A megbocsátás 21 Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: »Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?« 22 Jézus azt felelte neki: »Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer {Ter 4,24}.
Példabeszéd a könyörtelen szolgáról 23 Ezért hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. 24 Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. 25 Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyerekeit, és mindenét, amije csak van, és úgy fizessen. 26 A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: `Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.' 27 Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. 28 Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: `Add meg, amivel tartozol.' 29 A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: `Légy türelemmel irántam, és megadom neked.' 30 Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását.
31 Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. 32 Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: `Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. 33 Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?' 34 És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. 35 Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.«
A mindennapi élet során gyakran akaratlanul vagy szándékosan megbántanak, sérelmet okoznak nekünk. Ezek többnyire fájó, de apró dolgok, de sajnos az is előfordul, hogy súlyos sérelem ér bennünket. Péter kérdése nyomán Jézus nem tesz különbséget, hogy mekkora a sérelem, amit meg kell bocsátanunk. A hetvenszer hétszer pedig azt jelenti, hogy mindig. Tehát Jézus szavai szerint mindig mindent meg kell bocsátanunk. A megbocsátásunknak még csak az sem feltétele, hogy a másik bocsánatot kér-e vagy sem.
„Ef 4,31-5,2: Minden keserűség és harag, indulat, szóváltás és szitkozódás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Egymás iránt legyetek inkább jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.
Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, Isten példáját, s éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek”.
Ha az embert sérelem éri, ösztönösen feltámad benne a harag, hogy megtorolni, bosszút állni. És ha szabad utat ad ennek, akkor bekerül egy vég nélküli ördögi körbe, mert a megtorlás és bosszú újabb és újabb bosszúért kiált.
A megtorlás és bosszú természetes ősi ösztönét már a mózesi törvény is korlátok közé szorítja, a ius talionis törvénnyel (ld. Kiv 21,24; Lev 24,19-20; MTörv 19,11-13.21), nem enged szabad folyást az indulatoknak. A „szemet szemért” azt jelenti, hogy a megtorlás mértékét a sérelem mértékéhez szabja, azon tilos túllépni. A szemem sérelme miatt pl. nem vehetem el valakinek az életét, csakis a szemét.
De a megtorlás mégis egy vég nélküli folyamatot indít el, amit csak akkor tudunk megállítani, ha nem veszünk elégtételt a másikon és nem ütünk vissza. Már a zsoltáros is így imádkozik:
„Ha megfizettem annak, aki bántott,
s ha kiraboltam ellenségemet és kisemmiztem,
üldözzön az ellenség és hadd érjen utol,
életemet tiporja földre,
tegye porrá dicsőségemet” (Zsolt 7,5-6)
És ezek nemcsak szavak voltak, tudjuk, hogy Saul király számtalanszor Dávid életére tört, ennek ellenére Engedi pusztájában Dávid mégis megkímélte Saul életét (1 Sám 24).
A Kivonulás könyvében pedig ezt olvassuk: „Ellenséggel való bánásmód Ha ellenséged eltévedt marhájára vagy szamarára bukkansz, hajtsd vissza hozzá. Ha látod, hogy haragosod szamara a teher alatt leroskadt, ne menj el mellette, hanem segítsd fel vele.” (Kiv 23,4-5)
De a haraggal, a bosszúval kapcsolatban legfőképpen a bölcsességi irodalom és a zsoltárok látják el tanáccsal az izraelitákat:
„Aki gonosz tervet kovácsol, rá gördül az vissza,
s azt sem tudja, honnan jött az rá!
Csúfság és gyalázat vár a dölyfösökre,
mint az oroszlán, úgy les rájuk a megtorlás.
Csapdában vesznek el, akik igazak elestén vigadnak,
fájdalom emészti el őket, mielőtt meghalnak.
Harag és düh, utálatos mindkettő,
csak a bűnös ember ragaszkodik hozzájuk.”
(Sir 27,30–33)
„Ellenségeskedés és megbocsátás Aki bosszút akar állni, az Úr áll bosszút rajta,
és megtartja az ő bűneit is.
Bocsáss meg társadnak, ha vét ellened,
akkor te is, amikor könyörögsz, elnyered bűneid bocsánatát.
Ember ember ellen haragot tart,
és Istennél keres gyógyulást?
A hozzá hasonló embernek nem kegyelmez,
és mégis önnön bűneiért imádkozik?
Haragot tart, holott csak ember,
és bocsánatot kér Istentől?
Ki könyörög majd az ő bűneiért?
Gondolj a végső dolgokra, és szűnj meg gyűlölködni,
a bomlásra és a halálra, s tarts ki parancsai mellett!
Gondolj Isten félelmére, és ne tarts haragot társaddal,
gondolj a Magasságbeli szövetségére, és nézd el társad tévedését!”
(Sir 28,1-9)
„Ha ellenséged éhezik, adj neki enni,
ha szomjazik, adj neki vizet inni,
így parazsat gyűjtesz a fejére,
és az Úr megfizeti neked.” (Péld 25,21-22)
Tehát Jézus radikalizmusa nem előzmények nélkül való. De Jézus ezen a(z akkoriban) minden jogállamban biztosított jogos elégtételt biztosító jogalapon túllép. A kárvallott nem csak hogy nem követelhet kárpótlást (tehát passzív szenvedő), hanem Jézus azt követeli meg, hogy elébe menjen a károkozónak (teljesen aktív módon!). Azáltal, hogy nem a törvénynek az emberi kapcsolatokra vonatkozó szabályait alkalmazza, hanem az ellenfelek pozitív kezdeményezésének teret ad, válik csak lehetővé, hogy a bosszúból és a bosszú megbosszulásának köréből ki lehessen lépni. Azáltal, hogy valaki egyszer csak nem folytatja tovább a régi játékot, amely szerint „ahogy te énhozzám – én is úgy tehozzád” – ez az egyetlen lehetőség ebből az ördögi körből való kitörésre.
A hegyi beszédben a következő tézis és antitézis az ellenségszeretetről szól:
„`Szeresd felebarátodat {Lev 19,18} és gyűlöld ellenségedet. Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak” (Mt 5,43-45).
A Leviták könyve, amire Jézus utal így szól:
„Ne gyűlöld testvéredet szívedben, hanem fedd meg nyíltan, hogy ne legyen bűnöd miatta. Ne állj bosszút, s ne emlékezzél meg polgártársaid igazságtalanságáról: szeresd felebarátodat, mint te magadat – én vagyok az Úr!„ (Lev 19,17-18)
Na de akkor mi újat mond Jézus? A mózesi törvény felszólítása csak Izrael fiaira vonatkozik. Izrael számára kétféle ellenség létezik. Az egyik, aki kívülről szorongatja Izraelt, őket az Ószövetség szerint gyűlölni kell. Igaz, szó szerint ez nem szerepel a Bibliában, hanem azt írja, hogy meg kell ölni őket, el kell pusztítani, hogy írmagjuk se maradjon. Tehát az ellenséggel szembeni pozitív magatartás rájuk nem vonatkozik. Csakis a belső, saját népéből való ellenséget nem szabad gyűlölni, nem szabad rajtuk bosszút állni, akiket „testvérnek”, „polgártársnak”, „felebarátnak” nevez a Leviták könyve.
Jézus felszólításában az az új, hogy a gyűlölet és a bosszú tilalmát ő kiterjeszti mindenkire, a külső ellenségre is. Mindenkit szeretnünk kell, a gonoszokat is, akik ártanak nekünk. Azt követeli az őt követőktől, hogy olyan tökéletesek legyenek, mint a mennyei Atya. Na de hogy tudnám én azt szeretni, aki árt nekem, hogy tudnám azt szeretni, aki az életemre tör? Erre nem vagyok képes. Aki gyűlöl, az ártani akar a másiknak, aki szeret, az jót akar a másiknak. Tehát valójában Jézus értelmezésében a szeretet nem egy érzelmet jelent, hanem hogy jót akarok a másiknak. A gonoszokat nem tudom érzelemmel szeretni, de nekik jót akarni, arra képes lehetek. Ennek a jó akaratnak az első megnyilvánulása az, amit Jézus kér: „imádkozzatok üldözőitekért”. És az ellenségért, a rosszakaróért mondott imával Isten is belép az egymás közti háborúságba. Az ima általi isteni jelenlét, a rosszakaróért, az ellenségért mondott ima csodák csodájára, lassan fölemészti bennem a negatív érzelmeket. Tulajdonképpen minden irányomban megnyilvánuló rosszakarat, ártó szándék és tett felhívás keringőre, arra hív, hogy kezdjem el az illetőt szeretni. Első lépésben kezdjek el imádkozni érte. Elég, ha csak annyi telik tőlem, hogy Isten áldását kérjem rá:
„Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket” (Lk 6,28).
A kitartó ima aztán meg fogja hozni a kiengesztelődés pillanatát is.
„Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok, és ne átkozzátok! Örüljetek az örvendezőkkel, és sírjatok a sírókkal! Legyetek egyetértők egymás között, nem nagyravágyók, hanem együttérzők az alacsonyrendűekkel. Ne legyetek bölcsek a magatok szemében! Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért! A jóra törekedjetek minden ember előtt!. Amennyiben rajtatok áll, lehetőség szerint éljetek békében minden emberrel! Ne tegyetek a magatok ügyében igazságot, kedveseim, hanem adjatok helyet az isteni haragnak, mert meg van írva: »Enyém a bosszúállás, én majd megfizetek« – mondja az Úr. Hanem, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni! Mert ha ezt teszed, eleven parazsat gyűjtesz a fejére. Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged; te győzd le a rosszat jóval!” (Róm 12,14-21)
Ha nehéz is, mert le kell győznöm önmagam, de az az igazság, hogy jó dolog szeretni, sokkal jobb, mint gyűlölni. Ha mi gyöngék is vagyunk, és nem érzünk elég erőt magunkban, van segítőnk, aki megmutatta, hogy le lehet győzni a sötétséget: Jézus Krisztus.
Bántó és megbántott: Valami eltört, elromlott két személy kapcsolatában, a szeretet sérelmet szenvedett. Ha fontos számukra a kölcsönös szeretet, ha valóban szeretik egymást, legfőbb vágyuk, hogy a szeretet helyre álljon közöttük. A fokoláre közösség egyik összejövetelén egyszer bemutattak egy szerepjátékot: Két angyalka ül lábát lógázva, mindegyik a maga kis felhőjén. Az egyik barátságos, a másik duzzogó, elfordul a másiktól. A kedves angyalka hívja a másikat, hogy angyalka gyere ide hozzám, üljünk együtt. A duzzogó elfordul és mérgesen azt mondja, hogy nem megyek. Mire a kedves angyalka mosolygósan lengetni kezdi a szárnyait és azt mondja, hogy nem baj, akkor megyek én.
Ha valóban komolyan vesszük a jézusi szeretet-parancsot: „Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35) semmi egyéb nem lehet fontosabb számunkra. És ha valamelyikünk hibájából sérelmet szenvedett, az legyen az első, hogy helyre állítsuk.
Jó, jó, mondjuk, de mindig kettőn áll a vásár. Mit tegyek, ha a másik nem működik együtt ebben a törekvésben? Sérelem ért engem a másik részéről, szívesen megbocsátanék, de a másiknak esze ágában sincs bocsánatot kérni. Akkor én mit tehetnék? Amikor Jézus az Atya irgalmas szeretetét akarja bemutatni, három példabeszédet mond. Az irgalmas apáról szóló példabeszédben a tékozló fiú elhagyja az apai házat, elherdálja az örökségét, aztán amikor az élete forog kockán, szégyen szemre visszatér az apai házba. Bocsánatot kér és kéri, hogy fogadja őt vissza az apja, már nem mint fiút, azt már eljátszotta, hanem csak mint szolgát. Jól ismerjük a történetet, az apa örömmel öleli magához, nem tesz neki szemrehányást, ünnepi ruhába öltözteti és lakomát rendez a tiszteletére. A történetből nyílvánvaló, hogy az apa nem azért bocsát meg neki, mert a fiú megalázkodott előtte. Soha nem szűnt meg szeretni ezt a fiút, virrasztó szeretettel várta, már messziről észrevette.
„Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer? Jézus azt felelte neki: Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer” (Mt 18,21-22).
Ebből az evangéliumi részletből is kiderül, hogy a megbocsátásra vonatkozó jézusi parancsnak nem feltétele a másik bocsánatkérése. Nekem mindenképp meg kell bocsátanom, akár bocsánatot kér a másik, akár nem. De sokszor nem könnyű megharcolnunk az érzelmeinkkel, a másik által okozott seb ott van bennünk. Nos, a megbocsátás nem feltétlenül jár az érzelmeink azonnali megváltozásával. Az ember érzelmeit nem lehet egy kapcsolóval egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. De akkor se szűnhetünk meg jót akarni a másiknak. Ez nem azt jelenti, hogy hamis álarcot veszünk magunkra, és úgy teszünk, mintha semmi nem történt volna, miközben a fájdalom, a tüske ott van bennünk, ez képmutatás lenne.
„Hallottátok, hogy azt mondták: `Szeresd felebarátodat {Lev 19,18} és gyűlöld ellenségedet.' Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért” (Mt 5,43-44).
Amikor Jézus a Hegyi beszédben az ellenségszeretet parancsáról beszél, nem képmutatásra, hamisságra buzdít. Nem mondja, hogy tégy úgy mintha az ellenséged a barátod lenne. A szeretet első lépése, hogy imádkozom azért, aki ártott nekem. Különös tapasztalatom, hogy ez az ellenségért való kitartó ima, a bántottság mértékétől függően rövidebb-hosszabb időn belül minden külön törekvés nélkül kioltja a bennem lévő negatív érzelmeket a másik iránt. És az imán túl egyszer csak belső, lelki szükségét érzem, hogy konkrét tetteket tegyek a kiengesztelődés érdekében. Ne gondoljuk, hogy az első, vagy a mostani üldözést szenvedő keresztények héroszok, akik a maguk erejéből képesek a megbocsátásra. A Lélek erejéből tudják megtenni ezt az emberfeletti lépést. Viktor E. Frankl ír azokról, akiket túlélve a koncentrációs táborban elszenvedett borzalmakat, emészt a gyűlölet azok iránt, akik azt tették velük. A neves pszichológus azt mondja, hogy csak az hozhat számukra belső gyógyulást az elszenvedett borzalmaktól, ha szinte emberfeletti teljesítménnyel ki tudnak lépni a gyűlölet ördögi köréből, különben a kegyetlenség ugyanolyan szintjére süllyednek, mint azok, akik velük kegyetlenkedtek.
Ha egy drága edényt összetörünk, az bizony törött marad, akkor is, ha aztán sajnáljuk és megbánjuk, amit tettünk. Ha egy szép virágot eltaposunk, az bizony már nem lesz szép virág többé. De ami a tárgyak világában helyrehozhatatlannak látszik, a lélek vonatkozásában a Szentlélek segítségével lehetséges. Egyiptomban van a sivatagban egy kopt kolostor, ahol azokat a nőket rehabilitálják, akik erőszakot szenvedtek el, sajnos elég magas százalékban vannak. Megvannak a módszereik, hogy az összetört lelket hogyan lehet meggyógyítani, újra felépíteni ebből a traumából, hogyan lehet újra értékessé tenni őket a saját szemükben, hogy nem váltak értéktelen, eldobni való szemétté, mint egy törött bögre. A rehabilitációs központ vezetőnője azt mondta, hogy az egyik legfontosabb mozzanata a gyógyulásnak, hogy meg tudjanak bocsátani annak, aki az erőszakot elkövette rajtuk, meg tudjanak bocsátani annak, aki összetörte az életüket. Nem az erőszaktevő, hanem saját maguk miatt.
„Ne emlékezzél meg polgártársaid igazságtalanságáról!” (Lev 19,18)
„Azoknak az útja, akik megőrzik a gonosztett emlékét, halálba vezet” (Péld 12,28)
Valóban úgy van, ahogy a Példabeszédek könyve mondja, aki nem tudja feldolgozni az őt ért sérelmet, annak az egész élete megmérgeződik. Egy fiatal nőt megcsalt a férje. Amikor szembesült a ténnyel, azonnal összepakolt és hazaköltözött a szüleihez. A férje hiába ment után, kért tőle bocsánatot, képtelen volt megbocsátani neki. Azóta depressziós lett, állandó gyógyszerezésre szorul. Egy másik házasságban az asszony lépett félre, elhagyta a férjét valaki más kedvéért. Aztán visszatért a volt férjéhez, de már egy kisbabát várt a másik férfitól. A volt férj megbocsátott neki, visszafogadta, sajátjaként neveli az idegen férfitól származó gyereket a két másik saját gyerekükkel együtt. Külső szemlélő meg nem mondaná, hogy milyen nehéz helyzetből, a romjaiból épült újjá ez a házasság, mert az egyik fél meg tudta bocsátani a másiknak a súlyos botlását.
„Mert te gyújtod meg, Uram, lámpásomat,
Isten teszi világossá sötétségemet.
Mert te ragadsz ki a kísértésből,
Istenem által ugrom át a falat” (Zsolt 18,29-30)
Isten segítségével át tudjuk ugorni a belső korlátainkat és falainkat, melyeket az érzelmek és indulatok emelnek bennünk a másikkal kapcsolatban.
Vágvölgyi Éva
