A húsvéti vacsora előkészítése 12 A kovásztalan kenyerek első napján pedig, mikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték tőle: »Mit akarsz, hová menjünk előkészíteni, hogy megehesd a húsvéti vacsorát?« 13 Akkor elküldött kettőt a tanítványai közül, ezekkel a szavakkal: »Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, 14 és ahova bemegy, mondjátok a házigazdának, hogy a Mester kérdezi: `Hol van a szállásom, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom?' 15 Mutatni fog nektek egy nagy ebédlőt készen, megterítve. Ott készítsétek el nekünk.« 16 Tanítványai elindultak és bementek a városba. Mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.
22 Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: »Vegyétek, ez az én testem.« 23 Azután fogta a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan. 24 Ő pedig így szólt: »Ez az én vérem, az új szövetségé {Kiv 24,8; Jer 31,31}, amely sokakért kiontatik. 25 Bizony, mondom nektek: többé már nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom Isten országában.« 26 Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére.
Az utolsó vacsorán Jézus saját testét és vérét adta eledelnek és italnak a kenyér és a bor elfogyasztásának tapasztalható alakjában. Jézus felszólítása nyomán „ezt tegyétek az én emlékezetemre” ez a valóság ismétlődik meg minden szentmisében. Az eucharisztia megfogható és maradandó alakja az üdvösségnek és a kegyelemnek. Általa az egyes ember személyesen részesedik Jézus Krisztus életéből és kegyelmet kap ahhoz, hogy ezt a részesedést meg is valósítsa a maga keresztény vagyis szó szoros értelemben „krisztusi” életében.
Fogható és egyben megfoghatatlan valóság. Ahogy a megtestesüléskor a Fiú emberi testének fizikai valósága a nem hívő számára elrejtette isteni mivoltát, úgy a szentmisében átváltoztatott kenyér és bor fizikai valósága is elrejti a nem hívő számára az isteni valóságot. A szent misztériumok, szent titkok a hit által nyílnak meg az ember számára. Életünk folyamán ahogy mélyül a hitünk, úgy hatolunk egyre beljebb a szent titkokba és minél beljebb hatolunk, annál inkább átmelegíti a szívünket. Mert a szent titkok egyre mélyebb ismerete nem más, mint Isten szeretetének egyre mélyebb ismerete, megtapasztalása.
Az Ige megtestesülése Isten szeretetének testet öltése itt a földön. Az Eucharisztia ennek a közénk testesült isteni szeretetnek a megsokszorozódása. Jézust a kortársai látták, hallották tanítását, esetleg meg is érintették, de ha nem a hit szemével tekintettek rá, csak egy rabbinak látszott a szemükben, esetleg csodarabbinak. Erről a kétféle látásról ezt mondja Remete Szent Antal:
„84. Az apostol … Jézus Krisztus látásának köszönhetően szabaddá vált. Amint meglátta őt, halogatás nélkül követte szavait, a tökéletesség és alázat legmagasabb fokára eljutva.
Ugyanezen a módon mindazok, akik követik az Úr szavát, megismerik az igazságot, és az igazság felszabadítva lelküket minden bűntől, szabaddá teszi őket, ahogy ez Szent Pál apostollal történt. A mi Üdvözítőnk valóban megszabadította őt és ezért mondja magáról: „Nem vagyok-e szabad? … Nem láttam-e az Urat, ahogy a főapostolok?” (v.ö. 1 Kor 9,1).
Ostobaságból sokan azt állítják: „Láttuk az Urat, ahogy (látták őt) az apostolok”. De ezek, szeretett fiaim, tévednek, és félre vannak vezetve, mivel hogy nincs szemük, amivel látnák az Urat, ahogy az apostol látta. Ezek valóban látták, ahogy az apostolok és sokan mások, akik hittek az Úrban és kísérték őt a tömegben, de csak az egyszerű embert ismerték fel benne. De a vérfolyásos asszony szívének szemével nézte őt, hitt abban, hogy ő Isten, megérintette ruhája szegélyét, és meggyógyult … A többiek, Pilátus, Annás és Kaifás, nos ők is csak a fizikai szemükkel látták az Urat, nem a hit szemével néztek rá, ahogy az apostolok tették, tehát semmi hasznuk nem származott belőle, hogy látták őt. Az apostol azonban a szív tekintetével nézett rá és hitének szenvedélyével, ahogy a vérfolyásos asszony tette, aki hittel megérintette és meggyógyult.
Így ahogy a mi Urunk Jézus Krisztus megjelent apostolának, Szent Pálnak, szabaddá téve őt, ugyanúgy azoknak is, akik legyőzték szenvedélyeiket megmutatkozott az Úr, tehát aki tartózkodik a szenvedélyektől, az saját szívének szemével látja az Urat, és szabaddá lesz. Mindazonáltal annak a ragyogásnak a fényét, amit Szent Pál apostol látott, nem lehet fizikai szemmel látni, .…Urunk annak mutatkozik meg, aki, ahogy ők, nem rabszolgája a szenvedélyeknek. Leírták Izajás prófétáról, hogy az Úr megjelenései abbamaradtak és nem tudott prófétálni, mert nem tett szemrehányást Uzija királynak. Uzija halála után megjelent a prófétának az Úr angyala, és izzó fogóban tartott égő parázzsal megtisztította a száját (vö. Iz 6,6).
Tudjátok meg tehát szeretteim, hogy amikor az emberben kevesebb lesz a bűn hatalma, Isten megmutatkozik a léleknek, és a testtel együtt megtisztítja. De ha él benne a bűn hatalma, az ember nincs azon a fokon, hogy lássa Istent, mert a lelke sötétben van, és a fény, ami Isten látása, nem tud megmutatkozni benne.
Valóban ezt mondja Dávid: „Világosságod által látunk világosságot” (vö. Zsolt 36,10). De mi ez a fény, ami által az ember látja Istent? Ez az a fény, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus említ az evangéliumban, amikor azt állítja: „Ha tehát tested egészen világos, nincs benne semmi sötétség” (vö. Lk 11,36). És amikor azt mondja: „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni” (vö. Mt 11,27). A Fiú, kedveseim, nem mutatja meg az Atyát a sötétség fiainak, hanem csak a világosság fiainak: a parancsok ismeretével megvilágosítja a szívük szemét…
Mózes … egyszer megmenekült a fáraó fogságából, és hogy szabaddá vált, kiérdemelte, hogy lássa a csipkebokrot, amely lángolt, de nem égett el …
Tudjátok, szeretett fiaim, hogy ez az Istentől kapott látás azokra vonatkozik, akik nem tökéletesek, olyanokra, mint azok, akik tükörbe néznek. De azok, akik elérték a tökéletességet, azok felnyitják szívük szemét, és a zaklatottság nélküli nyugalomban nagy fényesség tűnik fel számukra. A tökéletes emberek szemeiben nem marad semmi korholást érdemlő bűn és semmi sötétség … Erre vonatkozva mondja az apostol: „fedetlen arccal fogjuk az Úr dicsőségét látni, mintha tükörbe néznénk, és átváltozunk dicsőségről dicsőségre (v.ö. 2 Kor 3,18), …. a tökéletlen erényről a tökéletes erényre. Ez az átváltozás és előre haladás, amellyel az Úrhoz közeledünk az, hogy elkezdjük megismerni az erejét. Isten azt mondja prófétájának szája által: „Akik hozzám közelednek, megismerik hatalmamat” (vö. Iz 33,13) …
Amíg az értelem nem közeledik Istenhez, addig a gonosz, aki az ördög, növekszik benne, mint a Libanon cédrusa. De ha egyszer az értelem közeledik Istenhez, hozzá csatlakozva egyesül vele, a gonosz, aki előtte fel volt magasztalva, nem mutatkozik többé. Ezt illetően tanít bennünket Dávid ezekkel a szavakkal: „Láttam a gonoszt, amint mindenek fölé emelkedik, zöldellő cédrusként magasodik, de íme már nem volt ott, amikor visszatértem, kerestem és nem találtam” (vö. Zsolt 37,35-36). Dávid csak azért kereste a gonoszt a helyén, mert Isten ismeretét kereste, és ezért abszolút nem találta a gonoszt. A „visszatértem” szó hasonló egy másik zsoltár szavához: „Vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához” (vö. Zsolt 42,5). Ez a visszatérés és vonulás jelzi a lélek fejlődését: a próféta a lélek tökéletessége felé való haladására akar célozni mondván, hogy előzőleg útja nagyon távol haladt Istentől…
Erőlködjetek tehát, szeretett fiaim az Úrban, hogy kitartóak legyetek a magányban, ahogy kell, azért, hogy Urunknak, Istenünknek, Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak kegyelméből el tudjon vezetni Isten látására, ami a lelki szemlélődés. Övé a dicsőség azok részéről, akik meg vannak áldva értelemmel és igazsággal, együtt a jó Atyával és a Szentlélekkel, most és mindörökké. Amen. (Nagy Szent Antal, Levelek 17,1-4.11)” (Matta el Meszkín: Isten megtapasztalása az imában)
Jézus a mennybemenetele előtt azt mondta a tanítványoknak:
„Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé már nem lát engem. De ti láttok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok” (Jn 14,18-19).
A mai ember, ha kézbe veszi a Szentírást, hit nélkül csak egy szép, tartalmas könyvet olvas, amiben szép gondolatok vannak. Aki azonban a hit szemével olvassa, annak Szentírás szavai az Isten élő Igéje, életet adó isteni jelenlét.
Hit nélkül az Eucharisztia csak egy darab kenyér, egy kicsi ostya. De a hívő ember számára Krisztus valóságos teste, akit magához vesz a szentmisében.
Mózes csipkebokra lángol, miközben nem ég el. Jézus a Szentostyában szétosztja magát és nem fogyatkozik. A láng nem fogyatkozik meg azáltal, hogy másokat lángra gyújt.
Sziénai Szent Katalin - aki bár soha nem folytatott teológiai tanulmányokat, és akit mégis VI. Pál pápa 1970-ben egyházdoktorrá avatott -, Dialógusában ezt mondja magáról az isteni jelenésben az Úr:
„Ebben az édességes Szentségben a kenyér fehérsége alatt az egész isteni lényeget fogadjátok. És miként a napot nem lehet megosztani, ugyanúgy az egészen Isten és egészen ember nem osztható meg az ostya fehérségében. Jóllehet az ostyát megtörik, mégis, ha ezer morzsát is törnének belőle, mindegyikben jelen van Krisztus, az egész Isten és egész ember. Miként darabokra törhető a tükör, de a kép, mely benne látható, nem oszlik szét; ugyanúgy, amikor megosztják ezt az ostyát, sem az Isten, sem az Ember nem oszlik részekre, hanem minden részben teljesen jelen van. És önmagában nem fogyatkozik, mint a tűzzel is ugyanúgy van a következő példa szerint.
Ha neked volna világosságod és az egész világról hozzád jönnének, hogy fényt gyújtsanak a te világosságodról, világosságod – bár egészen átvették – nem csökkenne ettől. Igaz, hogy az egyik kevésbé, a másik jobban részesül világosságodban, mert mindegyik annyi tüzet kap, amennyi éghető anyagot hozott magával.
Hogy jobban megértsd, mondok egy másik példát. Ha sokan visznek gyertyát, és egyikük gyertyája egy unciás, a másiké kettő vagy hat, s van, akié egy librás vagy még több, s valamennyien egy lánghoz járulnának, hogy meggyújtsák gyertyáikat: igaz, hogy minden meggyújtott gyertyában – akár kicsi, akár nagy – a teljes világosságot látnád, azaz a meleget, a színt és a világosságot együtt, mindazonáltal úgy ítélhetnéd, hogy akinek egy unciás gyertyája volt, az kevesebb világosságot kapott, mint az, aki egy librás gyertyát hozott.
Ugyanez történik azzal, aki a Szentséget befogadja. Hozza az ember a maga gyertyáját, a szent vágyát, amellyel veszi és fogadja ezt a Szentséget; ez a gyertya azonban önmagában nem ég, hanem csak a Szentség fogadásában gyullad meg. „Nem ég” mondom, mert ti magatoktól semmi vagytok.
Az igaz, megkaptátok tőlem az anyagot, amellyel fogadhatjátok és táplálhatjátok magatokban ezt a világosságot: ez az anyag a szeretet, hiszen én szeretetre teremtettelek benneteket és így nem tudtok szeretet nélkül élni. A lét, melyet szeretetből kaptatok, a szent Keresztségben, azaz a Vér erejében megkapja a jó felkészültséget; más módon ugyanis nem részesülhetnétek ebből a világosságból, hanem olyanok volnátok, mint a gyertya bél nélkül, amely nem tud égni és nem tudja magába fogadni a világosságot. Ilyenek vagytok ti, ha nem fogadjátok lelketekbe a hitet, azzal a kegyelemmel együtt, melyet a szent Keresztségben fogadtatok lelketek érzületével: annak a léleknek érzületével, amely lelket Én teremtettem és alkalmas arra, hogy szeressen, annyira alkalmas, hogy nem tud szeretet nélkül élni, sőt eledele a szeretet.
Hol gyullad fel a lélek, melynek ilyen egysége van velem? Isteni szeretetem tüzénél, azáltal, hogy szeret és fél engem, s követi igazságom tanítását. Az viszont igaz, hogy többé vagy kevésbé gyullad meg, aszerint, ahogyan hordozza ezt a tüzet és anyagot ad neki. Ugyanis jóllehet valamennyien ugyanazt az anyagot birtokoljátok, hiszen valamennyien az Én képemre és hasonlatosságomra vagytok teremtve, s mint keresztények, birtokoljátok a szent Keresztség világosságát, mégis mindegyiktek úgy növekedhet kegyelmem segítségével a szeretetben és az erényben,, ahogy nektek tetszik. Ez nem azt jelenti, hogy megváltoztathatjátok a természetfeletti életet, amelyet Én adtam nektek, hanem, hogy növekedhettek és gyarapodhattok az erény szeretetében, ha használjátok a szabad megfontolást az erény és a szeretet érzületében, amíg erre időtök van; mert ha az idő lejárt, már nem tehetitek. Így növekedhettek a szeretetben.
Ezzel a szeretettel jöjjetek és fogadjátok a Szentséget, az édes és dicsőséges világosságot, melyet én adtam, hogy szolgáim eledelként osszák ki nektek. És bár teljes egészében fogadjátok, mégis annyit fogadtok be a világosságból, amennyit a szeretetből és az epekedő vágyakozásból hordoztok magatokban; miként a gyertya példájával is magyaráztam, azzal, hogy mind a gyertya súlya szerint fogadjátok a világosságot. Mindenki a teljes és oszthatatlan Krisztust fogadja, mert ő nem osztható meg, amint már mondtam neked, sem az őt fogadó, sem az őt kiszolgáltató lélek semmiféle tökéletlensége miatt; hanem ti annyira részesültök e világosságból (azaz a kegyelemből, melyet e Szentségben fogadtok) , amekkora szent vággyal készültetek a fogadására.”
(Sziénai Szent Katalin: Dialógus 110. fej.)
Szt. Ágoston: „Az Úr a testét és vérét olyan dolgokban adta át, amelyekben sok alkotóelem lesz eggyé, a kenyér ugyanis sok gabonamagból áll össze eggyé, a bor pedig sok szőlőszemből lesz egy., Így bennünket jelzett az Úr Jézus Krisztus, és békénk és egységünk misztériumát szentelte meg asztalánál.”
Szt. Ambrus: „A megszentelés szavai előtt ez a kenyér, szokásos kenyér, mikor azonban megszentelik, a kenyérből Krisztus teste lesz. A megszentelés mely szavakkal és mely beszéddel valósul meg? Nemde az Úr Jézus szavaival? Ha ugyanis akkora az ő szavának ereje, hogy a nem létezők elkezdenek létezni, mennél inkább képes tevékenységével megtenni azt, hogy azok a dolgok, amik léteztek, tovább létezzenek és mássá változzanak. Ha ugyanis a mennyei beszéd munkálkodik más dolgokban, vajon nem munkálkodik a mennyei szentségekben? Tehát a kenyérből Krisztus teste lesz, a borból pedig vére a mennyei igével történő megszentelés által.”
Szt. Ágoston: „Az Úr meghívta szolgáit, hogy önmagát adja nekik eledelül. Azonban ki merészelné enni az Urát? De a mikor esszük őt, táplál, de nem fogy el; miután ették, él, mivel miután megölték, föltámadt; és amikor esszük őt, nem daraboljuk részekre, bár a szentségi jelekben darabokra törjük. Tudják a hívek, hogy hogyan eszik Krisztus testét: mindenki a saját darabját kapja! Darabonként eszik a szentségben, mégis teljesen ép marad, teljes egészében van az égben, és teljes egészében a te szívedben. Azért nevezik ezt szakramentumnak, mivel azokban mást látunk, és mást értünk: ami látszik, annak anyagi megjelenési formája van, amit értünk, annak lelki gyümölcse van.”
Jézus Krisztus fogható valósága a kenyérben és a borban felfokozza bennünk az ő jelenvalóságának megtapasztalását. Isten kegyelméből a szentáldozásban és a szentségimádásban ezt a rendkívüli ajándékot kapjuk. Egy olyan intenzív isteni jelenlétet tapasztalunk kívül és belül, amelynek öröme meghalad minden más örömöt.
Vágvölgyi Éva
