Jézus küldetésének célja 16 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 17 Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. 18 Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

„Szeretet az Isten” (1 Jn 4,16).

A bűnnel az ember eltávolodik Istentől, elveszti a védelmet is biztonságot adó szeretetkapcsolatot. És az ember lelke dideregve húzza össze magát a közömbös anyagvilágban, mintha egy meleg fészekből kipottyant fióka lenne. És felsír a magánytól és a félelemtől.

„A semmi ágán ül szívem,
 kis teste hangtalan vacog” (József Attila: Reménytelenül)

Ahogy Istentől eltávolít a bűn, amikor a másik ember ellen vétkezünk, az egymástól is eltávolít minket.

Az ember próbál biztonságot adó pótlékokat keresni, de az isteni szeretet adta védelmet és biztonságot semmi nem tudja pótolni. De Isten, mint egy szerető anya, nem hagyja magára az embert, még akkor sem, ha mindez az ember hibájából történt. Egyszülött Fiában társul szegődik hozzá, vállalva az emberlét kiszolgáltatottságát. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

A Fiú az Atya közénk jött megtestesült szeretete. „Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül bűneinkért” (1 Jn 4,8-10).

„Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: »Abba, Atya!«” (Gal 4,4-6)

„Abból ismertük meg a szeretetet, hogy ő életét adta értünk” (1 Jn 3,16).

Pünkösdkor ez a Fiúban megtapasztalt isteni szeretet a Szentlélek által kiárad és az emberek szívébe költözik: „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által” (Róm 5,5).

A Szentlélek által bennünket eltöltő szeretet tüze kitágítja a félelemtől összehúzódott szívünket. „A szív bőségéből szól a száj” (Mt 12,34).

A választott nép között a Fiúban megtestesült isteni szeretet örömhírét a tanítványok elviszik az egész világra. „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,19-20)

A keresztségben Az Atya, a Fiú és a Szentlélek működik és a megkeresztelt hívő az Atya fiává, Krisztus testének tagjává és a Szentlélek templomává válik.

„Mert amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át” (1 Kor 12,12-13).

„Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent, megmentett minket, nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmasságából, a Szentlélek újjáalkotó és megújító fürdője által, akit bőségesen kiárasztott ránk Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy kegyelme révén megigazulva, reménybeli örököseivé legyünk az örök életnek” (Tít 3,4-7).

A keresztségben belépünk a Szentháromság misztériumába, elindul bennünk egy lelki újjászületés folyamata: „Jó dolog mindenkor buzgólkodnotok a jóban, nemcsak akkor, amikor jelen vagyok köztetek, fiacskáim, akiket fájdalommal szülök újra, míg Krisztus kialakul bennetek!” (Gal 4,18-19)

„Azt mondom tehát: Lélek szerint járjatok, és ne teljesítsétek a test kívánságait! Mert a test a Lélek ellen vágyakozik, a Lélek pedig a test ellen; ezek ugyanis egymással ellenkeznek, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt. A test cselekedetei nyilvánvalók: paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás, mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók. Ezekről előre mondom nektek, mint előbb is mondtam, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten országát. A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és a kívánságokkal együtt. Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint! (Gal 5,16-25)

Szt. Pál azt mondta a galatáknak: „Hiszen Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit” (Gal 5,6).

De ez ránk is vonatkozik: Ha ugyanaz vagy, mint amilyen azelőtt voltál, ha nem változtatott meg, akkor valójában nem kaptad meg a Szentlelket. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy naponta újjászületni a Szentlélek által, újra és újra levetni a régi ember szokásait, és magunkra ölteni a krisztusi embert: „Vessétek le a korábbi életmód szerint való régi embert, aki romlásba rohan a megtévesztő kívánságok miatt; újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére {Ter 1.26} teremtetett, valóban igaz és szent emberként” (Ef 4,22-24).

„Irtsátok ki tehát tagjaitokból azt, ami földi: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a bujaságot, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Miattuk érkezik el Isten haragja a hitetlenség fiaira. Ti is ezeket műveltétek egykor, amikor köztük éltetek. Most azonban vessétek el magatoktól mindezeket: a haragot, az indulatosságot, a rosszakaratot, szátokból a káromlást és a rút beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, ti, akik levetettétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és magatokra öltöttétek az újat, aki teremtőjének képmására állandóan megújul a teljes megismerésig. Itt nincs már többé görög és zsidó, nincs körülmetéltség és körülmetéletlenség, nincs barbár, szkíta, szolga és szabad, hanem Krisztus minden, mindenkiben.

Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést! Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen! Ahogy az Úr megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is! Mindezek fölött pedig: öltsétek magatokra a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke! S Krisztus békéje, amelyre meghívást kaptatok egy testben, uralkodjék a szívetekben! Legyetek hálásak! Krisztus igéje lakjék bennetek gazdagon! Minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást! Hálaadással szívetekben énekeljetek Istennek zsoltárokat, himnuszokat és szent énekeket! Bármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és adjatok hálát az Atyaistennek általa!” (Kol 3,5-17)

Befejezésül idézzük Nemeshegyi Péter atya szép gondolatait: „A világmindenségben kétségtelenül észlelhető egy „lefelé” irányuló mozgás az atomizálódás, a szétesés, a pusztulás és a halál irányába; de ugyanakkor a világban létezik egy „felfelé” irányuló mozgás is, amely az egység, az összpontosítás, az élet, a bensőség, az érzés, a tudat, a megértés és a szeretet megvalósítására törekszik. Az ember megjelenése után az emberi társadalomban is észlelhető ez a két mozgási irány: működik egy széthúzó erő, amelynek megjelenése az önzés, a közömbösség, a gyűlölet, a harc, a gyilkosság, a háború; de ugyanakkor működik egy olyan egységre irányuló erő is, amelynek megnyilvánulása a megértés, az összhang, a bocsánat, a kölcsönös elfogadás, a szimpátia, a béke, az egyetértés, a szeretet. Ez az egységre irányuló mozgás nem szünteti meg a személyek különbözőségét; sőt minél inkább eggyé lesz a sok személy, a kölcsönös ismeret és szeretet által, annál inkább érettebbé válik személyiségük. Az ember nem önzésébe bezárkózva lesz emberré, hanem önzetlenség, egymásra találás a szeretet által. Az ember csak akkor találhat önmagára, ha őszintén ajándékul adja önmagát. (Gaudium et spes 24) Egyén és közösség nem ellentétes fogalmak: az önfelejtő, önátadó, kölcsönös szeretet az a pont, az az egyetlen pont, ahol az egyén és a közösség magára talál. Miért van ez így? Mert az ember Isten képmására teremtett lény, és Isten – mint egymáshoz viszonyuló, tökéletes személyi közösség – örök szeretet. Miként a Szentháromságban az „én”, a „te”, és a „mi” alapformájából él az örök szeretet, úgy van hivatva az Isten képmására teremtett ember, hogy önmagát odaadja, hogy kinyíljon, kitáguljon, higgyen, adjon, elfogadjon, szeressen. Minél inkább a "másiknak" él, annál inkább lesz „én", mert a személyes lét: viszonyulás! Minél inkább elveszti önmagát, annál inkább lel önmagára, mert az isteni és az emberi lét: eksztázis, a szeretet eksztázisa...

Így látjuk, hogy bár a Szentháromság titkát a misztérium kifürkészhetetlen homálya fedi, általa lesz világossá és érthetővé minden. Az Isten szeretet, és ezért csak „egy a szükséges”: szeretni, szívből, igazán.” (Nemeshegyi Péter: Szentháromság) 

Vágvölgyi Éva