Példabeszéd a befektetett pénzről 14 Úgy lesz akkor, mint amikor egy ember arra készült, hogy külföldre menjen. Hívta a szolgáit és átadta nekik vagyonát. 15 Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, mindegyiknek a képessége szerint; és elment külföldre. Ekkor rögtön 16 elment az, aki öt talentumot kapott, befektette azokat, és szerzett másik ötöt. 17 Éppígy az is, aki kettőt kapott, szerzett másik kettőt. 18 Az viszont, aki egyet kapott, elment, a földbe ásva elrejtette ura pénzét.
19 Sok idő múltán megjött ezeknek a szolgáknak az ura és számadást tartott velük. 20 Előállt ekkor az, aki öt talentumot kapott, hozott másik öt talentumot, és így szólt: `Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik öt talentumot nyertem rajta.' 21 Az ura azt mondta neki: `Jól van, derék és hű szolga! A kicsiben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.' 22 Ezután jött az is, aki a két talentumot kapta és így szólt: `Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik két talentumot nyertem rajta.' 23 Az ura azt mondta neki: `Jól van, derék és hű szolga, a kicsiben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.' 24 Végül odajött az is, aki egy talentumot kapott, és azt mondta: `Uram, tudom rólad, hogy kemény ember vagy, aratsz, ahol nem vetettél, és begyűjtesz onnan is, ahová nem ültettél. 25 Mivel féltem tőled, elmentem és elrejtettem a talentumodat a földbe. Íme, itt van, ami a tied!' 26 Az ura azt válaszolta neki: `Te gonosz és lusta szolga! Tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem és gyűjtök onnan, ahová nem ültettem. 27 Éppen ezért el kellett volna helyezned a pénzemet a pénzváltóknál, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam vissza a magamét. 28 Vegyétek hát el tőle a talentumot és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! 29 Mert mindannak, akinek van, még adnak és bővelkedni fog. Attól pedig, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. 30 A haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a külső sötétségre! Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!'
A gazdag ember mindegyik szolgának a képessége szerint oszt a vagyonából.
Elszámolás: menj be urad örömébe
menj be urad örömébe
dobjátok ki a külső sötétségre
Hogy ki milyen képességekkel születik, az adottság, arról nem tehet. De még a legszerényebb képességet is lehet fejleszteni.
Vannak, akik jól gazdálkodnak a rájuk bízott értékekkel, képességekkel, kamatoztatják őket, és vannak, akik nem kezdenek velük semmit.
A születésünkkor ilyen-olyan értéket, tehetséget kapunk, öröklünk a génekkel. De ezek az örökölt tulajdonságok, képességek csak lehetőség, amelyeket vagy kibontakoztatunk, vagy nem.
A példabeszéd elejéből nem derül ki, hogy ezeken az ún. talentumokon mit ért Jézus, különféle evilági tehetséget vagy valami mást.
Az elszámolásnál kezdjük sejteni, hogy valami másról van szó, mint jó zenei hallásról, vagy jó beszédkészségről, stb-stb. Mert mindezeknek a kibontakoztatása nemcsak rajtunk múlik, hanem a körülményektől is függ. Egy másik, egy lukácsi példabeszéd segít bennünket a kiosztott pénzről szóló példabeszéd megértésében:
„Mit gondolsz, ki az a hű és okos intéző, akit az úr a háza népe fölé rendel, hogy idejében kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit ura ebben a munkában talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha ez a szolga azt mondja magában: `Késik az én uram', és verni kezdi a szolgákat és szolgálókat, eszik-iszik és részegeskedik, megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyet nem ismer. Elkergeti őt, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga pedig, aki ismerte ura akaratát, és nem készült vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést fog kapni. Aki pedig nem ismerte, és úgy tette azt, amiért büntetést érdemel, kevesebb verést kap. Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni” (Lk 12,42-48).
Boldog az a szolga, aki teljesíti ura akaratát, de az a szolga, aki ismerte ura akaratát és mégsem tette, az sok verést fog kapni. Lukács példabeszédében az igazságosság kedvéért Jézus még hozzáteszi, hogy aki nem ismerte ura akaratát és úgy vét ellene, kisebb büntetést kap.
A mózesi törvényekben, a tízparancsolatban Isten kinyilvánította, hogy mit vár el az embertől. De azok számára, akik Isten barátai szeretnének lenni, azoknak magasabb követelményt állít Jézus. A hegyi beszédben a tézisek és antitézisekben és az utána következőkben részletesen kifejti, melyek ezek a magasabb követelmények (Mt 5,17-7,14).
A mózesi törvényekkel a választott nép lehetőséget kapott, hogy az életével, a tetteivel kamatoztassa azokat és el fog számolni azzal, hogy a rá bízott talentumokkal mit kezdett, kamatoztatta, vagy csak elásta vagy éppen elsajátította magának.
Jézus tanításának megismerésével, mi keresztények is lehetőséget kaptunk arra, hogy életünkkel, a tetteinkkel kamatoztassuk. Mi is el fogunk számolni, hogy mit kezdtünk Jézus tanításával, életté váltottuk Isten szavát vagy csak megőriztük, mint egy értékes könyvet a könyvespolcunkon, vagy eltulajdonítottuk és a magunk hasznát, a magunk dicsőségét kerestük általa.
A gazdag ember elutazása előtt szolgáira bízza a vagyonát. Szétosztja közöttük. Már az feltűnő, hogy nem egyformán, hanem az egyiknek többet, a másiknak kevesebbet. Aztán mikor visszatér, számadást tart, elszámoltatja a szolgákat a rájuk bízott pénzzel. A letétbe helyezett tárgyak vagy összegek nem szoktak gyarapodni. Különös, és a mátéi szövegből nem derül ki, hogy miért kap büntetést az a szolga, aki hűségesen és hiánytalanul megőrizte a rábízott összeget. A lukácsi szövegben szereplő hasonló példabeszédben leljük meg a magyarázatot. A talentum egy kb. harminc kilós ezüstkorong volt. Ezt a szolgák nem ajándékba kapják, és nem is letétbe helyezi náluk a vagyonát a gazdag ember, hanem azzal a felszólítással adja át nekik, hogy a gondnokai legyenek, gazdálkodjanak vele. A huszadik századi Magyarországon a birtok intézőjének nevezték. Ha az intéző jól gazdálkodott, akkor a birtok gyarapodott, szép jövedelmet hozott a tulajdonosának. Ma gondnoknak szoktuk nevezni. A bibliában ún. sáfárnak, kulcsárnak nevezett gondnok szabad kezet kapott a rábízott értékek fölött. A különféle példabeszédekben volt, aki elveszítette, eltékozolta, elásta, megsokszorozta vagy éppen kisajátította magának azt, ami nem volt az övé. Így már világos, hogy az, aki a legcsekélyebb mértékben sem gyarapította a rábízott talentumot, nem teljesítette a rábízott feladatot, büntetést érdemel.
Ez a példabeszéd is a végidőkről szóló példabeszédek sorában van, vagyis figyelmeztet, hogy mindaz, amink van, az anyagi és a szellemi javaink, az nem a miénk, csak ideiglenesen bízták ránk:
„Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor – ezért őrzi meg”
(József Attila: Eszmélet)
Csak használatra kaptuk Istentől, és egyszer el kell majd számolnunk, hogy hogyan gazdálkodtunk mindazokkal az anyagi, szellemi és lelki javakkal, amit kaptunk: a testemmel, a képességeimmel, anyagi és szellemi javaimmal, a teremtésben kapott bennem rejtőző isteni képmással, de nemcsak önmagammal kell majd elszámolnom, hanem a teremtéskor rám bízott teremtett világgal, a Földünkkel, amit Isten ránk bízott: Jól gazdálkodtunk vele vagy csak zsákmánynak tekintettük?
Tehát a példabeszéd első közlése számunkra, hogy a kapott talentum nem a mi tulajdonunk, csak használatra kaptuk. A második, hogy azért kaptuk, hogy kamatoztassuk. A példabeszédben szereplő talentum látszatra mintha azt sugallná, hogy bontakoztasd ki a képességeidet, valósítsd meg magad, használd ki és kamatoztasd az élet nyújtotta lehetőségeidet. Tégy le minél nagyobb teljesítményt az asztalra. Gyűjts minél nagyobb vagyont, gyűjts szellemi kincseket, légy minél sikeresebb. De vajon tényleg erről van szó, erre biztat Jézus? Alaposan félreérti a példabeszédet, aki az evilági dolgokra értelmezi a kapott talentumokat és azok megsokszorozását. Jézus ezt mondja a Hegyi Beszédben:
„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak” (Mt 6,19-20).
Tehát a befektetett pénzről szóló példabeszéd valami egészen másról szól, mint az evilági teljesítményekről. Először is nézzük meg, ki az a gazdag ember, aki mielőtt elutazik, szolgái között gazdálkodásra szétosztja a vagyonát. Az egyházatyák úgy értelmezik, hogy az nem más, mint maga Krisztus:
Gregorius ezt mondja: Az az ember, aki idegenbe megy, a mi Megváltónk, aki ugyanabban testben, amelyet magára öltött, fölment a mennybe.
A szolgákról pedig ezt mondja Szent Jeromos: Mikor meghívta apostolait, átadta nekik az evangélium tanítását, nem bőkezűségből vagy szűkmarkúságból adott az egyiknek többet, a másiknak pedig kevesebbet, hanem felfogóképességük szerint…
Az atyák szerint tehát Isten a kinyilatkoztatás titkaiból, a mennyek országa titkaiból annyit bíz mindenkire, aminek befogadására, hordozására az illető képes. De ki amit kapott - sokat vagy keveset - azért kapta, hogy sokszorozza, hirdesse a szavával, a tetteivel, vagyis hogy a kapott kegyelem benne és általa gyümölcsöt hozzon (Mt 3,10).
Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy a megismert és elfogadott krisztusi tanítást megvalósítjuk, gyümölcsöztetjük az életünkben.
„Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” (Jn 15,16-17)
Az a szolga, aki a kapott egy talentumát elásta, és nem kamatoztatta, azt az ember példázza, aki azt mondja, hogy én olyan kicsi vagyok a megváltás nagy művében, nekem nem kell tennem semmit.
Kereszténynek lenni nem megérkezést jelent, hogy most már Isten gyermeke vagyok, nyugodtan leülhetek és várhatom az üdvösséget. Kereszténynek lenni indulást, szüntelen úton levést jelent, mert a kereszténység nem egy tan, amit elfogadok és a dolog be van fejezve, hanem élet. Mint ahogy egy fa minden évben virágba borul és újabb és újabb gyümölcsöket hoz, olyannak kell lennie a mi életünknek is. A krisztusi tanítást tettekre váltva, életünk gyümölcseivel másokat táplálva, Isten országát szüntelenül építve – ezt jelenti Jézus tanítványának lenni. A kapott talentum, a lehetőségeink nem egyformák. Sokszor azt gondoljuk, az tud életével sok gyümölcsöt hozni, aki sok lehetőséget, sok talentumot kapott. De ez tévedés. Egy betegség miatt négy fal közé zárt, korlátozott, de Istennek átadott élet is teremhet csodálatos gyümölcsöket, sőt! Lisieux-i Szent Teréz és sokak mások életének példája mutatja a „kis életekben” rejlő gyümölcsöt hozó nagy szentség lehetőségét.
Az elszámoltatással kapcsolatban Gregorius ezt mondja:
„Mindannak, akinek van, még adnak és bővelkedni fog. Attól pedig, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van” (Mt 25,29). Akinek ugyanis van szeretete, az még kap más ajándékot is, akiben azonban nincs szeretet, az még azt az ajándékot is elveszíti, amit látszólag kapott
Cseresznyefa
Sok, sok virág van a fán,
Sok beporzódik, sok lehullik.
S az apró gyümölcsökből is
Hányat lehullat a fa,
Nem érlel gyümölcsöt belőlük.
Miért hullik le az egyik,
Miért marad meg a másik,
Vajon ki tudná megmondani?
Történnek események,
Jönnek-mennek emberek,
Van amelyik megérint,
Másik közömbösen hagy.
Ami megérintett, abból is,
Lesz-e valami, vagy már
Csökött korában elhal.
A fa áll, a fa virágzik.
Sok ezer virágja bókol a szélben,
Gyümölcshozó szép fám, életem,
Gazdag termésed legyen!
Kamatoztattuk, gyarapítottuk a kapott talentumainkkal Isten országát itt a földön, vagy nem? Aki nem építi Isten országát a rábízott anyagi, szellemi és lelki javakkal, az olyan, mintha elásná vagy éppen elsajátítaná.
Hogyan is kell ezt aprópénzre váltani a mindennapi életünkben? A legnagyobb kincsünk, amit kaptunk, az életünk. Vajon ezt az ajándékba kapott kincset elherdáljuk, felelőtlenül tönkre tesszük? Ezt az ajándékba kapott kincsünket megtartjuk magunknak, önző módon csak magunknak élünk, vagy a szolgáló szeretetünk által kamatoztatjuk? Nemcsak az életünket kaptuk ajándékba, hanem a képességeinket is. Azért kaptuk, hogy kamatoztassuk őket, hogy általuk valami szépet, valami jót adjunk a világnak. Ahogy Boldog Kalkuttai Teréz Anya mondta, valami nagyon szépet Istenért. Csak amit odaadunk, az hoz gyümölcsöt, amit megtartunk magunknak, az meddő tett marad, az olyan, mintha elástuk volna.
„Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek” (Jn 15,16).
Isten gyümölcshozó életet vár tőlünk. A gyümölcshozó életnek ezerféle változata van, mondhatni ahány ember, annyi féle. Egyszer valaki azt mondta, hogy van, aki sokféle festékkel, szép színes képet fest, de egy szál fekete ceruzával is lehet nagyon szép képet rajzolni. Kinek mi áll rendelkezésére. Hiába áll nálam akár garmadában a festék, ha nem festek vele.
Ha engedjük, ha átadjuk magunkat, a Lélek elhalmoz bennünket adományokkal, és a Lélek az általa adott adományokkal más és más szolgálatra tesz minket alkalmassá. A Lélek adományait nem azért kapjuk, hogy azáltal többnek képzeljük magunkat másoknál, hanem hogy szolgáljunk vele, kamatoztassuk, mint ahogy Jézus a talentumokról szóló példabeszédében mondja. Nincs fontos és kevésbé fontos hely a krisztusi testben. Mint ahogy ha egy icipici csavar nincs a helyén a hajtóműben, az egész repülőgép lezuhanhat. Mindenki fontos a maga helyén, abban a szolgálatban, amelyre a Lélek adományával alkalmassá vált.
„A kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. És az erőmegnyilvánulások is különfélék, de Isten, aki mindezt mindenkiben cselekszi, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele” (1 Kor 12,4-7).
„Krisztus szeretete ugyanis sürget minket. Mert azt gondoljuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2 Kor 5,14-15).
Vágvölgyi Éva
