December 29. Szent Család ünnepe Lk 2,41-52
A tizenkét éves Jézus a templomban *41 A szülei pedig minden évben elmentek Jeruzsálembe a Húsvét ünnepére. *42 Mikor azután tizenkét esztendős lett, fölmentek mindnyájan Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. *43 Amikor elteltek az ünnepnapok és már visszatérőben voltak, a gyermek Jézus ottmaradt Jeruzsálemben, és nem vették észre a szülei. *44 Úgy gondolták, hogy az úti társaságban van. Megtettek egy napi utat, s akkor keresték őt a rokonok és az ismerősök között. *45 Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék. *46 És történt, hogy három nap múlva megtalálták őt a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezte őket. *47 Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein. *48 Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: »Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.« *49 Ő pedig ezt felelte nekik: »Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?« *50 De ők nem értették meg, amit nekik mondott.
*51 Akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat. *52 Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt {1 Sám 2,26}.
Képzeljük magunkat az események közepébe. A jeruzsálemi Húsvét óriási tömegeket vonzott a Szent Városba. „Cestius Galus, Szíria kormányzója, megszámoltatta egyszer az áldozati bárányokat a húsvéti ünnep alkalmával. Megdöbbentő számot jegyzett fel: 256.500 volt az áldozatok száma! Ha kiszámítjuk, hogy az ünnepi vacsorán legalább tíz ember részesedhetett egy-egy bárányból, a városban 2.565.000 zsidónak kellett együtt lennie. Természetesen minden talpalatnyi helyet elfoglaltak és a zarándokok a falakon kívül is táboroztak, sátrakban.” (H. V. Morton: Az üdvözítő nyomában) Ha figyelembe vesszük, hogy a tíz ember, az tíz férfit jelent és hozzájuk feltehetően női családtagok és gyerekek is csatlakoztak, ez a szám akár bőven 3.000.000 fölött lehetett. A mi számunkra alig hihető, hogy ennyi ember hogy fért el, de aki járt keleten, az tudja, hogy nagyon is lehetséges. Látva a magas számot, azt mondjuk, hogy ekkora zsúfoltságban az volt a csoda, ha valaki nem veszett el. A pászka vacsora elköltéséig minden bizonnyal szorosan együtt maradtak a zarándok csoportok, de utána fellazult a társaság, ki erre, ki arra járt. A tizenkét éves Jézus hamar megtalálta a számára legérdekesebb helyet és ott is maradt: A templom oszlopcsarnokában gyülekeztek a tanítók, olvasták és értelmezték az írásokat, különféle magyarázatokat fűztek a szent szövegekhez és azt megvitatták egymással.
Lukács evangelista azt mondja, hogy a tizenkét éves Jézus hallgatta és kérdezte őket, vagyis hogy bekapcsolódott a tanítók beszélgetésébe és „Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein” (47).
Isten nem félt a világba testesülni. A Gyermek teljes bizalommal vetette magát az emberiség karjaiba, gondoskodó szeretetünkre bízta magát. Ha sokan nem is, de egy család, a Szent Család elkapta, Mária ölelésébe zárta, József őrizte, óvta. A tökéletes szeretet tökéletes bizalommal fordult felénk. És bár nem hatalommal, erőszakkal és elnyomással lépett a világba, akitől félni kell, hanem gyámolításra szoruló, egészen kicsi gyermekként, mégsem akartunk neki helyet adni. Csak egy pár engedte, hogy az életükbe lépjen, hogy átrendezze a vágyaikat, a terveiket, testestül lelkestül átadták magukat neki. Ők voltak az a sarokpont, ahol az Isten megtestesülni akaró szeretete megvethette a lábát itt a földön. Nem egy ember, bár többnyire csak Máriát emlegetjük, hanem egy emberpár, hiszen József igenje nélkül ugyanúgy borult volna minden.
A család olyan, mint egy családi ház. Az apa adja a falak, a tető biztonságát, az anya adja bent az otthonosság melegségét. Ketten együtt alkotják a családi otthont, mindkettőjükre szükség van egy gyermek egészséges fejlődéséhez. A görög mitológiában Pallasz Athéné teljes fegyverzetben pattant ki Zeusz fejéből. Ezzel szemben a Mindenható Isten gyámoltalan kicsi Gyermekként lépett a világba, akinek szüksége volt egy szerető emberpár gondoskodására.
Mint ahogy a teremtés kezdetén is egy emberpárra bízta a világot, úgy az új teremtéskor is egy emberpárra bízta a megtestesült Igét. Ahogy nem egy ember, hanem a választott nép feladata lett volna, hogy Isten valódi arcát kinyilvánítsa a világ számára, és ahogy Jézus is nem egy emberre, hanem egy közösségre, az Egyházra bízta, hogy művét folytassa a világban. A család a társadalom legkisebb sejtje, legkisebb közössége. Ahogy a biológiában is csak egy sejt életképes, képes továbbadni az életet, ugyanúgy a társadalomban is.
Emberi szemmel nézve kik alkotják a családot? Apa, anya, gyerek. Ez így szép és egész, azt mondjuk, a társadalom legkisebb sejtje. Ahogy a magzat fejlődéséhez szükség van az anya testére, úgy az újszülött gyermek egészséges fejlődéséhez pedig szükség van a család védőburokjára. Az Ószövetségben a bölcsességi irodalom foglalkozik legtöbbet a családdal. A Példabeszédek és Jézus, Sirák fiának könyve fontos tanácsokat ad a családi élettel, a neveléssel kapcsolatban.
A tizenkét éves Jézus története a templomban azonban felhívja a figyelmünket, hogy az evilági dimenzión kívül van egy másik is, a természetfölötti, amely szerint ebbe a kötelékbe belép a legfőbb Atya, a teremtő Isten. A Fiú rámutat az Atya jelenléte tudatosításának fontosságára a családban. A választott nép egyes tagjai sokféle törzsből származtak, sokféle biológiai apjuk volt, de a népnek csak egy, maga az Úr. A negyven éves vándorlás során ő őrizte meg, ő kovácsolta egy néppé őket, ez beleégett a tudatukba és ott volt, akkor is, amikor átmenetileg, mint a tékozló fiú, elhagyták Atyjukat.
„Magasztaljátok őt minden élőlény előtt,
mert ő a mi Urunk, ő a mi atyánk
és ő a mi Istenünk örökkön-örökké” (Tób 13,4).
„Az Úr kegyességét emlegetem,
az Úr dicső tetteit,
mindazt, amit velünk tett az Úr;
és nagy jóságát Izrael háza iránt,
amit velük tett irgalmassága szerint
és kegyességének nagysága szerint.
Ezt mondta: »Mégis az én népem ők,
fiaim, akik nem lesznek hűtlenek«;
és szabadítójukká lett.
Minden nyomorúságukban
nem követ vagy angyal,
hanem az ő arca szabadította meg őket;
szeretetében és szánalmában
maga váltotta meg őket;
felemelte és hordozta őket
a hajdankornak minden napján.
Ők azonban ellenkeztek,
és megszomorították szent lelkét;
ezért ellenségükké vált,
és ő maga harcolt ellenük.
De visszaemlékeztek a hajdankor napjaira,
Mózesre és népére.
Hol van, aki felhozta őket a tengerből,
nyájának pásztorával együtt?
Hol van, aki bensejébe helyezte
az ő szent lelkét?
Aki vezette Mózes jobbját dicső karjával;
aki kettéhasította előttük a vizet,
hogy örök nevet szerezzen magának;
aki vezette őket a mélységekben,
mint a lovat a pusztában,
úgyhogy nem botlottak meg?
Ahogy az állatot, mely leereszkedik a völgybe,
megpihenteti az Úr lelke,
úgy vezetted népedet,
hogy dicső nevet szerezz magadnak.
Tekints le az égből, és lásd,
szent és dicső lakóhelyedről!
Hol van féltő szereteted és hatalmad?
Bensőd felindulása és irgalmasságod
távol maradnak tőlem.
Mégis te vagy a mi atyánk!
Mert Ábrahám nem tud rólunk,
és Izrael nem ismer minket;
te vagy, Uram, a mi atyánk,
Megváltónk a te neved öröktől fogva” (Iz 63,7-16).
„De mégis, Uram, atyánk vagy te!
Mi vagyunk az agyag, és te a formálónk,
kezed alkotása vagyunk mindannyian.
Ne haragudj, Uram, oly nagyon,
és ne emlékezz örökké bűneinkre!
Íme, nézd, a te néped vagyunk mindnyájan!” (Iz 64,7-8)
A biológiai szülő sokszor abban a tévedésben van, hogy a gyermeke az övé, ő adott neki életet. De Isten az élet, ő minden élő Atyja, az ő ajándéka minden megszületett gyermek, tehát a gyermek elsősorban Istené, és csak másodsorban a szüleié. Nem tulajdon, nem a szeretetünk tárgya, akivel azt teszünk, amit gondolunk, Salinger megfogalmazásában vendég, akit szeretnünk és tisztelnünk kell.
Ha Isten kimarad a családból, akkor az nagyon könnyen érzelmek csataterévé válik.
A kommunizmus annak idején elvette a családból Istent, most a liberalizmus szétzilálja a család apa, anya, gyerek kereteit, elveszi magát a családot. Nem pusztítja el látványosan az embert, csak egyre alacsonyabb nívóra süllyeszti az emberi élet minőségét.
Az evolúció során a fejlődést jelentette, amikor az egyes sejtek élő szervezetekké szerveződtek, és aztán ezek a szervezetek egyre bonyolultabb formációkat alakítottak ki. Ha az emberi társadalomban elindítunk egy folyamatot, amely atomjaira, egy-egy emberre bontja, akkor elindítjuk a visszafejlődés, a lebomlás és egyben az egyes ember életnívója leépülésének folyamatát.
József, Mária és Jézus a szentnek nevezett család tagjai. Valójában mi a szent? Minden Istennek adott élet szent. A Szent Családot a benne megtestesült Ige jelenléte eleve megszentelte. De minden más család számára megvan a lehetőség, hogy átadja magát Istennek, az ő jelenlétében próbáljon élni. Jézus azt ígérte:
„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).
Ő jelenlétével megszenteli a családi közösség, és minden más, a bázisközösségek, a szerzetesi közösségek családjainak életet.
Vágvölgyi Éva
