Mária és Márta 38 Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. 39 Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, 40 Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: »Uram! Nem törődsz vele, hogy a húgom egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!« 41 Az Úr ezt válaszolta neki: »Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, 42 pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.«

Jézus korában nem volt szokás az asszonyoknak vallási ismereteket tanítani. A lányok neveltetése már kisgyermek kortól különbözött a fiúkétól. Míg a kisfiúk hétvégeken a zsinagógához tartozó tóraiskolában megtanultak írni, olvasni, megtanulták a szent szövegek elolvasását, amit aztán tizenkét évesen a fiúavatáskor be is kellett mutatniuk, addig a kislányok nem vehettek részt oktatásban. Csalódást kell okoznom azoknak a jámbor elképzeléseknek, hogy a kis Jézust a Szűzanya tanította imádkozni. A fiúgyerekek az apjuktól tanultak imádkozni. Amikor még nagyon kicsik voltak, csak apjuk mellé állva utánozták a hajlongását ima közben, aztán lassan-lassan a szöveget is vele mondták. A zsidó férfi számára meg volt határozva, hogy a nap melyik órájában milyen imát kell elmondania. A kétkezi munkát végző egyszerű emberek ezt nyilván nem mindig tudták megtenni, ezért gondolták azt, hogy ők ki lesznek zárva az üdvösségből. Az asszonyok is tudtak rövid imákat, de őket nem tanították meg a szent szövegek olvasására kisgyerekkorukban, sőt a Talmud szerint a szent irat inkább váljék a tűz martalékává, mint hogy asszony kezébe kerüljön. Az asszonyok számára nem volt kötelezően elvégzendő ima. Az írásokból csak annyit ismertek, ami a zsinagógai összejöveteleken elhangzott.

A rabbik sem fogadtak el nőket tanítványnak. Itt meg, micsoda botrány, Jézus egy asszonyt tanít! Mint látjuk, Jézus nem személyválogató, néptől, vallástól, életkortól, nemtől függetlenül mindenkihez jött, mindenkit megszólít, hogy kövesse őt.

Szokatlan és nagyon rendhagyó kép Lukács evangéliumában, hogy egy asszony Jézus lábánál ül és részt vehet Jézus tanító tevékenységében, tanítvány lehet. Szt. Pálról ugyanezt a kifejezést használja Lukács, amikor azt akarja mondani, hogy Gamaliel tanítványa volt:

„Ő pedig így szólt: »Zsidó ember vagyok, a cilíciai Tarzusban születtem, de ebben a városban nevelkedtem fel Gamáliel lábánál. Az atyák törvényének szigorúsága szerint nyertem oktatást” (Csel 22,3).

A leveleiben ugyan nem említi, hogy Gamáliel tanítványa volt, csak azt mondja magáról, hogy farizeus.

„A nyolcadik napon körülmetéltek, Izrael nemzetéből, Benjamin törzséből származom, héber a héberek közül, a törvény megtartásában farizeus” (Fil 3,5).

Az asszony dolga a háztartás volt, a gyereknevelés, a házkörüli munkák és a vízhordás a falu kútjáról. Nézzük meg mit vártak el a jó asszonytól:

„A jó asszonynak boldog a férje,
éveinek száma kétszeres lesz.
A derék asszony jól tartja urát,
s az békében tölti el éveit.
Jó feleség jó osztályrész,
amely istenfélő férfinak jut jótettekért.
Legyen ő bár gazdag vagy szegény, a szíve jókedvű,
és arca is vidám minden időben.
A szorgos asszony kedvessége elbájolja férjét,
és megerősíti csontjait.
Isten ajándéka a fegyelmezettsége,
az asszony okossága és hallgatagsága,
és nincs a jól nevelt léleknek méltó ára!
Mindennél bájosabb a szent és szemérmes asszony,
és nincsen semmi méltó ellenértéke a mértékletes léleknek!
Ami a felkelő nap Isten magas egén a világnak,
az a jó asszony bája házának ékességére.
Tündöklő lámpás a szent mécstartón:
ilyen a szép arc a jónövésű termeten.
Aranyoszlopok ezüst talapzaton:
ilyenek a formás lábak a szép termetű asszony sarkain.
Örök alapzat kemény sziklán:
ilyenek Isten parancsai a jámbor nő szívében” (Sir 26,1-4.16-24).

E szerint az elvárás szerint Márta a zsidóasszonyok mintaképe. De a Jézusban elkezdődött Isten országában, mint sok másban, ebben is minden a fejetetejére áll. Jézus Máriát állítja példaképnek, aki éppen hogy elhanyagolja a háztartási munkákat. Ezzel persze nem azt mondja, hogy nem kell törődni a háztartással, a házkörüli munkákkal, hanem hogy ezeknél van fontosabb, Isten szavának hallgatása. Ugyanúgy, mint amikor arra biztat, hogy

„Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek? Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: `Mit együnk?', vagy: `Mit igyunk?', vagy: `Mibe öltözködjünk?' Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja” (Mt 6,25-34).

Lehet, hogy közülünk sokan nem értenek egyet Jézussal, de szerinte Isten országa, az üdvösségünk mindennél fontosabb. Nem valaminek az elhagyására biztat, hanem a helyes rangsorra. Ismertem egy vallásos nénit, akinek a család ellátása volt az első helyen az életében, annyira, hogy az ünnepi ebéd készítése miatt karácsonykor el sem jutott a templomba misére. Azzal mentegette magát, hogy neki a család ellátása, a róluk való gondoskodás az elsődleges kötelessége. Nem vette észre, hogy Isten csak a második helyre szorult. Pedig a főparancs, ami minden szinoptikusnál szerepel, azt mondja, hogy Isten legyen az első helyen az életünkben, Őt szeressük mindennél jobban és mellette a felebarátunkat. De azzal, hogy mellé veszi a felebarát szeretetét, arra is rámutat, hogy a kettő nem kizárja, hanem erősíti egymást: Ha Istent szeretem, helyesen fogom szeretni a felebarátomat és ha a felebarátomat szeretem, azzal Isten szeretete nyilvánul meg feléje általam.

Ezt az evangéliumi történetet úgy is felfoghatjuk, hogy egy személyben mi vagyunk az a sürgő-forgó Márta, és a Jézus lábánál ülő Mária. Ahogy az evangéliumok, főleg a szinoptikusok bemutatják, Jézus nyilvános működése során mindig megvolt az egyensúly a tevékenységek, tanítás, gyógyítás és az elvonult ima között. Az Atyával való bensőséges beszélgetéseit soha nem rendelte alá semmiféle külső elvárásnak:

„Másnap korán hajnalban fölkelt, kiment, és elment egy elhagyatott helyre, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: »Mindenki téged keres”  (Mk 1,35-37).

Jézus azt mondta:

„Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki küldött engem” (Jn 4,34).

Nekünk sincs más dolgunk, mint Isten akaratát megtenni. De hogyan tudjuk megtenni az Ő akaratát, ha nem ismerjük? Nyilván sehogy. Teszünk mindent a magunk legjobb belátása szerint, amire általában az jellemző, mint amikor egy elefánt beszabadul egy porcelánboltba. Persze rögtön jöhet a kérdés, hogy de akkor honnan tudhatom meg, hogy itt és most mi Isten akarata számomra? Bizonyos, hogy nem lehet Isten akarata, hogy bűnös dolgot tegyek, nem lehet Isten akarata, hogy rosszat akarjak a másiknak. Az az ő akarata, hogy itt most a jót tegyem, a másik javát akarjam. De van amikor ezek nem igazítanak el. Akkor kérni kell, hogy mutassa meg és ő megígérte, hogy meg fogja mutatni:

„Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak” (Mt 7,8).

Persze nem egészen úgy, ahogy mi az internet világában megszoktuk, hogy kattintunk az egérrel és a youtubeon már rögtön ott is a válasz. Néha várni kell, néha  onnan jön a válasz, ahonnan nem vártuk, stb. szóval türelmesnek, nyitottnak és rugalmasnak kell lennünk.

A nyár a nyaralás, a kikapcsolódás időszaka. Az emberek nyakukba veszik a világot, utaznak, új élményeket keresve ki akarnak lépni a hétköznapok mókuskerekéből. És ez valóban fontos, hogy testileg, szellemileg felfrissüljünk. Ez az evangéliumi szakasz azonban felhívja a figyelmünket, hogy nem csak testi és szellemi felfrissülésre van szükségünk. A lelki felfrissülés legalább ilyen fontos. Amikor egy lelkigyakorlat csendjében megélt intenzív lelki élményekben gazdagodunk, amikor semmi nem tereli el a figyelmünket az egyetlen fontosról, amikor leülünk Jézus lábához és egy zavartalan együttlétben még közelebb kerülünk hozzá, lehetőséget ad arra, hogy kisöpörjünk minden sarokban megbúvó szemetet, hogy az Élő Víz lemossa a megszokottság porát a lelkünkről.

A János evangélium prológja azt mondja:

„Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága” (Jn1,4).

Élet volt a világosság, nem tanítás, nem törvény. Az Ige megtestesülésével Isten élete lépett a történelembe. Jézus Krisztus követése, a kereszténység = Isten élete bennünk. Nem egy új tan követése, nem törvény követése, hanem valami minőségileg más: Isten élete bennünk Jézus Krisztus által.

„Isten a szeretet” (1 Jn 4,8).

Tehát Isten életében részesedni azt jelenti, hogy részesedni a szeretetben. Ezért mondja Szt. Pál, hogy:

„Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.

Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedjek: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem” (1 Kor 13,1-3).

Isten élete bennünk nem fizikai, nem szellemi, sőt Pál szerint még csak nem is lelki teljesítményről szól, hanem valami értékesebbről, a szeretetről. Minden emberi teljesítmény „szemét”, ahogy Szt. Pál mondja (Fil 3,8), értéktelen, nem mérhető az isteni életben való részesedéshez.

Jézus a szőlőtő példázatban azt mondja:

„Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők” (Jn 15,6).

Minél jobban hozzá tudunk kapcsolódni Jézushoz, annál inkább van élet bennünk.

Részesedni az isteni életben itt és most: teljes szeretettel szeretni. Ennek első feltétele a jelenlét, az itt és most. Nem tegnap és nem holnap. Itt és most, egészen. A második feltétel, hogy aki épp melletted van. Nem azt, akivel holnap fogok találkozni, sem azt nem tudom már szeretni, akivel tegnap találkoztam. Nem, őt, aki most itt van. A harmadik, hogy úgy találkozni mindenkivel, ahogy Jézus találkozott: előítélet nélkül, elfogadni mindenkit, szeretni mindenkit, bűnösöket és bűnteleneket egyaránt.

Az „egy a szükséges” az előző vasárnapi tanítást folytatja, amely a törvényt egy mondatban, a szeretet törvényében foglalta össze. A "szeretet" szó azonban igen különböző valóságokat jelöl: testieket vagy szellemieket, ösztönöseket vagy tudatosakat, súlyosakat vagy könnyedeket, olyanokat, amelyek kibontakoztatják az embert, és olyanokat, amelyek elpusztítják. Szerethetünk valami kellemes dolgot, egy állatot, egy munkatársat, egy barátot, szüleinket, gyermekeinket, a férfiak egy nőt vagy a nők egy férfit. A Biblia embere mindezt ismeri. A Teremtés könyve (vö. Ter 2,23; 3,16; 12,10-19; 22; 24; 34), Dávid története, az Énekek éneke és az ÓSz sok más könyve elénk tárja az emberi érzelmek gazdagságát. De a valódi szeretetet Jézus mutatta, meg az ő szerető életáldozatával és odaadásával. Csak Jézus tanítása szerint élve, csak őt követve, csak a Lélek vezetése által vagyunk képesek a valódi szeretetre.

 „Egy a szükséges” (Lk 10,42): „Az Úr lábához ülve hallgatta szavait, a jobbik részt választotta és nem is veszíti el soha” (Lk 10,39.42).

Jézus egy mondatos tanítása a mindennapi életben igazítja el az őt követőket. A tennivalók szorítása minden kor emberének mindennapi tapasztalata: szüntelen rohanás és mégsem jutunk a végére, mintha egy mókuskerékben szaladnánk. Zaklatottak vagyunk és fáradtak a se vége se hossza tennivalótól. Amikor Jézus arra hívja fel a figyelmünket, hogy „csak egy a szükséges”, nem henyélésre, lustaságra szólít, hanem hogy ne forgácsolódjunk szét a sok tennivaló között, hanem bármit teszünk, mindig Ő, az Ő szavai legyenek életünk középpontjában. Mert a Krisztust követőknek nem az a legfontosabb dolga, hogy ilyen vagy olyan feladatokat, munkákat elvégezzenek, hanem hogy bármit tesznek, azzal hirdessék az örömhírt a világ számára, hogy Isten országa Krisztusban kezdetét vette a földön. A kőből épített ház tönkre mehet, összedőlhet, az emberi alkotások mind mulandóak, munkánkból csak az maradandó, amivel Isten országát építjük.

Vágvölgyi Éva