¹⁵ Azután ezt mondta nekik: »Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. ¹⁶ Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. ¹⁷ Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, ¹⁸ kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.«

¹⁹ Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölvétetett a mennybe, és ül az Istennek jobbja felől {2 Kir 2,3.11; Zsolt 110,1}.

²⁰ Azok pedig elmentek és hirdették az igét mindenütt. Az Úr velük együtt munkálkodott, s a tanítást az azt kísérő csodajelekkel megerősítette.

Jézus mennybemenetele után az anyagi, emberi testben való jelenléte a világban megszűnik. Mondhatjuk, hogy a Jézus-esemény olyan, mint egy parabola görbe, amely olyan ellipszis, amelynek egyik fókusza a végtelenben van. Jézus a végtelenből érkezett hozzánk, egy ponton érintette a földet, aztán visszakanyarodott a végtelenbe, a Fiú az Atyától jött, és hozzá tért vissza:

„Eljöttem az Atyától, és idejöttem a világba; most újra elhagyom a világot, és elmegyek az A­tyához”(Jn 16,28).

Krisztus föllépésekor megnyílt az ég (Lk 2,9k; Jn 1,51), Krisztus megkeresztelkedésekor megnyílt az ég (Mk 1,10) és János evangéliuma több helyen is azt mondja, hogy Krisztus az égből szállt alá (Jn 3,13;6,38.50-51).

Krisztus a halála és feltámadása után a mennybe tér vissza, hogy megdicsőülve helyet foglaljon az Atya jobbján (Mk 16,19; Ef 1,20; Zsid 8,1; 1 Pét 3,22).

De a személyes jelenléte a mennybemenetel után sem szűnt meg köztünk. Mint ahogy a hívő ember az Atya személyes jelenlétét is megtapasztalja, amit a zsoltáros ilyen szóképekben fejez ki:

„Aludni tértem, s álomba merültem,
és felébredtem, mert az Úr fölkarolt engem” (Zsolt,2,6).

„Mert te, Uram, az igazakat megáldod,
jóakaratodat pajzsként borítod rájuk” (Zsolt 5,13).

„Hozzád kiáltok, hisz te meghallgatsz, Istenem!
Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg szavaimat!
Mutasd meg csodás irgalmadat,
hiszen megmented az üldözőktől azokat,
akik jobbodban bíznak!
Óvj, mint szemed fényét,
nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem
a gonoszok elől, akik nyomorgatnak engem!” (Zsolt 17,6-9)

„Lenyúlt a magasból, megfogott,
a nagy vizekből kihúzott engem.
Megszabadított hatalmas ellenségeimtől,
nálamnál hatalmasabb gyűlölőimtől.
Megrohantak engem nyomorúságom napján,
de támaszom lett az Úr.
Kivezetett a szabad térre engem,
megmentett, mert kedvét lelte bennem.
Mert te gyújtod meg, Uram, lámpásomat,
Isten teszi világossá sötétségemet.
Mert te ragadsz ki a kísértésből,
Istenem által ugrom át a falat” (Zsolt 18,17-20.29-30).

„Az Úr az én pásztorom,
nem szűkölködöm,
zöldellő legelőkön adott nekem helyet,
csöndes vizekhez vezetett engem.
Felüdítette lelkemet,
és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért.
Járjak bár a halál árnyékában,
nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy,
vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem.
Asztalt terítettél számomra
azok előtt, akik szorongatnak engem.
Olajjal kented meg fejemet,
és kelyhem csordultig töltötted” (Zsolt 23,1-5).

„Mert ő elrejt hajlékában a veszedelem idején,
elbújtat sátra rejtekében,
kősziklára emel fel engem” (Zsolt 27,5).

„Uram, milyen bőséges a te édességed,
amelyet elrejtettél a téged félők számára,
amelyet a benned bízóknak juttatsz
az emberek fiai előtt!
Elrejted őket arcod rejtekében
az emberek háborgatása elől” (Zsolt 31,20-21).

„Lelkünket az Úr hordozza,
ő segít meg s oltalmaz minket.
Valóban, benne örvend a szívünk,
és szent nevében reménykedünk” (Zsolt 33,20-21).

„Istenem, milyen gazdag a te irgalmasságod!
Az emberek fiai szárnyad oltalmába menekülnek.
Megrészegülnek házad dús javaitól,
gyönyörűséged patakjával itatod őket.
Mert nálad van az élet forrása,
és világosságod által látunk világosságot” (Zsolt 36,8-10).

„Az Úr teszi szilárddá az ember lépteit,
és útjában kedvét leli.
Ha el is esik, sem üti meg magát,
mert az Úr alátartja kezét” (Zsolt 37,23-24).

„Várva-vártam az Urat, s ő lehajolt hozzám,
meghallgatta könyörgésemet,
kihúzott a nyomorúság verméből, a sár fertőjéből.
Lábamat kősziklára helyezte,
lépésemet biztossá tette” (Zsolt 40,2-3).

„Ha reggelenként rólad elmélkedem,
rád gondolok fekvőhelyemen.
Hisz te megsegítettél engem,
és szárnyad árnyékában örvendezhetem.
Lelkem tehozzád tapad,
és jobbod erősen tart engem” (Zsolt 63,7-9).

„Aki a Fölségesnek oltalmában lakik,
a Mindenható árnyékában nyugszik,
azt mondja az Úrnak: »Te vagy az én oltalmazóm
és erősségem, Istenem, akiben bizakodom.«
Mert ő megment engem a vadászok tőrétől,
a súlyos veszélytől.
Szárnyával árnyékot borít rád,
és tollai alatt menedékre találsz;
pajzs és páncél az ő hűsége.
Nem kell félned az éjszaka rémeitől,
a nappal repülő nyíltól,
a sötétben látogató járványtól,
a délben pusztító ragálytól” (Zsolt 91,1-6).

„Még nyelvemen sincs a szó,
és te már érted egészen, Uram.
Minden oldalról körülveszel engem,
és fölöttem tartod kezedet.
Oly nagy, oly csodálatos nekem ez a tudás:
ésszel föl sem érhetem!” (Zsolt 139,4-6).

A feltámadt Krisztus „fölvétetett a mennybe” és utat készített számunkra:

„Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok” (Jn 12,32.

„Jézus az Atyához vezető út Ne nyugtalankodjék szívetek. Hisztek Istenben, és bennem is higgyetek. A­tyám házában sok hajlék van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.

Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek. (Jn 14,1-3.27-29)

„Mivel ezeket mondtam, szomorúság töltötte be szíveteket. De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok. Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságosságról és az ítéletről: vagyis a bűnről, hogy nem hisznek bennem; az igazságosságról, hogy az A­tyához megyek, és többé nem láttok engem; és az ítéletről, hogy ennek a világnak a fejedelme megítéltetett” (Jn 15,6-11).

„Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki. S azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem” (Jn 16,22-23).

„Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ teremtése előtt. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük” (Jn 17,24-26).

Máté evangéliumában a mennybemenetele előtt így búcsúzik el Jézus a tanítványaitól:

„Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig” (Mt 28,20). Tehát Jézus személyes jelenléte köztünk a mennybemenetele után is megmarad. De ennek a személyes jelenlétnek a megtapasztalása csak azok számára lehetséges, akiket a Szentlélek beavat az isteni jelenlét titkaiba.

A feltámadás és a mennybemenetel után a megdicsőült Krisztus Isten jobbján foglal helyet:

„A főpap újra megkérdezte őt: »Te vagy-e a Krisztus, az áldott Isten Fia?« ⁶² Jézus azt felelte neki: »Én vagyok. És látni fogjátok az Emberfiát a Hatalmasnak jobbján ülni, és eljönni az ég felhőiben« {Dán 7,13; Zsolt 110,1}.”(Mt 26,61-62).

„Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, s aki – mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével –, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban {Zsolt 110,1}. Annyival kiválóbb lett az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk” (Zsid 1,2-4).

„Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az eléje tárt öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül {Zsolt 110,1}” (Zsid 12,2).

Szt. Pál arra bíztatja a kolosszeieket, és bennünket is, hogy „Ezért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve {Zsolt 110,1}” (Kol 3,1). Vagyis ha a Szentlélek által feltámadtunk és új életet kaptunk Krisztusban, akkor életünknek az isteni jelenlétre, Jézus parancsainak megvalósításra kell irányulnia. Azok fognak vele együtt Isten jobbján helyet foglalni, akik őt szeretik és akik nem tudnak nélküle élni.

„Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek, megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben” (Kol 3,2-4).

Vágvölgyi Éva