19 Jézus a vámos Zakeus házában 1 Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. 2 Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, 3 szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. 4 Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. 5 Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: »Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.« 6 Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. 7 Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: »Bűnös embernél száll meg!« 8 Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.» 9 Jézus azt mondta neki: »Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. 10 Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.«
A mai evangélium gyönyörű helyre kalauzol bennünket. Josephus Flavius így írt Jerikóról: „Nem tévedünk, ha istenáldotta földnek nevezzük ezt a vidéket, ahol a legritkább és legszebb növények bőségben megteremnek. Más termények dolgában is alig van ehhez fogható tája a világnak: olyan dúsan fizeti vissza a föld a vetőmagot. Azt hiszem, ennek oka a meleg levegő és a pompás víz; amaz kicsalja a növényt és kifejleszti, a víz pedig erősíti gyökereit és ellenálló erőt ad neki nyáron, amikor a táj oly forró, hogy minden csak kínos-keservesen tengődik. A levegő itt olyan enyhe, hogy az ottaniak vászonruhában járnak, amikor Júdeában mindenütt havazik”
Jerikó, ez a világ egyik legrégebbi városa egy szakadékszerű mély völgyben fekszik, melynek egyik oldalán a fenyegető júdeiai hegyek és szemben, 14 kilométernyi távolságban a moabita hegyek néznek farkasszemet velük. A Jordán völgye köztük a határ. Kiégett, barna dombok pusztasága, mely tikkadtan fekszik az égő napon és körülöleli a Holt-tengert. A völgyben egy szubtrópusi oázis virul 250 méterrel a tenger szintje alatt. Jézus korában Jerikó egész Palesztina legtermékenyebb és legkellemesebb vidéke volt. A város körül pálmaerdők és balzsamkertek virultak, amelyekből a gyógyszerként is alkalmazott balzsamgyantát nyerték. Az itt termett gyantát és gyümölcsöket drága pénzen el tudták adni.
Nagy Heródes elegáns új, fürdővárost építtetett itt sajátmagának egy luxus palotával. A zord téli hideg elől Heródessel az élen ide menekültek Jeruzsálem előkelőségei. Az elegáns villákban, módos polgárházakban nagy társadalmi élet volt, válogatott szórakozásokkal. Volt itt anfiteátrum, lóversenytér, még mesterséges tavakkal díszített hatalmas park is. Ebben a városban lakott a mai történetünk főszereplője, a feltehetően gazdag és fényűző módon élő Zakeus, a vámosok vezetője. Sokat mondó az itt élők gazdagságáról az a gyönyörű mozaikpadló, amelyet egy jómódú jerikói polgári házban tártak fel a régészek.
A rómaiaknál kétféle adó volt, közvetett és közvetlen adó. A közvetett adót bérbe adták meghatározott összegért és a bérlőnek a kialkudott bérleti díjat minden körülmények között ki kellett fizetni. Az adóbérlők arra törekedtek, hogy az általuk fizetendő bér többszörösét szedjék be a vámon, hogy így nagy haszonhoz jussanak. Vámot kellett fizetni az utakon, hidakon, városkapukban, kikötőkben. Ezt az adót a vámosok szedték be. Ezek mellett volt még a fej- és vagyonadó, ezt a helyi hatóságok szedték be. A pénzéhes és a római megszállókkal lepaktáló vámosok tisztátalan, megvetett és közutálatnak örvendő rétege volt a társadalomnak.
Tehát Zakeusban adott egy nagyon gazdag, de rossz életű, bűnös és megvetett ember. Egy nap, ki tudja miért, talán a közeli Jordánnál keresztelő János fenyegető szavai nyomán, már nem teszi őt boldoggá az összeharácsolt nagy vagyon, felébred benne a vágy egy jobb élet után. De hogy tudna egy jobb életet találni, hogy tudná elhagyni a régi, bűnöst? A maga erejéből erre képtelen. A bűnei falként tornyosulnak körülötte. És akkor Jerikóba érkezik ez a názáreti csodarabbi, akiről azt mondják, hogy ő a Messiás. Zakeus tudja, hogy bűnös emberként ő ki lesz zárva a messiási országból, soha nem juthat be abba az országba, eljátszotta Isten szeretetét, de legalább látni szeretné a Messiást.
A szövegben négyszer fordul elő a látás, tehát az író szándékai szerint nagyon fontos.
De Zakeus hiába szeretné látni Jézust, mert alacsony termetű, nem tud Jézus közelébe jutni. A kicsisége nemcsak a méreteire utal, hanem a bűnösségére, alacsonyrendűségére.
De a kicsi ember vágya olyan erős, hogy legyőzi az akadályt, felmászik egy fára. Gondoljunk bele, egy előkelő, gazdag ember olyat tesz, amit csak a gyerekek szoktak. De eléri, amit akart, látja Jézust. De nemcsak ő látja Jézust, hanem Jézus is meglátja őt. Ebben az egymásra nézésben létrejön a csoda. Valóban látják egymást. Zakeus annak látja Jézust aki, a látja a Messiást, és Jézus annak látja Zakeust, a bűnös embert, de akiben feltámadt a vágy, hogy szeretne jobb lenni.
Nem Zakeus szólította meg Jézust, hanem Jézus szólította meg őt. Jézus megszólítása válasz arra, hogy Zakeus mindenáron látni akarta őt. De Jézus nemcsak megszólította Zakeust, hanem mindenki előtt közösséget vállalt vele, közölte, hogy nála, hogy ennél a tisztátalan, bűnös embernél akar megszállni. Mert nemcsak a bűnös embert látja benne, amit a többiek, hanem a vágyat, hogy jobbá szeretne válni. Zakeus azonnali tettekkel be is bizonyítja, hogy ez valóban így van. Összeharácsolt vagyona felét a szegényeknek adja, a másik feléből pedig a törvény szerint kötelező kétszeres mértéket többszörösen meghaladva, négyszeresen kárpótolja azokat, akiket megkárosított. Így aztán, ha jól megnézzük, neki szinte semmi nem marad.
A körülötte tornyosuló bűnök fala leomlott. Üdvösség köszöntött a házára, vagyis Zakeusra.
Pázmány Péter mondta, a társadalmi igazságszolgáltatással kapcsolatban: Kis gazember kötelet kap, nagy gazember aranyláncot. Így volt ez Jézus korában is. A főpapságot tisztelet övezte, pedig ugyanúgy üzleteltek a megszálló rómaiakkal, pénzen vették tőlük a papi tisztségeket, mint ahogy a mindenki által megvetett, tisztátalannak tartott vámosok is üzleteltek a megszállókkal, pénzen vették tőlük a vámjogot, őket képviselték saját népükkel szemben. Jerikó fontos úti csomópont volt, innen kanyarodott fel az út a Jeruzsálemet övező hegyek felé, tehát kiemelt fontosságú vámhely is. Zakeus nem csak egy volt a névtelen vámosok között, akik asztaluknál ülnek a városkapunál és szedik a vámot, mint például Máté, hanem az evangélium szerint ő volt a vámosok feje, vagyis vezetője. Miután Jerikó nagy forgalmat bonyolított, volt miből meggazdagodnia. A szöveg külön hangsúlyozza, hogy kistermetű volt. Ha megpróbáljuk beleélni magunkat Zakeus helyzetébe, megértjük, hogy amit a természet nem adott meg számára, a daliás termet biztosította előnyöket és tekintélyt, azt ő ambiciózusságával, ügyeskedésével kiharcolta magának. Csakhogy mindenért fizetni kell: Gazdag lett és ez hatalmat is jelentett egyben, ugyanakkor viszont gyűlöletessé és kirekesztetté vált. És akkor híre jön, hogy a galileai csodatévő rabbi átmegy a városon. Mint mindenki más, Zakeus is látni szeretné a csodatevő rabbit. A gazdagság és hatalom most nem segítenek rajta, saját találékonyságára van szükség, hogy áthidalja a kis termete okozta akadályt. Felnőtt ember, pláne ha gazdag és tekintélyes, nem szokott szaladni, mert azzal nevetségessé válik, veszít a tekintélyéből. De Zakeus annyira szeretné látni Jézust, hogy túlteszi magát ezen, és előre szalad az úton. De tudja, ha jön a Jézust kísérő tömeg, ugyanúgy eltakarják majd a szeme elől, tehát felkapaszkodik egy fára. Ilyesmit meg csak a gyerekek szoktak tenni, mert ők csak egy szál inget viselnek, nem akadályozza őket a ruhájuk. Jézus korában a zsidók térdig érő alsó ruhát, felette hosszú köntöst viseltek és azon még egy vállkendő is volt. A fára mászáshoz le kellett dobni a vállkendőt, fel kellett kötni a hosszú ruhákat, hogy ne akadályozzák. Szóval Zakeusnak mindazt, ami a társadalom előtt a tekintélyét és gazdagságát jelezte, le kellett vetnie magáról, díszes ruhái nélkül hétköznapi, kiszolgáltatott emberré vált. Így várakozik Jézusra, lemeztelenítve az evilági rangtól, megalázkodva, kicsivé válva. Zakeus ott a fán az 51. zsoltár eleven néma kiáltása:
„Könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint,
könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat!
Moss egészen tisztára vétkemtől…
Hints meg izsóppal és megtisztulok,
moss meg engem és a hónál fehérebb leszek…
Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!
Színed elől ne vess el engem, szent lelkedet ne vond meg tőlem!...
A töredelmes lélek áldozat Istennek,
a töredelmes, alázatos szívet Isten, nem veted meg”.
Jézus meghallja ezt a néma kiáltást, lehívja a fáról és így szól hozzá: „Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.« És hogy valóban szállást vesz Isten Jézusban Zakeusnál, a folytatás mutatja: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.» Megtörtént a lehetetlen, az alázat és bűnbánat megtermi gyümölcsét: »Ma üdvösség köszöntött erre a házra”. A bűnös emberből megtérő bűnös lett, akit az Atya irgalma magához ölel. Látjuk, elég egy belső fordulat és az utolsókból elsők lesznek, szemben az elsőkkel, mint a törvénytisztelő gazdag ifjú, aki nem tudta átlépni a saját árnyékát és Zakeus a megvetetett, bűnös vámos megelőzi őt a mennyek országában.
Első látásra Zakeus minden előzmény nélkül, érdemtelenül nyeri el Jézus figyelmét és irgalmas szeretetét, de mint láttuk, Zakeus alázata nyitott utat, hogy Jézus belépjen a házába és a szívébe. A mi szívünkbe is az alázat nyit utat Jézusnak, hogy belépjen.
A bűn falakat épít körénk, elzár Istentől, elzár a másik embertől és elzár önmagunktól is. Amikor ennek a falnak az első tégláit lerakjuk, az első bűnöket elkövetjük, a gonosz lélek azon mesterkedik, hogy az embert kétségbe ejtse, azt sugallja, hogy nincs visszaút, eljátszottuk Isten kegyelmét, a többi ember megvet, és már én sem becsülhetem magam semmire, önmagamtól is elidegenedek. És a fal egyre magasabbá épül, míg végül teljesen bezár a bűn világába, a sötétségbe. Emberi erő, törekvés nem tudja az embert kimenteni a bűn világából, a bűn falai mögül, csak Isten, ahogy a zsoltáros mondja:
„Mert te gyújtod meg, Uram, lámpásomat,
Isten teszi világossá sötétségemet.
Mert te ragadsz ki a kísértésből,
Istenem által ugrom át a falat” (Zsolt 18,29-30).
Isten a megtestesüléssel belépett az ember maga gyártotta sötétségébe, Jézus átlép a bűn és az előítéletek falain.
Zakeus, amikor kíváncsiságból felkapaszkodott a fára, hogy Jézust lássa, nem számolt azzal, hogy így maga is láthatóvá válik. Jézus fölnézett rá, meglátta és megszólította, méghozzá a nevén szólította. És Jézus nem korholta bűnös élete miatt, még csak nem is valami semmitmondó barátságos köszöntéssel fordul Zakeushoz, hanem közli vele, hogy a „te házadban kell megszállnom”. Mintha csak egy régi ismerősével találkozott volna. Jézus külső és belső falakat lép át. Átlépi a tisztátalannak, bűnösnek tartott vámost övező társadalmi korlátot, de átlépi Zakeus belső, a bűn képezte falait is. És Zakeus számára, és mindazok számára, akik az előítéletük miatt nem rekesztik ki magukat, egy új valóság nyílik meg, Isten országának szabadsága, amely nem ismer falakat. Ennek a szabadságnak a megtapasztalásából születik meg az öröm és az ünnep, az elveszett de újra megtalált üdvösség öröme és ünnepe. Ebből az örömből és szabadságból születik meg Zakeus döntése, hogy a vagyonát, amiről eddigi élete szólt odaadja: felét a szegényeknek, másik felét pedig a megkárosítottaknak. Zakeus alakjával aztán már nem találkozunk az evangéliumokban, további sorsát nem ismerjük, bár a későbbiekben felbukkan neve, egy Zakeus a keresztény legendában Péter apostol kísérőjeként és Cezárea püspökeként szerepel.
Az emberek elítélik a bűnösöket, ezzel bezárják őket a bűnbe, nem adják meg az újrakezdés lehetőségét. Jézus, amikor megszólítja Zakeust, nem mondja, hogy nem bűnös, hanem az "igazak” méltatlankodására azt válaszolja, hogy: "Ő is Ábrahám fia" - tehát Isten őt is meghívta az üdvösségre. Isten senkit sem zár ki az üdvösségből, mert mindenkit szeret. Csak maga a bűnös zárja ki magát azzal, ha megátalkodott, nem tér meg, nem bánja meg bűneit. Szabad akaratunk van, megtehetjük, hogy szembe fordulunk Istennel, az isteni törvényekkel. De aki a legkisebb jelét is adja, mint Zakeus, hogy közeledni szeretne Istenhez, annak kitárt karral eléje fut, mint a hazatérő tékozló fiú elé az apja. Jézusnak elég az a kicsi jel, hogy Zakeus felmászik a fügefára, hogy láthassa, megszólítja őt és a barátságába fogadja azzal, hogy nála száll meg.
Zakeus alakjában egy újabb vámos, újabb bűnös ember válik példaképpé. Jézus ítélkezés, szemrehányás nélkül szólítja meg az embert, mindenkit, a farizeust és a vámost, a szegényt és a gazdagot egyaránt. Csakhogy amíg ez a bizalom, ez a szeretet a bűnösök, szegények szívét megnyitja, és készek arra, hogy elhagyják régi, bűnös életüket és új életet kezdjenek, addig a törvénytudók és gazdagok, mint látjuk a gazdag ifjú esetében, keményszívűségük miatt többnyire megmaradnak régi éltükben. Nincs szükségük örömhírre, nincs szükségük megváltásra. „A szegényeknek hirdetik az evangéliumot” (Mt 11,5; Lk 7,22) „Az egész sokaság, amely őt hallotta, a vámosok is, igaznak vallották Istent azzal, hogy megkeresztelkedtek János keresztségével. De a farizeusok és s törvénytudók meghiúsították Isten szándékát önmagukban, és nem vették fel az ő keresztségét.” (Lk 7,29) Fordulatos, cselekményes, lélektani történésekben gazdag történetet olvasunk Zakeus történetében. Érdemes mindkét pólus felől megközelítve végigjárnunk képzeletben: azonosulni egyaránt a bűnös emberrel és azonosulni az irgalmas jézusi magatartással is.
Falak
Jézus
te áttöröd
a falakat
melyeket mi
vagy mások
építünk
az előítélet falát
a visszautasítás falát
a falakat, melyek
önmagunkba zárnak
s haladsz a bensőnk felé
hogy megszabadíts minket
a gonosztól
nem emberi erővel
hanem isteni szeretettel.
(Ludwig Trojan)
Milyen kérdéseket tesz fel nekünk Zakeus története:
Van bennem vágy, hogy még közelebb legyek Jézushoz?
Mekkora bennem a vágy, hogy Jézus közelében lehessek?
Hajlandó vagyok kilépni a komfortzónámból, a régi életem megszokottságából, akár a nevetségességet is vállalva?
Kész vagyok arra, hogy kilépjek az önzésemből és másokért éljek, mások javát keressem, ne a magamét?
Kész vagyok arra, hogy akiket gondolatban, szóban, tettben megkárosítottam, vagyis nem szerettem eléggé, azokat kárpótoljam?
Vágvölgyi Éva
