Példázat a gazdag emberről és a szegény Lázárról 19 Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. 20 Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. 21 Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. 22 Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is, és eltemették. 23 Amikor a pokolban a kínok közt föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot, és a keblén Lázárt. 24 Ekkor felkiáltott neki: `Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!' 25 Ábrahám ezt felelte neki: `Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. 26 Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.' 27 Erre az így szólt: `Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, 28 mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, e gyötrelmek helyére.' 29 Ábrahám ezt válaszolta: `Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!' 30 Az erre így könyörgött: `Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.' 31 Erre ő azt felelte: `Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!'«
Izraelnek nem volt önálló világképe, átvette a vele érintkező nagy ókori kultúrák, az egyiptomi, az asszír-babiloni, a görög világképét. A fogság utáni időkben keletkezett írásokon főleg a perzsa hatás érezhető. Ezek szerint az ókori kultúrák szerint a Föld korong alakú és egy hatalmas őstengerben úszik, oszlopok támasztják alá, fölötte pedig az égboltozat, mint valami kupola helyezkedik el, amit a Föld szélén helyezkedő magas hegyláncok tartanak. A babiloni világkép szerint 7 ég van, ahová lépcső vagy a régies magyar kifejezés szerint létra visz fel (Jákob létrája) az Istenhez. Szent Pál is azt írja, hogy látomásában a harmadik égben, vagyis az Úrnál járt. Az Ószövetségben az ég Isten birodalma, amelyet, mint valami királyi udvartartást képzelték el, ahol Isten, mint egy király, egy trónuson ül és az angyalok szolgálnak neki:
„Az Úr az égben állította fel trónusát,
és királysága mindenen uralkodik.
Áldjátok az Urat, angyalai mind,
ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek szavát,
mihelyt parancsának hangját meghalljátok.
Áldjátok az Urat, seregei mind,
szolgái, akik akaratát megteszitek.
Áldjátok az Urat, művei mind,
mindenütt, ahol uralkodik.
Áldjad lelkem az Urat!” (Zsolt 103,19-22)
„Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak:
Szent, szent, szent a Seregek Ura,
betölti az egész földet dicsősége!” (Iz 6,1-3)
A babioni mítosz szerint (Gilgames eposz) a holtak országa a világ nyugati végén helyezkedik el, ahhoz, hogy odajusson valaki, át kell kelnie egy folyón, a halál vizén. A holtak országa olyan mint egy város, amelyet hét fal vesz körül, középen egy palotával, ahol Nergal, a halottak istene lakik felségével, Ereskigallal. Izrael eleinte azt gondolta, hogy az emberek haláluk után a kivétel nélkül mind a seolba kerülnek, testestül-lelkestül hevernek egy barlangban:
„Nem a holtak dicsérnek téged, Uram,
és egy sem azok közül,
akik leszálltak a némaság honába” (Zsolt 115,17)
Különféle külső hatásra, főleg a fogság utáni időkben Izrael túlvilágképe módosult, az embernek a halála után Isten ítélő széke elé kell állnia, a jók a pokolba, a gyehennára kerülnek, a jók az igazak tartózkodási helyére, amely az élet kertje.
A Krisztus előtti századokban íródott egyik közkedveltségnek örvendő ószövetségi apokrif írásban, Hénoch könyvében, melynek töredékeit a kumráni iratok között is megtalálták ezt olvassuk:
„Innen (tovább) mentem egy másik helyre, és Nyugaton egy nagy magas hegységet és merev sziklákat mutatott nekem. Négy nagy tágas tér volt (a hegységben), ezek felfelé és oldalra terjedtek, és nagyon simák voltak; három közülük sötét volt, és egy világos és vízforrás volt a közepén. Akkor azt mondtam: - Milyen simák ezek az üregek, (milyen) mélyek és sötétek a szemnek! Erre Rafaél válaszolt nekem, az egyik szent angyal, aki mellettem állt, és így szólt hozzám:- Ezek az üregek azért vannak, hogy ide térjenek meg a holtak lelkeinek szellemei. Azért alkották, hogy ide gyűljön össze az emberek fiainak lelke. Ezeket a helyeket ítéletük napjáig tartózkodási helyül készítették számukra, bizonyos időpontig és megszabott ideig, amikor (majd végre hajtják) felettük az ítéletet. Láttam, hogy egy meghalt emberfiának szelleme vádol, hangja az égig hatolt és vádolt. Akkor megkérdeztem Rafaél angyalt, aki mellettem volt, és így szóltam hozzá: - Ki ez a vádoló szellem? Kinek a hangja ez itt, mely az égig hatol és vádol? Erre válaszolt nekem, és azt mondta: - Ez a szellem, amely Ábelből jött ki, akit testvére, Káin agyonütött, és addig vádolja (Ábel), amíg Káin utódai el nem lesznek törölve a föld színéről, és utódai el nem tűnnek az emberek utódai közül. Ekkor megkérdeztem (az angyalt) az összes üreggel kapcsolatban, és azt mondtam: - Miért van az egyik elválasztva a másiktól? Ezt válaszolta nekem és azt mondta: - Ez a három azért készíttetett, hogy elválassza a halottak szellemeit; 1. egy különleges rész készült az igazak szellemei számára (ott), ahol egy világos vízforrás van. 2. Éppígy készült (egy különleges hely) a bűnösök számára, amikor meghalnak, és a földbe temetik őket, és életük folyamán még nem teljesült be ítélet rajtuk. Itt különítik el majd szellemeiket erre a nagy kínra, a mindörökre elkárhozottakra beköszöntő ítélet, büntetés és kín, valamint a szellemeikért végbevitt megtorlás nagy napjáig; ott kötözik meg őket mindörökre. 3. Éppúgy van egy különleges hely a vádolók szellemei számára, akik hírt adnak pusztulás(uk)ról, mivel a bűnösök napjaiban lettek legyilkolva. 4. (Ez a rész) így azoknak az embereknek a szellemei számára készült, akik nem igazak, hanem bűnösök (vagy) mindenben istentelenek és a gonoszok társai voltak; szellemeik nem kerülnek ugyan büntetés alá az ítélet napján, de nem is támadnak fel innen.” (Hénokh könyve, Az angyalokról szóló könyv, ford. Baán István)
Az evangéliumokban a pokol képe összefonódik a tűzzel és a férgekkel. A pokol tüze olyan tűz, amely éget, de nem ad világosságot, ebben kell iszonyatos kínok közt szenvednie a bűnösöknek.
A példabeszédben szövegében szereplő „Ábrahám kebele” Ábrahámmal való szeretetközösségben levést jelent, amit az igazak kapnak haláluk után jutalmul.
A földi létben a bűnbeesés óta a bűn és igazságtalanság uralkodik, egyik ember zsarnokoskodik, hatalmaskodik a másikon.
A halálunk után Isten országába kerülünk - feltéve, ha méltókká váltunk rá életünk során -, ahol a szeretet és az igazság uralkodik,.
Ott nem lesz se könny, se fájdalom (Új Jeruzsálem Ezekielnél és a Jelenések könyvében)
Aki itt és most Isten országát építi, az ezt a szeretetet és igazságot valósítja meg.
Isten népe számára már az Ószövetségben is a hitélet fontos része volt az alamizsnaadás, ahogy a példabeszéd is utal rá:„Van Mózesük és vannak prófétáik” (Lk 16,29). A Második Törvénykönyvben egy egész fejezet, a 15. a szegényekkel való bánásmódról szól, de számos más hely is, amelyek közül csak néhányat idézünk:
„Aki megkönyörül a szegényen, az Úrnak ad kölcsön, s ő megfizet neki tetteiért” (Péld 19,17).
„Aki megveti szűkölködő társát, vétkezik,
de boldog, aki a szegényen megkönyörül!” (Péld 14,21)
„Aki bedugja fülét a szegény kiáltására,
maga is kiált majd, és nem lesz, aki meghallgassa” (Péld 21,13).
„Az irgalmas lelkű áldásban részesül,
mert adott kenyeréből a szegénynek” (Péld 22,9).
„Aki ad a szegénynek, nem lát szükséget,
aki megveti a könyörgőt, ínségbe jut” (Péld 28,27).
„Megnyitja tenyerét a szegénynek,
és kinyújtja kezét a szűkölködő felé” (Péld 31,20).
„(Boldog az az ember aki) osztogat, adakozik a szegényeknek” (Zsolt 112,9).
„Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet,
és a bujdosó szegényeket vidd be házadba!
Ha mezítelent látsz, takard be,
és testvéred elől ne zárkózz el!
Akkor majd előtör, mint a hajnal, világosságod” (Iz 58,7-8).
Az evangéliumokban a szeretet törvénye alapkövetelmény lett, a példabeszéd szerint, e nélkül nincs üdvösség.
„Adjátok el, amitek van, és adjátok oda adomány gyanánt; készítsetek magatoknak el nem avuló erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben” (Lk 12,33).
Ha sorra vesszük ennek a gazdag embernek az életét, azt látjuk, hogy nem vétett a tízparancsolat ellen, ami így szól:
„2 »Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából. 3 Rajtam kívül más istened ne legyen! 4 Ne készíts magadnak faragott képet, és semmiféle képmást arról, ami fenn van az égen, vagy lenn a földön, vagy a föld alatt, a vizekben! 5 Ne imádd ezeket, és ne szolgáld őket, mert én, az Úr, a te Istened erős és féltékeny vagyok, és az atyák vétkét megtorlom gyermekeiken, és azok harmadik és negyedik nemzedékén, akik gyűlölnek engem! 6 De irgalmasságot gyakorlok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsaimat.
7 Ne vedd hiába az Úr, a te Istened nevét: mert nem hagyja büntetlenül az Úr azt, aki hiába veszi az Úr, az ő Istene nevét!
8 Emlékezzél meg arról, hogy a szombat napját megszenteld! 9 Hat napon dolgozzál, és végezd minden munkádat! 10 A hetedik napon azonban az Úrnak, a te Istenednek szombatja van: semmiféle munkát se végezz azon se te, se fiad, se lányod, se rabszolgád, se szolgálód, se állatod, se a jövevény, aki a kapuidon belül van! 11 Hat nap alatt alkotta ugyanis az Úr az eget és a földet, a tengert, és mindazt, ami bennük van, a hetedik napon azonban megpihent, azért áldotta meg az Úr a szombat napját, és azért szentelte meg.
12 Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad majd neked!
13 Ne ölj!
14 Ne paráználkodj!
15 Ne lopj!
16 Ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen!
17 Ne kívánd meg felebarátod házát! Ne kívánd meg feleségét, se rabszolgáját, se rabszolganőjét, se marháját, se szamarát: semmijét se, ami az övé!« (Kiv 20,2-17)
Jézus tanítása szerint, azonban a tízparancsolat betartása kevés. Ha valóban el szeretnék jutni az üdvösségre, nem tehetem meg, hogy nem törődök a rászorulókkal. Az evangéliumban az Isten és az emberek iránti szeretet össze van kapcsolva a főparancsban, nem maradhat el sem az egyik, sem a másik. Mint ahogy már utaltunk rá, a példabeszéd nem beszél arról, hogy ez a gazdag ember törvénytelen úton szerezte volna a vagyonát. Valószínűleg rendes, törvénytisztelő ember volt, betartotta a szombatot és a vallási előírásokat. Nem lopott, nem csalt, szorgalmas volt és ügyes, így nagy vagyonra tett szert, bőven volt mindene, jól élt. Rendes, megbecsült tagja volt a közösségnek, szerette a családját, a feleségét és a gyerekeit, nagy lakomákat rendezett a barátainak. És halála után mégis a pokolba került a példabeszéd szerint. Mert hiába volt rendes ember, hiába szerette a családját és a barátait, ha nem volt benne irgalom és együttérzés a szegény nyomorult iránt, aki a kapujában feküdt sebektől borítva és valami kis ennivalóban reménykedett, de nem kapott. Nem bántotta a szerencsétlent, de nem is törődött vele. Ez a példabeszéd fontos figyelmeztetés mindnyájunk számára, szeretet nélkül nincs üdvösség számunkra. De a példabeszéd a mennyország és a pokol leírásával arra is figyelmeztet, hogy az életünkben elkövetett rossz tetteink vagy mulasztásaink a halálunk után helyrehozhatatlanok.
Vágvölgyi Éva
