Jézus és hozzátartozói 20 Amint hazaértek, ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még kenyeret sem ehettek. 21 Mikor hozzátartozói ezt meghallották, elmentek, hogy erővel hazavigyék őt, mert azt mondták: »Megháborodott.«
Jézus önigazolása 22 Az írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub szállta meg, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. 23 Ekkor összehívta őket, és példabeszédekben ezt mondta nekik: »Hogyan űzheti ki a sátán a sátánt? 24 Ha valamely ország meghasonlik önmagával, az az ország nem állhat fenn. 25 És ha egy ház meghasonlik önmagával, az a ház nem állhat fenn. 26 Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlott, nem maradhat fenn, hanem vége van. 27 Senki nem mehet be az erősnek a házába és nem ragadhatja el a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erőst, csak akkor tudja kirabolni a házát. 28 Bizony, mondom nektek, hogy minden vétket és káromlást, amellyel káromkodnak, megbocsátanak az emberek fiainak; 29 de aki a Szentlélek ellen káromkodik, az nem nyer bocsánatot soha, hanem örök vétek fogja terhelni.« 30 Mert azt mondták: »Tisztátalan lélek van benne.«
Jézus igazi rokonai 31 Ekkor az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek neki, és hívták őt. 32 A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: »Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn!« 33 Ő így felelt nekik: »Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?« 34 Aztán végighordozva tekintetét a körülötte ülőkön, így szólt: »Íme, az én anyám és testvéreim. 35 Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám.«
A gonosz nevei a korai zsidóság írásaiban Sátán, Beliál, Szammael. A mostani szövegben szereplő Belzebub, ami azt jelenti, hogy a szemét ura, ritkábban használt és a bálványimádásra utaló neve a gonosznak a rabbinista irodalomban.
A Teremtéstörténettől kezdve alakja újra és újra felbukkan a Bibliában és az apokrifekben, mint olyan erő és hatalom, ami Isten ellenfele, egy személy, aki arra törekszik, hogy az Isten és az ember közötti kapcsolatot megrontsa, az embert bűnbe vigye. Kezdettől fogva az a célja, hogy az embereket félrevezesse (Mt 4,3; 1 Kor 7,5; 1 Tessz 3,5), kárhozatba döntse (Jn 8,44). Az ember a bűn által a Sátán rabszolgájává lesz (Zsid 2,14; 1 Jn 3,8.10). Tőle ered a bűn (Jn 8,44; 2 Kor 11,3). Ő áll a pogányság bálványimádása és a varázslása mögött (Csel 13,6), ennek a világnak a fejedelme, miután engedetlensége miatt Isten letaszította az égből (Jn 12,31;14,30;16,11; 1 Jn 5,19).
Az ember folyamatosan ki van téve a sátán csábításának és kísértésének, hogy bűnöket kövessen el:
„Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el” (1 Pét 5,8).
De vannak szerencsétlenek, akiket egészen a hatalmukba kerítenek a sötét erők, ők a megszállottak. Az evangéliumok leírása szerint habzó szájjal őrjöngenek és kárt tesznek magukban. El lehet képzelni a család riadalmát, amikor eljutott hozzájuk a hír, hogy Jézus megszállott lett és érte mennek, hogy hazavigyék. Nem tudták, hogy az írástudók megbélyegzése, hogy megszállott, másról szól. Az írástudók a megszállottság alatt azt értették, hogy Jézus a sötét erőkkel szövetkezve tesz csodákat és űz ördögöket, vagyis varázsló.
Jézus szembesíti az írástudókat azzal, hogy nem logikus a következtetésük, hogy a sötétség erőivel szövetkezve űz ördögöt, a gonosz nem támadhat önmaga ellen.
Jézus nem áll szóba a rokonaival, sőt súlyos ítéletet mond mindazokra, akik a benne működő Szentlelket a gonosszal azonosítják.
A babiloni elképzelésektől a kumráni iratokig a világban két hatalmas erő küzd egymással, a jó és a rossz, a sötétség és a világosság. Márk evangéliumában Jézus első csodája a kafarnaumi zsinagógában ördögűzés. Nem véletlenül kap ilyen kiemelt helyet Jézus nyilvános működésében. Az evangelista azt hangsúlyozza ezzel, hogy Jézus nem emberi hatalmasságok, hanem a sötétség erői ellen szállt harcba, és vele egy új korszak kezdődött. Az Újszövetség kimondja, hogy a sötétség fejedelme nem legyőzhetetlen hatalom, sőt Jézus fellépésével és kereszthalálával legyőzetett:
„Bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33).
Jézus követői a hit erejével ellen tudnak állni a Sátán kísértéseinek:
„Az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18)
„A békesség Istene hamarosan össze fogja tiporni lábatok alatt a sátánt!” (Róm 16,20)
„Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát” (Ef 6,16).
„Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen, tudjuk ugyanis, hogy ugyanez a szenvedés éri testvéreiteket is, akik ezen a világon vannak” (1 Pét 5,8-9).
Vágvölgyi Éva