A szenvedés és a feltámadás első megjövendölése ²¹ Ettől az időtől kezdte Jézus jelezni a tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia. ²² Péter erre félrehívta őt, és kezdte lebeszélni: »Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled.« ²³ Ő azonban megfordult, és azt mondta Péternek: »Távozz előlem, Sátán! Botrány vagy nekem, mert nem Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével!«

Jézus követése; az önmegtagadás ²⁴ Akkor Jézus azt mondta a tanítványainak: »Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. ²⁵ Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt. ²⁶ Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved? Vagy mit adhat az ember cserébe a lelkéért? ²⁷ Mert az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek tettei szerint {Zsolt 62,13}.

„Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16,13) „És ti kinek tartotok engem?” (Mt 16,15)

Mikor Péter kimondja, hogy Jézus a Krisztus, akkor kezdi Jézus felvilágosítani őket, hogy valójában mit is jelent, hogy ő a Krisztus, vagyis a Messiás, akire vártak. A Jézusban megnyilatkozó isteni erő és hatalom nyomán a tanítványok úgy gondolták, hogy úgy lesz, ahogy a próféták megjövendölték, a Messiás hatalomban és dicsőségben kezdi meg uralmát. Mint mindenki más, ők is evilági módon gondolkodtak, a bennük élő képben szó sincs szenvedésről és halálról, csak hatalomról, dicsőségről és trónokról. Azt gondolták, jól van, Jeruzsálemben az vallási vezetők ellenségesek, de majd Jézus összegyűjti seregeit, legyőzi ellenfeleit és diadalmasan bevonul a szent városba. Ehelyett Jézus azt mondja nekik, hogy Jeruzsálemben nem dicsőség, hanem szenvedés és halál vár rá. Ennek így kell történnie, ezt kétszer is hangsúlyozza. Igaz, azt is mondja, hogy harmadnapra föl kell támadnia. Mindennek így kell történni, nincs választási lehetőség. Miért nincs? Miért kell ennek így történnie? Mert ez az Atya akarata. Miért akarta Isten bölcsessége, hogy a megváltás útja a szenvedés és a kereszthalál? Mert irántunk való szeretetből a Fiú alámerült a szenvedés és halál birodalmába, hogy kivezessen bennünket újra Isten szeretetének ragyogó fényébe és világosságába. Magára vette minden kínunkat és szenvedésünket, legvégül a végső ránk váró sötétséget, a halált is, hogy feltámadásával megmutassa, hogy nem a szenvedésé és a halálé az utolsó szó, utána feltámadás következik.

De hát honnan is tudhatná Péter, hogy mi az Atya akarata? Ő csak a maga feje szerint tudja elképzelni a folytatást. Ezért mond nemet Jézus közlésére, ezért lázad fel, és próbálja lebeszélni Jézust: Nem kell most így Jeruzsálembe mennie, majd a seregei élén, győztesen. Nem kell szenvednie és meghalnia, sőt ellenkezőleg, dicsőségben és hatalomban foglalja el majd az őt megillető trónt. Péter nincs tisztában azzal, hogy mit tesz, amikor jó szándékú szavaival megkísérti Jézust, megpróbálja eltéríteni az Atya akaratától. De hát tegyük a szívünkre a kezünket és úgy válaszoljunk, ki az közülünk, aki másképp tett volna? Ki az közülünk, aki ma azt mondaná valaki szerettére, hogy csak szenvedjen, kínlódjon nyugodtan, haljon csak meg. Sírunk és jajgatunk, akár a szerettünk akár magunk miatt. Ő nem jajgatott:

„Az Úr őrá rakta
mindnyájunk bűnét.«
⁷ Megkínozták, és ő alázatos volt,
nem nyitotta ki száját;
mint a bárány, melyet leölésre visznek,
és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul,
nem nyitotta ki száját” (Iz 53,6-7)

Péter akkor még nem tudta, de mi már tudjuk, hogy a szenvedéssel és halállal nem fejeződik be minden, utána van feltámadás, mégis sírunk. Mindent megteszünk, hogy a szerettünket megkíméljük. De hiszen magának Jézusnak is megesett a szíve, amikor szenvedéssel vagy halállal találkozott! Az Atya akaratából pont ezért vállalta ő maga is értünk, hogy egyszer s mindenkorra megszabadítson bennünket. Sajnos ez már így van, hogy mindnyájunknak keresztül kell mennünk a szenvedés és a halál sötét alagútján, nem lehet megúszni, de azt is tudjuk, mert Jézus feltámadása által az Atya megmutatta, hogy a sötét alagút végén fény vár ránk. Ráadásul a nehéz úton a sötétben társként ott van velünk Jézus, aki ugyanezeket elszenvedte értünk. A saját szenvedésünket megkönnyítheti az a tudat, hogy ha szeretetből másokért felajánljuk, ahogy Jézus tette és nem akarunk minden áron szabadulni tőle, akkor azzal segíteni tudunk másoknak. A szeretetből vállalt szenvedésből nem pusztulás és halál születik, hanem élet.

Jézus nagyon kemény szavakkal válaszol a kísértőnek, szegény jó szándékú Pétert Sátánnak nevezi.

A Fiú élete teljes „igen” volt az Atya akaratára, Mária élete teljes „igen” volt az Atya akaratára. Az ő példájuk arra hív bennünket, hogy a mi életünknek is szüntelen igenné kell válnia:

„Mindig örüljetek! Szüntelenül imádkozzatok! Mindenért adjatok hálát, mert ezt várja Isten mindnyájatoktól Krisztus Jézusban” (1 Tessz 5,16-18)

Isten segítsen bennünket, hogy a legrövidebb imát, azt, hogy „igen”, minden helyzetben ki tudjuk mondani.

Vágvölgyi Éva