20 Példabeszéd a szőlősgazdáról 1 Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. 2 Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. 3 Amikor a harmadik óra körül is kiment, látott másokat ott ácsorogni tétlenül a piactéren. 4 Azt mondta nekik: `Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek.' 5 Azok elmentek. Azután a hatodik és a kilencedik óra körül ismét kiment és ugyanígy tett. 6 Mikor a tizenegyedik óra körül kiment és megint talált ott ácsorgókat, azt mondta nekik: `Miért álltok itt egész nap tétlenül?' 7 Azt felelték neki: »Mert senki sem fogadott fel minket.' Erre azt mondta nekik: `Menjetek ki ti is a szőlőbe.'
8 Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: `Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.' 9 Jöttek azok, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. 10 Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. 11 Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: 12 `Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.' 13 Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: `Barátom! Nem vagyok hozzád igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? 14 Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. 15 Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?'
16 Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.«
Mindenféle futóversenyt rendeznek mostanában. Képzeljük el, hogy úgy hirdetnek meg egy versenyt, hogy mindenki, aki végig futja a távot, ugyanazt a díjat kapja, a legelsőnek beérkezőtől a legutoljára beérkezőig. Mondjuk az elsőnek nagyobb a dicsősége. De ezt senki nem érezné igazságtalannak, mert mindenki teljesíti ugyanazt a követelményt.
A mostani példabeszéd szőlőmunkásainál az a gond, hogy aki egész nap dolgozott, annak a teljesítménye nem azonos azzal a munkáséval, aki meg csak egy órát. És a példabeszéd szerint mégis mindkettő ugyanazt a bért kapja. Az igazságosság szerint annak, aki sokkal többet dolgozott, több bér járna. A bérmunkásokat felfogadó házigazda nyilvánvalóan maga Isten. De akkor a példabeszéd szerint Isten igazságtalan? A szorgalmasok és a lusták egy szeszély miatt ugyanazt kapják?
Rögtön eszünkbe juthat a tékozló fiú példabeszédéből az idősebb fiú, aki ugyanezt az igazságtalanságot veti az apja szemére. Azt mondja az apjának, hogy a te fiad (ő már nem tekinti többé testvérének a családot elhagyó öccsét), kikövetelte az örökségét, elment, elherdálta, aztán hogy bajba került, most visszajött az apai házhoz. Az lett volna az igazságos és az az idősebb fiúnak is tetszett volna, ha a hazatérő tékozló fiúnak azt mondja az apja, hogy jól van visszafogadlak a házamba, hogy ne halj éhen, de már nem mint fiamat, azt már eljátszottad, csak mint szolgát. Ehhez képest az apa fiaként bánik a visszatérő tékozlóval, ünnepi köntöst ad rá, gyűrűt húz az ujjára és lakomát rendez a visszatérés örömére. Büntetésről nem esik szó. Hát igazság ez?
Mit akart tanítani Jézus ezekkel a példabeszédekkel? Egy mondatban megadhatjuk a választ: Isten nem igazságos, hanem jó.
„Ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak” (Mt 5,45) vagyis egyformán szeret mindenkit.
De akkor azt kérdezhetnénk, hogy akkor minek törjem magam, miért legyek jó, ha Isten így is, úgy is szeret? A farizeusok azt gondolták, hogy Isten szeretetét és jóindulatát azzal tudják kiérdemelni, ha minél jobban teljesítik, betartják a mózesi törvényeket, tehát Isten a teljesítményükért szereti őket. És ők sem Isten iránti szeretetből teljesítik a törvényi előírásokat, hanem a jutalomért. Ha mi is csak a jutalom reményében vagyunk jók, olyanok vagyunk, mint ők.
Előfordul, hogy ha egy gyerek rossz, a szülő azt mondja neki, rossz vagy, nem szeretlek. És akkor a gyerekben kialakul az az érzés, hogy neki ki kell érdemelnie a szülei szeretetét. Ez egy teljesítménykényszert alakít ki bennük, elveszi a biztonságérzetüket, nagyon káros következményei lehetnek. Nekünk szerencsénk volt, a szüleink olyan bölcsek voltak, hogy ha rosszak voltunk, megbüntettek, de soha nem mondták, hogy nem szeretnek. Mindig biztonságban éreztük magunkat, biztosak voltunk a szeretetükben.
Isten nem a teljesítményünkért szeret és nem teljesítményeket vár tőlünk, hanem viszont szeretetet, választ az Ő szeretetére. Tehát nem azért igyekszem jó lenni, mert félek a büntetéstől és nem is azért, mert úgy gondolom, hogy majd jutalmat érdemlek érte. Azért igyekszem jó lenni, mert megismertem Isten szeretetét és válaszolok erre a szeretetre.
Joachim Jeremiás, a német evangélikus biblikus professzor, aki sokat foglalkozott Jézus példabeszédeivel versről versre így magyarázza ezt a példabeszédet:
Isten országa Mt 20,1-ben is, mint Jézus igehirdetéseiben általában eszkatalogikus jellegű. Korán reggel azt jelenti, hogy mindjárt napfelkeltekor.
2 v. Egy dénár a napszámosok szokásos napi bére volt.
3. v. Három óra tájban = reggel 8-9 között, munkanélkülieket látott a piacon, tétlenül ott álltak, csak éppen hogy ott tartózkodtak. Egyetlen keleti ember sem áll órák hosszat a piacon. Tehát tétlenül ültek és beszélgettek.
4. v. ami igazságos, illő, azt megadom nektek. Ezt bizonyára úgy értették, hogy a dénárnak egy törtrésze lesz az ő részük, bérük.
6. v. Hogy a házigazda délután 4-5 között ismét munkaerőt keres, azt bizonyítja, hogy a munka rendkívül sürgős. A szőlő-szüretet az esős idő beállta előtt még mielőtt bekövetkeznének a hűvös éjszakák, be kell fejezni. A kérdés: „Miért álltok itt tétlenül?” nem csodálkozást, hanem szemrehányást tartalmaz.
7. v. A felelet „mert minket senki sem fogadott meg” csak üres kifogás volt, mely igazi keleti közömbösséget takart.
8. v. Az esti bérfizetés egészen magától értetődő volt. (III. Móz 19,13) A vincellérnek adott utasításban nem is az volt a különleges, hogy az utolsók előbb kapták meg a bérüket, mint az elsők, hanem az, hogy mindnyájan kivétel nélkül egész napi bért kaptak.
11. v. a házigazda ellen zúgolódtak, vagyis akik úgy érezték, hogy igazságtalanság érte őket, szitkozódva a gazda lakásához mentek és tiltakoztak. Felháborodásukban még a megszólítást is elhagyták. Kétszeres igazságtalanság érte őket. 1. 12 órán át kellett kínlódniuk, míg a többiek csak egy órát dolgoztak. 2. Hőségben kellett dolgozniuk, a többiek az esti hűvösségben. Munkájuk időtartama és nehézsége miatt követelnek sokszorta több bért.
13. v. „Egyiküknek” azt jelenti, hogy kiragadta a fő kiabálót, a leghangosabb elégedetlenkedőt és „Barátom” –nak szólítja. Ők megfeledkeztek a megszólításról, a házigazda megszégyeníti őket. Barátomnak azt szokták szólítani, akinek a neve ismeretlen volt. Ez a megszólítás jóságos, de egyben szemrehányást is tartalmaz. Három helyen fordul elő az Újszövetségben: Mt 20,13; 22,12; 26,50; és mindenütt elkövetett valamit a megszólított. „Nem vagyok veled igazságtalan, nem vagyok csaló”.
14. v. „Menj innen, itt már nincs semmi keresnivalód” „Adok, szánok” az az én akaratom.
15. v. Rendszerint így fordítják: „enyémmel, magaméval” itt inkább „enyémből”-t kellene mondani. Értelemszerűen: „az én földbirtokomon”. A „gonosz szem vagy rossz szem” az irigység.
A tisztaság és egyszerűség, mellyel ez a példabeszéd az örömhírt juttatja kifejezésre, különösen szembetűnő. Akik utoljára álltak munkába, nem tudnak érdemeket felmutatni, ami feljogosítaná őket, hogy teljes bért kapjanak. Kizárólag a gazda jóságának köszönhetik, hogy mégis megkapják. Az utoljára toborzottak, maguk az okai annak, hogy a szorgos szüret idején késő délután fecsegve ülnek a piacon, mentegetőzésük csak üres kifogás. A szőlő tulajdonosa megsajnálja őket, vagy talán nem is őket, hanem a családjukat, mert egyetlen munkaóra bére nem elég egy család létfenntartására. Ha a gazda igazságos lenne, jóformán semmit nem vinnének haza, gyermekeik éhezni fognak, ha az apa üres kézzel tér haza. A gazda Isten jóságát és nagylelkűségét példázza, ahogy maga Jézus is nyilvános működése során irgalommal és együttérzéssel fordul a szegények, vámosok és bűnösök felé. (v.ö. Joachim Jeremiás: Jézus példázatai)
És mi örülünk, hogy Jézus példabeszédei és tettei által megismertetett bennünket az Atya irgalmas jóságával, mert hát melyikünk állíthatja magáról, hogy nem szorul Isten irgalmas jóságára? És ez az irgalmas jóság, amit megtapasztalunk az Atya részéről hív bennünket arra, hogy mi is ilyen irgalmas jósággal forduljunk mások felé.
A szőlősgazdáról szóló példabeszédben látszólag igazságtalannak tűnik, hogy a gazda egyformán bánik minden munkásával, azzal is, aki végig dolgozta a napot és azzal is, aki csak egy órát dolgozott, mert a munkaidő befejezése előtt egy órával kezdtek csak munkához. Hogy valakit csak ilyen rövid ideig foglalkoztassanak nem lehetetlen pl. idénymunka idején, de elég szokatlan. Ilyenkor az a szokás, hogy a teljesítmény és a munkabér arányos.
A példabeszéd tulajdonképpen nem tisztázza, hogy a későiek a saját mulasztásuk miatt nem kaptak addig munkát vagy más okból. A bér legnagyobb részét meg sem szolgálták, ajándékba kapják. Későn érkeznek, nem jutottak semmire, azok közé tartoznak, akiknek az élete nem úgy alakult, ahogy kellett volna. Nevetségesen kis teljesítményük ellenére Isten megbecsüli őket. Ezt tükrözi Jézus magatartása is, amikor a bűnösöket, vámosokat és utcanőket barátaivá fogadja, nem veszi figyelembe hiányosságaikat.
Akik munkájukat becsülettel elvégezték, ugyan megkapják a kialkudott bért, mégis lázadnak, igazságos elszámolást követelnek. Ezek teljesítmény centrikus emberek. Életük értékében a siker a mérce. Gyakran fizetségnek vagy büntetésnek vélik a sikert és a szerencsét és a sikertelenséget és a szerencsétlenséget. Titkon azt gondolják, hogy megszolgáljuk ezeket. Neki is és másoknak is mindenért meg kell szolgálni, semmit nem adnak ingyen, nem ismerik a jóságot. Ők az erősek, az igazságszeretők, a szorgalmasak, a jó és lelkiismeretes emberek, akik hűségesen teljesítik Isten parancsait. Azt képzelik, hogy ez feljogosítja őket az isteni kárpótlásra, fizetségre. (Ahogy már említettük, ezzel a gondolkodással találkozunk az apáról és két fiáról szóló példabeszédben a méltatlankodó idősebb fiúnál).
Jézus példabeszéde arra biztat mindenkit, hogy sohasem késő megtérni, Isten irgalma végtelen. Az Lukács evangéliumában egy Jézussal együtt keresztre feszített bűnöző üdvözül elsőként: „A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: »Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!« De a másik megrótta ezekkel a szavakkal: »Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett.« Aztán így szólt: »Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.« Ő azt felelte neki: »Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!” (Lk 23,39-43)
De az öt balga szűz példája mutatja, hogy veszélyes dolog azt mondani, hogy ráérünk, még van időnk, mert ha váratlanul megjön a vőlegény, ha már az ajtó becsukódott, akkor kívül rekedünk Isten országán.
Vágvölgyi Éva
