51 Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.
52 Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: »Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?« 53 Jézus azt felelte nekik: »Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. 54 Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. 55 Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. 56 Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. 57 Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. 58 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog.
„Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig” (Mt 28,20) Máté evangéliumában ezek a feltámadt Jézus utolsó szavai a tanítványokhoz.
Már a megtestesülés ténye zavarba ejt bennünket: Hogy fér bele a végtelen Isten a szűkös emberi létbe? Kicsi magzat lesz, aztán kisbaba, végül aztán felnőtt ember. De a végtelen Istenhez képest még porszemnyi sem. Még zavarba ejtőbb és még inkább próbára teszi az emberi értelmet az Eucharisztia misztériuma, hogyan változik a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé? A megtestesülés a Lélek erejéből történik, Mária csak befogadója, de az Eucharisztia misztériuma egy felszentelt ember keze és szavai által valósul meg. Egy ember, aki még csak nem is mentes az eredeti bűn terhétől, mint Mária. Egy ember, aki gyönge, bűnre hajló, kísértéseknek és elbukásoknak van kiszolgáltatva kap ekkora hatalmat, hogy a kezei között valósul meg újra és újra a Szent Titok: A kenyér Krisztus valóságos Testévé és a bor Krisztus valóságos Vérévé válik. Micsoda izzó szeretet, ami így kiszolgáltatja magát nekünk, embereknek egy kis darab kenyérben és egy kortynyi borban! És a hívő megtapasztalhatja a „Minden oldalról körülveszel engem” (Zsolt 139,5), mindent elsöprő valóságát a Lélek, az Ige és az Eucharisztia által. Megismer egy mindent elsöprő szeretetet, ami minden emberi szeretetet elhalványít. Ehhez a ragyogáshoz képest minden más elhalványul.
„Drága leányom, először a méltóságról akarok beszélni neked, amelybe jóságom helyezte őket. Ez a méltóság fölötte áll annak az általános szeretetnek, mellyel teremtményeim iránt általában voltam, amikor a saját képemre és hasonlatosságomra megteremtettem őket, majd valamennyit újjáteremtettem a kegyelemre egyszülött Fiam vérében. Így jutottatok ahhoz a nagy kiválósághoz (az egyesülés által, melyet Istenségem és az emberi természet között hoztam létre), hogy az angyaloknál nagyobb a méltóságtok, hiszen Én a ti természeteteket és nem az angyalokét vettem magamra. Ugyanis, miként már mondtam neked, Én, az Isten emberré lettem és az ember Istenné lett, az én isteni természetemnek az emberi természettel való egyesülése által.
Ez a nagyság (hogy megkaptátok a létet és a kegyelmet) általában minden értelmes teremtménynek megadatott; de mindnyájatok közül kiválasztottam az én szolgáimat üdvösségtek érdekében, hogy ők szolgáltassák ki nektek az alázatos és szeplőtelen Bárány, az én egyszülött Fiam vérét. Nekik megadtam, hogy szolgálják a Napot, azáltal, hogy átadtam nekik a tudomány világosságát, az isteni szeretet hevét, és a meleggel és fénnyel egyesült színt, amely az én Fiam Teste és Vére. Ez a Test nap, mert egyetlen valóság velem, az igazi Nappal. És annyira egy, hogy egyiket sem lehet elválasztani, sem elkülöníteni a másiktól; amint a napban sem lehet elválasztani a meleget a világosságtól, sem a világosságot a maga melegétől, annyira tökéletes kettőjük egysége.
Ez a Nap nem hagyja el a maga pályáját, nem szakad el tőle; világosságot ad az egész világnak és melegíti mindazokat, akik melegedni akarnak; semmiféle tisztátalanság nem szennyezi be, s világossága, miként mondtam, mindig egy vele.
Ugyanígy Nap ez az Ige, az én Fiam, a maga édességes Vérével; egészen Isten és egészen ember, mert egy valóság vele, és Én egy vagyok vele. Hatalmam nem szakadt el az Ő bölcsességétől, sem a Szentlélek meleg és tüze nem különült el tőlem, az Atyától, vagy tőle, a Fiútól, mivel a Lélek egy és ugyanaz a valóság velünk, hiszen a Szentlélek tőlem, az Atyától és a Fiútól származik, és mi hárman egy és ugyanaz a Nap vagyunk.
Én, örök Isten vagyok az a Nap, akitől a Fiú és a Szentlélek ered. A Szentléleknek tulajdoníttatik a tűz, a Fiúnak a bölcsesség. Ebben a bölcsességben kapják meg szolgáim a kegyelem világosságát, ezért ezt a világosságot világossággal és jótéteményeim, az örök Atya jótéteményei iránt hálával szolgáltatják ki, követvén annak a bölcsességnek tanítását, aki az én egyszülött Fiam.
Ő az a világosság, aki magában hordja a ti emberségtek színét, mivel a szín és a világosság egyesítve van. Az én Istenségem világossága egyesült a ti emberségtek színével, amely szín ragyogóvá lett, amikor Krisztusban az istenség ereje által, mely az isteni természet, szenvedőképtelen lett. Ti a világosságot e közvetítéssel, a megtestesült Ige által kaptátok meg, aki át volt itatva és fel volt kenve Istenségem, az isteni természet világosságával, valamint a Szentlélek tüzével és melegével. És kire bíztam, hogy Őt szolgálják? Az én szolgáimra a szent Egyház misztikus testében, hogy életetek legyen azáltal, hogy Testét eledelül, Vérét italul adom.
Mondtam, hogy ez a Test nap. Ezért nem kaphatjátok a Testet anélkül, hogy ne kapnátok vele együtt a Vért is, sem a Vért nem kaphatjátok a megtestesült Ige Lelke nélkül, sem a Lelket és a Testet az én Istenségem, az örök Isten Istensége nélkül, hiszen egyik sem választható el a másiktól, miként egy másik helyen már mondtam neked; az isteni természet ugyanis soha nem különült el az emberitől, mivel sem halál, sem bármi más szét nem választhatja e két természetet.
Így tehát ebben az édességes Szentségben a kenyér fehérsége alatt az egész isteni lényeget fogadjátok. És miként a napot nem lehet megosztani, ugyanúgy az egészen Isten és egészen ember nem osztható meg az ostya fehérségében. Jóllehet az ostyát megtörik, mégis, ha ezer morzsát is törnének belőle, mindegyikben jelen van Krisztus, az egész Isten és egész ember. Miként darabokra törhető a tükör, de a kép, mely benne látható, nem oszlik szét; ugyanúgy, amikor megosztják ezt az ostyát, sem az Isten, sem az Ember nem oszlik részekre, hanem minden részben teljesen jelen van. És önmagában nem fogyatkozik, mint a tűzzel is ugyanúgy van a következő példa szerint.
Ha neked volna világosságod és az egész világról hozzád jönnének, hogy fényt gyújtsanak a te világosságodról, világosságod – bár egészen átvették – nem csökkenne ettől. Igaz, hogy az egyik kevésbé, a másik jobban részesül világosságodban, mert mindegyik annyi tüzet kap, amennyi éghető anyagot hozott magával.
Hogy jobban megértsd, mondok egy másik példát. Ha sokan visznek gyertyát, és egyikük gyertyája egy unciás, a másiké kettő vagy hat, s van, akié egy librás vagy még több, s valamennyien egy lánghoz járulnának, hogy meggyújtsák gyertyáikat: igaz, hogy minden meggyújtott gyertyában – akár kicsi, akár nagy – a teljes világosságot látnád, azaz a meleget, a színt és a világosságot együtt, mindazonáltal úgy ítélhetnéd, hogy akinek egy unciás gyertyája volt, az kevesebb világosságot kapott, mint az, aki egy librás gyertyát hozott.
Ugyanez történik azzal, aki a Szentséget befogadja. Hozza az ember a maga gyertyáját, a szent vágyát, amellyel veszi és fogadja ezt a Szentséget; ez a gyertya azonban önmagában nem ég, hanem csak a Szentség fogadásában gyullad meg. „Nem ég” mondom, mert ti magatoktól semmi vagytok.
Az igaz, megkaptátok tőlem az anyagot, amellyel fogadhatjátok és táplálhatjátok magatokban ezt a világosságot: ez az anyag a szeretet, hiszen én szeretetre teremtettelek benneteket és így nem tudtok szeretet nélkül élni. A lét, melyet szeretetből kaptatok, a szent Keresztségben, azaz a Vér erejében megkapja a jó felkészültséget; más módon ugyanis nem részesülhetnétek ebből a világosságból, hanem olyanok volnátok, mint a gyertya bél nélkül, amely nem tud égni és nem tudja magába fogadni a világosságot. Ilyenek vagytok ti, ha nem fogadjátok lelketekbe a hitet, azzal a kegyelemmel együtt, melyet a szent Keresztségben fogadtatok lelketek érzületével: annak a léleknek érzületével, amely lelket Én teremtettem és alkalmas arra, hogy szeressen, annyira alkalmas, hogy nem tud szeretet nélkül élni, sőt eledele a szeretet.
Hol gyullad fel a lélek, melynek ilyen egysége van velem? Isteni szeretetem tüzénél, azáltal, hogy szeret és fél engem, s követi igazságom tanítását. Az viszont igaz, hogy többé vagy kevésbé gyullad meg, aszerint, ahogyan hordozza ezt a tüzet és anyagot ad neki. Ugyanis jóllehet valamennyien ugyanazt az anyagot birtokoljátok, hiszen valamennyien az Én képemre és hasonlatosságomra vagytok teremtve, s mint keresztények, birtokoljátok a szent Keresztség világosságát, mégis mindegyiktek úgy növekedhet kegyelmem segítségével a szeretetben és az erényben,, ahogy nektek tetszik. Ez nem azt jelenti, hogy megváltoztathatjátok a természetfeletti életet, amelyet Én adtam nektek, hanem, hogy növekedhettek és gyarapodhattok az erény szeretetében, ha használjátok a szabad megfontolást az erény és a szeretet érzületében, amíg erre időtök van; mert ha az idő lejárt, már nem tehetitek. Így növekedhettek a szeretetben.
Ezzel a szeretettel jöjjetek és fogadjátok a Szentséget, az édes és dicsőséges világosságot, melyet én adtam, hogy szolgáim eledelként osszák ki nektek. És bár teljes egészében fogadjátok, mégis annyit fogadtok be a világosságból, amennyit a szeretetből és az epekedő vágyakozásból hordoztok magatokban; miként a gyertya példájával is magyaráztam, azzal, hogy mind a gyertya súlya szerint fogadjátok a világosságot. Mindenki a teljes és oszthatatlan Krisztust fogadja, mert ő nem osztható meg, amint már mondtam neked, sem az őt fogadó, sem az őt kiszolgáltató lélek semmiféle tökéletlensége miatt; hanem ti annyira részesültök e világosságból (azaz a kegyelemből, melyet e Szentségben fogadtok), amekkora szent vággyal készültetek a fogadására. Ha pedig valaki ehhez az édes Szentséghez halálos bűnnel járulna, nem nyerne tőle kegyelmet, jóllehet ténylegesen fogadja a teljes Istent és Embert, miként mondtam.
Tudod, milyen az a lélek, aki méltatlanul fogadja Őt? Olyan, mint a vizes gyertya, amely nem tud mást, mint sercegni, amikor tűzhöz érintik; és amikor lángra kellene lobbannia kialszik, s nem marad más vissza, csak a füst.
Ez a lélek pontosan úgy viselkedik, mint a gyertya: magába fogadta a bűn vizét, és az eláztatta benne a kegyelem világosságának kanócát, melyet a szent Keresztségben kapott. És nem szárította ki bűneinek meggyónásával a szent töredelem tüzénél, hanem odament az oltár asztalához, hogy fogadja ezt a világosságot. Mivel azonban lelke nem volt úgy felkészülve a nagy misztériumra, mint kellett volna, sem az igazi világosság, sem a kegyelem nem marad meg benne, hanem elmegy tőle és a lélek nagyobb zavarban és sötétségben marad, mint előtte és bűne jobban ránehezedik. A Szentségből nem érez mást, csak a lelkiismeret furdalás sercegését: nem a világosság hibájából, mely semmiképp sem sérülhet meg, hanem a bűn vize miatt, ami a lélekben van; az a víz akadályozta a lélek érzületét abban, hogy befogadhassa ezt a világosságot.
Így tehát látod, hogy ezt a világosságot, amely egyesítette magában a meleget és a színt, semmi módon sem lehet megosztani: sem a Szentséget fogadó lélek csekély vágya, sem a bűn által, akár az őt fogadó, akár a a kiszolgáltató lélek bűnéről is legyen szó; hiszen amint mondtam neked, a nap, ha tisztátalan dologra is süt, maga nem szennyeződik be. Ugyanígy ez az édes világosság a Szentségben nem szennyezhető be, nem is osztható meg semmivel; világossága soha nem csökken és a maga szféráját soha nem hagyja el, még akkor sem, ha az egész világ részesedik is e nap világosságából és melegéből. Az Ige, a Nap, az én egyszülött Fiam, nem szakad el tőlem, örök Atyától, a Naptól, jóllehet a szent Egyház misztikus testében kiszolgáltatják mindazoknak, akik fogadni akarják, hanem egész marad; és ti az egész Istent és egész Embert birtokoljátok, miként a világosság példájában megmutattam. Ha az egész világ részesülni akarna belőle, valamennyien magukénak mondhatnák és mégis egész maradna önmagában.”(Sziénai Szent Katalin, Dialógus, 110. fej.)
(Hogy mennyire gyönge, kísértéseknek és elbukásoknak kiszolgáltatott ember a felszentelt pap, annak Sziénai Szent Katalin egy egész fejezetet szentel a Dialógusban. És ezt a bűnre hajló gyönge embert emelte Isten arra a méltóságra, hogy közreműködjön a Szent Misztérium megvalósulásában.)
Vajon miként volt lehetséges, hogy a megtestesülés az évezredek folyamán nem vált „volt egyszer” történetté, hanem mind a mai napig élő valóság a hívő ember számára? Honnan veszik a keresztények a bátorságot és az erőt, hogy nem félnek a szenvedéstől, sőt még a haláltól sem? Ingatag emberi természetük, bukásaik ellenére mi tartja meg őket a hitben? A Lélek, az Ige és az Eucharisztia.
„Az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él” (55-57)
Plíniusz arról ír, hogy a keresztények hajnalonként összejönnek, és majd szétdurrannak az örömtől, himnuszokat énekelnek, és nagyon szeretik egymást. Nem azért boldogok, mert jobb dolguk van, mint másnak, és nem azért szeretik testvérként a másikat, mert ő jobb, mint más. A szeretet, az öröm és az egység megélése az őket eltöltő Szentlélek gyümölcse. Öröm tölti el őket még a szenvedésben is, még a vértanúságban is. Nem a hősiesség adta nekik az erőt a vértanúsághoz, hanem az Istenben való öröm. Azt az örömöt, amit nem emberektől kaptunk, emberek nem is tudják elvenni. Azt az örömöt, amit Jézus megígért azoknak, akik őt szeretik, senki és semmi nem veheti el tőlük:
„Az én örömöm bennetek legyen és örömötök teljes legyen” (Jn 15,11).
„Szívetek örülni fog, örömötöket nem veszi el tőletek senki” (Jn 16,22).
„Biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,38-39).
Vágvölgyi Éva
