»Te vagy-e a zsidók királya?« *³⁴ Jézus azt felelte: »Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?« *³⁵ Pilátus ezt válaszolta: »Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?« *³⁶ Jézus azt felelte: »Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.« *³⁷ Pilátus erre megkérdezte: »Tehát király vagy te?« Jézus azt felelte: »Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.«

Szemben az ókori kelet más népeivel, akik a királyt istenként tisztelték, az Ószövetségben fordított a helyzet, Jahve, Izrael Istene az egyetlen Úr, a mindenség királya:

„Figyelj szavamra, Uram,
halld meg panaszomat!
Méltasd figyelmedre kiáltásomat,
én királyom és én Istenem!” (Zsolt 5,2-3)

A választott nép számára a király csak Isten képviselője. A prófétai jövendölésekben jön majd egy király, Isten fölkentje, a Messiás, aki szinte Isten hasonmása lesz:

„Mert gyermek születik nekünk,
fiú adatik nekünk;
az uralom az ő vállán lesz,
és így fogják hívni nevét:
Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten,
Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme.
Uralma növekedésének
és a békének nem lesz vége
Dávid trónján és királysága fölött,
hogy megszilárdítsa és megerősítse azt
joggal és igazsággal,
mostantól fogva mindörökké.
A Seregek Urának féltő szeretete műveli ezt” (Iz 9,5-6).

Izajás Istent megillető nevekkel jellemezi a Messiást. Ezek mindegyike 2-2 elemből áll: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Figyelmet érdemel, hogy mind a négy kifejezés egy emberi szerepre, ill. tulajdonaságra vonatkozó elemet (Tanácsadó, Erős, Atya, Fejedelem), s ehhez járul egy nem evilágira, rendkívülire vonatkozó elem (Csodálatos, Isten, Örök, Béke).

A Messiást eszményi királyként ábrázolják, akinek a megjelenése nyomán a föld csodálatos termékenységet (Zsolt 72,12) és örök (Zsolt 72,3.7) paradicsomi békét terem (Iz 11,6; Óz 2,20).

„Azon a napon majd szövetséget kötök kedvükért
a mező vadjával, az ég madarával s a föld csúszómászójával.
És kipusztítom az íjat, a kardot és a háborút az országból,
és nyugodalmas álmot adok nekik” ( Óz 2,20).

De ezeken kívül azt fogja jelenteni, hogy a föld tele lesz Jahve ismeretével:

„Rajta nyugszik az Úr lelke:
a bölcsesség és az értelem lelke,
a tanács és az erősség lelke,
a tudásnak és az Úr félelmének lelke;
és kedve telik az Úr félelmében.
Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát,
és nem aszerint dönt, amit a fül hall,
hanem igazságosan ítéli majd a gyengéket,
és méltányosan dönt a föld szegényeinek érdekében;
megveri a földet szája vesszejével,
és ajkának leheletével megöli az istentelent.
Igazságosság lesz derekának öve,
és a hűség csípőjének kötője.
Akkor majd a farkas a báránnyal lakik,
és a párduc a gödölyével heverészik;
borjú és oroszlánkölyök együtt híznak,
és kisgyermek terelgeti őket.
Tehén és medve együtt legelnek,
együtt heverésznek kölykeik,
és az oroszlán szalmát eszik, mint a tehén.
A csecsemő a vipera fészkénél játszik,
s az áspiskígyó üregébe dugja kezét
az anyatejtől elválasztott gyermek.
Nem ártanak és nem pusztítanak
sehol szent hegyemen,
mert tele lesz a föld az Úr ismeretével,
mint ahogy a vizek betöltik a tengert” (Iz 11,2-9).

 

„A béke királya és az ő országa
Salamontól.
Isten, add át ítéletedet a királynak,
igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélje népedet,
és méltányosan szegényeidet.
Békét teremjenek a hegyek a népnek,
és igazságot a halmok.
Szolgáltasson igazságot a nép szegényeinek,
nyújtson a szegények fiainak segítséget,
s alázza meg az erőszakoskodót.
Éljen, amíg a nap és a hold,
nemzedékről nemzedékre.
Úgy szálljon le, mint az eső a rétre,
s mint ahogy az esőcsepp öntözi a földet.
Virágozzék napjaiban az igazság
és a béke teljessége, amíg a hold el nem múlik.
Uralkodjék tengert tengerig,
A folyamtól a földkerekség széléig.
Boruljanak le előtte a sivatag lakói
s ellenségei nyalják a port.
Tarzis királyai és a szigetek hordjanak adományokat,
Arábia és Sába királyai ajándékokat hozzanak.
A föld minden királya hódoljon előtte,
s legyen minden nemzet a szolgája.
Mert ő megszabadítja a szegényt, aki hozzá kiált,
s a szűkölködőt, akin senki sem segít.
Megkönyörül a szegényen és a nincstelenen
és megszabadítja a szűkölködőket.
Megmenti őket az elnyomástól és az erőszaktól,
mert szemében drága az ő vérük.
Éljen és legyen része Arábia aranyában,
imádkoznak is majd érte mindenkor;
áldják őt minden nap.
Bőséggel legyen gabona a földön,
s hullámozzék a hegyek tetején,
mint a Libanon, olyan legyen termése;
a város népe virágozzék mint a rét füve.
Áldott legyen neve mindörökre,
maradjon meg neve, amíg a nap ragyog;
benne nyerjen áldást a föld minden nemzetsége,
dicsérje őt minden nemzet!
Áldott legyen az Úr Isten, Izrael Istene,
egyedül ő művel csodákat.
Áldott legyen az ő fölséges neve örökre,
teljék be fölségével az egész világ! Ámen! Ámen!” (Zsolt 72,1-19)

Máté, Lukács és János Evangéliumában már föltámadása előtt is Jézus Úrként szerepel. Jézus halála és feltámadás által bement dicsőségébe (Lk 24,26; Zsid 2,9; 1 Pét 1,11), vagyis átvette a teljes királyi hatalmat.

A tanítványok Urukat, mint a példabeszédben a szolgák (Mt 24,42; 25,14; Mk 13,33; Lk 13,25), kérték: Maran Atha „jöjj el Urunk” (Jel 22,20).

A názáreti Jézusról szóló igehirdetés alapja és kiindulópontja a húsvéti esemény: a közösség tapasztalata arról, hogy Jézus feltámadt és él. Az ősegyház ennek az örömhírnek az átadását, továbbadását tekintette legfontosabb feladatának. Az apostolok és igehirdetők felismerései és tapasztalatai ún. hitvallásformulákban maradtak ránk, amelyek tömör összefoglalásai a hit leglényegesebb elemeinek.

„Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy „Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére” (Fil 2,10-11).

„Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!” (Róm 1,7)

„Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Róm 6,23).

„Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!” (2 Kor 1,2)

Ezeket a hitvallásokat az igehirdetők rendszeresen beleszőtték tanításukba, a közös ünnepeken pedig a szertartások állandó alkotóelemeivé váltak.

A megváltás művének teljességét nem vagyunk képesek egészében felfogni. Az Egyház ezért nagy bölcsességben az egyházi év ünnepeinek sorával mindig egy-egy részletére irányítja figyelmünket, amelyet már képesek vagyunk befogadni és megérteni. Krisztus Király ünnepével az egyházi év végével elérkezünk a csúcsponthoz, amikor Jézus királyságát, úrságát, uralmát ünnepeljük.

„Aki, bár Isten alakjában létezett,
nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak,
amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell,
hanem kiüresítette önmagát,
szolgai alakot vett fel,
és hasonló lett az emberekhez,
külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember.
Megalázta magát, engedelmes lett a halálig,
mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta őt,
és olyan nevet adott neki,
amely minden más név fölött van,
hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd
az égben, a földön és az alvilágban,
és minden nyelv vallja {Iz 45,23},
hogy »Jézus Krisztus az Úr!«
az Atyaisten dicsőségére” (Fil 2,6-11).

A rövid hitvallásformula „Jézus Krisztus az Úr” Jézus istenségét mondja ki, vallja meg. Ez a mostani ünnep tartalma. Istent ünnepeljük, aki kicsivé alázta magát a megtestesülésben, „ szolgai alakot vett fel”, „külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember” (Fil 2,7), de akinek dicsősége a kereszthalállal, a feltámadással és mennybemenetellel kinyilvánult, ezért:

„Jézus nevére hajoljon meg minden térd

az égben, a földön és az alvilágban,

és minden nyelv vallja {Iz 45,23},

hogy »Jézus Krisztus az Úr!«

az Atyaisten dicsőségére” (Fil 2,10).

Jézust ugyanaz a tisztelet illeti meg, mint az Úristent. Testi szemmel tekintve csak egy rendkívüli ember volt, az emberi mivolta elfedte istenségét. Csak aki a hit szemével nézte, az látta meg igazi valóját, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Isten. Kevesen voltak, akik a hit szemével látták őt, mint ahogy most is kevesen vannak. De aki a hit szemével látta őt és megtapasztalta, hogy benne maga Isten lépett az emberek közé, szeretetből a megmentésükre, azt akkora örömmel töltötte be ez a tudat, hogy nem hallgathatott róla, hirdetnie kellett, tanúságot kellett tennie róla. Mindennél fontosabbá vált számára. És a tanítványok magukat nem kímélve, sokszor nem törődve az életveszéllyel sem, hirdették Jézus örömhírét. Az emberi szív túl kicsi ahhoz, hogy elférne benne ekkora öröm, túlcsordul rajta:

„A szív bőségéből szól a száj” (Mt 12,34).

Ha a hit szemével megláttam, hogy kicsoda Jézus, ha találkoztam vele, akkor a szavaim és a tetteim őt hirdetik. Még ha akarnám se tudnám magamba rejteni, mert ez az esemény hatalmasabb, mint én, magával ragad.

De vajon hogyan tudjuk a hit szemével nézni Jézust, hogyan láthatjuk meg, hogy ő az Úr? Hogyan válunk hívővé és látóvá? A hit, a látás nem tőlünk van, Isten ajándéka. Jó, akkor az a kérdés, hogy hogyan kaphatjuk meg ezt az ajándékot? A vak koldus ott ült a jerikói út mellett. Jézus ott ment el a jerikói úton. Minden adott volt, hogy a csoda megtörténhessen, de ha Bartimeus nem kezd kiáltozni, nem szalad oda Jézushoz és kéri, hogy láthasson, akkor nem történt volna semmi. Bartimeus csak azért ült ott az út mellett, hogy kolduljon, hogy így teremtse elő a mindennapi megélhetését. De amikor ott volt a pillanat, nem szalasztotta el, tudott kiáltani, Jézushoz szaladni és kérni. Bartimeus előbb hitt Jézusban, előbb tartotta Dávid fiának, vagyis a Messiásnak, mint hogy a csoda megtörtént volna. És a csoda megtörtént és a vak Bartimeus látni kezdett. Ez mit jelent rám nézve? Előbb kell hinnem, mint ahogy a hit ajándékát megkapnám? Igen, hinnem kell abban, hogy ez az ajándék létezik és megkaphatom és vágynom kell erre az ajándékra:

„Bizalom az imádságban Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Vagy ki az közületek, aki, ha a fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? Vagy ha halat kér, talán kígyót ad neki? Ha tehát ti, akik gonoszok vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog a ti Atyátok, aki a mennyekben van, jó dolgokat adni azoknak, akik kérik őt?” (Mt 7,7-11)

„Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy „Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére” (Fil 2,10-11)

A szünetelen ima gyakorlata nyomán ez a hivallás is lehet a szüntelen imádságunk, akár csak egy mondatnyi is belőle, hogy „Jézus Krisztus az Úr!”

Meszkín atya a szüntelen imával kapcsolatban ezt írja:

„A SZÜNTELEN IMA

„Szüntelen kell imádkozni

és nem szabad belefáradni.” (Lk 18,1)

Az élet mélyebb értelme túlzottan leegyszerűsítve két állandó cselekvési elemben foglalható össze: „Szeretet az Isten” (1 Ján 4,16). „Én pedig imádkozom” (Zsolt 109,4). Ez két folyamatos cselekvés. Isten nem szűnik szeretni a teremtést, és a teremtmények nem szűnnek imádni Istent: „Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani!” (Lk 19,40).

Minden más, az élet százféle elfoglaltsága elmúlik, elenyészik azután, hogy büntetést vagy elismerést vontak maguk után, és csak ez a két rendkívüli cselekedet marad meg: Isten szeretete irántunk és a mi Isten iránti imádatunk. Ezek nem múlnak el soha, és örökre megmaradnak, mert Isten kedvét leli abban, hogy szeret bennünket: „Gyönyörűség volt nekem az emberek fiai között lenni” (Péld 8,31), és mi minden boldogságunkat Isten imádásában találjuk meg.

Az imádás Istentől küldött felismerés az ember szívében, hogy öröm legyen neki az imádás, az igazi boldogság forrása. Ezt kézzel foghatóan megtapasztaltuk és sok-sok alkalommal igazolást nyert. Létezik tehát olyan eszköz, ami az imádás életformájába és a szüntelen imához vezet, hogy Istent helyezzük a gondolataink középpontjába, hogy oly módon tegyük, hogy minden cselekedetünk és viselkedésünk körülötte forogjon, hogy az ő jelenlétében éljünk reggeltől estig, és estétől reggelig?

Valójában ez nem kis dolog. Nagy elhatározást, állhatatosságot, sok figyelmet követel részünkről. Azonban ne felejtsük el, hogy ha így teszünk, megvalósítjuk az isteni akarat és terv csúcsát, és következésképpen ezzel hiánytalanul elnyerjük Isten segítségét, szeretetét és vezetését.

Összefoglaljuk hogy mi a lényege ennek a gyakorlatnak.

1. A szüntelen ima célja:

- Mindig Isten jelenlétében éljünk.

- Fogadjuk be Istent minden cselekedetünkbe, gondolatunkba és ismerjük meg az akaratát.

- Csatlakozzunk az öröm életformájához, megközelítve magát a boldogság forrását, Istent, és örüljünk szeretetének.

- Szerezzünk magasabb tudást Istenről, úgy ahogy ő van.

- Gyakoroljuk a boldog eltávolodást ennek a világnak a dolgaitól, anélkül, hogy bármit visszasírnánk.

2. Néhány javaslat a folyamatos imához:

- Helyezzük magunkat Isten jelenlétének érzésébe, aki látja mit, hogyan teszünk, és hallja, amit mondunk.

- Olykor kíséreljük meg, hogy beszéljünk hozzá, röviden fogalmazzuk meg a pillanatnyi állapotunkat.

- Fogadjuk be Istent a munkánkba, kérjük, hogy legyen jelen a tetteinkben, adjunk számot neki, miután levontuk a tanulságot, megköszönve abban az esetben, ha sikerült, elmondva a bánatunkat kudarc esetén, keresve mi az igazság: talán kissé eltávolodtunk tőle vagy elmulasztottuk a segítségét kérni?

- Próbáljuk meghallani Isten hangját a munkánk közben. Nagyon gyakran beszél hozzánk bensőnkben, de nem figyelünk rá, és ezzel elveszítjük létfontosságú tanácsait.

- A kritikus pillanatokban, amikor vészjósló híreket kapunk, vagy amikor el vagyunk gyötörve, azonnal kérjünk tanácsot tőle. A megpróbáltatások között ő a legbiztosabb barát.

- Amikor a szívünk nyugalmát érzelmi viharok dúlják fel, forduljunk hozzá, hogy lecsillapítsa ezeket a baljós izgalmakat, mielőtt eluralnák a szívünket. Irigység, harag, ítélkezés, bosszú, mindez megfoszt bennünket attól a kegyelemtől, hogy az ő jelenlétében éljünk, mert Isten nem tud együttlakni a rosszal.

- Próbáljunk, amennyire lehetséges, nem megfeledkezni róla, és azonnal térjünk vissza hozzá, ha netán a gondolataink az elkóborlás bűnébe esnek.

- Ne fogjunk bele egy munkába, és ne adjunk választ, mielőtt ösztönzést kapnánk rá Istentől. Ezt a belső ösztönzést egyre jobban felismerjük annak mértékében, hogy mekkora a hűségünk abban, hogy az ő jelenlétében járunk és az elhatározásban, hogy vele éljünk.

3. A szüntelen ima alapelvei:

- Hiszel Istenben? Akkor Isten legyen az alapja minden viselkedésednek. Rajta keresztül tégy magadévá minden örömöt vagy szomorúságot, amivel találkozol az élet során, hogy a hited a körülmények hatására ne változzon mindennap. Ne hagyd, hogy a siker növelje a hited, se hogy a kudarc miatt elgyengüljön, megsemmisüljön és elveszítsd.

- Elfogadtad, hogy Istennel élj? Akkor egyszer s mindenkorra helyezd belé minden bizalmadat, és ne próbálj meghátrálni vagy megfutamodni. Maradj hűséges hozzá egészen a halálig.

- Bízd rá minden anyagi és lelki ügyedet, ő valóban képes mindent elrendezni. Tudd, hogy az Istennel való élet mindent elvisel: betegséget, éhséget, megaláztatást… és ne légy meglepve, ha ezek a dolgok megtörténnek veled. Légy türelmes és meglátod átalakulnak és felsorakoznak, hogy a te legnagyobb javadra szolgáljanak.

- Szeretetedet Istenre koncentráld, és ne engedd, hogy az akadályok visszavessenek. Ellenkezőleg, minden szenvedést fogadj magadba, nem keserűséggel, hanem szelíden, e miatt a szeretet miatt, mert a valódi szeretet a szenvedést átalakítja boldogsággá.

- Boldogok azok, akik méltók a szenvedésre az ő Nevéért. Még boldogabbak azok, akik vágynak arra, hogy feláldozzák magukat az ő Nevének szeretetéért…

318. Ne zárjátok el szívetek Isten elől, hanem legyetek állhatatosak és mindig őrizzétek meg benne a mi Urunkat, Jézus Krisztust: amíg a mi Urunk Neve gyökeret nem ver a szívetekben, és többé már nem elmélkedik semmi másról. Így Jézus Krisztus meg fog dicsőülni bennetek. (Aranyszájú Szent János, Callixtus Xanthopoulosnál, Metodo e canone rigoroso, 1,21)

319. Minden tevékenység kezdetén kiálts Istenhez, és a mi Urunk, Jézus Krisztus Nevének hittel mondott imája meg fog menteni, mert ő maga mondta: „Nálam nélkül semmit sem tehettek” (Jn 15,5). Ezzel együtt szükséges a béke is, mert azt mondta: „Harag és viszálykodás nélkül kell imádkozni” (vö. 1 Tim 2,8), és szeretettel, mert „Szeretet az Isten” és „Aki szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne” (1 Ján 4,16). Ez a béke és szeretet nem csak az ima elfogadását eredményezik, hanem az imából születnek és fakadnak, mint két Istenből eredő ikersugár növekednek és tökéletesednek. (Aranyszájú Szent János, Callixtus Xanthopoulosnál, Metodo e canone rigoroso, 1,8)

(Matta el Meszkín: Isten megtapasztalása az imában)

Vágvölgyi Éva