11 Lázár halálának híradása 1 Volt egy Lázár nevű beteg Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában. 2 Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és lábát hajával törölgette. Az ő testvére, Lázár volt beteg. 3 A nővérek üzentek érte: »Uram, íme, akit szeretsz, beteg.«

4 Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: »Ez a betegség nem válik halálára, hanem Isten dicsőségére, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.« 5 Jézus szerette Mártát, meg a nővérét, és Lázárt. 6 Mikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig még azon a helyen maradt, ahol volt, 7 azután így szólt a tanítványokhoz: »Menjünk ismét Júdeába.« 8 A tanítványok azt mondták neki: »Rabbi, most akartak a zsidók megkövezni, és ismét odamégy?« 9 Jézus azt felelte: »Nem tizenkét órája van a nappalnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja ennek a világnak a világosságát. 10 Aki pedig éjjel jár, megbotlik, mert nincs benne világosság.« 11 Ezt mondta, azután így szólt hozzájuk: »A barátunk, Lázár elaludt, de megyek, hogy felkeltsem őt az álomból.« 12 A tanítványok erre azt mondták: »Uram, ha alszik, meg fog gyógyulni.« 13 Jézus azonban a haláláról szólt, azok pedig azt gondolták, hogy az álom nyugalmáról beszél. 14 Ezért Jézus nyíltan megmondta nekik: »Lázár meghalt, 15 és örülök miattatok, hogy nem voltam ott, hogy majd higgyetek. De menjünk hozzá!« 16 Tamás, akit Ikernek neveznek, így szólt a többi tanítványhoz: »Menjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!«

Lázár feltámasztása 17 Amikor Jézus megérkezett, úgy találta, hogy Lázár már négy napja a sírban van. 18 Betánia pedig Jeruzsálem közelében volt, mintegy tizenöt stádiumnyira. 19 Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. 20 Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, eléje ment, Mária pedig otthon maradt. 21 Márta akkor így szólt Jézushoz: »Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22 De most is tudom, hogy bármit is kérsz Istentől, Isten megadja neked.« 23 Jézus azt felelte neki: »Testvéred fel fog támadni.« 24 Márta így szólt hozzá: »Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.« 25 Jézus azt mondta neki: »Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog, 26 és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha. Hiszed ezt?« 27 Márta azt felelte neki: »Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön.«

28 Miután ezt mondta, elment és hívta a nővérét, Máriát, és odasúgta neki: »A Mester itt van és hív téged.« 29 Amikor az meghallotta ezt, gyorsan fölkelt, és hozzá sietett. 30 Jézus ugyanis még nem ért a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Márta eléje ment. 31 A zsidók pedig, akik a házban vele voltak és őt vigasztalták, amikor látták, hogy Mária gyorsan fölkelt és kiment, utánamentek, mert azt gondolták: »A sírhoz megy, hogy ott sírjon.« 32 Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, lábaihoz borult, és azt mondta neki: »Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.« 33 Jézus pedig, látva, hogy sír, és hogy a vele érkező zsidók is sírnak, a lelke mélyéig megindult és megrendült. 34 Megkérdezte: »Hová tettétek őt?« Azt felelték neki: »Uram, jöjj és lásd!« 35 Jézus könnyezett. 36 Erre a zsidók azt mondták: »Íme, mennyire szerette őt!« 37 De voltak köztük, akik így szóltak: »Ő, aki megnyitotta a vak szemeit, nem tehette volna meg, hogy ez meg ne haljon?«

38 Jézus, lelkében még mindig megindulva a sírhoz ment. Egy barlang volt az, és kővel volt befedve. 39 Jézus így szólt: »Vegyétek el a követ!« Márta, a megholt nővére azt mondta neki: »Uram, már szaga van, hiszen negyednapos!« 40 Jézus azt felelte neki: »Nem azt mondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?« 41 A követ tehát elvették. Jézus pedig fölemelte szemeit, és így szólt: »A­tyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. 42 Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló népért mondtam, hogy higgyék, hogy te küldtél engem.« 43 Miután ezeket mondta, hangosan ezt kiáltotta: »Lázár, jöjj ki!« 44 S az, aki halott volt, kijött. A lába és a keze pólyával volt körülkötve, és az arcát kendő födte. Jézus azt mondta nekik: »Oldozzátok ki, és hagyjátok elmenni!«

A főtanács halálos ítélete; a főpap prófétai szava 45 Sokan a zsidók közül, akik Máriához és Mártához jöttek, és látták, amit tett, hittek benne.

A János evangélium utószavában ez áll:

„ Jézus még sok egyéb csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hit által az ő nevében életetek legyen” (Jn 20,30-31).

János itt sok csodáról ír, evangéliuma mégis mindössze hét csoda részletes leírásával foglalkozik. Lázár feltámasztásának csodája a hetedik, az utolsó a sorban. Az evangélium legrészletesebben leírt, izgalmas cselekményű története. A terjedelem és a részletesség arra utal, hogy a szent író ezáltal is megmutatja, hogy a befejező csoda, Lázár feltámasztásának csodája a jelek csúcsát jelenti a csodák sorában. És itt nem a csoda nagyságára akar utalni, tudjuk, hogy az ószövetségi próféták is tudtak halottat feltámasztani, hanem a csoda lényegére: Jézus személyében az Atya az embert átvezeti a halálból az életre, az örökéletre. A hetedik csoda megmutatja, hogy Jézus nemcsak a bajokon és szenvedéseken győzedelmeskedett, hanem a halálon is, és az emberi lét halálba torkolló véges horizontját kitágítja a végtelen Isten végtelen szeretete felé.

 Lázár feltámasztásának története mintegy előkészítése, nyitánya a további eseményeknek, Jézus szenvedésének, kereszthalálának és feltámadásának.

János részletes leírása belevon bennünket a cselekménybe. A történet szereplőivel együtt átélhetjük az eseményeket.

„A nővérek üzentek érte: Uram, íme, akit szeretsz, beteg” (Jn 11,3).

Lázár súlyosan megbetegedett és egyre aggasztóbb volt az állapota. A két nővér, amikor látta mekkora a baj, üzent gyorsan Jézusnak. Nyilván azt remélték, hogy Jézus, aki annyi mindenkit meggyógyított, amikor hírét veszi, hogy a barátja beteg, azonnal odasiet és meggyógyítja. Mária is, az ott lévő zsidók ki is mondják ezt, amikor odaér:

„Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem” (Jn 11,21).

„De voltak köztük, akik így szóltak: Ő, aki megnyitotta a vak szemeit, nem tehette volna meg, hogy ez meg ne haljon? (Jn 11,37).

De hiába várták Jézust, Jézus nem érkezett meg. El lehet képzelni mekkora csalódást jelenthetett mind Lázárnak, mind a két nővérének. Ha szereti Lázárt, miért nem jön, miért nem segít, miért hagyja a halál kínjai között? És Jézus nem jött, kivárt, csak két nap után ment, amikor már tudta, hogy Lázár meghalt.

De ha nem sajnálta meg Lázárt, nem gyógyította meg, hagyta, hogy szenvedjen, hagyta, hogy meghaljon, akkor meg miért siratta meg a sírnál:

„ Jézus könnyezett.  Erre a zsidók azt mondták: Íme, mennyire szerette őt! (Jn 11,35-36)

Számunkra csupa kérdőjel az egész. Még furcsább és nehezen értelmezhető, amit Tamás mond, amikor Jézus megmondja a tanítványoknak, hogy Lázár meghalt és odaindulnak:

„Menjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!” (Jn 11,16).

Tamás a mindig elkéső azért mondja ezt, mert még a tanítványok figyelmeztető szavainál tart, hogy Jézus a zsidók megkövezése elől menekült el Jeruzsálemből, és most vissza akar térni az életveszélybe? Tehát szavai nem Lázár halálához kapcsolódnak, ahogy első pillanatban látszik, hanem Jézus halálához. (Mi már tudjuk, hogy ez a lelkesedés mivé lesz, amikor ténylegesen szembesülnek Jézus elfogásával és kereszthalálával.)

Kérdésünkre, hogy miért nem indult el Jézus rögtön Lázárhoz, amikor megtudta, hogy beteg, a történet megadja a választ: Jézus szeretetből várakoztatja meg a barátait, hogy aztán még gazdagabban ajándékozza meg őket. Ilyen várakoztatással máshol is találkozunk az evangéliumokban: Máté evangéliumában a vihar lecsendesítésekor (Mt,8,23; 14,22) először részvétlennek látszóan alszik és hagyja, hogy a tanítványokon elhatalmasodjon a hatalmas viharban a halálfélelem, csak aztán csendesíti le a hullámokat, ugyanígy, a vízen járva, hagyja, hogy Péter süllyedni kezdjen, aztán menti meg.

„ Ujjongjanak s örvendezzenek benned
mindazok, akik téged keresnek;
»Magasztaltassék az Úr!« – mondják mindenkor,
akik örvendeznek szabadításodon” (Zsolt 40,17).

A mostani evangéliumi részlet 4. versében ezt írja János:

„Ez a betegség nem válik halálára, hanem Isten dicsőségére, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia” (Jn 11,4).

Mind a kánai (Jn 2,11), mind Lázár feltámasztásának csodájában a Fiú kinyilatkoztatja az Atya és egyben a saját dicsőségét. A Fiú azzal dicsőül meg, hogy hisznek benne. Jézus Lázár feltámasztása kapcsán kinyilatkoztatja, hogy:

„Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog, 26 és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha” (Jn 11,25).

Ahogy húsvét hétfő hajnalán Mária Magdolnát, itt Mártát vezeti el a földies gondolkodásból, ami szerint a halál, az emberi élet végső nagy tragédiája, egy újszerű életbe vetett reménybe:

„Jézus azt mondta neki: Én vagyok a föltámadás és az élet” (Jn 11,25).

Vagyis minden benne hívő már most részesül az el nem múló életbe, nem korlátozza őket a testi halál ténye.

A nyitott sír látványa mindenkor felteszi számunkra a kérdést, mi ad alapot számunkra a reményre? Maga az Újszövetség ad választ számunkra:

„Bizony, bizony mondom nektek: aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre” (Jn 5,24).

„Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életre” (1 Jn 3,14).

Megrendítően szép pillanat a jelenetben, amikor ezt olvassuk:

„Jézus pedig, látva, hogy sír, és hogy a vele érkező zsidók is sírnak, a lelke mélyéig megindult és megrendült. Megkérdezte: »Hová tettétek őt?« Azt felelték neki: »Uram, jöjj és lásd!« 35 Jézus könnyezett” (Jn 11,33-35).

A megtestesült Igének az emberi szenvedéssel való találkozásakor meginduló szíve újra és újra kinyilvánítja számunkra Isten irgalmas szeretetét.

Az esemény csúcspontja, amikor Jézus a négy napja halott Lázárt kiszólítja a sírból. Lázár feltámad és kijön a sírból.

A Lázár feltámasztásáról szóló perikópában kinyilvánul, hogy a Fiú, ugyanúgy, mint az Atya, élet és halál Ura és egyszer s mindenkorra kiszabadított bennünket a halál hatalmából:

„Kiragadott minket a sötétség hatalmából,
s áthelyezett szeretett Fiának országába.
Mert úgy tetszett az Atyának,
hogy benne lakjon az egész teljesség,
és hogy általa engeszteljen ki magával mindent,
ami a földön és a mennyben van,
azáltal, hogy békességet szerzett
keresztjének vérével.

A közösség bátorítása Titeket is, akik egykor idegenek és ellenséges érzületűek voltatok a gonosz tettek miatt, megbékéltetett most az ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, szeplőtelenül és feddhetetlenül állítson önmaga elé. Maradjatok meg ezért a hitben szilárdan és állhatatosan, ne tántorodjatok el az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amelyet minden teremtménynek hirdettek az ég alatt, s amelynek én, Pál, a szolgája lettem” (Kol 1,13.19-23).

 „Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki a halált legyőzte, az életet pedig és a halhatatlanságot felragyogtatta az evangélium által” (2 Tim 1,10).

A hívő élete ugyanúgy véges, mint másoké, meghal ő is, mint bárki más, de ő tudja, hogy a halállal nincs vége az életének, mert örökélete van. Amikor Jézus feltámasztja Lázárt, azt nyilvánítja ki, hogy Isten ura az életnek és a halálnak is, a Jézusban való hit kaput nyit az ember számára az örökélet felé. Ebben az örökéletben való hit a valódi szabadulás. Hogy kiszabadulunk-e a bajból, szenvedésből, a halál torkából, már nem is fontos, a fontos az, hogy nem kell félnünk tőlük többé:

„ Amikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba, akkor beteljesedik az ige, amely írva van:

»Elnyelte a halált a diadal {Iz 25,8}.
Halál, hol a te győzelmed?
Halál, hol a te fullánkod?” (1 Kor 15, 54-55)

  „A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála Istennek, aki megadta nekünk a győzelmet a mi Urunk Jézus Krisztus által. Tehát, szeretett testvéreim, legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig többet az Úrért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban” (1 Kor 15,56-58).

Chiara Lubichnak van egy elmélkedése, ami az Első Korintusi levél szavainak folytatásához kapcsolódik:

“Ma jobban, mint tegnap”

“Ünnepélyesen élni a jelen pillanatot.

Pillanatról pillanatra Jézusért, mindent Jézusért: szenvedni, aludni, betegnek lenni, dolgozni, Jézusért.

Semmi más nem számít. Nem számít, hogy dolgozol-e, hogy egészséges vagy-e, hogy szenvedsz, sírsz, vagy nevetsz... mindent Jézusért. Mindent jól tenni, tökéletesen.

Reggel fölkelek, és rendbe teszem a szobámat, jobban, mint tegnap. Dolgozni kezdek: jobban, mint tegnap. Beszélek valakivel, keresem a megfelelõ szavakat: jobban, mint tegnap, és így tovább. És mi a hatása annak, ha így élek?

Olyan pillanatokat élek át, amikor a lelkemet különleges, rendkívüli öröm járja át, amelynek Mennyország-íze van. Ezt fedezem fel néha magamban. És akkor ezt mondom Jézusnak: ezt is Érted, mint ahogy a fájdalom közt is ezt mondom: Érted élem ezt is.

És még egy újdonság: szeretek élni! Nem csupán “nem meghalni”, hanem élni ezt az életet. Alig várom, hogy reggel fölkeljek, hogy újra elkezdek élni. Alig ébredek fel, még szinte félálomban, ezt mondom magamnak: nosza, újra, elölrõl: azért, hogy szeressem Istent.

Jézus, Érted, mindent Érted.

És az élet szép! Most már értem, hogy Jézus miért mondta: ‘Én vagyok az Élet’, mert valóban, létünkbe ülteti az Életet.”

 Vágvölgyi Éva