Igehirdetés Galileában 14 Miután János átadatott, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. 15 Azt mondta: »Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.«
Az első tanítványok meghívása 16 Amikor a galileai tenger mellett elment, meglátta Simont és testvérét Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. 17 Jézus azt mondta nekik: »Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!« 18 Ők azonnal elhagyták hálóikat, és követték őt. 19 Kissé továbbmenve meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint ők is a hálóikat javították a hajóban, 20 és azonnal hívta őket. Azok pedig elhagyva apjukat, Zebedeust a béresekkel együtt a hajóban, követték őt.
Betelt az idő = itt az idők teljessége = itt a végidő
„A régebbi dolgok, íme, elérkeztek;
most újakat hirdetek:
mielőtt kisarjadnának,
tudatom veletek” (Iz 42,9).
„Énekeljetek az Úrnak új éneket,
dicséretét a föld végéről” (Iz 42,10).
„Íme, én újat cselekszem,
most sarjad, talán nem tudjátok?” (Iz 43,19)
„Mert íme, én új eget és új földet teremtek;
az elsőkre nem emlékeznek,
nem is jutnak eszébe senkinek.
De örvendjetek és ujjongjatok mindörökké
annak, amit teremtek” (Iz 65,17-18).
Valami, ami eddig volt, annak vége.
Elközelgett = közeledik, tehát még nincs itt, mint ahogy Bálám jövendölésében elhangzott:„Látom őt, de nincs még itt,
nézem őt, de nincs még közel.
Csillag támad Jákobból
és királyi pálca kél fel Izraelből” (Szám 24,17).
Isten országa közel jött az emberhez.
Betelt az idő = itt az idők teljessége = itt a végidő
Valami, ami eddig volt, annak vége.
Benne, Jézusban jött közel Isten országa hozzánk. Közel jött, de még nem érkezett meg. Csak akkor érkezik meg hozzánk - aki az ajtó előtt áll, „Íme, az ajtónál állok és zörgetek” (Jel 3,20) -, ha bűnbánatot tartunk és elhisszük neki, hogy Benne elérkezett Isten országa. Mire kell a bűnbánat? A bűn eltorlaszolja bennünk az ajtót, magunkba zár. Jézusban nem tud belépni hozzánk az örömhír, az euangelion, hogy Benne Isten országa be tud lépni az életünkbe ha a lelkünk ajtaja zárva van előtte. Ahhoz, hogy az ajtó előtt álló előtt ki tudjuk nyitni az ajtót, el kell takarítanunk a belső torlaszokat. Hogy felismerjük a helyzetünket, a tényleges belső valónkat, a hit világossága kell, a Szentlélek segítsége. De ha már megkaptuk a hit világosságát, sok belső munkára van szükségünk, hogy felépüljön bennünk, ahogy Szt. Ferenc mondja, tégláról téglára Isten országa, a Szentlélek temploma, amiről Szt. Pál beszél nekünk.
Mit jelent ez a belső munka:
„Hogy gyomlálj és irts,
hogy pusztíts és rombolj,
hogy építs és ültess!” (Jer 1,10)
„Ha a ház piszkos, hogy jöhetne az Úr, hogy benne lakjon és megpihenjen?
142. Mennyivel inkább szükséges, hogy a lélek a háza, ahol az Úr megpihen, fel legyen díszítve, hogy be tudjon lépni és megpihenni az, aki szeplőtlen és feddhetetlen. Abban a szívben Isten és a mennyei egyház pihenést talál. (Nagy Szent Makariosz, Homiliae Spiritales 15,45)
Szent Makariosz úgy véli, ahogy a város felépítése a romos épületek lerombolásával, a föld megművelése a tüskés bokrok felégetésével kezdődik, ugyanígy az életre vezető út is a szív megtisztításával kezdődik.
143.Amikor egy város elhagyott és valaki újjá akarja építeni, előtte romba dönti az épületek veszélyes maradványait … És aki kertet akar művelni elhagyott, bűzös helyen, első dolga, hogy megtisztítja a helyet, bekeríti, árkot ás … Ugyanígy az emberi akarat is a bűnbeesés után elhanyagolt, elhagyott, tele van szórva tüskével … Tehát sok munkára és sok fáradságra van szükség az alap lerakásához, míg az emberek szívébe nem jön tűz és kezdi lepucolni a tüskéktől. (Nagy Szent Makariosz, Homiliae Spiritales 15,53”)
(Matta el Meszkín: Isten megtapasztalása az imában)
A világ teremtésével kapcsolatban a második teremtéstörténet azt írja, hogy Isten a világ teremtése után az emberre bízta a földet, „hogy művelje és őrizze meg” (Ter 2,15). Attól fogva, hogy az ember a bűnbeeséskor szembe fordult Istennel, nem teljesítette a rábízott feladatot, zsákmánynak tekintette a teremtett világot, beleértve a másik embert is. Természetesen ezáltal maga is zsákmánnyá vált, a sötétség fogságába esett, amiből a maga erejéből nem tudott volna kiszabadulni. Isten végtelenül szereti az embert, annak ellenére, hogy megtagadta Őt, belépett a világba, hogy a bűn ördögi köréből kiszabadítsa. A keresztségben kinyilvánult, hogy a megtestesülés által elkezdődött egy új teremtés. Ebből az evangéliumi részből megtudjuk, hogy Jézus mindjárt, a nyilvános működésének kezdetén szintén bevonja az embert az új teremtésbe, tanítványokat választ, közösséget hoz létre maga körül, akik részt fognak venni a megváltás művében.
A prófétáknak és más tanítóknak, neves farizeusoknak, Keresztelő Jánosnak is voltak tanítványai. Ezek a mesterek, egy bizonyos helyen laktak, oda jöttek köréjük a tanítványok. Keresztelő János ugyanígy egy bizonyos helyen működik, oda gyülekeznek köré tanítványai (2 Kir 6,1-7; Jn 1,28). Jézus pedig vándortanítóként tanítványaival szinte egész Palesztinát bejárják, és buzgón keresztelnek Galilea, Júdea, Szamária vidékén. Mint a kovász a tésztát, úgy járja át Jézus tanítása Palesztina tartományait, Júdeát, Galileát, Szamáriát, a tengerpart, Tírusz és Szidon vidékét.
A Jézus korabeli tanítók, rabbik a Tórát tanulmányozták, azt magyarázták, ezek közül az írástudók és magyarázók közül némelyik nevesebb körül „iskola” alakult. Tudjuk, hogy Pál pl. Gamaliel lábánál nevelkedett (Csel 22,3). Jézus tanítása Isten országáról, annak megvalósulásáról szól. Jézus tanítványai t magát, az életét ismerik meg. A vele töltött három év alatt nem úgy új tant, hanem új életet ad át a tanítványainak.
Jézusnak, amikor Kafarnaumban majd egész Galileában tanítani kezd, nagy hallgatósága van:
„Az egész város odagyűlt az ajtóhoz” (Mk 1,33).
„Az egész tömeg hozzá sereglett, és tanította őket” (Mk 2,13).
„Jézus és a tömeg Jézus pedig tanítványaival együtt elment a tengerhez. Nagy sokaság követte őt Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idúmeából. Sőt a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság jött hozzá, mert hallották, hogy miket művelt” (Mk 3,7-8).
Tanításának nyomatékot adtak a csodái:
„Mindnyájan elcsodálkoztak, s azt kérdezték egymástól: »Mi ez? Új tanítás, hatalommal? Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki.« Egyszerre elterjedt a híre Galilea egész vidékén” (Mk 1,27-28).
Nem csak beszélt Isten országáról, hanem bele is kóstoltatta a hallgatóit, nem csak beszélt Isten szeretetéről és irgalmáról, hanem meg is tapasztaltatta velük.
Jézus mindenhol tanít, nem válogatós, nem csak a zsinagógákban: háznál, tóparton, hegyen, réten, pusztában, a jeruzsálemi Templomban, szóval bárhol.
Jézus mindenkit tanít, perifériára szorult szerencsétleneket, vámosokat, szamaritánusokat, de írástudókat, és farizeusokat, szegényeket és gazdagokat is (Nikodémus Jn 3; Arimateai József Mt 27,57)), férfiakat és nőket, nem válogat.
Jézusnak vannak hallgatói, követői, tanítványai és van a tizenkettő. Koncentrikus körök vannak Jézus körül, a tizenkettő alkotja a legbelső kört, akik nem csak meghallgatják tanítását és követik a tanítást, hanem részt vesznek az életében.
„Azután fölment a hegyre. Magához hívta, akiket ő akart, és azok odamentek hozzá. 14 Létrehozta a Tizenkettőt, hogy vele legyenek” (Mk 3,13).
Jézus meghívását nem jelenti szükségszerűen a tanítvánnyá válás. Jézus a mózesi törvényeknél szigorúbb követelményeket támaszt a tanítványokkal szemben, amit Máté evangéliuma a Hegyi Beszédben foglal össze (Mt 5,13-7,28). Előfordul, hogy a meghívottból mégsem lesz Jézus tanítványa, mert nem tudja átlépni a saját árnyékát, csődöt mond. Ennek a fiaskónak a legrészletesebb leírása a gazdag ember története:
„A gazdagságról és Jézus követéséről Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdreesett előtte és megkérdezte: »Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« Jézus erre azt mondta neki: »Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat! « {Kiv 20,12-16; MTörv 5,16-20}
Az illető azt felelte neki: »Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.« Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: »Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!« Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: »Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek vagyonuk van!« A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: »Gyermekeim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába bejutni! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába.« Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: »Akkor hát ki üdvözülhet?« Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: »Embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges” (Mk 10,17-27).
Akinek „vagyona van”, tehát bármije. Erre vonatkozik a tanítványok rémülete: ”Hát akkor ki üdvözülhet?”
Nem csak a vagyonos lehet gazdag, hanem mindenki, aki valamihez jobban ragaszkodik Istennél. „Embernek lehetetlen” – Saját erőből lehetetlen megvalósítani, csak Isten segítségével lehetséges.
"Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt." (22) A tökéletességre törekvő ember megtorpan: el kéne szakadnia a földi vagyontól, hogy kincset szerezzen a mennyben. Elutasítja a meghívást, mert túl nehéz, amit Jézus kér tőle. Bár tökéletességre vágyott, most, hogy Jézus felkínálja neki a lehetőséget, kiderül, hogy valami fontosabb számára, a vagyon fontosabb számára, mint a tökéletesség. Kiderül, hogy hite gyenge, nem meri Istenre bízni magát, jobban bízik a vagyonában.
"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is" (Mt 6,19-21). A gazdag ember és bűnös vámos Zakeus történetének párhuzamából eszünkbe juthat Jézus példabeszéde a két adósról: "Két adósa volt egy hitelezőnek. Az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Nem lévén nekik miből megfizetni, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt közülük jobban szeretni?« Simon ezt felelte: »Úgy vélem, az, akinek többet engedett el"(Lk 7,41-43). Zakeust a bocsánat nyerés fölötti öröm, a Jézus iránti szeretet képessé teszi, hogy "falakat ugorjon át". Így lesznek "sokan elsőkből utolsók, és utolsókból elsők".(31)
De Lukács evangéliuma másokat is említ, akik elakadnak, nem lesznek Jézus tanítványai:
„Jézus követése Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: »Követlek téged, bárhová mész!« Jézus azt felelte neki: »A rókáknak odujuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.« Egy másiknak ezt mondta: »Kövess engem!« Az így felelt: »Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!« Jézus ezt válaszolta neki: »Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!« Egy másik is mondta: »Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!« Jézus azt felelte neki: »Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára” (Lk 9,57-62).
És aki elfogadja a meghívást és Jézus tanítványa lesz, az sem jelenti egyben a kiválasztottságot is.
A meghívás után bizonyos idő eltelik, addig a pillanatig, amikor Jézus kiválasztja azt a tizenkettőt, akiket nem csak tanít, hanem akikkel meg fogja osztani az életét. Hetvenkét emberrel, ahány tanítványról az evangéliumok beszélnek (Lk 10,1), ez lehetetlen volna. Tizenkettővel már lehetséges, az egy kisközösség, olyan, mint egy család. Valószínűleg a meghívást akkor követi a kiválasztás, amikor készek rá, hogy mindent elhagyjanak Jézusért:
„Ekkor megszólalt Péter: »Íme, mi elhagytunk mindent és követtünk téged!« Jézus azt felelte: »Bizony, mondom nektek: mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet. Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők” (Mk 10,28-30).
„Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt” (Mk 8,34-35).
Aki ezt a lépést nem kész megtenni, az nem tartozhat a kiválasztottak közé. Lehet Jézus hallgatósága, követője, még tanítványa is, de nem lehet Jézus barátja:
„Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” (Jn 15,15-17)
Mit jelent általában tanítványnak lenni?
A Haag Bibliai lexikon azt mondja, hogy tanítvány a föld sója (Mt 5,13), követi Mesterét a kereszthordozásban, részt vállal a gyalázatban és a gyűlöletben, és arról ismerni meg őket, hogy szeretik egymást.
A múlt vasárnap, János evangéliumában azt láttuk, hogy egyik tanítvány hívta meg a másikat. A szinoptikus meghívástörténetekben Jézus egyenként választja ki és hívja meg a tanítványokat.
Számukra példaként szolgáltak az ószövetségi meghívástörténetek:
1. Mózes meghívása
„Most tehát jöjj, hadd küldjelek a fáraóhoz, hogy kivezesd népemet, Izrael fiait Egyiptomból!« Mózes erre azt felelte Istennek: »Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kivezessem Izrael fiait Egyiptomból?« Ő azt mondta neki: »Én veled leszek! Ez legyen a jel számodra, hogy én küldtelek: miután kivezetted népemet Egyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni Istennek!” (Kiv 3,10-12)
„Mózes erre azt mondta: »Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere, sem tegnap, sem tegnapelőtt nem voltam az, sem azelőtt, mielőtt szolgáddal beszéltél volna. Nehéz ajkú, nehéz beszédű ember vagyok én!« Az Úr azt felelte neki: »Ki teremtett szájat az embernek, vagy ki tesz némává és süketté, látóvá és vakká? Nem én, az Úr? Menj tehát, én pedig a száddal leszek, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!« De ő ellenvetette: »Kérlek, Uram, küldj mást, ha valakit küldeni akarsz!” (Kiv 4,10-13)
2. Izajás meghívása:
„Ekkor így szóltam:
»Jaj nekem, végem van!
Mert tisztátalan ajkú ember vagyok,
és tisztátalan ajkú nép között lakom,
mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!«
Erre odarepült hozzám az egyik szeráf; kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról. Hozzáérintette a számhoz, és így szólt:
»Íme, ez megérintette ajkadat,
és eltűnt a bűnöd,
vétked bocsánatot nyert” (Iz 6,5-7).
3. „Jeremiás meghívása Így hangzott az Úr igéje hozzám:
»Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek,
és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek;
prófétául rendeltelek a nemzetek számára.«
Erre így szóltam:
»Jaj, Uram, Isten! Íme, nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok!«
De ezt mondta nekem az Úr:
»Ne mondd azt: `Gyermek vagyok',
hanem menj el, ahová csak küldelek,
és mondd el mindazt, amit parancsolok neked!
Ne félj tőlük,
mert én veled vagyok, hogy megmentselek!«
– mondta az Úr.
Majd kinyújtotta kezét az Úr, hozzáérintette a számhoz, és így szólt hozzám az Úr:
»Íme, szádba adtam igéimet!
Nézd, a mai napon
a nemzetek és a királyságok fölé rendeltelek,
hogy gyomlálj és irts,
hogy pusztíts és rombolj,
hogy építs és ültess!” (Jer 1,4-10)
4. Elizeus meghívása Elindult tehát onnan Illés és ráakadt Elizeusra, Sáfát fiára, aki éppen szántatott tizenkét iga marhával, s maga is egyike volt azoknak, akik a tizenkét iga marhával szántottak. Erre Illés odament hozzá, s rávetette palástját. Ő tüstént otthagyta a barmokat, s utána futott Illésnek, s azt mondta: »Hadd csókoljam meg, kérlek, apámat s anyámat, s aztán majd követlek.« Ő azt mondta neki: »Eredj csak és térj vissza, mert ami az én dolgom volt, megtettem veled.« Miután visszatért tőle, vett egy iga marhát, levágta, a marhák ekéjével megfőzte a húst, odaadta a népnek, hogy egyenek, aztán felkelt, elment, s követte Illést, s a szolgája lett” (1 Kir 19,19-21).
De amíg Elizeus késedelmeskedik, itt a márki szövegben a tanítványok nyomban követik Jézust. A meghívástörténet ismétlődő motívumai nem csak egy adott forma követését jelentik, hanem a többszöri ismétlődés a példa bevésésére is szolgál a hallgatóságban: Élted a mindennapi életed, végezted a munkád, de most Jézus megszólított, „Kövess engem”, késedelem nélkül hagyj ott mindent, és kövesd őt.
A szinoptikusoknál a meghívástörténet a három fő részre osztható:
TALÁLKOZÁS – MEGHÍVÁS – KÖVETÉS
A HÍVÁS-ban:
a Mester hívja azokat, akiket meglátott
A KÖVETÉS ténye /”követni”, „menni utána”/ és alkalmasint
megjelöli azt is, amit vagy akit elhagy az illető. Lukács
hiányolja, hogy Lévi történetében nem szerepel az elhagyás
motívuma, ezért kiegészíti a befejezést: „És elhagyva mindent,
felállt és követte őt.” /Lk 5,27/
Az ószövetségi meghívásoknál azt látjuk, hogy a meghívott késlekedik, ez különösen jól nyomon követhető Elizeus meghívásánál. Ha összevetjük az apostolmeghívás-történetet az eredeti formával, amelyből kialakult, az ószövetségi meghívástörténet-formával, azt látjuk, hogy az négy részből áll:
TALÁLOZÁS – HÍVÁS – KÉSLEKEDÉS – KÖVETÉS
A formák alkalmazása nem öncélú és nem is csupán művészi fogás. Az elbeszélés ugyanis mindig meghatározott céllal történik és a kötött formák használata elősegíti, hogy az elbeszélés elérje célját. A formák minden esetben célirányosak.
Az apostolok példaképek a keresztények számára. Ezért az evangelisták felhasználják ugyan az ószövetségi meghívástörténet-formát, de módosítják azt az igehirdetés céljának megfelelően: elhagyják belőle a »késlekedés« részt. Az apostolok, akik az igehirdetés legfőbb letéteményesei és képviselői az egyházban, Jézus akaratából lettek apostolokká. A meghívásleírások kidomborítják, hogy az apostolok tanítvánnyá válásában egyértelműen és kizárólag Jézus volt a kezdeményező. Jézus látta meg őket, ő ment oda hozzájuk, ő szólította meg és hívta meg őket. A másik cél: az ő személyükben példát állítani a keresztények elé. Rámutatni arra, hogy ők milyen készségesen, minden késlekedés, vonakodás nélkül követték Jézust. Alkudozás nélkül adták fel egész addigi életüket: ott hagyták amivel foglalkoztak, amivel dolgoztak. Az elhagyás motívuma /az elhagyott dolgok, személyek megjelölése/ ezért állandó mozzanat az apostolmeghívás-történetekben. Az apostolok példaképe a keresztények számára egyértelmű ösztönzés arra, hogy hasonló készségességgel kövessék Jézust.
Ha meghallottam Jézus hívását és követem őt, és vállalom, hogy emberhalász legyek, vagyis hogy Isten szeretete kinyilvánuljon általam, ott a kérdés számomra, hogy kiket kell szeretnem? Azokat, akikkel valami családi kötelék összefűz, azokat, akik fontosak, kedvesek számomra?
„Példabeszéd a hálóról Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely minden fajta halat összefogott. Amikor megtelt, felhúzták a partra, leültek, és a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványát pedig kidobták. Így lesz a világ végén is. Az angyalok kimennek majd, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás” (Mt 13,47-50).
A halász a hálójával mindenféle halat kifog, aztán a parton szétválogatja. A halászat során a kifogó és a szétválogató ugyanaz a személy.
Az emberhalász dolga, hogy a szeretet hálójával válogatás nélkül mindenkit kifogjon. A válogatás már nem az ő dolga, a példabeszéd szerint azt már az angyalok fogják végezni. Nekünk az a dolgunk, hogy válogatás nélkül mindenkit szeressünk. Azt hogy ki milyen halnak bizonyul, az utolsó ítéletkor fogják eldönteni, nem nekünk kell. Mint ahogy a búzáról és a konkolyról szóló példabeszédben is, csak aratás után válogatják szét a konkolyt a búzától.
»Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!«
Halászok de ennél sokkal többre hívja őket Jézus
Nem emberhalászok, Jézus fogja őket azzá tenni. A halászat egy mesterség, amit meg lehet tanulni, hogy mikor, hol és hogyan kell kivetni a hálót. Az emberhalászatot nem lehet megtanulni, csak Jézus tud azzá tenni. Aki Jézust követi, az mind arra van meghívva, hogy emberhalász legyen. Jézus nem volt halász, mégis az ő szavára kivetett háló rengeteg halat fogott. Megmutatta, hogy mit jelent Mesternek lenni, hogy elfogadják és kövessék Őt, mint mesterüket az emberhalászatban. Együtt élt a tanítványaival három évig, hogy emberek halászává tegye őket. Nemcsak tanítást adott nekik a szavaival, ahogy a hozzá özönlő tömegnek, hanem a tetteivel, a jelenlétével átadta nekik, hogy mit jelent az istenfiúság, hogy mit jelent az Atya jelenlétében élni. Bennünket az evangéliumok, a Jézus által alapított közösség, az Egyház, és a szentségek részesítenek Jézus életében.
Vágvölgyi Éva
