16 Példabeszéd az okos intézőről 1 A tanítványoknak pedig ezt mondta: »Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Erre magához hívatta és azt mondta neki: `Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem lehetsz tovább az intézőm!' 3 Az intéző ezt mondta magában: Mitévő legyek, hisz uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. 4 Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek a házukba, miután elmozdított az intézőségből. 5 Magához hívta tehát urának minden egyes adósát, és megkérdezte az elsőtől: `Mennyivel tartozol uramnak?' 6 Az így felelt: `Száz korsó olajjal.' Erre azt mondta neki: `Fogd adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet!' 7 Azután megkérdezte a másikat: `Hát te mennyivel tartozol?' Az így válaszolt: `Száz véka búzával.' Erre azt mondta neki: `Fogd adósleveledet, és írj nyolcvanat!' 8 Az Úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.
A vagyon helyes használatáról 9 Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.
10 Aki kicsiben hű, a nagyban is hű; és aki a kicsiben gonosz, az a nagyban is gonosz.
11 Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? 12 És ha a máséban nem voltatok hűek, akkor ki adja oda nektek azt, ami a tiétek?
13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.«
Az okos intéző elengedte az adósságok egy részét, bár ehhez nem volt joga, mert ezzel megrövidítette a birtok tulajdonosát. Ezt azért tette, hogy az adósok majd hálából juttatnak valamit neki az így nyert haszonból. Így akarja biztosítani a megélhetését, mivel a birtok gazdája elcsapta. Nincs mit szépíteni ez az intéző csaló, meglopta a gazdáját. Mégis, legnagyobb megrökönyödésünkre az Úr megdicsérte a hamis intézőt az okosságáért, vagyis Jézus a példabeszédben ezt a csalót állítja elénk példaképnek. Természetesen nem arra akar biztatni, hogy csaljunk. Itt is és a Szentírás más helyén is okosságra biztat:
„Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok” (Mt 10,16).
Azt mondja, hogy ne legyünk mulyák és maflák Isten országa építésében, hanem olyan okosak és ügyesek, mint a világ fiai a világi dolgokban:
„Mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál” (Lk 16,8).
Erről Kovács Margit a Jó és a Rossz tündér szoboregyüttese juthat eszünkbe, amihez az alkotó azt a megjegyzést fűzte, hogy „Sajnos a jó egy kicsit buta”.
A példabeszéd a vagyonhoz kapcsolódó mondásokkal fejeződik be:
„Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.
Aki kicsiben hű, a nagyban is hű; és aki a kicsiben gonosz, az a nagyban is gonosz.
Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a máséban nem voltatok hűek, akkor ki adja oda nektek azt, ami a tiétek?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (Lk 16,9-13).
Az első egy felszólítás, ami még az intézőről szóló példabeszédhez kapcsolódik:
„Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba” (Lk 16,9).
Ahogy az okos intéző barátokat szerez magának a gazdája vagyonából adott ajándékkal, úgy tudunk mi is barátokat, támogatókat szerezni, persze nem a más, hanem a saját pénzünkkel, hogy bejussunk az örökéletre. De mi köze van az örökéletnek a pénzhez, lehet a pénzzel üdvösséget venni? Első hallásra megbotránkozunk már a kérdésen is. Pedig valóban így van, a pénzünkkel üdvösséget tudunk venni magunknak. Jézus arra biztat, hogy a pénzünket ne tartsuk meg magunknak, hanem váltsuk át szeretetté, ahogy a gazdag ifjút biztatta:
„Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben” (Mt 19,21).
Az utolsó ítéletkor akikkel jót tettünk majd tanúskodni fognak mellettünk és tanúskodni fog maga az Úr is:
„Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: `Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.' Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: `Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?' 40 A király így válaszol majd nekik: `Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek” (Mt 25,34-40).
Ha úgy tekintünk az anyagi és a szellemi javainkra, mint eszközre, amivel másokkal jót tehetünk, akkor nem fognak akadályt képezni Jézus követésében. A pénz és a vagyon csak akkor válik az üdvösség akadályává, ha ragaszkodunk hozzá, ha a birtoklásnak vetjük alá az életünket:
„A birtok világában az ember nem is lehet önmaga. Csupa védelem és támadás és érdek és házőrző kutya saját kapujában és ha befőttjeit elviszik, úgy üvölt, ahogy én tettem a házam romjain a havon.” (Hamvas Béla: Egy csepp a kárhozatból III.)
A hamis intéző úgy tett jót másokkal, hogy közben megrövidítette a gazdáját. Nem a magáéból, hanem máséból adakozott. Amikor jótékonyak akarunk lenni, akkor azért arra is vigyázzunk, hogy csak a magunkéból adakozzunk.
A rendszerváltás előtt egy kis faluban létesült egy baromfi feldolgozó üzem, ahogy a falusiak mondták „csirkegyár”. Attól kezdve hónapokon keresztül az egész falu és a plébános is, mert a jószívű asszonyok neki is vittek, minden hétvégén rántott csirkét evett. A plébános persze nagyon örült a pucolt csirkéknek, mert szűkében volt a pénznek. De aztán egy nap vége lett az örömnek, mert kiderült, hogy az ajándék csirkék nem rendes úton hagyták el a „csirkegyárat”, hanem a kerítésen keresztül adogatták ki őket az asszonyok, nincs mit szépíteni, lopták. Ez a rendszerváltás előtt nem volt egyedi eset, hogy az emberek hazavittek ezt, azt a munkahelyükről. Nem érezték bűnnek, mert azt gondolták, hogy miért lenne bűnös, aki a rablótól lop? Szóval egy nap a lopás kiderült, és a plébános öröme és hálája haraggá változott, hogy az asszonyok tudtán kívül bűntársukká, a lopások egyik haszonélvezőjévé tették őt. A jótéteményeiktől büszke asszonyok lehorgasztott fejű bűnbánókká váltak a templomban.
Az Ószövetség szerint a jólét, a gazdagság, az anyagi javak bősége Isten áldását jelenti:
„Igen megáldotta az Úr az én uramat, úgyhogy naggyá vált: adott neki juhot, marhát, ezüstöt, aranyat, rabszolgát, szolgálót, tevét és szamarat” (Ter 24,35).
„Áldások Ha hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, s megteszed, s megtartod minden parancsát, amelyet ma meghagyok neked, akkor dicsőbbé tesz téged az Úr, a te Istened minden nemzetnél, amely a földön lakik, s mind rád szállnak, s elérnek téged a következő áldások, feltéve, hogy hallgatsz parancsaira:
Áldott leszel a városban, s áldott a mezőn, áldott lesz méhednek gyümölcse, földednek gyümölcse, állataid ellése, marháid csordája és juhaid akla. Áldottak lesznek csűreid, s áldottak éléstáraid. Áldott leszel, ha bemégy és ha kimégy. Összetöri az Úr színed előtt ellenségeidet, akik ellened támadnak: egy úton jönnek ki ellened, s hét úton futnak el színed elől. Áldást bocsát az Úr magtáraidra, s kezed minden munkájára, s megáld téged azon a földön, amelyet a te Urad, Istened ad neked.
Szent népévé emel az Úr téged, amint megesküdött neked, ha megtartod az Úrnak, a te Istenednek parancsait, s az ő útjain jársz, s látni fogja a föld minden népe, hogy te az Úr nevét viseled, s félni fognak tőled.
Bőséget ad neked az Úr minden jóban, méhed gyümölcsében, állataid ellésében, s földed gyümölcsében, azon a földön, amely felől megesküdött az Úr atyáidnak, hogy neked adja. Megnyitja neked az Úr gazdag kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon földednek a maga idejében, s megáldja kezed minden munkáját. Kölcsönt nyújtasz sok nemzetnek, de te senkitől sem veszel kölcsönt. Fejjé tesz téged az Úr, s nem farokká, s felül leszel mindenkor, nem alul, feltéve, hogy hallgatsz az Úr, a te Istened parancsaira, amelyeket ma meghagyok neked, s megtartod és teljesíted őket, s el nem térsz tőlük sem jobbra, sem balra, s nem követsz és nem tisztelsz más isteneket” (MTörv 28,1-14).
„Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt, mert lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer iga marhája és ezer szamárkancája. És született neki hét fia és három leánya. Az egyiket Jemimának, a másikat Kassziának, a harmadikat pedig Kerenhappuknak hívta. Az egész földön sem lehetett olyan szép leányokat találni, mint amilyenek Jób leányai voltak, és atyjuk örökrészt adott nekik fiútestvéreikkel. Jób pedig ezek után még száznegyven évig élt és látta nemcsak gyermekeit, hanem gyermekeinek a gyermekeit is negyedízig” (Jób 42,12-16).
Jézus többször is hangsúlyozza, hogy ez az isteni áldás átokká is válhat, ha az ember számára az ajándék fontosabbá válik, mint maga az ajándékozó és a birtok, az anyagi javak rabjává válik:
„Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (Lk 16,13).
„A tövisek közé hullott pedig az, aki hallja az igét, de a világ gondjai és a csalóka gazdagság elfojtja azt, és az gyümölcsöt nem hoz” (Mt 13,22).
„Bizony, mondom nektek: a gazdag ember nehezen tud bemenni a mennyek országába. S újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába” (Mt 19,23-24).
„De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat!” (Lk 6,24)
„Lebontom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!' Isten azonban így szólt hozzá: `Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?' Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag” (Lk 12,18-21).
Jézus helyre állítja a helyes értékrendet az ember életében: Első helyen legyen az Isten és a felebarát szeretete, minden más csak ezután következhet.
Isten mindenféle kincset bízott ránk, mindenkire. Képességeket, anyagi és szellemi javakat. De rosszul gondolja, aki azt hiszi, hogy a kincseket azért kapta, hogy önző módon a maga javára kamatoztassa. Ha nem sokszorozódik meg másokban, olyan, mint az elásott talentum, ami nem kamatozik.
A jó értelmi képességet nem azért kapjuk, hogy mások fölé kerekedjünk, hogy gőgössé váljunk, többnek higgyük magukat náluk, hiszen Szt. Pál figyelmeztet:
„Senki se fuvalkodjék fel kérkedve az egyikükkel a másikkal szemben. 7 Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1 Kor 4,6-7)
A tudás, az anyagi javak, amit megszereztünk magunknak, ne a saját önzésünket szolgálja, hanem törekednünk kell arra, hogy megosszuk másokkal.
„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved?” (Mt 16,26)
„Senki se keresse a maga javát, hanem a másikét” (1 Kor 10,24).
Még a lelki javakat se önmagunkért kapjuk, hanem hogy másokkal megosztva használjunk velük:
„A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.” (1 Kor 12,9).
„Szórd szét kincseid,
a gazdagság legyél te magad” (Weöres Sándor)
De nemcsak a képességeink, az anyagi és szellemi javaink Istentől kapott ajándék, hanem maga az élet. Aki önző módon csak önmagának él, „aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt.” (Mt 16,25)
Az okos intéző példabeszéde első olvasatra kicsit meghökkenti az embert: egy csaló dicséretéről szól. Jézus a példabeszédeiben pontosan ezekkel a nem hétköznapi fordulatokkal készteti arra hallgatóit, hogy mélyebben elgondolkozzanak. A történet főszereplője nem becsületes, viszont rendkívül ügyes, úgy tudja forgatni a számára legelőnytelenebb helyzetet is, hogy haszna legyen belőle. Nem a csalása, hanem az okossága a példa: „Az Úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett, mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál” (Lk 16,8).
Máté evangelistánál többször is szerepel az okosság: az okos szüzek (Mt 25,2), az okosan építkező ember (Mt ,7,24), vagy a már említett legyetek okosak mint a kígyók (Mt 10,16). Tán ez a legutóbbi rokonítható legjobban ezzel a lukácsi példabeszéddel és egyben értelmezi is számunkra, hogy mit akar mondani.
A példabeszéd folytatása azonban tovább tágítja a példabeszéd értelmét: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba” (Lk 16,9). Azt mondja, hogy mindaz, amink van, az nem a mienk, hanem Istené, és akkor gazdálkodunk vele legjobban, ha elosztogatjuk. Akkor nyerjük csak el az igazán értékest, ha a hamishoz nem ragaszkodunk (aminek amúgy is csak vagyonkezelői, sáfárjai vagyunk), hanem megosztjuk másokkal.
Vágvölgyi Éva
