„Tehát azon a napon, amelyiken felállították a hajlékot, befödte a felhő, estétől reggelig pedig tűzszerű tünemény volt a hajlék felett. Így volt ez állandóan: nappal a felhő borította, éjjel pedig tűzszerű tünemény. Ha felemelkedett a felhő, amely a sátort fedte, akkor elindultak Izrael fiai, s ahol a felhő megállt, ott tábort ütöttek. Az Úr parancsára indultak, s az ő parancsára ütöttek tábort. Mindaddig, amíg a felhő állt a hajlék felett, egy helyen maradtak. Ha úgy történt, hogy hosszú ideig állt felette, Izrael fiai ügyeltek az Úrra, s nem indultak el, akárhány napig állt a felhő a hajlék felett. Az Úr parancsára ütötték fel a sátrakat, és az ő parancsára szedték fel azokat. Ha a felhő estétől reggelig volt ott, s mindjárt virradatkor felemelkedett a hajlékról, akkor indultak; ha egy nap és egy éjszaka után szállt fel, akkor szedték fel a sátrakat, ha két napig, egy hónapig vagy még hosszabb ideig volt a hajlékon, akkor Izrael fiai egy helyen maradtak, s nem indultak el; mihelyt pedig felemelkedett, elindították a tábort” (Szám 9,15-22)
A választott nép attól való félelmében, hogy ha Istennel találkozna, azt nem élhetné túl, nem akart Istennel találkozni: „Hogy készen legyenek a harmadik napra, mert a harmadik napon leszáll az Úr az egész nép előtt a Sínai hegyére! Vonj továbbá körös-körül határt a nép számára, és mondd nekik: Vigyázzatok, fel ne menjetek a hegyre, még a széléhez se érjetek! Minden, ami a hegyhez ér, halállal lakoljon – kéz azonban ne érintse, hanem kövekkel verjék agyon, vagy nyíllal lőjék le – akár jószág, akár ember, ne maradjon életben! Ha majd megharsan a kürt, akkor jöjjenek a hegyre!« Lement erre Mózes a hegyről a néphez, és elrendelte, hogy szentelődjék meg. Miután kimosták ruháikat, azt mondta nekik: »Legyetek készen a harmadik napra, és feleségeitekhez ne közelítsetek!« Miután az Úr leszállt a Sínai hegyére, a hegy csúcsára, Mózest felhívta a hegy tetejére. Amikor felment, az Úr azt mondta neki: »Menj le, és figyelmeztesd a népet, hogy kedve ne kerekedjék átlépni a határt, hogy megnézze az Urat, mert akkor igen sokan elvesznek belőlük!” (Kiv 19,11-15.20-21)
Illetéktelen nem találkozhatott Istennel, csak a kiválasztottak, akiket Isten meghívott erre a találkozásra.
Pünkösd után Isten egész Egyháza meghívást kapott a vele való találkozásra. Ahhoz, hogy létrejöjjön ez a találkozás, nekünk is fel kell mennünk egy magas hegyre, ami nem a tényleges hegymászást jelenti, hanem hogy ki kell lépnünk a hétköznapok egyhangú síkságából és a mindennapi teendőkből. Leteszünk minden gondot és foglalatosságot, hogy az elcsendesült lélek egészen Isten számára tudjon jelen lenni, „felmenni a hegyre”, hogy Isten ragyogó arcát szemlélje. Ebben a szemlélésben a lelkünk átváltozik, más szemmel tekint a világra, ami addig esetleg sötétnek és fenyegetőnek látszott, azt fénybe vonja számunkra. A ragyogó Isten-arccal való találkozás fényét viszi magával, amikor visszatér a világba, lemegy a hegyről a mindennapok egyhangú síkságára. Ebből a belső fényből más szemmel lát és más szemmel cselekszik.
A három kiválasztott tanítványt ez a találkozás-élmény arra készíti fel, hogy más szemmel tekintsenek a Jézus által megjövendölt, hamarosan bekövetkező tragikus eseményekre, ne úgy, mint annak előtte:
„Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled” (Mt 16,23).
Az Istennel való találkozás nem megszünteti a keresztet, nem kioltja, hanem fénybe vonja. A szenvedésnek értelme lesz. A szenvedés és fájdalom, ami önmagában pusztít és rombol, a szeretet által életadóvá, gyümölcshozóvá válik.
„Hiszel Istenben? Akkor Isten legyen az alapja minden viselkedésednek. Rajta keresztül tégy magadévá minden örömöt vagy szomorúságot, amivel találkozol az élet során, hogy a hited a körülmények hatására ne változzon mindennap. Ne hagyd, hogy a siker növelje a hited, se hogy a kudarc miatt elgyengüljön, megsemmisüljön és elveszítsd.
- Elfogadtad, hogy Istennel élj? Akkor egyszer s mindenkorra helyezd belé minden bizalmadat, és ne próbálj meghátrálni vagy megfutamodni. Maradj hűséges hozzá egészen a halálig.
- Bízd rá minden anyagi és lelki ügyedet, ő valóban képes mindent elrendezni. Tudd, hogy az Istennel való élet mindent elvisel: betegséget, éhséget, megaláztatást… és ne légy meglepve, ha ezek a dolgok megtörténnek veled. Légy türelmes és meglátod átalakulnak és felsorakoznak, hogy a te legnagyobb javadra szolgáljanak.
- Szeretetedet Istenre koncentráld, és ne engedd, hogy az akadályok visszavessenek. Ellenkezőleg, minden szenvedést fogadj magadba, nem keserűséggel, hanem szelíden, e miatt a szeretet miatt, mert a valódi szeretet a szenvedést átalakítja boldogsággá.” (Matta el Meszkín: Isten megtapasztalása az imában)
A tanítványok együtt élnek Jézussal. Ismerik őt, a hangját, az arcát, a gesztusait, vagyis ismerik az ember-Jézust. Ismerik azt az embert, aki tanít és csodákat tesz. Ismerik a rajta keresztül megnyilvánuló isteni erőt, a tanításában és csodáiban megmutatkozó isteni hatalom megnyilvánulásait. De most valami más történik. Mint ahogy Mózes a Hóreben találkozott Istennel, most ők is színről színre látják a színében elváltozott, isteni mivoltában megmutatkozó Jézust. Jézus teljes isteni valójában megmutatkozik nekik. Isten jelen van Jézusban és nekik megadatik az a fantasztikus és minden képzeletet felülmúló ajándék, hogy ezt láthatják. Isten szabad, ingyenes ajándéka ez, nem kiérdemelt jutalom. Miért pont csak ez a három tanítvány, miért nem másik három, miért nem mind a tizenkettő? Ez Isten titka, hogy kit miért választ. Egy bizonyos, hogy nem az érdemei, a kiválósága alapján. És nem is azért, hogy megdicsőítse, hanem mindig valami feladatra választ ki valakit és a választottat ő teszi alkalmassá a feladat elvégzésére. Ez a három tanítvány megláthatja Jézusban Istent. És ezt nem azért kapják, hogy valami szép és rendkívüli élményként őrizgessék magukban, hanem hogy erről a bizonyosságról majd alkalmas időben tanúságot tegyenek. Mert csak amit megtapasztal az ember, abban biztos, arról tud hitelt érdemlően tanúskodni. És bár saját szemükkel meggyőződhettek Jézus istenségéről, mégis Jézus szenvedése és kereszthalála megingatja őket ebben a hitben.
A hívő ember számtalan dologban megtapasztalja Isten gondoskodását. És bár megtapasztalta, hogy Isten jó, az ebbe vetett hite meginog a szenvedésekben és megpróbáltatásokban. Hát ha szeret, hogy hagyhatja hogy ez megtörténjen? A képlet ugyanaz, mint a tanítványoknál: van egy bizonyosság, ami az események hatására meginog. A kérdés csak az, hogy mi lesz a végeredmény?
A tanítványok Jézus istenségébe vetett hite meginog, de az iránta érzett szeretetük megmarad. És ez a szeretet nyitja meg őket a feltámadt Jézussal való találkozásra, amelyben a hitük újra megerősödik.
Ha a mi Isten iránti szeretetünk a megpróbáltatásokban és szenvedésekben is megmarad, akkor ez a szeretet megnyit bennünket a feltámadt Jézussal való találkozásra, aki megerősít bennünket a hitben.
Márk evangelista az előző, 8. fejezetben foglakozik azzal, hogy kicsoda Jézus. Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig azt tartják, hogy a korábbi próféták közül támadt fel valaki, Simon Péter pedig azt mondja, hogy „te vagy a Krisztus” (Mk 8,29). Maga Jézus itt beszél először tanítványainak arról, hogy sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia (vö. Mk 8,31). A tanítványok nem igazán tudják hová tenni ezt a jézusi közlést, ők egy diadalmas Messiásról tudtak, őt várták és úgy hitték, hogy ő érkezett el Jézusban. A Szenvedő Messiás számukra önellentmondás: Ha Messiás, akkor diadalmas, dicsőséges, ha szenvedő, akkor nem Messiás. A színeváltozásban Jézus közlése nyer megerősítést: a Messiás, aki Jézusban eljött dicsőséges (Mt 17,2) és mégis szenvedni fog. A két arcot, a dicsőséges isteni fényben ragyogó és a kereszt súlya alatt porba bukó Jézus-arcot kibékíthetetlen, felfoghatatlan szakadék választja el a tanítványok számára. Ez a dicsőséges, isteni fényben ragyogó Jézus-arc, mely kitörölhetetlenül bennük marad ad erőt és bátorságot, hogy bár meginognak majd a szenvedő Jézus láttán, de mégse veszítsék el hitüket. A messiásság igazolói a megjelenő Mózes - a választott nép legnagyobb tanítója - és Illés - a választott nép legnagyobb prófétája. Mindkét nagy ószövetségi alak látta Istent. a próféták között sincs még egy olyan igaz, mint Mózes, hisz írva van: 'Izraelben nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől-szembe találkozott, MTörv 34,10. A teljes dicsőségben megmutatkozó Messiás-Jézus látványa az Atya szózatával teljesedik ki:„Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” (Mk 9,7). Hasonló szózat hangzott el Jézus megkeresztelkedésekor „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik” (Mk 1,11) Az Atya szava olyan, mint egy ölelés.
A keresztelkedéskor az Atya ezzel indítja küldetése beteljesítésére: Fiam vagy, szeretlek.
Itt, a küldetés beteljesítésekor a tanúknak mondja el ugyanezt: Ő az én Fiam, akit szeretek.
Tehát mind Jézus nyilvános működésének kezdetén, mind a Jeruzsálembe, a kereszthalálba induláskor elhangoznak az Atya tanúságtevő-megerősítő szavai, a Szentlélek keni fel a nyilvános működésre és a keresztáldozatra is. A két teofániával a két esemény egymás mellé helyeződik, azonos hangsúlyt kap.
A színeváltozás kinyilatkoztatását idézi a Péter levél tanúságtétele:
„Mert nem tudálékosan kiagyalt meséket követve adtuk tudtotokra a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem mint akik szemtanúi voltunk az ő nagyságának. Mikor ugyanis az Atyaistentől tiszteletet és dicsőséget nyert, ez a szózat hangzott hozzá a magasztos dicsőségből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!«” (2 Pét 1,16-17)
Vágvölgyi Éva
