25 Példabeszéd az okos és balga szüzekről 1 Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. 2 Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. 3 Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. 4 Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. 5 Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. 6 Éjfélkor aztán kiáltás támadt: `Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!' 7 Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbe hozták lámpásaikat. 8 Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: `Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.' 9 Az okosak ezt válaszolták: `Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.' 10 Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. 11 Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: `Uram, uram! Nyiss ki nekünk!' 12 De ő így válaszolt: `Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.` 13 Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.
Éber az, aki jól felkészül, felkészülten vár valamilyen jó vagy rossz eseményre. Például gátat épít, mielőtt a folyó megáradna. Amerikában ha tudják, hogy jön a hurrikán, beszögezik az ablakokat.
Az ünnepi készülethez hozzátartozik a takarítás, hogy a hely méltó legyen az ünnephez. Ha valaki vendégeket vár, felkészül a vendéglátásra, nem akkor kezd el kapkodni, hogy hová is ültesse őket, mit is adjon nekik enni-inni, amikor már megérkeztek. Az ünnepet elő szokták készíteni, felkészülnek rá. A valódi ünnepre örömmel készülünk.
Nyilvános működése kezdetén Jézus azt hirdeti: „Térjetek meg, mert elközelgett az mennyek országa!” (Mt 4,17) Vagyis bánjátok meg bűneiteket, ünnepi szívvel várjátok a Messiás érkezését. Az irgalmas apa ünnepi köntösbe öltözteti a hazatérő tékozló fiút, mielőtt a lakomához ülteti, a menyegzőre összeszedett alkalmi vendégeket szintén menyegzős köntösbe, ünnepi ruhába öltöztetik, mielőtt asztalhoz ülnének. Az ünnepi ruha, az ünnepi fényárban úszó ház mind külsőségek. Valójában Jézus példabeszédei a szívről szólnak: Öltöztesd ünneplőbe a szívedet!
A menyegző, a házasságkötés örömteli, ünnepi pillanat két ember életében. Mindenhol meg szokták ünnepelni, a helyi szokások és az anyagi lehetőségek szabják meg, hogy mekkora lesz az ünnep, hány vendéget hívnak, meddig tart, előre készülnek az enni-inni valóval a vendégek számára. Annak a bizonyos kánai menyegzőnek a családjai például nem készültek elég jól fel, még javában tartott a lakodalom és elfogyott a boruk.
Jézus korában az volt a szokás a zsidóknál, hogy a menyegző hét napos ünnep volt. Első este a vőlegény a menyasszonyt saját házába vitte és a menetet ünnepélyesen a menyasszony barátnői fogadták és kísérték be a feldíszített menyegzős házba, ahol ünnepi asztal várta a vendégsereget. Ezt a jelenetet használja fel Jézus a példabeszédében, két részre osztva a szüzeket: Az egyik felük jól felkészül feladatára, van lámpása, a lámpában olaja, és biztos, ami biztos, tartalék olaja is, mert az égő lámpásnak addig kell világítania, amíg a vőlegény menyasszonyával oda nem ér az ünnepi menet élén. Nagy szégyen lenne, ha valamiért késnek és sötétben kellene a kapuhoz botorkálni a menetnek. A másik felének is van lámpása, a lámpában olaja, de hanyagok voltak és megfeledkeztek arról, hogy tartalék olajat is hozzanak magukkal. Megkésve, kapkodva szaladtak olajat venni. Jézus szavai a példázatban figyelmeztetnek: Készüljetek! Égjen a lámpásotok, amikor jön a vőlegény. Az a feladatotok, hogy szívetek égő lámpása fogadja a vőlegényt, a Fiút.
„Szívem ünnepi szózattól árad” (Zsolt 45,2)
„Boldog az a nép, amely tud ünnepelni.
Az ilyenek arcod világosságánál járnak, Uram.
Nevedben egész nap ujjonganak,
s felmagasztalódnak igazságosságodban.
Mert te vagy erejük és ékességük
és jóságod emeli magasra fejünket.
Mert az Úré a pajzsunk,
s Izrael Szentjéé a királyunk” (Zsolt 89,16-19).
„Ünnepeljétek az Urat, népek családjai,
ünnepeljétek az Úr dicsőségét és hatalmát.
Adjátok meg az Úr nevének a dicsőséget,
hozzatok áldozati ajándékokat és jöjjetek udvaraiba.
Boruljatok le szent pompával az Úr előtt,
rettegjen előtte az egész föld!
Hirdessétek a nemzetek közt: »Király az Úr!«” (Zsolt 96,7-10)
A példabeszéd a szüzeket két csoportra osztja, egyik fele jól felkészül a rábízott feladatra, másik felel hanyag, készületlenül éri őket a vőlegény késése, nem tudják ünnepi lámpafénnyel fogadni a vőlegény házához érkező menyasszonyt. Aki jól felkészül, annak mindig van elég olaja a lámpásához, aki hanyag, annak kialszik a lámpása. A hanyagságukért súlyosan megfizetnek, kizárják őket az ünnepből. Azt mondja nekik a vőlegény: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket. (12)
Az evangéliumokban visszatérő motívum, hogy valakiknek azt mondják: Nem ismerlek. Még másik két helyen találkozunk ezzel az elutasítással a balga szüzeken kívül:
„Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: `Uram! Nyisd ki nekünk!' Ő ezt feleli majd nektek: `Nem tudom, honnan valók vagytok.' Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: `Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.' Ő erre azt feleli nektek: `Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!'” (Lk 13,24-27)
„Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: `Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.' Erre azok is megkérdezik: 'Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, mint idegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?' Akkor ő így felel majd nekik: `Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg.' És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre” (Mt 25,41-46).
Mit jelent ez a kijelentés, hogy nem ismerlek? Nem ismerlek, vagyis nem tartozol hozzám. Lehetséges, hogy az irgalmas Atya és az irgalmas szívű Jézus elutasít valakit? Az utolsó ítéletről szóló idézet pontosan kifejti, hogy mit jelent hanyagnak lenni, nem felkészülni az ünnepre, ki az elutasított, ki az, aki kirekeszti magát az ünnepből, Isten országából.
De vannak, akik éberek, vannak okos szüzek, akinek van elég olaj a lámpásában, van, aki enni ad az éhezőnek, inni ad a szomjazónak, befogadja az idegent, felöltözteti a mezítelent, meglátogatja a beteget és a fogságban lévőt.
A juhok, akik Jézuséi, ismerik pásztoruk hangját.
Aki megteszi Jézus parancsát, azokat Jézus a barátainak nevezi.
„Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára. Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: `Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.' Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: `Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?' A király így válaszol majd nekik: Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek” (Mt 25,31-40).
„Példabeszéd az akolról »Bizony, bizony mondom nektek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshol oson be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit a kapus, a juhok pedig hallgatnak a szavára. Juhait a nevükön szólítja, és kivezeti őket. Miután valamennyi sajátját kiengedi, előttük megy, a juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját. Idegen után pedig nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek a hangját nem ismerik.« Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit mondott. Én vagyok a jó pásztor: ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, amint engem ismer az Atya, és én is ismerem az Atyát; és én életemet adom a juhokért” (Jn 10,1-6.14-15)
„Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek” (Lk 12,4).
„Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” (Jn 15,14-17)
Matta el Meskin:
„314. Üdvözítőnk így imádkozott az Atyjához: „A szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük” (Jn 17,26); másutt pedig: „Egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek” (uo.21). Ez az imádság akkor valósul meg bennünk tökéletesen, ha az Üdvözítő tökéletes istenszeretete, mellyel Ő előbb szeretett minket (1 Ján 4,10), átömlik a mi szívünkbe is, és így teljesedik bennünk az Úrnak ez az imádsága, melyről hisszük, hogy nem lehet hiábavaló.
Ez pedig úgy válik valóra, ha Isten lesz minden szeretetünk, minden vágyunk, minden törekvésünk, minden igyekezetünk, minden gondolatunk, minden szavunk, minden bizodalmunk, egész életünk; ha az az egység , mely összeköti az Atyát a fiúval s a Fiút az Atyával, átárad a mi szívünkbe és lelkünkbe is: vagyis, hogy amiként Ő őszinte, tiszta, el nem múló szeretettel szeretett minket, úgy mi is örök, elszakíthatatlan szeretettel egyesülünk Vele. Úgy kapcsolódjunk Hozzá, hogy Isten legyen minden reménységünk, minden gondolatunk, minden szavunk. Mint mondottam, így jutunk el az említett célhoz, melyet az értünk imádkozó Úr óhajtott megvalósítani: „Hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek” Majd később: „Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok” (Jn 17, 22-.23a.24).
((Szent Izsák apát, Nagy Szent Antal tanítványa, Johannes Cassianus: Az egyiptomi szerzetesek tanítása (Collationes Patrum), 10,7 Pannonhalma – Tihany 1998)
Az Atyával és a Fiúval való közösség a szeretetben a Szentlélek által, ez volt az a közösség, ami kiáradt ránk Pünkösd napján. Ez ott van az Egyházban és a mi bensőnkben is jelét tudja adni nagy szelídségben és alázatban.
Ha a pünkösdi Szentlélek megmutatkozott és látható volt, mint a tűz lángja, akkor ennek a tűznek most is lángolnia kell. Ez a Lélek azóta sem hűlt ki és nem hunyt ki. Rejtve ott él a szívekben és vannak, akik tudják, hogyan kell feléleszteni magukban ezt a lángot imával, alázattal és szeretettel. A Szentlélek tüze ott él bennünk, és csak arra vár, hogy felélesszék, hogy a kegyelem olajával való felkenéssel lángra gyújtsa a karizmákat. Boldogok azok, akik minden nap gyűjtenek akár csak egy cseppnyit is ebből az olajból: meg fogják látni, ahogy a Lélek fellángol és Krisztus illata szétterjed, mint a tömjéné. Mint ahogy a szorgos méh gyűjti a mézet a virágok nektárjából, úgy gyűjtjük mi is cseppenként ezt az olajat a virrasztás, az aszkézis, a valódi szelídség, az édes szegénység és az örömteli böjt, a szüntelen könyörgés, a minden ember iránti tisztelet, a mindenért való hálaadás és áldás révén.”
Mindnyájunkban ott él a vágy, hogy szeretnénk Isten barátja lenni.
„Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában!” (Lk 14,15)
A bölcsességi irodalom is beszél arról, hogy kik Isten barátai:
„SZÁMEK Barátja az Úr azoknak, akik őt félik,
és szövetségét megmutatja nekik” (Zsolt 25,14).
„Mert az Úr utál minden elvetemültet,
de az igazakat barátságára méltatja” (Péld 3,32).
„Mert kifogyhatatlan kincs az az embernek.
Akik vele éltek, megszerezték Isten barátságát,
„Bár egymagában van, mindent megtehet,
bár egyedül marad, mindent megújít,
nemzedékről-nemzedékre betér a szentek lelkébe,
s őket Isten barátaivá és prófétákká avatja.
Mert Isten csak azt szereti,
aki a bölcsesség bizalmasa,
mivel az ékesebb a napnál
és minden csillagképnél,
a fényhez hasonlítva különb annál is,
mert azt felváltja az éjjel,
a bölcsességen azonban nem vesz erőt a gonoszság!” (Bölcs 7,14.27-30)
Hát váljunk Isten barátaivá, készítsünk neki ünnepi szívet mindennap, hogy nálunk lakjon:
„Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála” (Jn 14,23).
Vágvölgyi Éva
